Új Szó, 2017. április (70. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-13 / 87. szám, csütörtök
6 KÜLFÖLD 2017. április 13.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Trump megnevezte a külügyi helyettest Washington. Az amerikai kormány bejelentette, hogy Donald Trump elnök megnevezte az új külügyminiszter-helyettest. A jelölt John Sullivan jogász, 2009-ben George W. Bush kormányzatának kereskedelmi miniszterhelyettese, korábban pedig a Pentagon főtanácsnoka volt. Az 57 éves Sullivan jelenleg egy washingtoni ügyvédi iroda tulajdonos-partnere, akinek jelentős kormányzati tapasztalatai vannak. (MTI) Ahmadinezsád újra iráni elnök lenne Teherán. Felvetette magát a májusi iráni elnökválasztáson induló jelöltek listájára Mahmúd Ahmadinezsád volt keményvo- nalas elnök. Ezzel szembemegy Ali Hamenei, az iszlám köztársaság legtöbb vallási és politikai vezetőjének utasításával, aki felszólította, ne induljon a választáson. Ajelöltek listáját még a vallástudósokból és jogtudósokból álló Örök Tanácsának is jóvá kell hagynia, így korántsem biztos, hogy a volt elnök tényleg elindulhat az elnökválasztáson. Mahmúd Ahmadinezsád az Iráni Iszlám Köztársaság hatodik elnöke volt 2005 és 2013 között, és ő volt az első, aki nem az országot irányító síita papság soraiból került ki. Iránban május 19-én tartanak elnökválasztást. (MTI) Rugalmasabb olasz migrációs rendszer Róma. A menekültkérelmek elbírálásának és az illegális bevándorlók kiutasításának jelentős felgyorsítását célozza az új olaszországi migrációs rendszer, amelyet a szenátus után a római parlament alsóháza is megszavazott. Ezzel egyszerűsítik és meggyorsítják az Olaszországban benyújtott menedékkérelmek elbírálását. Eddig a menekültstátuszért folyamodó bevándorlók átlagban két évet vártak kérelmük elbírálására, mivel többségük az első elutasító válasz után fellebbezést nyújtott be. Vagyis két évig tartózkodtak menekülttáborokban. A mene- dékkérelemre várók önkéntesen és ingyen közhasznú munkát végezhetnek az őket befogadó ön- kormányzat területén. (MTI) Lehet müezzin Ásotthalmon Budapest. Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek azt a paragrafusát, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be. A Toroczkai László ásotthalmi polgármester, a Jobbik alelnöke által vezetett önkormányzat rendelete mecset építését is megtiltotta a faluban. (MTI) Putyin a végsőkig védi Szíriát Az orosz elnök szerint romlottak az orosz-amerikai kapcsolatok Trump hivatalba lépése óta Tétova kézfogás. Szergej Lavrov orosz (jobbról) és RexTillerson amerikai külügyminisztertegnap Szíria ügyében próbált dűlőre jutni. (tasr/ap) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Zárt ülésen tanácskozott tegnap Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter. Moszkva nem tekinti ultimátumnak Tillerson felszólítását az Aszadtól való elfordulásra. Szergej Lavrov a találkozó tévékamerák által rögzített perceiben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a Szíria elleni, jogsértő módon végrehajtott amerikai légi csapások megismétlődését, és rámutatott, hogy Washington ellentmondásos nyilatkozatokat tesz a konfliktussal kapcsolatban. Az orosz diplomácia vezetője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a partnereket ultimativ formában választás elé állítsák. Ezzel arra utalt, hogy Tillerson közvetlenül a moszkvai vizitjét megelőzően értésre adta: Moszkvának választania kell a Nyugat és Bassár el- Aszad Szíriái elnök között. Lavrov hozzátette, hogy Moszkva a kollektív fellépés híve, és személy szerint őszinte tárgyalásokra számít vendégével egy széles körű terrorellenes koalíció Idalakításáról. Szergej Rjabkov orosz külügy- . miniszter-helyettes azt hangsúlyozta, hogy Moszkva számára „egészében véve rejtély” az amerikai kormánynak a szíriai válsággal kapcsolatban képviselt irányvonala. Ismételten agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősítette a szíriai célpontok ellen intézett amerikai katonai csapást. A találkozót megelőzően Vlagyimir Putyin elnök a Mir tévécsatornának kijelentette, romlottak az orosz-amerikai kapcsolatok Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. „Azt lehet mondani, hogy munkaszinten, különösen katonai szinten nem lett jobb, hanem valószínűleg romlott” - fogalmazott a kapcsolatok állapotára vonatkozó kérdésre az orosz vezető. Putyin szerint a Szíriára mért katonai csapással az Egyesült Államok megsértette a nemzetközi jogot, mert azt anélkül tette, hogy bebizonyosodott volna, a vegyi fegyvert a szíriai kormányerők vetették be. Megfogalmazása szerint a NATO- szövetségesek úgy viselkednek, „mint a kínai bólogató szobrocskák, semmit sem elemezve abból, ami történik”. Az orosz elnök megismételte a Moszkva és Damaszkusz által képviselt álláspontot, mely szerint Szíria nem rendelkezik vegyi fegyverekkel, azok készleteit megsemmisítették, amit ellenőrizni is lehet. Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott interjújában leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába. Putyin a Nyugat nyomására reagálva közölte, Moszkva nem engedi meg, hogy „színes forradalmak” menjenek végbe Oroszországban és a negyedszázada megalapított Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete többi öt tagállamában - Fehéroroszországban, Örményországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, és Tádzsikisztánban. Brüsszel foglalkozik a magyar oktatási törvénnyel Az Európai Bizottság biztosi kollógiumának tegnapi ülósón nemcsak a magyar felsőoktatási törvóny módosításáról tárgyaltak, hanem a civil szervezetekre vonatkozó szabályok várt szigorítása, az „állítsuk meg Brüsszelt" nemzeti konzultáció is terítékre került. BrUsszel/Budapeet. Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a magyar felsőoktatási törvény előző heti módosításával kapcsolatban, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) — jelentette be tegnap Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke. Timmermans szerint a szervezet azt fogja vizsgálni, hogy a törvénymódosítás összhangban áll-e az Európai Unió alapértékeivel. „Az a kérdés, hogy a CEU ahhoz ragaszkodik, hogy legyen Magyar- országon működési engedélye, vagy ahhoz, hogy legyen Magyarországon képzése, amire CÉU-s diplomát adhat ki” - így foglalta össze az egyetem szerinte nem is bizonytalan helyzetét a magyar oktatási államtitkár. Palkovics László szerint a CEU és a Közép-európai Egyetem jelenlegi licencszerződésének kibővítésével az intézmény a nagy vihart kavart törvénymódosítás előtti módon működhet. Legfeljebb a működési engedélyét veszítheti el a CEU, de a képzései nem kerülnek veszélybe, ha nem teljesíti a múlt héten elfogadott törvény szabta két új feltételt — mondta a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár. Palkovics arra a kérdésre, hogy ha ilyen egyszerű a megoldás, miért nem mondták ezt a törvény elfogadása előtt egy szóval sem, miért volt szükség a hazai és a nemzetközi tiltakozási hullámra, a Magyarország és az USA között kiéleződő diplomáciai feszültségre, az oktatási államtitkár azt mondta: „Én is és a kormány is végig azt mondtuk, hogy nem akaijuk bezárni a CEU-t, csak azt akartuk, hogy a működési feltételei legyenek átláthatóak.” Áz USA kormánya azt várja a magyartól, hogy ne alkalmazza a CEU bezáratására hozott törvényt. Erről Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője beszélt. Egy újságíró azt kérdezte a szóvivőtől, hogy hozzá tud-e tenni valamit ahhoz, amit Hoyt Yee államtitkárhelyettes a CEU ügyében már Budapesten elmondott. Á szóvivő válasza így hangzott: „Korábban már magam is kiadtam egy nyilatkozatot ebben az ügyben, és tisztában vagyok Yee megállapításaival is. Nagyon aggasztónak találjuk ezt a törvényt, amit a múlt héten fogadott el a magyar parlament, és ezen a héten az elnök is aláírt. Úgy látjuk, a törvény veszélyezteti a CEU további működését, holott ez egy kiemelkedő tudományos intézet. Fontos tudományos és kulturális kapocs Magyarország és az Egyesült Államok között. A törvény szerintünk több más amerikai egyetem oktatási programját is veszélyezteti Magyarországon, úgyhogy ez az ügy a CEU-n is túlmutat. Tisztában vagyok vele, hogy magyarok tízezrei tüntettek békésen a CEU-ért, és kutatók, tudósok és sokan mások az egész világon kiálltak a védelmében. Úgyhogy sürgetjük Magyarország kormányát, hogy függesszék fel a törvény végrehajtását. A törvény felülvizsgálatát és megvitatását váijuk, amihez párbeszédre lesz szükség magával az egyetemmel, és a többi érintett intézménnyel is.” (Index, MTI, hvg.hu) Csaknem 300 embert állítottak elő és 134 embert vettek őrizetbe a hatóságok az elmúlt napokban a venezuelai kormányellenes tüntetések során - közölte Alfredo Romero, a Foro Penal nevű jogvédő szervezet igazgatója. Az ellenzék adatai szerint az elmúlt napok kormányellenes tüntetésein több mint 200-an sebesültek meg, és két áldozata is van a megmozdulásoknak. A világ olajban leggazdagabb országában hiánycikk már a benzin is, az infláció 1000 százalék feletti és általános az élelmiszerhiány. (tasr/ap) Koreai kardcsörtetés Peking. Telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel Hszi Csin-ping kínai elnök, s az észak-koreai atomválság békés megoldását szorgalmazta. Hszi, a tegnapi telefonbeszélgetésben a Koreai-félsziget békéje és stabilitása megőrzése mellett foglalt állást, s tudatta, hogy országa kész fenntartani a kérdésben az együttműködést Washingtonnal. A kínai állami televízió híradása szerint Hszi hangsúlyozta, hogy Peking a békés megoldás híve. Donald Trump mindazonáltal ismét megerősítette: Peking nélkül is kész „megoldani a problémát”. Észak-Koreának minden nukleáris és rakétatevékenységet abba kellene hagynia „saját biztonsága érdekében” - figyelmeztette a hadikommunista phenjani vezetést a Global Times angol nyelvű, kínai állami lap. Az újság, amelyet a Kínai Kommunista Párt hivatalos lapja ad ki, azt írta: Washington világossá teszi, hogy nem szándékozik „együtt élni” az atomfegyverekkel rendelkező Eszak- Koreával. A Global Times szerint Phenjan első kísérleti atomrobbantása óta nem volt olyan nagy a katonai konfliktus kockázata a Koreai-félszigeten, mint most. Az USA elleni atomcsapással fenyegetett az észak-koreai állami média, ha - mint fogalmazott — egyetlen jelét is látja az amerikai agressziónak, miközben az USA hadihajórajt vezényelt a Koreaifélsziget közelébe. A Rodong Színműn című észak-koreai pártlap szerint az ország felkészült, hogy válaszoljon bármilyen amerikai agresszióra. „Erős forradalmi hadseregünk árgus szemmel figyeli az ellenség minden mozdulatát, nukleáris erőnk pedig az amerikai megszálló támaszpontok ellen irányul”-írta a lap. (MTI)