Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-24 / 94. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2017. április 24. AUTÓ-MOTOR I 9 Indul a pozsonyi autószalon A nemzetközi kiállításon egy olyan autó is vár a látogatókra, amelynek Pozsonyban lesz az európai premierje DEMECS PÉTER Pozsony. Holnap kezdődik újságírói nappal, s szerdától már a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a Pozsonyi Nemzetközi Autószalon. A 27. évad során a szervezők szerint rekordszámú kiállítóra lehet számítani, olyan modellek is bemutatásra kerülnek, amelyek premierje.csupán néhány héttel ezelőtt volt Genfben. Szlovákia, ami az új autók értékesítését illeti, egy újabb rekordévet tudhat maga mögött. 2016-ban összesen 88 163 gépkocsit adtak el, ami éves szinten 13 százalékos növekedést jelent. Ezen pozitív eredményeket tükrözi majd a pozsonyi autószalon is, amely idén 46 márkát sorakoztat fel. A kiállításon két közép-európai és 80 szlovákiai premier lesz. A tavalyi szalonhoz képest újabb márkák is megjelennek, mint az Alfa Romeo, a Chevrolet, a Lexus, a Maserati vagy a Toyota. Újdonságok sora A közép-európai premiereket idén a Mazda hozza a kiállításra: bemutatja a sikeres CX-5 SUV új generációját, illetve a világ legsikeresebb, Mazda MX5 RF elnevezésű road- sterének folytatását. A Mercedes Benz Pozsonyba hozza a felújított S osztályt, amelynek csak néhány nappal ezelőtt volt világpremierje a Šanghaji autószalonon. Ez a luxus- limuzin tehát Pozsonyban fogja abszolválni európai bemutatóját. A Škoda hét újdonságot fog felsorakoztatni az autószalonon. Szlovákiai bemutató keretében mutatja meg a Kodiaq Scoutot, a látogatók megnézhetik a felújított Rapid, Rapid Spaceback, Citigo, Octavia RS és Scout modelleket. Ráadásul a virtuális valóságnak köszönhetően a Vision E elektromobil látványautót is megtekinthetik. A Suzuki Ignis érdekes mini vagy inkább mikro SUV, a szalonon még véletlenül se hagyják ki A Suzuki újdonságai A Suzuki Pozsonyban fogja bemutatni a felújított Swiftet és a nagyon érdekes mini SUV-t, a Suzuki Ignist, amelyet néhány héttel ezelőtt már a bécsi autószalonon is megnézhettek az érdeklődők. Mindkét modelltől jelentős eladási mutatókat vár a japán márka, amely a tavalyi rekordév után idén tovább növeli eladási mutatóit Szlovákiában. Az első negyedévben a Vitara sikerének köszönhetően a harmadik helyre ugrott az eladások listáján. Az Ignist egyébként már megrendelhetik, alapára 8740 euró 1,2 GL Dualjet erőforrással, ám a legolcsóbb 4WD, azaz négykerék-meg- hajtású változata is csak 11 640 euró. A járgányt, amely 30 centiméterrel rövidebb a Fabiánál és 80 kilóval könnyebb, mint a smart fortwo, hamarosan tesztelésre is megkapjuk. A Ford Fiestája A Ford még a szalon megnyitása előtt, múlt héten mutatta be az újságíróknak a kiállításra készülő modelleket. Az amerikai márka standjáról nem hiányzik a Mustang kab- rió változata, gyönyörű sárga kivitelezésben, a Ford nagy SUV-je, az Edge, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai piacon. Megtekinthetik az új Focust speciális sportos ST Line kivitelezésben. Mellesleg a járgány tényleg jól néz ki. Elsősorban azokat fogja megszólítani, akik nem akarnak túl sok pénzt kiadni egy drága sportautóért, ám az igazi sportos kinézetű autóról sem akarnak lemondani. A Ford standján egy teljesen más modell viszi majd a prímet, mégpedig a felújított Ford Fiesta. Ez a modell gyakorlatilag egyenesen a genfi autószalonról érkezik Pozsonyba, ezt az autót ugyanis azóta egyetlen egy autószalonon vagy rendezvényen sem lehetett megnézni. Ráadásul a Fiesta sorozatgyártása még el sem kezdődött, ezért egy gyártás előtti, kézzel összeszerelt prototípust mutatnak be. Mivel rendkívül értékes és mondjuk nem éppen hivatalos modellről van szó, az autószalonon zárva lesz. Az utasteret viszont megtekinthetik egy speciális szemüvegnek köszönhetően a virtuális valóságban. A Fiesta a Ford számára kulcsfontosságú modell lesz, hiszen 40 éve gyártják, s minden generációjából eddig összesen több mint 17 millió darab kelt el. Oldalról és elölről néz(Suzukl felvételek) ve az új Fiesta enyhébb ráncfelvarrás benyomását kelti, a hátsó részét jelentősen átdolgozták. Az előző változathoz képest enyhén megnőtt, az utastér felfrissült, az érintőképernyőt kiemelték a műszerfalból, a kis Ford- ba számos korszerű biztonsági elemet szereltek. A motorkínálat aránylag gazdag lesz: 1.1TVCT (51 kW és 63 kW teljesítménnyel), 1.0 EcoBo- ost három változatban (72,92103 kW teljesítménnyel), dízeles négyhengeres 1,5 TDCi (63 kW és 88 kW). A motorokat öt illetve hatfokozatos manuális és hatgangos automata váltóval lehet majd kombinálni. Jövő év elején mutatkozik majd be a Fiesta Active, a luxus kivitelezésű Vignale és a sportos ST-Line változata. A szlovákiai árusítás kezdetét idén szeptemberre tervezték be, az árjegyzéken még dolgoznak. Az új Fiesta lesz a Ford aduásza a pozsonyi autószalonon (Ford-felvételek) Újságárusnál 182 € Előfizetve 168,90 € MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + akkumlátoros ablaktisztító Irányár: 168,90 £ Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: .............J Te lefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai Aeiefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi dmre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777 hhIP! LJJSZÓ A megrendelőt megajándékozzuk! Akkumlátoros ablaktisztító • Nemcsak az ablakokat tisztítja meg csíkmentesen, hanem a tükröket és a zuhanykabinokat is. « Működési idő: 30 perc • Töltési idő: 3 óra Ez a lap jár Önnek! A termék ára: 45 €. Az ajánlat 2017. május 15-ig tart.