Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-06 / 81. szám, csütörtök

SPORT Zdeno Cíger szövetségi kapitány (jobbra) vázolja, mi lehet a nyerő taktika a dánok ellen (TASR-feivétei) Élesben is kipróbálják a gyakoroltakat Weiss megúszta Pozsony. Tegnap leállították a szlovák válogatott labdarúgó, Vladimír Weiss elleni büntetőel­járást. A 27 éves szélsőt azzal vá­dolták, hogy tavaly októberben tudatmódosító szer hatása alatt vezette személygépkocsiját, amelyben a beszámolók szerint tízen utaztak. Weiss akkor eluta­sította az alkoholvizsgálatot, és azzal védekezett, hogy nem ő volt a sofőr. A pozsonyi járási ügyész indoklása szerint „kétségtelen, hogy a cselekmény nem történt meg”, ezért megszüntette az el­járást. Weiss védőügyvédje, Juraj Kuráň szerint a vád csak az egyik rendőrjárőr vallomására támasz­kodott, míg Weiss verzióját há­rom másik tanú is igazolta. „Tisz­tára mostuk ügyfelem nevét” - nyilatkozta Kuráň. (TASR) www.ujszo.com | 2017. április 6. AKTUÁLIS ► Egy helyet előrelépve utólag ezüstérmes lett David Musul'bes szlovákiai birkózó a pekingi olimpián, miután a 120 kg-os súlycsoport győztesét, az üzbégTajmazovot dopping miatt kizárták. A mai (20.30), dánok elleni barátságos mérkőzéssel a vb- felkósziilós utolsó szakaszába lép a szlovák jégkorong­válogatott. A szlovákok a májusi világbaj­nokság előtt összesen nyolc felké­szülési mérkőzést vívnak. A dánok elleni páros mérkőzés után hazai pá­lyán Svájcot és Finnországot fogad­ják kétszer-kétszer, majd a Norvé­gia elleni két találkozó lesz a vb- főpróba. „Most már meccsen is ki kell pró­bálnunk az elmúlt hetekben begya­korolt dolgokat. A dánok gyors és kombinatív hokit játszanak, ők lesznek otthon, így lesz mit csinál­nunk, hogy helytálljunk. Már várom a találkozókat, mert sok mindent meg fognak mutatni” - nyilatkozta Zdeno Cíger, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. A 47 éves szakember az utolsó pillanatban még egy változtatásra kényszerült, egészségi gondjai mi­att Jaroslav Janust a zólyomiak ka­pusa, Samuel Baroš fogja helyet­tesíteni. A szlovákok keretében azok az Európában szereplő hoki­sok kaptak helyet, akiknek csapatai már kiestek a playoffbóí. A legru­tinosabb a trineci Vladimír Dra- vecký, a poprádi Patrik Svitana személyében pedig újoncot is avat­nak a szlovákok. Közben biztossá vált, hogy az NHL rájátszásáról lemaradó Los Angeles támadója, Marián Gáborík nem lesz ott a francia-német közös rendezésű vb-n, mint ahogy a kont­raktusa meghosszabbításáért küzdő Marko Daňo (Columbus) is kihagy­ja a tornát. (SITA, TASR) Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába Helsinki. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökét beválasztották a FIFA tanácsába. A FIFA vezérkarának Szepesi György 1994-es visszavonulása óta nem volt magyar tagj a. A magyar sportvezető mellett Kosztakisz Kucokumnisz ciprusi futballelnököt és Dejan Savicevicet, a montenegrói szövetség vezetőjét, illetve Reinhard Grindelt, a német elnököt delegálta az UEFA a tanács­ba, melyben így hét európai képvi­selő lesz. Az MLSZ-t vezető Csányi Sán­dort - aki az UEFA végrehajtó bi­zottságának a tagja - négy évre vá­lasztották be a FIFA vezető testüle­tébe. „A magam részéről mindig is kiemelt hangsúlyt fektettem a nem professzionális labdarúgás, vagyis a női- és az utánpótlásfutball erősíté­sére, a fútsal népszerűsítésére. Bí­zom benne, hogy ez a tagság segíte­ni fog abban, hogy mind szakmai­lag, mind pénzügyileg még nagyobb támogatást kapjanak ezek a terüle­tek” - nyilatkozta Csányi. Az UEFA kongresszusán nagy port kavart Aleksander Ceferin elnök fel­szólalása, hogy a topligák megpró­bálták megzsarolni a szervezetet. A szlovén sportvezető szerint a 25 profi bajnokságot tömörítő EPFL arra pró­bálta meg rávenni a kisebb ligákat, hogy menjenek szembe az UEF A-val. „A ligák azt hiszik, azért, mert hihe­tetlen bevételre tesznek szert, mani­pulálhatják az országok szövetsége­it” - mondta Ceferin. Ceferin bejelentette, hogy mivel az UEFA az elmúlt évben kiemelkedő­en nagy bevételre tett szert a külön­böző válogatott tornákból, ezért mind az 55 tagország egymillió eu- rós extra pénzt kap az európai szö­vetségtől. További újdonság, hogy mostantól a Bajnokok Ligája- és Eu­rópa Liga-döntők helyszíneit hiva­talos pályázati eljárás keretében je­löli ki az UEFA. Az is kiderült, hogy a következő UEFA kongresszus Pozsonyban lesz 2018. február 27-én. (MTI) Negyedik meccsén megszerezte első gólját az Orenburg színeiben Michal Ďuriš, a Szpartak azonban így is nyert ellenük 3:2-re (Fotó: fcorenburg.ru) LÉGIÓSOK NÉMETORSZÁG, 26. forduló: Hertha Berlin-Hoffenheim 1:3, Pe­ter Pekarík (HB) - 90 perc + gól; Szalai Ádám (H) - a 88. perctől. OLASZORSZÁG, 30. forduló: Napoli-Juventus 1:1, Marek Ham- šík (N) - a 76. percig + gól; Pescara- AC Milan 1:1, Juraj Kucka (M)-a 77. perctől; Intemazionale-Samp- doria 1:2, Milan Škriniar (S) - 90 perc; Fiorentina-Bologna 1:0, Nagy Ádám (B)-az 54. perctől; Palermo- Cagliari 1:3, Balogh Norbert (P) - a 67. perctől; Sallai Roland (P) - a 80. perctől. BELGIUM, rájátszás az Európa Li­gáért, 1. forduló: St. Truiden-Beve- ren 3:0, Köteles László(B)-90 perc. CSEHORSZÁG, 22. forduló: Mla­dá Boleslav-Jablonec 0:0, Lukáš Pauschek (MB) - 90 perc, Adam Zreľák (J) — a 72. percig; Liberec- Karviná 2:0, Michal Obročník (L)- a 88. perctől, Marek Janečka (K)- a 77. percig, Pavol Jurčo (K) - a 77. perctől; Bmo-Dukla Praha 0:0, Lukáš Štetina (DP) - 90 perc; Jihlava-Slovácko 0:0, Patrik Sim­ko (S) - 90 pere; Zlín-Hradec Krá­lové 1:3, Martin Nősek(HK)-a 76. percig, Igor Súkenník (HK) - a 88. perctől; Plzeň-Teplice 2:2, Matúš Kozáčik (P) - 90 pere, Patrik Hrošovský (P) - 90 pere, Marek Bakoš (P) - 90 pere + gól, Martin Chrien (P) - a 46. percig, Martin Chudý (T) - 90 pere. MAGYARORSZÁG, 24. forduló: Paks-Videoton 0:0, Molnár Péter (P) - 90 perc; Haladás-Mezőkövesd 4:2, Karol Mészáros (H) - 90 perc, Tomáš Tujvel (M) - 90 perc; Gyirmót-MTK 1:0, Kristián Kol- čák (Gy) - a 89. perctől; DVTK- Új­pest 3:1, Szarka Ákos (D) - 90 perc. NORVÉGIA, 1. forduló: Ströms- godset-Haugesund 3:1, Filip Kiss (H) - 90 perc; Lilleström-Sandef- jord2:l, Tomáš Malec(L)-90 perc. LENGYELORSZÁG, 27. forduló: Slask Wroclaw-Korona Kielce 3:0, Róbert Pich (SW) - 90 perc; Wisla Kraków-Lech Poznan 0:0, Matúš Putnocký (LP) - 90 perc; Gdynia- Gómik Leczna 2:4, Miroslav Božok (G) - 90 perc; Wisla Plock-Craco- via 4:1, Tomáš Vestenický (K) - a 87. percig, Erik Jendrišek (K) - a 66. percig, Jaroslav Mihalík (K) - a 46. perctől, Jakub Čunta (K) - a 87. perctől; Bialystok-Nieciecza 1:0, Marián Kelemen (B) - 90 perc; Roman Gergel (N) - 90 perc, Sá­muel Štefánik (N) - a 80. percig, Dávid Guba (N) - a 69. percig, Pat­rik Mišák (N) - a 80. perctől; Lechia Gdansk-Zaglebie Lubin 1:0, Dušan Kuciak (LG) - 90 perc, Lukáš Ha- raslín (LG) - az 59. percig. Martin Polaček (ZL) - 90 perc, Ľubomír Guldan (ZL) - 90 perc, Ján Vlasko (ZL) - a 69. perctől; Ruch Chorzów- Piast Gliwice 0:0, Libor Hrdlifka (RCh) - 90 perc; Legia Warszawa- Pogon Szczecin 2:0, Nagy Dominik (LW) - a 80. perctől, Gyurcsó Ádám (PSz)-90perc. AUSZTRIA, 27. forduló: St. Pölten-Rapid Wien 1:1, Szántó Ta­más (RW) - 90 perc. OROSZORSZÁG, 21. forduló: Perm-Groznij 1:1, Norbert Gyöm­bér (G) - a 81. perctől; Szpartak Moszkva-Orenburg 3:2, Michal Ďuriš (O) - 90 perc + gól. TÖRÖKORSZÁG, 26. forduló: Karabükspor-F enerbahee 0:1, Martin Škrtel (F) - 90 perc; Rizes- por-Trabzonspor 0:1, Matúš Bero (T) - a 75. percig, Ján Ďurica (T) - 90 perc; Galatasaray-Adanaspor 4:0, Komán Vladimir (A)-90 perc. 119 SPORTMENÜ ■ Labdarúgás NŰI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. Szene - 17.00: Szlovákla-lzland. ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, playofl-elődönlő, 4. mérkőzés - 18.00: Martin-Banská Bystrica. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 31. forduló: Burnley-Stoke 1:0, g.: Boyd (58.); Leicester-Sunderland 2:0, g.: Szlimani (69.), Vardy (78): Watford-West Bromwich Alblon 2:0, g.: Niang (13.) Deeney (49 ); Manchester United-Everton 1:1, g.: Ibrahimovic (90+4., 11-esből), III. Jagielka (22.). SPANYOLORSZÁG. 30. forduló: Atlético Madrid-San Sebastian 1:0, g.: Luis (18.); Betls Sevllla-Vlllarreal 0:1, g.: Adrián (47 ): Athletic Bilbao-Espanyol Barce­lona 2:0, g.: Adurlz (17., 11-esből; 37.). NÉMETORSZÁG. 27. forduló: Bremen-Schalke 3:0, g.: Gebre Sellasie (24.), Kruse (76., 11-esből), Eggestein (80 ); Dortmund-Hamburg 3:0, g.: G. Castro (13.), Ka- gawa (81.), Aubameyang (90.+); Hoffenheim-Bayern München 1:0, g.: A. Kramaric (21.), Szalai Adám (H) - a 67. perctói; Köln-Frankfurt 1:0, g.: Jojics (53.). HOLLANDIA, 29. forduló: Excelsior Rotterdam-Utrecht 1:3, Heerenveen-Sparta Rotterdam 3:0. SKÓCIA, 31. forduld: Aberdeen-Invemess 1:0, Ross County-FC Dundee 2:1. OLASZ KUPA, elődöntő, visszavágó: AS Roma-Lazio - 3:2-0:2, továbbjutott; Lazio. FRANCIA KUPA, negyeddöntő (a továbbjutás egy meccsen dőlt el): Fréjus-Guingamp 0:1, AS Monaco- Lille 2:1. MAGYAR KUPA, negyeddöntő, visszavágó: Oiósgyőr- Ferencváros 0:0 - az első mérkőzésen: 1:2, továbbju­tott: Ferencváros. CSEH KUPA, negyeddöntő: Bobemians Praha 1905- Mladá Boleslav 1:1,11 -esekkel: 3:4. ■ Jégkorong NHL: Boston-Tampa Bay 4:0, Zdeno Cbára (B) 1+0, New Jersey-Philadelphia 1:0 - hosszabbítás után, Pitts- > burgh-Columbus 4:1, Ottawa-Oetroit 2:0, Toronto- Washington 1:4, Minnesota-Carolina 5:3, Nashville-NY Isländers 1:2 - hosszabbítás után, Jaroslav Halak (NY) 22 lövést fogott meg, St. Louis-Winnipeg 2:5, Dallas-Arizona 3:2 - hosszabbítás után, Colorado-Chi­cago 4:3 - hosszabbítás után, Marián Hossa (Cb) 0+1, Anaheim-Calgary 3:1, Los Angeles-Eőmonton 6:4, San Jose-Vancouver3:1. TIPSPORT LIGA, playofl-elődönlő. 2 mérkőzés: Nitra- Žilina 3:2 (3:0,0:2,0:0), g.: Mezei (7.), Cope (9.), H. Ručkay (16.), ill. Marek Hovorka (29.), Ondruš (40.) - az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 2:0. Osztályozó, 9. forduló: Liptovský Mikuláš-Skalica 2:0 (1:0, 1:0, 0:0), g.: Cibák (12.), Róbert Huna (36.); Detva-Trenčin 3:1 (1:0, 1:1, 1:0), g.: Videlka (2^ Skvaridlo (33.), Gacbulinec (46.), ill. Holenda (26.). 1. Liptovský Mikuláš 9 5 3 0 1 27:14 21 2. Detva 9 4 1 1 3 24:19 15 3. Trenčín 9 3 0 4 2 24:25 13 4. Skalica 9 1 1 0 7 15:32 5 ■ Kosárlabda NBA: Cleveland-Orlando 122:102, Indiana-Toronto 108:90, Philadelphia-Brooklyn 118:141, Washington- Charlotte 118:111, New Orleans-Denver 131:134, New York-Chicago 100:91, Oklahoma City-Milwaukee 110:79, San Antonio-Memphis 95:89 - hosszabbítás után, Utah-Portland 106:87, Sacramento-Dallas 98:87, Golden State-Minnesota 121:107. ■ Tenisz «• CHARLEST0NINŰI TORNA, 1. forduló: Kristína Kučová (szlovák)-Sílvia Solero-Espinosa (spanyol) 5:7,7:5,7:6; Stollár Fanny (magyar)-Asia Muhammad (amerikai) 6:3, 7:5. M0NTERREY-I NŰI TORNA, 1. forduló: Kristie Ahn (amerikai)-Jana Cepelová (szlovák) 6:4,6:2; Babos Tí­mea (magyar, 5.)-Lesley Kerkhove (holland) 6:1,6:3. SANTA MARGHERITA-I NŐI TORNA. 1. forduló: Kamila Kerimbajeva (kazah)-Juhász Vivien (szlovákiai) 6:2,6:0; Olga Sáez-Larra (spanyol)-Anna Karolina Schmiedlová - (szlovák) 6:2,6:3. SOPHIA ANTIP0LIS-I FÉRFITORNA, 2. forduló: Jozel Kovalík (szlovák)-Lee Duck-hee (koreai) 5:7,6:4,6:4. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, a 14. játékhét (kedd) nyerőszámai: 3, 7,9,10,12,13,26, pótszám: 6. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 965,40 euró (2); 4. díj: 563,10 euró (4); 5. díj: 135,40euró(19); 6. díj: 19,80euró (130); 7. dl): 16,80 euró (248); 8. díj: 5,90 euró (1907); 9. dl): - 5,90 euró (1433), 10. díj: 4,30 euró (3683). EUROMILLIÚK JOKER: 484576. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes: 3. díj: 100 euró (2): 4. díj: 10 euró (29), 5. díj: 3,50 euró (213), 6. díj: 2,00 euró (1992). KENŐ - kedd: 4,11,12,13,16,19,24,26,31,34,35, 37,42,50,53,55,61,63,75,79. Kenő Plusz-szám: 26. KENŐ JOKER - kedd: 966502. Nyeremények -1. és 2. -+ díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (10), 5. dg: 2,50 euró (85), 6. díj: 0,50 euró (877).

Next

/
Oldalképek
Tartalom