Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-05 / 80. szám, szerda
www.ujszo.com I 2017. április 5. KÖZÉLET I 3 CEU: van, aki tiltakozik, van, aki hallgat Az egyetem diákjai tegnap élőlánccal védték a CEU-t (MTi-feivétei) FINTA MÁRK A CEU mellett a legfelsőbb szlovákiai hallgatói érdekképviseleti szerv, a Főiskolai Hallgatói Tanács is kiállt, elnöke, Lovász Bálint levelet írt Balog Zoltán miniszternek is. A szlovákiai magyar hallgatókat tömörítő Diákhálózat azonban hallgat. A CEU-t az utóbbi napokban nagyon sokan biztosították támogatásukról, például 17 Nobel-díjas, és több mint 500 európai és amerikai tudós, Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Frank- Walter Steinmeier német államfő, valamint rengeteg neves egyetem és szakkollégium is. Liviu Mátéi, az egyetem rektorhelyettese a CEU vezetésének keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, ennek köze van a CEU minőségéhez, de nagyon sokan az oktatásszabadságot védik, amely mindannyiunk közös értéke. „A kormány egyedül van ebben az ügyben, mindenki velünk van” - jelentette ki Mátéi. Szlovákiai tiltakozások Szlovákiában is komoly sajtó- visszhangot váltott ki a lex CEU, és a Főiskolai Hallgatói Tanács is csatlakozott az egyetemmel szolidaritást vállaló szervezetek sorához. Lovász Bálint, a tanács magyar elnöke levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, a magyar felsőoktatási törvény módosítása beterjesztőjének, melyben a CEU eredményeire és fontosságára rámutatva arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a törvényjavaslatot, és tárgyaljon az egyetemmel. „Úgy gondolom, ha egy egyetem működését egy bizonyos szabályrendszer mentén elfogadták, és évtizedekig gond nélkül működött, nagyon komoly érv kell ahhoz, hogy ezt a szabályrendszert megváltoztassák. A CEU ellehetetlenítése kapcsán azonban nem hallottunk ilyen komoly érvet” - magyarázta azzal kapcsolatban, miért írta a levelet. „Van egy egyetem, aminek magasan jegyzett oktatói, hallgatói, képzései vannak, és ez most rövid időn belül megszűnhet. Ez az egyetemi szabadság korlátozása” - vélekedik. Szerinte a lépés miértjeit szakmai, értelmes észérvekkel kellene alátámasztania a magyar kormányzatnak, és az egészet szakmai diskurzusnak kellett volna megelőznie. ,Állandóan arról beszélünk, hogy a minőséget kell támogatni, de jelenleg egy nagyon magas minőségű egyetemet próbálnak bezáratni” - tette hozzá. A Főiskolai Hallgatói Tanács elmondása szerint a továbbiakban is tervez hangot adni annak, hogy nem tetszik neki, ami Magyar- országon zajlik, de aktívan nem vesznek részt tüntetéseken vagy tiltakozó megmozdulásokon. Elmondta, a hallgatók reprezentációinak V4-es konferenciája áprilisban épp Magyarországon lesz, és minden bizonnyal a CEU kérdése is téma lesz rajta. Tiltakozik az egyetem ellehetetlenítése ellen a Bél Mátyás Intézet is. „Elítéljük a magyar kormányzat támadását a CEU tudományos/oktatói intézmény ellen, mint egyfajta nem várt és kellemetlen hanyatlását a liberális demokráciának” - áll az intézet tegnap kiadott nyilatkozatában. Óvatos bírálatok A szlovákiai magyar hallgatókat tömörítő Diákhálózat ugyanakkor nem nyilvánult meg a kérdésben, sem a honlapján, sem a Faceboo- kon. Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke a Facebookon egy vitában azonban azt írta, személy szerint támogatja a CEU-t. „Őszintén szólva én lennék a legboldogabb, ha azt tudnám mondani, hogy szervezeti szinten ki tudunk állni a környék legjobb egyeteme mellett, de itt nem csak ennyiről van szó, és egy magyarországi politikai-ideológiai csatározásba nem szeretnénk belemenni” - írta. A Diákhálózat elnökét telefonon nem tudtuk elérni. Nagy Dávid, az MKP jogi szakértője korábban a CEU hallgatója volt jogot tanult az egyetemen. Lapunknak azt mondta, véleménye szerint a felsőoktatási törvény szigorítása és a CEU ügye kissé túl lett medializálva, az ellehetetlenítés kifejezés pedig a valós helyzetnél negatívabb kicsengésű. „Próbáltam figyelemmel követni a CEU körül kialakult helyzetet és a hírekből leszűrni a releváns információkat. Kétlem, hogy a módosítás hatására a CEU bezárná kapuit, ugyanis erre a törvény nem kötelezi” - magyarázta. Véleménye szerint a CEU esetében két jogi személyről van szó: az egyik a Central European Univer- sity másik pedig a Közép-európai Egyetem, az egyetem működését ezek együttműködése adja. „Azt, hogy összességében szerencsés megoldás született-e, azt majd az idő megmutatj a” - vélte. „Van egy egyetem, aminek magasan jegyzett oktatói, képzései vannak, ez most megszűnhet. Ez az egyetemi szabadság korlátozása." Lovász Bálint, a Főiskolai Hallgatói Tanács elnöke Leszögezte azonban, a CEU egy nagyszerű intézmény, diákközpontú, és kiváló tanárok tanítják a hallgatókat. „Külön kiemelném a kritikus gondolkodást és annak fejlesztését, ami véleményem szerint a jogi szak legnagyobb hozadéka. Nem túlzás azt állítani, hogy a CEU Európa egyik legjobb egyeteme” - mondta. Arra a kérdésre, tervez-e csatlakozni a tiltakozó akciókhoz, azt mondta, a kialakult helyzetet higgadtan és nyugodt párbeszéddel lehet megoldani. Drucker: Nem lesz sem vizitdíj, sem előjegyzési díj ÖSSZEFOGLALÓ Előjegyzési díj nem lesz, marad a várakozás (Ján Krošiák illusztrációs felvétele) Nem lesz sem vizitdfj, sem előjegyzési díj, az egész- sógügyi minisztérium nem tudott megegyezni az orvosok szakmai szervezeteivel, illetve nem tudott olyan javaslatot előterjeszteni, amely ezeknek is megfelelt volna. Pozsony. Nem támogatja az egészségügyi minisztérium az általános orvosok szervezetének javaslatát, akik úgynevezett „szolidaritási vizitdíj” bevezetésével javítanák a rendelőintézetek finanszírozását. Az orvosok állítják, hogy a jelenlegi finanszírozási feltételek mellett nem tudják működtetni a rendelőiket. „A szolidaritási díjat úgy kell értelmezni, mint a rendelőintézetek finanszírozása miatt kialakult válsághelyzet megoldását” - áll az általános orvosok szervezetének nyilatkozatában. A díj nagysága 2-4 euró között lehetne. Szerintük ugyanis a jelenlegi források csak a működési költségek kétharmad részét fedezik, ami megmutatkozik majd a betegellátásban is. Az egészségügyi minisztérium azonban elutasítja a vizitdíj újbóli bevezetését. „Az orvosok nem kérhetnek semmilyen más díjat, kivéve a törvényben meghatározott igazolások díját - válaszolta lapunk kérdésére az egészségügyi tárca. - Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszer marad érvényben, amelynek alapja az általános egészségbiztosítási rendszer keretében működő az egészségügyi ellátás.” Nem állítják vissza az előjegyzési díjat sem, pontosabban nem vezetik be annak a minisztérium által kidolgozott új változatát. A szaktárca azt javasolta, hogy az orvosok a hivatalos rendelési időn kívül fogadhassanak betegeket előjegyzésben. Ez azonban drágább lett volna, mint a korábban 10 euróbán maximalizált előjegyzési díj: az orvosok 30 eurót kérhettek volna a betegtől. „Nem sikerült megegyezésre jutni az orvosszervezetekkel, ezért ezt a módosítást nem teijesztjük be” - tájékoztatott a szaktárca. Az orvosok ugyanis úgy vélik, hogy az új előjegyzési rendszer túlságosan drága lett volna, a betegek így nem igényelték volna, illetve túl sok adminisztrációs terhet rótt volna az orvosokra. (ipj.TASR) RÖVIDEN Ma tesztelik a kilencedikeseket Pozsony. Az ország 1400 alapiskoláján tartják ma a végzős diákok tudását felmérő Tesztelés 9 felmérést - tájékoztatta lapunkat az oktatásügyi minisztérium. A tesztelésbe 1302 szlovák és 134 magyar tanítási nyelvű alapiskola kapcsolódik be. Az idei tesztelésbe összesen 37 356 diákjelentke- zett, ebből 34 930 a szlovák, 2406 pedig magyar alapiskolás. (dp) Fico új vezetést akar az RTVS élére Pozsony. Nemcsak az újságírókat, hanem a közszolgálati média, az RTVS vezetését is élesen bírálta tegnap Robert Fico kormányfő. „Amit publikálnak, az shit, az szar, már elnézést, hogy ennyire nyílt vagyok, de vállalom. Igenis felszar, ahogy erről az országról írnak” - mondta a Hospodárske noviny gazdasági lap áltál szervezett vitafórumon Fico, majd kitért az RTVS bírálatára. „A szlovák televízió már nem közszolgálati. Az RTVS híradása ellenzéki, le kell cserélni a média vezetését” - mondta Fico. Az RTVS vezérigazgatójának mandátuma most jár le, a parlament júniusban választ új igazgatót Václav Mika helyére. (SITA) Előveszi a bizottság az államfőt Pozsony. Raportra hívja Andrej Kiska köztársasági elnököt a parlament összeférhetetlenségi bizottsága. Az államfőt azért veszik elő, mert részt vett egy varsói felhőkarcoló alapkőletételén - lánya ugyanakkor az építő cég alkalmazottja. A Smer és az SNS szerint az elnök visszaélt jogköreivel, mikor kormány géppel repült Lengyelországba, és lányát is magával vitte. (SITA) Kubánok megússza a hatalmas büntetést Pozsony. Stanislav Kubánek (Smer) hasonló ballépést követett el, mint Igor Matovič (OĽaNO), képviselőként élő vállalkozói engedélye volt, és ügyvivőként tevékenykedett egy cégben. Míg Matovičot parlamenti mandátumának elvesztése fenyegeti, Kubánek olcsóbban megúszhatja. Kilenc eljárás indult ellene, összesen 108 ezer eurós büntetés fenyegette, ám a koalíciós képviselők az összeférhetetlenségi parlamenti bizottság ülésén ezt nem szavazták meg. Javaslatuk szerint Kubánek ellen két eljárásnak kellene csupán indulnia, és összesen 24 ezer eurós büntetéssel számolnak. (TASR)