Új Szó, 2017. május (70. évfolyam, 100-124. szám)
2017-05-06 / 104. szám, szombat
1 20 SZALON ■ 2017. MÁJUS 6. www.ujszo.com Lanczkor Gábor: Északon a Ság ď ^ ép lassan, de tar_ tósan lenullázott T M bennem valamit . j m ez a nyár. Hogy AiJ pontosan mit, azt a fogyatkozás okán most mind kevésbé látom. De egyre inkább azt hiszem, provokatívnak szánt utópiából lassanként nyers valósággá válik számomra, amit már több helyütt papírra vetettem: a társadalom mint gyáva írástudók által kreált fikció. Bozzaiból hazafelé fölmegyünk a Kis-Somlyóra, és megnézzük a szőlőbirtokot, amit még köcski nagyapám íratott a nevemre apám halálakor, kerek két évtizede. Keskeny, hosszú földcsík. Evek óta nem jártam fönn. Öt vagy hat sor szőlő volt itt annak idején. Mostanra a területet valaki gondosan kipucolta: eltűnt a karók és oszlopok java része. Pár vén tőke mered ki a vadcsapásokkal szabdalt sárgás fűből. A birtok alsó részét benőtte az akác. A pincét nagyapám rakta; a hozzá tartozó alsó részt nagybátyám műveli. A két terület között régen egy öreg diófa állt, a tövében akáckarók. És egy épp csak akkora asztal, amin elfért a bor, a poharak és a szóda. Ez volt a Berzsenyi-örökség, Lanczkor nagyapám anyai öröksége. A szép régi pince az unokatestvéré lett. Hatalmas, öreg puszpángbokrok álltak előtte. Gyerekkoromban egyszer bekukucskáltam a zsalus ablakon, és benn az asztalon egy poharat láttam. Valamiért azt gondoltam, hogy a poharat maga a költő, Berzsenyi Dániel hagyta ott, miután kiitta belőle az utolsó pohár borát. Évek óta nem jártam fönn... Pár vén töke mered ki a vadcsapásokkal szabdalt sárgás fűből. A birtok alsó részét benőtte az akác. Északon a Ság tündököl a kéknek mély árnyalataiban. Meghalt Kocsis Zoltán. Fidel Castro is meghalt. „Kellő mérlegelés és az isteni közbenjárásért folyamodó imádságok után, kikérve püspök testvéreink tanácsát, kinyilvánítjuk, hogy Boldog Kalkuttai Teréz szent volt.” Mindegyik megmaradt káli-medencei település régi temploma magaslatra épült (Köveskál, Kővágóőrs, Salföld, Kékkút, Mindszent- kál, Szentbékkál, Monoszló). A he- nyei ellenben a falu legalacsonyabb részén, a délről és keletről beérkező utak találkozásánál. December 2. Virradóra meghalt szomszédunk a harangozóházban, Szilágyi Feri. Ötvennégy évet élt. A hámló vakolatú épület hátsó szobáját lakta, amelynek ablaka (mint minden öreg házé a faluban) a következő telekre, vagyis a mi udvarunkra néz. Éjjel-nappal égen a villany abban a szobában. Korán keltem. Már öt körül befutöttem, és míg kitártam a bejárati ajtót, hogy kiengedjem a begyújtásnál kicsapott füstöt, ösztönösen az udvar fényes sarka felé néztem. így volt ez minden reggelen. Hat körül rettenetesen ugatott a kutyájuk. Valaki jár az udvarban, gondoltam, de az egésznek nem tulajdonítottam jelentőséget, hiszen engem is meg szokott ugatni, pedig kölyökkorá- ban, amikor folyton átszökött hozzánk, sokat játszottam vele. Nyolc után jutott el hozzám a hír. Akkor még égett az opálos ablaküveg mögött a villany. Tízkor már Felesége, gyereke nem volt. Ö volt az utolsó ember a faluban, aki magától értetődően hordott kalapot; nem dölyfösen és nem parodisz- tikusan. Tiszta ruhában nemigen lehetett látni. Ivott és dohányzott. Soha nem fűtött be magának a kis- szobában, a legkeményebb hidegben se. A húga a nagyszobát lakta. Jött érte a legnagyobb lánya, elvitte magához Lesencetomajba. Hét-nyolc lilatönkű pereszke a borókák között. Idén nemigen jártunk gomba után; a hegyre menet találtunk egyszer az erdőben egy jó adag rókagombát. Kinyitottam hajnalban az ajtót, hogy kieresszem a füstöt, és leírha- tadan szomorúság fogott el, mert valaki, aki eddig figyelt, levette rólam a szemét. Mandy Budán: Absztrakt tájkép Négy nappal a halála után eltemették. Pap nem vett részt a szertartáson. A rokonokon túl alig egy- tucatnyian voltunk jelen a faluból. „Ott vannak például a franciák. Az 1871-es kommün alatt emberek ezreit mészárolták le, és senki sem hullatott értük könnyet. Ugyanebben az időben egy köszörűs végzett egy nővel és idős anyjával (nem a nő anyjával, hanem a saját anyjával, barátom), majd elfogta a rendőrség. A hír nemcsak Franciaország összes újságját bejárta, de más európai lapokban is cikkeztek róla, sőt még a New York Examinerben is megjelent ennek kapcsán egy közlemény. A magyarázat: a kommün halottai nem tartoztak a társadalomhoz.” Mit olvas? Lengyel Tünde történész Bevallom, ElizabetlfAbbott könyvét úgy vettem a kezembe, hogy kikapcsolódásként „olvasok egy kis bulvárt”. A történelem- diplomával rendelkező újságíró- nő viszont sokkal komolyabb szándékkal írta meg terjedelmes könyvét, amelynek a témája ugyan nem a „nagy történelem” alappillére, de a háttérből már nem egyszer rendesen megmozgatta a világot - vagy legalább egy kisebb részét. Mit is jelenthet szeretőnek lenni? Csupa pozitívumot? Pénzt, ékszereket, luxust? Vagy a megélhetésért, a puszta életért elviselni mindenféle megaláztatást, testi-lelki kínzást?A könyvben szereplő nők között találunk előkelő származású nemes asszonyokat, leányokat, de rabszolgákat is, művelt, isteni tehetséggel megáldott nőket és buta, műveleden, haszonleső némbereket is, és a két szélsőség között további több tucat emberi sorsot. A konkrét élettörténeteken át az olvasó belelát egy titokzatos és egyben titkos közösségbe. Ki is a szerető valójában, mit jelent „kitartott” nőnek lenni, mi késztet valakit arra, hogy vállalja a szerepet? Milyen az, amikor valaki titokban éli le életének nagy szerelmét, és milyen, amikor a megalázkodás az egyedüli remény a túlélésre? Mert erre is volt rengeteg példa a koncentrációs táborokban, ■Gulagokban, de a meghódított gyarmatokon is. Boldog volt-e a nagy befolyású király-szerető madame Pompadour, a szexszimbólum Marilyn Monroe vagy az opera koronázadan királynője, Maria Callas? Engem talán az ő sorsa rázott meg leginkább: szenvedélyes, de fájdalmas viszonya Aristotle Onassisszal, akinek végül is csak egy eldobható játékszere volt a páratlan tehetségű énekesnő. Elizabeth Abbott könyvében olyan sorsokat mutat be, amelyek elgondolkodtatnak, megráznak, de nem egyszer mosolyra is késztetnek. Az olvasó egyszerre azon kapja magát, hogy drukkol a mindenkori rossz erkölcsű, elmarasztalandó nőknek, a szeretőknek. Elizabeth Abbott: A szeretők története Budapest, Alexandra 2007, 544 oldal SAROKPONT Nomen, omen, ámen R ám pirított egy nyájas olvasóm a nevem miatt. Kikutatta az igazit, a hivatalosat, de nincs vele megelégedve. És hogy ejnye. Amíg nem változtatom meg, nem vagyok magyar. Viccelni tetszik? Sajnos terjedelmi okokból nem tudom leírni egy ádagos napomat, de legalább egyórácskányi ízelítőt hadd adjak belőle. É sorokat éppen (khm) egy cég ügyfélszolgálati irodájában írom. Előző nap kaptam kézhez a szerződést, három hibával a vezetéknevemben. Az -óvásban. Azért jöttem ma, mert tegnap (khm) egy biztosítónál kellett az esz és a zsé közötti különbséget tisztáznom. Nem vagyok háklis. Efféle luxust csak a lánykori nevemmel engedhettem meg magamnak. (Hú, de kekec csaj voltam!) A majd három évtizede viselt asszonynevemnek köszönhetően viszont megtanultam, hol lakik a magyarok istene. A zen buddhista természetű. Aki betűzésben leli kedvét. A szó eleji H-t nem lehet hallani, ha pedig zöngésen ejtem, Ch lesz belőle. A második betűvel érkezik a második kérdés: i vagy y? De a fő produkcióm csak ezután jön: a nyelvcsapásokkal áthatolhatatlan zsombék (-zsny-). A legnegédesebb hangsúllyal is úgy hangzik, mintha másnapos békalencse-főzeléket lefetyelnék, amit még a magyar ügyintézők is s-sel, r-rel sóznak-bor- soznak, hogy névszerűvé tegyék. Akkor mit gondolhat egy szlovák a mássalhangzók szeszélyes dzsemborija láttán? Ide edzett lélekvezető kell, de ha túljutottunk rajta, kacsintok, hogy már csak egy levezető kör (-aj, -ai, -ay?), és hotovo. Szimpi ügyintézőt fogtam ki. Anüak ellenére, hogy úgy hívták, mint az Ötödik pecsét szadista verőlegényét, háromszor is felnevetett a röpke félórában, amíg Hysznayiovából Hizsnyait csinált. Az ovával már nem vacakolt. Nem szoktak, bankszámlám is volt ilyen nicknév alatt. (Jó lesz az a magyarkának!) Miután végeztem, jártam egyet az utcában, hogy fölnézzek régi albérletem ablakára. Itt kérte meg a kezem egy ritka nevű fiatalember, akinek nagyon fontos volt, hogy kiszabadítson a tucatnevűek táborából, és a sajátjával egyedivé tegyen. Miután beleegyeztem, másnap megjelent a házunk falán egy felirat: „Zuza Chyžňajová je kurva”. A szomszéd lépcsőházban lakott a renegát ribanc. Az országos névtár szerint jelenleg én vagyok az egyedüli nő, aki még őrzi a magyar szignáljait ennek a névnek. Nem is kell hozzá az Ildikó (jaj, még ez is!), hogy azonosítsanak. Nyájas olvasóm elklikkelt az egyetemi adatbázisig, de a publikációs lista már nem érdekelte. Nem magyar, kaput. Flizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
