Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-28 / 98. szám, péntek

www.ujszo.com I 2017. április 28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Egy család vagyunk A sport terén is van mire büszkének lennünk F veken át hiába ismételget­E tem, hogy a sport közös­ségkovácsoló erő, tehát identitásmegőrző szerepe is van, senkit nem érdekelt, senki sem tartotta jó ötletnek egy ilyen jellegű sportszociológiai kutatás támogatását. Bezzeg mióta a DAC mérkőzései annyi embert vonzanak - sőt, úgy veszem észre, egyre in­kább divattá válik ott lenni -, egyre több ember kezdi érezni, hogy ez az igazság. És ez jó. Mert nekünk, szlovákiai magyaroknak a sport te­rén is van mire büszkének lennünk. A legutóbbi hatalmas sikerek kö­zé tartozik a dunaszerdahelyi sakk­csapat extraligás győzelme. Mivel ebben családilag is érintett vagyok, a győzelem fényében az embernek eszébe jutnak az akadályok is, ami­ket le kellett küzdeni. A legnagyobb akadály a pénzhiány, főleg amikor a sportolót, aki korát tekintve még kisgyerek, az eredményei alapján már nemzetközi versenyekre is ne­vezik. Akkoriban a sakkszövetség egyes tisztviselőinek az volt az ál­láspontja, hogy egy gyerek még nem tudhat sakkozni. Ha országos bajnok lesz, az a véletlen műve, ezért nem érdemes bele invesztálni, és még azt a pénzt sem adták oda, ami járt volna (persze ezt csak tudni lehetett, bizonyítani nem). Egyszer egy új alapítvány meg­hívta bemutatkozó sajtótájékozta­tójára a kis sakkozókat. Aranyosak voltak, ahogy komolyan a figurák fölé hajoltak, az újságírók áradoz­tak, szóval jó marketingfogás volt. De ezt még akkor nem tudtuk. Mi, érintett szülők úgy tudtuk, hogy ez a gyerekek támogatására frissen lét­rejött civil szervezet azért hívott meg bennünket, mert támogatni akarja a mi gyerekeinket is. Amikor elmentek az újságírók, a szervezet vezetője is pakolni kezdett. Akkor a többi szülő noszogatására odamen­tem, és kezemben a gyerekeink hosszú eredménylistájával meg­kérdeztem, hogy tudnák-e őket tá­mogatni. A hölgy megkérdezte, hogy vannak-e valamelyiknek problémái az iskolában. Nincsenek, mondtam. Van olyan, akinek a szü­lei elváltak? Valamennyien ráztuk a fejünket, hogy nem, nincs. Van-e valamelyiknek viselkedészavara? Az se volt. Akkor mijük van? Hát, mondom, tehetségük. Erre sajnál­kozva kijelentette, hogy az nem ok a támogatásra, ők csak a hátrányos helyzetű gyerekeket fogják támo­gatni, és különben is, a sakknak nincs közönsége. Aha. De akkor minek hívtak ide minket, kérdeztük kissé mérgesen. Mert olyan helye­sek ezek a kis sakkozók, mondta, az újságírók is oda voltak tőlük, igaz?! Hát így. De ez már rég volt. A lé­nyeg, hogy tegnap a D AC-mérkő- zés szünetében a többi dunaszer­dahelyi bajnokkal együtt az arany­érmes sakkozókat is kihívták a pá­lyára. És ez szép. Utóvégre „gens una sumus” - egy család vagyunk. Legalábbis a sakkozóknak ez a jel­szavuk. Andrej Danko házelnök-kapitány (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Kétféle történelmi esély A kocka el van vetve - idézhetjük Caesart a Híd és az MKP eredmény­telen találkozója után. Menyhárt József a történelmi esélyt abban látta, hogy az idei megyei voksolásokon a nagyszombati régióban először győz­hetne magyar jelölt. A két párt együttműködése szerinte jelenleg csak ezen a szinten, a járási szervezetek jóváhagyásával válhat valóra. Bugár Béla szélesebb körű, fokozatos közeledést szorgalmazott, amely a parlamenti választások előtt lehetővé tenné akár valamiféle választási szövetség ki­munkálását is. Ezt a lehetőséget elvetette az MKP vezetése. Nyilván fel­mérték, álláspontjuknak mekkora a támogatottsága tagságuk körében. Rá­adásul felerősödött budapesti hátszelük is. Marad hát a magyar-magyar rivalizálás, amelynek egyetlen halvány pozitívuma az lehet, ha az MKP elnökének ígérete szerint a kampányba valóban a saját programjukkal, ed­digi eredményeikkel száll be, mellőzve a sárdobálást. Amit viszont nyil­ván továbbra is vehemensen folytathatnak a gátlástalan manipulátorok, bértollnokok, a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére. A döntő mégis a politikai lövészárkok betemetését szorgalmazó választók magatartása lesz, akik közül már a legutóbbi voksolásokon is sokan otthon maradtak a vi­szály miatt. Mozgósításuk a történtek után még nehezebb feladatnak tűnik. Maďarič - másképpen Sokaknak feltűnt Marek Maďarič magatartása az utóbbi napokban. Mi­közben Robert Fico dühödten bírálja és menesztené a szlovák köztévé fő­nökét, Václav Mikát, Andrej Danko pedig a közmédia „államosítását” kö­veteli, a kulturális tárca vezetője, egyben a Smer alelnöke, borsot tört az orruk alá. Kitüntette Tibor Búzát, az RTVS programigazgatóját, méltatva személyes érdemeit a műsorok színvonalának emelésében. Maďarič nem igyekezett bagatellizálni azt a példátlan botrányt sem, hogy a parlament­ben felbontották a képviselőknek címzett leveleket. Ilyesmit egy-egy túl­buzgó hivatalnok utasítás nélkül aligha mer megtenni, de Robert Kaliňák pont ezzel a röhejes érvvel próbálta mosdatni a házelnököt. Maďarič az ügy kivizsgálását sürgeti. Közvetve utalt Danko politikai felelősségére is, amit Igor Matovič is jogos felháborodással hangsúlyoz. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy éppen Maďarič állt ki a pártjában elsőként a mečiari amnesztiák eltörléséért, sarokba szorítva Ficót is. Az elkövetkező hetek­ben eldől, vajon a pártelnöktől és holdudvarától igyekszik-e elhatárolódni, vagy valamiféle munkamegosztásként Maďarič a Smer rugalmasabb, polgárbarát arcát mutatja a népnek. Orbán, az uniópárti A hazámat megvédeni jöttem Brüsszelbe -jelentette ki Orbán Viktor az Európai Parlamentben, ahol az alapjogok magyarországi helyzete volt na­pirenden. A Fidesz elnöke tudatos retorikai túlzással élt, hiszen senki sem támadja Magyarországot, a kormányt bírálják, most éppen a felsőoktatási törvény és a civil szervezetek ellen beterjesztett törvénytervezet miatt. A miniszterelnök bevált szokásához híven ezúttal is sokkal békülékenyebb hangnemet ütött meg kint, mint odahaza. Brüsszelben azt hangoztatta, kormánya elkötelezett az EU iránt, a Közép-európai Egyetem ügye pedig higgadt tárgyalásokkal megoldható. Állításának igazában a felszólalók nagy többsége erősen kételkedett. Ugyanakkor elsiklottak afelett, hogy a politikus határozottan elutasította a menekültkvótákat és joggal hangsú­lyozta: a magyar állampolgárok szuverén joga, hogy kit fogadnak be or­szágukba, s kikkel hajlandóak együtt élni. Ha Orbán még nem veszítette el helyzetelemző képességét, akkor felismerte, hogy most nem tudta vissza­verni a bírálatokat. Már az Európai Néppárt vezetője is kritizálta politiká­ját. Rövidesen eldől, kizáiják-e a Fideszt az unió legerősebb pártcsaládjá­ból, vagy adnak időt a korrekciókra. Az utóbbi azért valószínű, mert An­gela Merkel figyelmét a közelgő választás köti le, ráadásul a frakció 12 ta­got veszítene, amivel közvetve a szociáldemokraták erősödnének. Tiltott vagy tűrt támogatás? iközben a magyar kormány a budapesti civilek külföldi tá­mogatását próbálja kontrollálni, a Hidat egyre jobban zavaija, hogy szlovákiai civilek Ma­gyarországról kapnak forrásokat. Van párhuzam a két jelenség között? Tehető egyenlőségjel a CEU és a „nemzeti jelentőségű intézmények” közé? Részben igen: ilyen az, amikor egy gyenge középosztály helyi in­tézményeit felülről próbálják meg létrehozni. Nyilván vannak, akik felhorkan­nak azon, hogy a CEU, azaz a társa­dalomtudományi kutatások közép­európai fellegvára ebben a sommás ítéletben azonos megítélés alá esik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövet­séggel. Ha valaki saját személyes ér­tékítélete és világlátása alapján sze­retne különbséget tenni közöttük, ezt persze megteheti; személy szerint jónak tartom, hogy külső támogatás­nak köszönhetően a CEU Magyaror­szágon tud működni, és hogy egy cserkészszövetség ugyancsak külső támogatásnak köszönhetően a Felvi­déken tud működni. Ha e támogatá­sok között különbséget lehet tenni, az legfeljebb abban merül ki, hogy a szlovákiai civileknek állami források jutnak, a CEU-nak pedig magánfor­rások. Nem kis különbség ez: az ál­lami források felett az adófizetők jo­gosan követelhetnek átláthatóságot és kontrollt; de ettől függetlenül a magántámogatóknak és az állami fi­nanszírozóknak szuverén joguk dönteni a civil társadalom támogatá­sáról. Még akkor is, ha ezzel a „tá­mogatók” - Soros György és Orbán V iktor - beavatkoznak kívülről a he­lyi közéletbe. Mert ez a helyzet: a Soros György által támogatott szervezetek nem kis hatással lehetnek a magyarországi közéletre, a magyar kormány által támogatott szlovákiai szervezetek pedig nem kis hatással lehetnek a helyi közösségekre. És ez nem a tá­mogatók bődületes erejét mutatja, hanem hogy gyenge az őket körül­vevő mezőny, nincsenek más ko­moly támogatók; azaz végletesen gyengék és passzívak a helyi közép- osztály szereplői. Ami a gyengeséget illeti: egy erős középosztály kifizeti a drága szín­házjegyet, a minőségi könyvet, a gyerekét fizetős egyetemre tudja já­ratni, azaz a középosztály tömegei saját pénzből eltartják a színházat, a könyvkiadót és az egyetemet. Ez egy olyan idilli helyzet, amit Közép- Európában csak hírből ismerünk, úgyhogy itt az alulról jövő befizeté­seket végül fentről jövő támogatások pótolták: a rendszerváltás után „fentről” (magán- vagy állami zse­bekből) jövő források alakították ki és tartják el a középosztályi világ struktúráit. A pénzforrások urai pe­dig lassan rájöttek, hogy a létrehozott intézményeket egyben politikai épít­kezésre használhatják fel. Nagyvo­nalú lenne például az Ifjú Sziveket is nemzeti jelentőségű intézménynek tudni, de a nagyvonalúság kora a pénzosztásnál úgy tűnik, lejárt. És ezért nemcsak a döntéshozókat kell hibáztatni, hanem kicsit „ma­gunkat” is. Nem lehet, hogy ma már létezhetne középosztály, csak ké­nyelmesebb a tetszhalott állapot? Hogy létezhetne piaca a könyvnek, a színháznak, egyetemnek abban a Pozsonyban, ami bődületesen tömve van luxusterepjárókkal? A kedvenc példám erre Cristiano Ronaldo, a portugál sztárfocista, akiről egy böcsületes magyar foci­drukker annyit tud, hogy „homosze- xuál”, azt már kevésbé, hogy Böjté Csaba erdélyi árvaházának nagyobb pénzösszeget adományozott. Jó len­ne magyar focistákról is hasonló hí­reket hallani; egyelőre úgy tudni, ők is inkább a luxusautó-piacot erősítik. De jó lenne könyvkiadó-tulaj donos borászról hallani, vagy bankárról, aki független gazdasági hírportált alapít. Az ilyen alulról, oldalról, százegy irányból jövő erők biztosíthatnák végül azt, hogy ne süllyedjen el vég­zetesen a közép-európai közélet egy modem kori feudalizmusba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom