Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-22 / 93. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. ÁPRILIS 22. 32 Pénzes Tímea: Sportoló írók N em fordult meg a fejemben, hogy a sport és a kultúra szervesen összetartozhat, míg egy kultúrtörténeti órán el nem hangzott, hogy a sport a kultúra része. Addig a kultúra és a sport szó hallatán többnyire egy kultúrem- bert és egy sportembert képzeltem el, ahogyan karikatúrákon ábrázolják őket, és két teljesen eltérő test jelent meg előttem, egy sportos test és egy kulturális vagy kultúrtest, már ha létezik ilyen szó. Persze egy kultúrember esetében nem is igazán a testére helyeződik a hangsúly, bár kétség sem fér hozzá, hogy vannak kimondottan sportos alkatú kul túremberek. Azon a berlini előadáson tudatosítottam, hogy a sport kétségkívül a mindennapi életünk és a kultúránk része, a nagy kultúrakörben vannak kis körök, ahogyan matematikaórán tanultuk a részhalmazokat, ilyen a sport is a kultúra nagy halmazában. És bár külön szóval illetjük őket, a sportra létezik egy szép magyar szó, ami a kettőt egyesíti, a testkultúra. Miközben a sport és a kultúra egymáshoz való viszonyáról elmélkedtem, eszembe jutottak azok az írók, akik az írótáborokban rúgták a labdát, jó testű és kevésbé jó testű írók, meg azok az írók, akik nem fociznak, de kiválóan írnak róla. A focizó írók és a focit szavakba foglaló írók nagyszerűen szemléltetik számomra a sport és a kultúra összefonódását - még ha csak alkalomadtán kapcsolódik is össze életükben a kettő. Én a focit nem szeretem, de a focizó írókat igen. Nagyon szórakoztatók a pályán, akárcsak a pályát körülál- ló írótársak kommentjei. Szerettem drukkolni Németh Zolinak vagy Kukorelly Endrének, és szerettem látni, hogy mást is tudnak az íráson kívül. Persze hogy mást is tudnak, még szép, de hogy meg is mutatják! Leginkább az vonzott, hogy nemcsak irodalmilag vagy nyelvileg, hanem „mozgásilag” is megismerhetem őket. (Mindig is kedvemre volt, ha más oldaláról ismerhettem meg embereket, mint amiről ismertek voltak. Legyen az egy másik művészeti ág vagy az élet másik területe. A Katona József Színházban például Závada Pál énekhangjával és íútyülésével nyűgözött le.) A foci egyébként semmilyen szinten, még papírlapon sem érdekel, mégis elolvasom Gazdag Józsi fot- ballftiggő naplóját és egyéb írásait, mert többnyire a megfogalmazás, a stílus tesz egy könyvet jól befogadhatóvá és szerethetővé, nem (feltétlenül) a téma maga. Legutóbb egy szlovák írónő kötetét fordítottam, aki kifejtette, hogy autóval jár sportolni és ötujjas sportcipőben fut a fotópadon. Igaz, ez a kötetnek csak egy vissza-visszatérő mellékága, de mégiscsak sportról olvastam. Nem gondoltam, hogy ilyesmi érdekelhet egy írónőt, de aztán eszembe jutott, hogy magam is sportolok. El-eljárok edzőterembe, de otthon is rám tör néha a sportolhatnék. Van is két ficánkoló súlyom, akiket meg sem kell markolnom, mert ügyesen csimpaszkodnak. Igazi móka ez az otthoni zsírégető torna. Szerencsére egy súlycsoportba tartoznak, így nem lesz kevésbé kidolgozott mondjuk a jobb karizmom. Régebben még a napi kétórás intenzív babakocsitologatás kielégítő testmozgást nyújtott, de a játszótéri tinglitangli nem igazán mozgat meg. Ezért kellett más sport után néznem - odahaza és edzőtermekben egyaránt. Meg hát a sport nemcsak karbantart, hanem pletykalapok helyett is elég színes hírrel szolgál. Egy fotópadon hegyre fel fotó férfitól megtudom, aki a szájában gyűlő izzadságtól alig bírja megformálni a szavakat, hogy az egyik izzadt disznó mindig zuhanyozás nélkül ugrik be a medencébe. Pilates előtt egyesek az edzőnővel azt tárgyalják meg, hogy a hot irontól és a deep worktől combosodnak a lányok, míg a szaunában arról értesülök, hogy ne együnk gabonát, mert rossz hatással van agyunk fejlődésére. És tudomást szerzek egyebek mellett nyelvöltögető jógáról, ami az arcizmokat mozgatja meg, és hard core jógáról, ahol például felon is fúrnak a lányok és fiúk. Az intenzív edzés nem a zsáne- rem, leginkább a jóga, a pilates és a bodyart jön be nekem. Nincs is kockahasam és van rajtam pár pluszdeka, mert minden a hasamban köt ki, ami a tányérokon marad. Ételt nem dobunk ki, erre tanított háborút megélt nagymamám, és ráadásul a nassolásról sem tudok lemondani. De hát az ember érezze jól magát. Egyébként az erőnlétemmel nincs gond, nem köpöm ki a tüdőm és nem dőlök ki fél tíz perc után, nem is lihegek hangosabban a többieknél. A tornától viszont nagyobb az étvágyam, és még többet eszem, mert több kalóriát égetek, de szerencsére nem kell aggódnom: a szaunában ugyanis megtudtam, hogy az izom növekedik, a háj könnyebb, ezért nem fogyunk, hiába égetjük a zsírunkat. Általában mozgás közben tudatosítom azt is, hogy szeretek mozogni. Gondolkodás közben pedig arra jövök rá, hogy milyen jó gondolkodni. A kettő nálam ösztönzőleg hat egymásra, mozgás után sokszor jobban fog az agyam, mert legalább egy kicsit megpihent, bár néha akkor sem pihen, és ha túl sokat gondolkodtam, jólesik kikapcsolni és mozogni. Sokszor mozgás közben lepnek meg a legjobb gondolatok. Szóval leginkább a mozgás kedvéért mozgok, meg a mozgás közben meglepő gondolatokért. Nem a fogyásért, nem is a szép testért. Bár ezek sem lennének ellenemre. Mert egy kis mozgás mindenkinek kell, jut eszembe a közkedvelt tévés tornasláger, és tény, hogy nem árt bizony alkalomadtán egy kicsit megmozgatni a testünket. Akár tudunk róla, hogy a sport a kultúránk része, akár nem. A sport legalább olyan jó érzéssel tölthet el, mint egy jó színházi előadás, kiállítás vagy koncert. És fontos figyelni a testünkre, hogy a kultúra más területeit is sokáig élvezhessünk. Nehogy úgy járjunk, mint az ismerősünk, akivel közölte az orvos, hogy maga sem állni, sem ülni, sem járni nem tud, vagy sajgó derekú anyatársaim, akik alig bírják emelgetni a gyerekeiket. De azért az én testem sem működik tökéletesen. Rólam az derült ki, hogy nem tudok lélegezni. Legalábbis helyesen, orron keresztül, mélyről, egyenletesen. Úgy tűnik, minden alapvető dolgot újra kell tanulnunk, hogy ne mondja fel a szolgálatot idő előtt a testünk, és hosszan élvezhessük ezt a kulturális és egyéb sokszínűséget, amit az élet kínál. Mit olvas? SAROKPONT Sopánka PT Popély Árpád történész Mindig előszeretettel forgattam a sporttörténelemmel foglalkozó kiadványokat. Legutóbbi olvasmányélményem, Az Aranycsapat Kincseskönyve az ötvenes évek világverő legendás magyar fotballvá- logatottjának világába kalauzolja az olvasót. A családunkba karácsonyi ajándékként megérkező kötettel eredetileg nem is magamat, hanem egy pozsonyi klubban labdát kergető kilencéves Balázs fiamat kívántam meglepni, aki gyermeki lelkesedésével a mai foci nagynevű csapataiban, az FC Barcelonában és a német válogatottban képzeli el a jövőjét. Gondoltam, nem árt idejében tudatosíttatni vele: volt idő, amikor nem mi kullogtunk a világ után, hanem a világ csodálta a magyar labdarúgást. A Bodnár Zalán és Szöllősi György szerzőpáros által összeállított kötet az Aranycsapat utolsóként elhunyt tagjának, Buzánszky Jenőnek a posztumusz előszavával jelent meg, egyes fejezeteit pedig a csapat tizenkettedik játékosaként is emlegetett riporterlegenda, Szepesi György gondolatai vezetik fel. A „Kincseskönyv” értékét növeli az interaktív jellege, vagyis az Aranycsapat újraalkotott tárgyi emlékeinek a közzététele. A kiadványhoz mellékelt, abból kivehető és kézbe fogható több tucat emléktárgy között megtalálhatók többek között az 1952-es helsinki olimpiai labdarúgótorna döntőjének, az „évszázad mérkőzésének”, vagyis az angolok felett aratott londoni 6-3-as győzelemnek, valamint a drámai módon elbukott 1954-es svájci világbajnoki döntőnek a reprint belépőjegyei, a mérkőzések műsorfüzetei, a korabeli sportlapok másolatai, vagy akár az abban az időben világsztárnak számító játékosok aláírt autogramkártyái. S opánkodni fogok. Pedig nagyon nem szeretek, sőt magukat a sopánkodókat se kedvelem. Egy teljesen fölösleges és köztes munkafázisnak tartom, amit a lehető leggyorsabban le kell tudni. Azt is privátban. Most viszont kénytelen vagyok kollektív sopánkodást kezdeményezni, mert nyelvhasználati kérdésekben egy ember nem megy semmire. Persze kicsit más a helyzet, ha az egyénnek, vagy egyének csoportjának hatalma van, és rendeletet hoz, és tilt, és szankcionál. Azért csak egy kicsit más, mert az emberek általában szófogadada- nok. Még arra sincs garancia, hogy a szófogadók nem gondolják-e közben pont az ellenkezőjét. A fejekbe nem lehet belelátni. De nem is kell. Vannak hatékonyabb befolyásolási módszerek. Untig elég hírbe hozni valamit vagy valakit. Párhuzamot húzni. Felcímkézni. Az emberek szívesen kiszolgálják magukat. Húsz évvel ezelőtt például csak margarint ettem, észre se vettem, mikor lettem vajpárti. Mikor álltam át? Fogalmam sincs, viszont a számba nem venném a margarinos kenyeret. Amikor az emberi gondolkodás válik kampánytermékké, még nehezebb tetten érni a változást. Margarinevő koromban még nyugodtan kimondhattam olyan szavakat, hogy ... (öncenzúra). Most pedig már példának se hozom fel, mert félrevinné a mondandómat. Magyarázkodnom kellene, hogy azt értem rajta, ami az értelmező szótárak legutolsó kiadásában áll, de azóta szétcsámcsogta számos csuszaleső. Inkább kerülöm őket. És nem csak én. Számos fontos magyar szó szorult ki a közbeszédből. Közhasznú kifejezések. Hiányuk azért is érezhető annyira, mert szlovák megfelelőik továbbra is a korábbi jelentésükben használatosak. Fordítói szőrszálhasoga- tásnak tűnhet, de az „občan” már bizonyos kontextusokban lefordít- hatadan szójáték. Okiratban még hozza a papírformát, ott állampolgár, punktum. Nó, de hogyan fordítsam negatív konnotáció nélkül azt, hogy „občianska spoločnosť”? Eny- nyi álcivilezés után? Vagy inkább írjak hozzá lábjegyzetet? „Ez a beszéléstermék nyomokban külföldről származó jelentéseket is tartalmaz, fogyasztása előtt konzultáljon kedvenc (be)etetőjével.” Pedig nem kellene veszni hagyni olyan színtereket, amelyek védelméhez nincs szükségünk hatalomra, sőt polgári engededenségre sem. Untig elég beszélni. És közben egy olyan nyelvet működtetni, amilyen világban élni szeretnénk. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
