Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-18 / 89. szám, kedd

2 I KOZELET 2017. április 18. | www.ujszo.com „Skizofrén helyzet, hogy nem tárgyal a Híddal” A Híd szerint vele is szóba kellene állnia a Fidesznek a magyar kisebbség helyzs' tének javításáért. Pozsony. A Fidesz úgy döntött, hogy ignorálja azt a helyzetet, amely a Híd létrejöttével állt elő a szlovák politika színpadán. Igno­rálja a magyar nemzetiségű vá­lasztók akaratát is, akik az elmúlt parlamenti választásokon a Híd pártot támogatták - reagált Orbán Viktor miniszterelnök és az MKP delegációjának múlt heti találko­zójára Debnár Klára, a Híd szó­vivője. A találkozón Orbán leszö­gezte: a Fidesz-KDNP szlováki­ai, felvidéki partnerszervezete az MKP, „ez így volt, így van és így is lesz”. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az MKP „a mi partnerünk”, mert „vegyes párt: feloldódás, magyar párt: megma­radás”, ezért támogatják az MKP- t. Debnár „skizofrénnek” nevezte a magyar kormány azon döntését, hogy csak a parlamenten kívüli párttal hajlandó kommunikálni, miközben a magyar kisebbség helyzetének javítására hivatko­zik. Ha a Fidesz szándékai őszin­ték, nem kommunikálni egy koa­líciós párttal legalábbis nem lo­gikus - tette hozzá. A magyar kormánypárt által ígért gazdaság- fejlesztési programot a Híd olyan eszköznek tekinti, amellyel a Fi­desz belép a szlovákiai „politikai ringbe”. (TASR) Luxus Audit gyárt a pozsonyi Volkswagen Pozsony. Győr helyett Pozsony­ban gyártják az Audi luxus SUV modelljét, a Q8-at. Az első model­lek titokban már el is hagyták a Volkswagen pozsonyi gyárát, a né­metországi Nürburgringen teszte­lik őket. 2018-ban ott kezdik az Audi Q8 sorozatgyártását. Nem ez az első, itt gyártott luxus modell, Pozsonyban készül a Volkswagen Touareg, az Audi Q7, részben a Porsche Cayen­ne és a Bentley Bentayga. A cég szerint a Q8 minden idők egyik leg­előkelőbb és legdrágább Audija lesz, a BMW X6 vagy a Mercedes- Benz GLE konkurenciájának szán­ják. Látványtervét a genfi autósza­lonon mutatták be, a világbemutató a frankfurti autószalonon várható. A pozsonyi Volkswagen forgal­ma tavaly 7,6 milliárd dollár volt - az eddigi legmagasabb összesen 388 687 gépkocsit, továbbá 263 700 sebességváltót gyártott. „2016-ban kezdtük használni a szenzorokkal ellátott intelligens kesztyűket, és továbbra is dolgozunk az ember és robot szorosabb együttműködésén” - sorolta a technológiai újdonságo­kat a fejlesztési projektekért felelős ügyvezető, Ralf Sacht. Épül egy új logisztikai központ, teljesen auto­matizálják az apró alkatrészek tá­rolását és kiadását. Ennek köszön­hetően felgyorsul az egész gyártási folyamat. További alkalmazottakat is felvettek, már 12 300-an dolgoz­nak a pozsonyi Volkswagenben. A konszern által megnyitott iskolá­ban duális szakképzés folyik, ta­valy vették fel az első száz diákot, akiknek biztos helyük lesz a gyár­ban. A cég 1200 férőhelyes parko­lóházat épít az alkalmazottak szá­mára. (dem, SITA) Hiányzás oka: egyéb Egyéb ok - a leggyakrabban ezt tüntetik fel a képviselők, amikor hiányoznak a parlamenti ülésről. Pozsony. Bő egy éve állt össze ez a parlament, azóta 266 alkalom­mal hiányzott valamelyik képvi­selő „egyéb okok” miatt, betegség miatt viszont csak 38 esetben. Az egyéb kategória indoklásaiba pe­dig sok minden belefér, például a személyes vagy családi ok, csa­ládtag ápolása, „régóta betervezett elfoglaltság”, „halaszthatatlan képviselői kötelességek teljesítése vidéken”, „szakmai-munkaköri tárgyalás”, de még a külföldi ma­gámat is. Andrej Danko házelnök eddig csak két hiányzást nem igazolt, egyet Jozef Mihálnak (független), aki előadássorozatot tartott szerte az országban, egyet pedig Igor Matovičnak (OĽaNO-NOVA), aki egyébként csak az ülés elejéről hi­ányzott, mert sajtótájékoztatót tar­tott. (TASR) Eltűnt cégek nyomában Pozsony. A csődhelyzetben levő cégek maradék vagyonának eltüntetésére egész iparág épül, a társaságok az interneten hirdetik szolgáltatásaikat. Ezzel próbál kezdeni valamit az igazságügyi minisztérium, a keres­kedelmi törvénykönyv módosítá­sán dolgozik. „Szinte nemzeti sport a cégek tisztességtelen fúziója, a tulajdonosok egyszerűen eltüntetik a hatalmas adósságot felhalmozó cégüket, és nem fizetnek beszállí­tóiknak” - mondta Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter. Emellett kárt okoznak az államnak is, mivel az adót sem fizetik be. „Az új szabályok szerint a csőd­eljárás alatt álló vagy felszámolásra ítélt cégek nem olvadhatnak bele egy másik cégbe” - mondta Zit- űanská. Szigorúbb szabályokat vezetnek be a cégek aláírási joggal rendelke­Žitňanská a kormányülésen (Jozef Jakubčo felvétele) ző képviselőivel szemben is, azt is szeretnék megnehezíteni, hogy a cégek élére strómanokat ültessenek. A módosítást júniusban vitathatja meg a parlament, és a tervek szerint októberben hatályba léphet. (mi) Tovább drágul a benzin ÖSSZEFOGLALÓ A szaporodó világpolitikai válsággócokat a pénztárcán­kon is msgérszzük. Elemzők szerint a következő hetekben Szlovákiában az üzemanya­gok újabb drágulására számít­hatunk, a benzint így továbbra is megéri Magyarországon tankolni az oda utazóknak. Pozsony. A szíriai polgárháború miatt egyre kiélezettebb orosz-ame­rikai ellentét, a koreai válság és egy sor más világpolitikai feszültséggóc miatt felfelé araszol a kőolaj világ­piaci ára. Míg egy évvel ezelőtt a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kőolajfajta hordója (159 liter) 42 dollár körül mozgott, mára elérte az 56 dollárt, miközben csak az elmúlt egy héten több mint 60 centtel drágult. Ráadá­sul idén nő az olaj iránti kereslet is. 2017-ben várhatóan átlagban napi 96,32 millió hordóra emelkedik a globális kereslet, 1,27 millió hordó­val haladja meg a tavalyit, miközben a Kőolaj-exportáló Országok Szer­vezetének (OPEC) a tagországai visszafogták a termelésüket. „Az el­következő időszakban így a kőolaj további drágulására számíthatunk” - nyilatkozta Kamii Boros, azX-Trade Brokers elemzője. Mindezt a szlovákiai töltőállomá­sokon is megérezzük. A benzin li­terje már az április 10. előtti napok­ban 1,3 centtel drágult, és az áremel­kedés az elkövetkező hetekben is folytatódik. „A benzin árának 5, a gázolajénak 4 centes drágulására számíthatunk” - állítja Boros. A 95- ös oktánszámú benzin literjéhez a Benzin.sk portál felmérése szerint a múlt héten átlagosan 1,31 euróért, a gázolajhoz 1,156 euróért juthattunk hozzá. Magyarországon legutóbb múlt pénteken drágult az üzemanyag, a töltőállomásokon a hétvégétől 3 fo­rinttal kerül többe a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literje. Az emelés­sel a benzin átlagára 366 forintra, a gázolajé 363 forintra nőtt. Április el­seje óta a pénteki emeléssel a benzin literenként összesen 17 forinttal, a gázolaj 14 forinttal lett drágább. A benzint azonban továbbra is megéri Magyarországon tankolni az oda utazóknak. Nem árt azonban az óva­tosság, az egyes töltőállomásokon az árkülönbség akár 50 forintos kü­lönbség is lehet. (mi, tasr) Minden 6 évest be kell íratni a hónap végéig Április végéig be kell íratni az iskolába minden gyereket, aki 2017. augusztus 31-iig betölti 6. életévét - a törvény értelmében az is tanköteles, aki még nem iskolaérett, és halasztást kérnek száméra. Pozsony. Szakemberek szerint az iskolaérettség nem intelligencia kér­dése. Előfordulhat, hogy a gyerek lel­kileg még nem érett az iskolára, ilyenkor tanácsos várni egy évet. Van olyan gyermek is, aki soha nem is lesz „érett” a hagyományos iskolára. Ilyen esetben az a pedagógiai-pszicho­lógiai központ, melyben az adott gyermek iskolaérettségét vizsgálták, speciális intézményt javasolhat. Ha ilyen nincs a lakhelyhez közel, eset­leg anyagilag nem engedheti meg magának a szülő, vagy a tanítási nyelv miatt nem felel meg, próbálkozni le­het a gyerek lakhely szerinti alapis­kolájában az integrálással.„Az integ­ráció azt jelenti, hogy a problémával küszködő gyermek a többi társával együtt tanulva halad ugyanazzal a tananyaggal, csak más módszerekkel tanítják. A tanulási zavaroknak kü­lönböző fokozataik vannak, a szak- tanácsadóban döntik el, hogy ki in­tegrálható, illetve ki járjon speciális intézménybe” - nyilatkozta koráb­ban az Új Szónak Kása Ildikó speci­ális pedagógus. Előfordul olyan eset is, hogy komoly problémákkal küzdő gyereknek a szakember speciális in­tézményt javasol, csakhogy az szlo­vák tanítási nyelvű, a gyereknek pe­dig gondja van a szlovák nyelvvel, ezért a szülő inkább a rendes alapis­kolát választja - ilyenkor ennek az alapiskolának kell foglalkoznia vele úgy, hogy a speciális intézmény tan­anyagát átdolgozva testre szabott, egyéni tantervet állít össze. Személyi asszisztens Ha valaki különleges segítségre szorul, például gyengénlátó, moz­gássérült vagy más rendellenességgel küszködik, kérhető számára személyi asszisztens, aki a tanórákon is jelen lehet. A szaktanácsadó központ spe­ciális pedagógust is javasolhat - pél­dául autista tünetek miatt -, aki szin­tén közvetlenül a tanórákon foglal­kozik a gyerekkel. Az oktatási mi­nisztérium ezt indokolt esetekben jó­váhagyja, s az iskola ezzel összefüg­gő költségeit is téríti. Személyi asszisztenst a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hiva­talban lehet kérni, a speciális peda­gógiai asszisztensekre vonatkozó kérvényeket pedig az oktatási tárcá­hoz a járási hivatalok nyújtják be, vagyis a szaktanácsadó javaslatára a szülő az alapiskola együttmű­ködésével a járási hivatalhoz fordul­hat. „Ebben a tanévben a minisztéri­um 1686 pedagógiai asszisztenst fi­nanszíroz, valamilyen egészségügyi hátránnyal küszködő vagy különösen tehetséges gyermekeket segítenek. Havonta erre 1,269 millió eurót költ. A pedagógiai asszisztensek kérdése prioritás, tervezzük a létszám bőví­tését” - reagált érdeklődésünkre az oktatási tárca. (sza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom