Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-29 / 99. szám, szombat
4 | RÉGIÓ 2017. április 29. lwww.ujszo.com Nagy volt az érdeklődés a Job Expo iránt Job Expo névvel állásbörzét szerveztek az Agrokomplex vásárvároséban. A börzén csaknem 230 szlovákiai ás külföldi munkáltatá összesen 31 ezer állásajánlattal várta a munkát keresőket. NYITRA Hogy a börze iránt hatalmas az érdeklődés, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly 200 ezren keresték fel emiatt a nyitrai vásárvárost. „Idén ráadásul minden eddiginél nagyobb az érdeklődés a munkáltatók, de a munkakeresők részéről is. A cégek többsége ugyanis továbbra is előnyben részesíti a hazai munkaerőt a venKÖZLEMÉNY Félórás hídlezárás Komáromban Komárom. Május 1-jén, hétfőn 11.30 és 12 óra között teljes szélességben lezárják a Magyarordégmunkásokkal szemben” - nyilatkozta Marián Valentovié, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPS VAR) igazgatója. Az állásbörzét Ján Richter munkaügyi miniszter nyitotta meg, aki elmondta, a kormány továbbra is mindent megtesz, hogy megérje itthon munkát vállalni. A jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a munkaerő mobilitására is, amihez Richter szerint szükség lesz a bérlakásépítési program bővítésére. „Ezzel párhuzamosan ugyanakkor azok, akik nem fogadják el a munkaajánlatot, nem számíthatnak tovább az állam támogatására” - figyelmeztet Richter. (mi, TASR) szágra vezető Erzsébet hidat a 26. Komáromi Napok részét képező utcai kötélhúzó verseny miatt - tájékoztatott Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője. Ajárművezetők türelmét és megértését kérik, (vkm) AJÁNLÓ Április 29. (szombat) Ekecs- 18.00: ünnepi műsor az Ekecsi Népdalkor fennállásának 25. évfordulója alkalmából a művelődési otthonban. Fellép az Alistáli Népdalkor, a Csalogányok Népdalkórus (Ostrava), a Levéli Népdalkor (Magyaror- szátg), aNagykéri citerazenekar, aNyúli Borbarátok Dalkör Magyarország), a sóskúti Večernica Hagyományápoló Néptánccsoport kamarakórusa (Magyarország) és az Ekecsi Népdalkor. Nagymegyer-15.00: a 12. Körzeti Borkiállítás ünnepélyes megnyitója a Termál Promená- don. Kismácséd-10.00: az 1956-os emlékmű avatása a Hősök terén - 10.00: a vendégek fogadása; 11.00: szentmise; 12.00: az emlékmű leleplezése, felszentelése és megkoszorúzása. Közreműködik a Történelmi Vitézi Rend Észak Dunántúli Törzsszéke, a diószegi Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplom kórusa, a kismá- csédi Gyékényes tánccsoport; 13.00: ünnepi fogadás a tűzoltószertárban; 15.00: az • 1956-os események felidézése, előadás. Szűnő -17.00: tavaszi emlékhadjárat, megemlékezés az 1848/49-es szabadságharc emlékművénél. Huszári bemutató, történelmi előadás, Veszter- gám Miklós tárogatós műsora, motoros felvonulás és májusfa- állítás. Vágsellye -15.00: majális a Fe- keteházy János Magyar Házban. Májusfaállítás, fellép a Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda Muskátli néptánccsoportja, majd Steiner Wanák Edit tart előadást a tibeti hangtálakról, az udvaron gulyásfőzés. Április 30. (vasárnap) Érsekújvár-15.00: majálisa főtéren. Közreműködnek a Viva tánciskola és a művészeti alapiskola növendékei, a Kis Zúgó, a Tökmagok, az Arany Oroszlán és Matičiarik hagyományőrző csoport. Fellép a Ludo Kuruc Band, Otto Weiter és Andrea Fischer, valamint a Zeus és a Party Time. Udvard -13.00: majális a kul- túrparkban. Halászléfőző verseny, labdarúgó-mérkőzés, népi körmenet és májusfaállítás. A naszvadi Karate Klub bemutatója és a helyi óvodások, alapiskolások műsora. Közreműködik Valaské Ferenc énekes és Márió, a harmonikás. Vágsellye -15.00: májusfaállítás a Vágvecse városrészben lévő Pribina parkban, kultúrműsor. Őrös -15.00: irodalmi délután a költészet nevében, valamint Bodnár Éva Egyszerű hitvallás című könyvének bemutatója a kultúrházban. Az eseményen részt vesznek a Tompa Mihály szavaló verseny helyezettjei, a Gabóda testvérek, és fellépnek az óvodások is. A verses délutánon a közönség is megoszthatja kedvenc verseit a résztvevőkkel. Május 1. (hétfő) Észak-Komárom/Dél-Komá- rom -10.00: megemlékezés az 1919. május elsejei komáromi áttörés évfordulóján; koszorúzás az észak-komáromi katolikus temetőben a történelmi egyházak képviselőinek részvételével a magyar áldozatok tömegsírj ánál, beszédet mond Zétényi Csukás Ferenc közíró; 14.00: megemlékezés a vasúti híd dél-komáromi hídfőjénél található Áttörés emlékműnél (Koppánymonostor); Waszlavik (Gazember) László harmonikázik és katonadalokat énekel. Felszámolják a hulladéklerakatot Meghirdették a közbeszerzést, elszigetelnék a veszélyes hulladékot és kiszivattyúznák a szennyezett vizet Októberben a kormányhivatal előtt tiltakoztak a vereknyeiek (A szerző felvétele) BARTALOS ÉVA A környezetvédelmi minisztérium közbeszerzési eljárást hirdetett a vereknyei veszályeshulladák-lerakat felszámolására. Elszigetelik a lerakatot ás kiszivattyúzzák a szennyezett vizet. POZSONY/VEREKNYE Az egykori Juraj Dimitrov vegyi üzem veszélyeshulladék-leraka- tának felszámolása régóta foglalkoztatja a helyieket. A kormány tavaly úgy döntött, a környezetvédelmi minisztérium felszámolja a telepet, ahonnan a Csallóköz közepe felé terjed a szennyezés. A korábbi mérések szerint több mint 4,5 hektárnyi terület szennyezett. A minisztérium elkészítette az enkapszuláci- ós projektet. A tárca sajtóosztályának tájékoztatása szerint 2 kilométer hosszú, 22 méter mély és 80 centiméter széles fallal szigetelik el a telepet, lefedik, a szennyezett talajvizet kiszivattyúzzák, megtisztítják. A 30 millió euró értékű projekt költségei a közbeszerzési eljárás által változhatnak. A minisztérium rámutatott, korábban nem történt előrelépés az ügyben, pedig a politikusok és a helyiek is tudtak a szennyezésről. November óta azonban konkrét lépések történtek, gyorsan halad a projekt: meghirdették a köz- beszerzési eljárást, kérvényezték az építési eljárás engedélyezését, kidolgozták a hulladéktelep felszámolásának munkatervét. „A közbeszerzési dokumentumok előkészítésénél a minisztérium szakemberei kapcsolatban voltak az ügyben érdekelt civil aktivistákkal és az ön- kormányzat képviselőivel. A projektbe több javaslatukat is beépítettük” - tájékoztatta lapunkat a tárca. A minisztérium közölte, szakemberekkel és a városrész önkormányzatával is egyeztetett. „Mivel nem kis beruházásról van szó, szakemberekkel is konzultáltunk, módosítottuk, pontosítottuk a projektet. Nagyon sokat haladtunk az elmúlt négy hónap alatt” - nyilatkozta lapunknak Sólymos László környezetvédelmi miniszter (Híd). Hozzátette, a tervezet megvalósítása a közbeszerzési pályázat lefolytatásától függ. „Ha gördülékeny lesz a pályázat, 6-8 hónapon belül lezárhatjuk” - mondta a miniszter. Majális Párkányban és Esztergomban GULYÁS ZSUZSANNA Lampionos hajósfelvonulással, virágfesztivállal és ismert zenei előadókkal köszönti a májust Esztergom ás Párkány. Esztergomban három, Párkányban egy napig tart a színes zenei fesztivál. Az esztergomi majális ma kezdődik. A Nagy-Duna sétányon 13 órakor járműkiállítás nyílik. Ide érkeznek 14 órakor a veterán autósver- seny résztvevői is. 16 órától Tolvai Reni, 18.30-tól a Great Company szórakoztatja a közönséget. 21 órakor Gáspár Laci lép színpadra, akit 22 órakor a ComeOnBand követ. SZAKÁL KINGA Besenyei Páter, a Red Bull Air Race pilótájának bemutatóját is élvezheti a közönség. PIH-Hfri Repülőnapot rendez május 1-jén a Templars Slovakia Polgári Társulás. Az Égboltnyitó nevű akció tíz órakor kezdődik a diószegi repülőtéren. „A repülőnap keretében Besenyei Péter, a Red Bull Air Race pilótájának bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők, Dušan Šimko pedig akVasámap este fél kilenckor kezdődik a hagyományos lampionos felvonulás a Kis-Dunán, ami az esztergomi majálisok leglátványosabb része. A felvonulást 14 órakor jum- ping, kangoo és táncbemutatók, 15 órától sétahajózás, 16.30-kor a Half Not City, 18 órakor Veres Mónika (Nika), 20 órakor a Szalai Band fellépése előzi meg. A lampionos felvonulást tűzijáték és a Pál Dénes Trio koncertje követi. Hétfőn 13 órakor kezdődik az autókülönlegességek találkozója. 14 órakor Oszvald Marika, 15.30-kor Kökény Attila lép fel Esztergomban. Kökény Attilát a Rock and Roller követi a színpadon. 19 órakor Tóth Vera ad koncertet. A párkányi majális hétfőn 9 órakor a Danubius mozinál virágfesztivállal indul. A műsor 13.30-kor robatikus bemutatót tart” — nyilatkozta lapunknak Tomáš Horváth, a Templars Slovakia Polgári Társulás vezetője. A hadügyminisztérium vadászrepülőgépei átrepülnek Diószeg felett. Lesz ejtőernyős ugrás és sétarepülés is. A résztvevők kipróbálhatják a célba lövést és az íjlövészetet. Lesz arcfestés, vetélkedők, ugrálóvár és más gyerekprogramok. A belépés ingyenes. „A szponzorok támogatásának köszönhetően a színes programok megszervezése mellett jutott pénz egy beteg gyerek megsegítésére is” - tette hozzá Horváth. Az érdeklődők ingyenes ingamájusfaállítással kezdődik. A kulturális program közreműködői a párkányi baba-mama klub, a Bartók utcai óvoda, a szlovák alapiskola Štúrovčatá és Mažoretky csoportja, a magyar alapiskola Ady Street zenekara és Primulácska gyermekkórusa valamint citerazenekara, a Kis- kisbojtár, a Kisbojtár, a Sissy mazsorettek, a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola és a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola növendékei, a Pásztortűz néptáncegyüttes és a Vaijos zenekar. 16 órakor a Pásztortűz és a Vaijos, 17 órától a Výbomíci folklóregyüttes, 18 órától az Esthendon szórakoztatja a közönséget. Este nyolckor a balkáni és román cigány-, illetve közel-keleti tradicionális zenét magyar zenével ötvöző Besh O Drom lép színpadra. Akrobatikus bemutatót is láthat a közönség (Ján Krošlák felvétele) járattal utazhatnak a helyszínre. A járat húszpercenként indul a diószegi tűzoltószertártól. Repülőnap Diószegen