Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-29 / 74. szám, szerda
www.ujszo.com I 2017. március 29. RÉGIÓSPORT 119 Gyógyulj meg, Szofika! ÁBEL GÁBOR Komárom. Fél napra is jó volt tudósítóként komárominak lenni. Mindenki, aki helyet foglalt a városi sportcsarnok lelátóján, a súlyos betegségben szenvedő három és fél óves Gelle Szofika meggyógyuláséért szurkolt. Egész idő alatt az ő talpra állásáért pattogott a labda a játéktéren. A jótékonysági teremfocitoma résztvevői voltak: a Magyar Színészválogatott, a Komáromi Városi Ön- kormányzat, a Hetényi Tüzérek és a Fecó Baráti Társaság. Svarba Ferenc ötletgazda és főszervező, valamint Stubendek László komáromi polgár- mester vezetésével közösen vonultak be a csapatok a terembe. Ezt Követően egy nagyméretű molinót húztak szét, amelyen ez állt: Gyógyulj meg, Szofika! A nyitómeccset a színészek és a városatyák vívták. A csapatok fejfej mellett haladtak, s általában a művészek kerültek előnybe. Az ellenfélnek folyton sikerült az egyenlítés, ám a meccs utolsó pillanataiban Körösi Zoltán belőtte a döntőbe vezető gólt. „Ez volt a hetedik idei mérkőzésünk, ám a mostani eltért a többiektől. Ha baj van, kötelességünk segíteni. Nekem is van két lányom, tudom mit jelent a családban a gyermeknél akár egy meghűlés, vagy egy térdhorzsolás. Reménykedünk, hogy Isten segedelmével Szofika is kilábal a kóros állapotból” -jegyezte meg Kiss Zoltán, a Magyar Színészválogatott kapusa. A Fecó Barári Társaság színeiben szerepelt Riszdorfer Richárd kétszeres olimpiai érmes, hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok kajakos, valamint Novota Zoltán, a felvidéki labdarúgó-válogatott kapitánya és vezére. Minden igyekezetük ellenére azonban a Lucza Zoltán által irányított Hetényi Tüzéreket nem tudták kihozni a sodrukból. Később a döntőben is folytatódott a tüzértámadás: Remek összjátékkal, pontos átadásokkal, gyorsaságuknak és kifogástalan erőnlétüknek köszönhetően 5:2 arányban legyőzték a színészeket, és megérdemelten lettek torna- győztesek. ,,Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény, ki szívét osztja szét, az élet csak övé. Ezt a szöveget énekelte a kórházban a kis Szofika, táblagépét szorongatva, és készült az éjszakai alvásra. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy nem is sejtette, milyen óriási jelentése van pillanatnyilag ezeknek a szavaknak” - nyilatkozta lapunknak Svarba Ferenc főszervező. A teremtorna nézői összesen 976 euróval támogatták a kislány kezelését, a színészválogatott egyik játékosa pedig 45 ezer forintot adományozott e nemes célra. Tornatényeka Hírkosárban. Remekül finiseitek a nagymácsédiak ÁGH ISTVÁN A diószegi Mário Šipoš (a területi szövetség tisztségviselői között) 10 találattal lett a torna gólkirálya (www.obfz galanta-felvétel) Nagymácsédi elsőség került a krónikába az idősebb diákcsapatok (U15) tizenkettedik terembajnokságén, melyen a területi bajnokságban játszó nyolc együttes csatázott a Galántai Területi Futballszövetség elnökének serlegéért. Galánta. A címvédő diószegiek a csoportban lejátszott három összecsapáson húsz találatot szereztek, a későbbi győztest is két vállra fektették. Meglepetésre a torna gólkirályát, Mártó Sipošt felvonultató kollektíva az elődöntőben gólképtelen volt, ezúttal a harmadik helyen zárt. „Tavaly csak tizenhárom percig tartott egy meccs, idén a találkozók játékidejét tizenöt percre növeltük. Az elődöntőbe a csoportok két-két legjobbja került. Az elődöntőt megelőzően a csoportok harmadik helyezettje a másik csoport negyedik helyezettével keresztbejátszással döntött arról, hogy a helyosztókon mely pozícióért mérkőzhet. Lebonyolítási rendszerünknek köszönhetően mindegyik résztvevő öt párharcot játszott a színvonalas, gólokban bővelkedő erőpróbánkon” - ecsetelte a torna érdekességeit Milan Horňáček, a területi futballszövetség sporttechnikai bizottságának az elnöke. A helyosztókon egy játék nélküli győzelem is a tomakrónikába került. „Sajnos, a végére a tallósiaknak már nem maradt elég hadba fogható játékosuk. Történt ugyanis, hogy a gyerekeket szállító szülők egyéb elfoglaltságuk miatt idő előtt távoztak a helyszínről, így a nádszegiek játék nélkül végeztek a 7. helyen” - tájékoztatott a végeredményt befolyásoló esetről a tisztségviselő. A diószegieket verő nagyfodémesi diákok nem tudták megismételni ificsapatuk idei elsőségét, a fináléban ugyanis képtelenek voltak lépést tartani a remekül finiselő nagymácsé- diakkal, akiknek a torna kicsúcsoso- dását jelentő párharcokra is maradt puskaporuk jócskán. Az elődöntőben 6:1, a döntőben pedig 8:1 arányban diadalmaskodtak. A szervezők a győztest serleggel, a torna legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét különdíjjal jutalmazták. Tornatények a Hírkosárban. HÍRKOSÁR ■ Kézilabda Nűl I. LIGA. 16. forduló: Nesvady-lmer-Surany 19:30 (9:18), hazai gólok: Csontos Lilla 4, Rudy Brigitta 1, Kládek Beatrix 1, Zachar Karin 5, Ryšavá Vanesa 2, Gál Szabina 1. Klaudia Miš- kovičová 2. Molnár Borbála 1, Lucia Ožvaldová 1. Olajos Milada 1 - legközelebb szombaton (18.00) a csallóközaranyosi Kó- czán Mór Sportcsarnokban szerepel a naszvadi-ímelyi csapat: Topo[čany-Sereď 36:17 (16:11): Stupava-Zlatná n/0.29:25 (15:10), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 3. Szabó Mónika 6, Olajos Viktória 3, Zakál Tamara 2, Marta Kvasóovská 1, Petra Talárová 5, Talian Dominika 1, Tóth Vivien 4 - legközelebb szombaton (18.00) a nagyvadi-ímetyi csapat játszik a Kó- czán Mór Sportcsarnokban: Močenok-Bánovce n/B. 30:36 (11:19); Hlohovec-Košice 31:19 (17:9): Inter Bratislava-Mi- chalovcejun. 32:30 (14:14). Az állás: 1. Bánovce n/B. 16 13 0 3 521:415 26 2. Inter 16 12 0 4 449:358 24 3. Stupava 16 11 1 4 435:392 23 4. Hlohovec 15 12 0 3 440:359 22 5. Michalovce jun. 16 to 0 6 529:480 20 6. Šurany 16 9 0 7 444:408 18 7.Topolčany 16 7 1 8 405:411 15 8. Zlatná n/0. 16 6 1 9 418:432 13 9. Nesvady-lmeí 15 4 1 10 347:441 9 10. Močenok 16 4 0 12 405:471 8 11. Košice 16 2 2 12 373:495 6 12. Sered 16 2 0 14 369:473 4 Megj. A táblázatba nincs beleszámítva aff. fordulóban elmaradt Hlohovec-Nesvady-lmeľ mérkőzés, melynek két pontját 10:0-s gólkülönbséggel a sporttechnikai bizottság a galgóci- aknak adta. de a naszvadiak fellebbeztek, és a végrehajtó bizottság tegnap lapzárta után tett pontot az ügy végére. ■ Lovastorna BAREL CUP, 2. forduló: Ivanka pri Dunaji - junior lányok, egyéni: 1. Hakszer Lea 7,328: páros: 3. Hakszer Lea, Jozefina Baloghová (mindketten TJ Slávia SOUP Safe). ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Krišovská Liesková-Kráľov- ský Chlmec 3:1 (2:0), g. Deveóka, Jáger, Vass, ill. Ballók: Streda nad Bodrogom-Krišovská Liesková 0:3 (0:2), g.: Balog 2, Jáger: Tisa Trakany-Újdombrád 7:4 (3:1), tárkányi gólok: Bálint Norbert 3, Gress Gergő 2, Tárczy Dominik 2: Krišovská Liesková-Borša 3:2 (2:1), mokcsamogyorósi gólok: Balog 2, Jáger: Veiké Slemence-Svätuše 4:3 (2:1). (pan) JÓTÉKONYSÁGI TORNA GELLE SZOFIKA FELGYÓGYULÁSÁÉRT, Komárom: Magyar Színészválogatott-Komáromi Városi ónkormányzat 6:5 (4:3), g.: Körösi 2, Dányi, Tencel, Palotai, Feszty, ill. Kovács 2, Ozda, Bende, Ujj; Fecó Baráti TárFOCIMENETREND POZSONY, TIP0SIV. LIGA, a 17. forduló, pótolt mérkőzések -17.00: Domino-Vetké Leváre (jv.: Sabela), Lamač- Cunovo (Páti Nagy). saság-Hetényi Tüzérek 3:4 (1:2), g.: Pásztor, Valiöek, Novota, ill. Váradi, Zachar, Lucza, Sárai. Mérkőzés a 3. helyért: Komáromi Városi Önkormányzat-Fecó Baráti Társaság 1:10 (0:4), g.: Ujj, ill.: Valiöek 3, Kovács 3, Pásztor, Földes, Sipos, Novota Döntő: Hetényi Tüzérek-Magyar Színészválogatott 5:2 (1:1), g.: Sárai 2, Karda, Sátek, Lucza, ill. Körösi, Tencel. A tornagyőztes: Váradi Ferenc, Zachar Zoltán, Lucza Zoltán, Csintalan István, Hencz Kornél, Sárai Szilárd, Szalai Miklós, Palotai Péter, Karda Zoltán, Sátek Gábor, Csintalan Tivadar, (áb) XII. TEREMTORNA A GALÁNTAI TERÜLETI SZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT, idősebb diákok (U15, galántai városi sportcsarnok), csoportmérkőzések - A csoport: Veiké Útany-Pata 2:2, Tomášikovo-Trstice 1:2, Pata-Trstice 2:1, V. ÚTany-Tomášikovo 9:1, Tomášikovo-Pata 1:4, Trstice-V. Úfa- ny 0:2. B csoport: Abrahám/Hoste-Sládkoviöovo 1:7, Velká Maöa- Topolnica 2:0, Sládkovičovo-Topoľnica 10:1, Abrahám/Hos- te-V. Mača 1:9, V. Mača-Sládkovičovo 2:3, Topoľnica-Abra- hám/Hoste 4:3, Trstice-V. Olany 0:2. Helyosztók: Tomášikovo-Topolnica 1:4 (A4-B3), Trstice-Ab- rahám/Hoste 2:2, (A3-B4). Elődöntő: Pata-V. Mača 1:6, V. Úľany-Séódkovičovo 1:0. Mérkőzés a 7. helyért: Tomášikovo-Trstice 0:3-játék nélkül. Mérkőzés az 5. helyért: Topolnica-Abrahám/Hoste 3:4. Mérkőzés a 3. helyért: Pata-Sládkovičovo 2:4. Döntő: V. MaCa-V. Úlany 8:1. Végeredmény: 1. V. Mača, 2. V. Üfany, 3. Sládkovičovo, 4. Pata, 5. Abrahám/Hoste, 6. Topolnica, 7. Trstice, 8. Tomášikovo. Díjazottak - legjobb kapus: Adam Trnka (Pata); legjobb mezőnyjátékos: Martin Mészáros (V. Mača); legjobb góllövő: Mário Šipoš (9 gól, Sládkovičovo). (ái) SPORTTARISZNYA A tapasztaltabb vendógek diadala Naszvad. Ezúttal sem jött ki a lépés a megfiatalított naszvadi- ímelyi csapatnak, amely hazai pályán szenvedett tizenegy gólos vereséget (19:3 0) a Šuranytól a női 1. kézilabdaliga 16. fordulójában. „Csak az eredményből tűnik annak, hogy egyértelmű volt a mérkőzés - állítja Miskovics György, a hazaiak vezetőedzője, aki beismerte, hogy összeszokottabb, gyorsaságban, agresszivitásban és kombinatív játékban is jobb volt az ellenfél. - Az döntött, hogy már az elején gyors ellentámadásokból szerzett gólokkal elhúzott a vendégcsapat, s bár fiatal csapatom igyekezett, ennél többre nem futotta. Közben kilencből hat hetest kihagytunk, és gyengén védekeztünk. A tizenkilenc lőtt gól a kevés, a kapottak száma még elfogadható lenne.” A forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Vereség elrontott félidei hajrákkal Stupava/Csallóközaranyos. Ellenfelénél hagyta a pontokat (29:25) a csallóközaranyosi csapat a női I. kézilabdaliga 16. fordulójában. „Csak a szokásosat tudom mondani, képtelenek vagyunk átlépni saját árnyékunkon, s idegenben nem azt nyújtjuk, mint otthon. Mintha nem is azok a játékosaink lettek a volna a pályán, mint egy héttel korábban az Inter legyőzésekor - mondta érdeklődésünkre Pint János csallóközaranyosi klubelnök. - A második félidőben az akarat sem hiányzott a lányokból, szépen felzárkóztak, kétszer egyenlítettek is, aztán megint jött a rövidzárlat, ami végleg eldöntötte a bajnokit. Tíz percig nem játszot- tunkjól a hatvanból. Mindkét félidő utolsó öt percében. Amíg az első következményeit a folytatásban felszámoltuk, a második félidei végjátékban érkezett gyengélkedés miatt elment a meccs.” A forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Bittere betört az olasz felségterületre Róma/Somorja. Nagy fegyvertényt hajtott végre Bittera Kitti, aki a római U23-as Európa-kupán bejutott a nyolcas döntőbe. .Nyolcadik helyével felhívta magára a figyelmet, mert női tőrben az olasz nők uralják a világ élmezőnyét, és hazai környezetben mindig sokan indulhatnak. Szlovákiából meg bejutni ide nagyon nagy eredmény” - méltatta védence sikerét Nagy József somoijai edző, aki azt is elmondta, hogy a közelgő minszki U23-as Eb-re szintén Olaszországban, Padovában, a híres Andrea Borella edzőtáborában hangol a bacsfai tőrőző. Klubtársaival együtt. Bittera Kitti már három Ek-viadalon indult a mostani sorozatban: Budapesten harmadik lett Mohemad Aida és Knapek Edina mögött, Brünnben pedig 21. helyen zárt. Római helyezésével feljött az Ek-összetett nyolcadik A bacsfai lány az U23-asra hangol (somorja.sk-felvétel) helyére. Ugyancsak a junior vb-re készül a somoijai klub másik jelenlegi hangadója, Egyenes Pörsök Henrik, aki a római U23-as Ek- versenyen 46. lett, és a 32-be jutásért a későbbi bronzérmes olasztól kapott ki szoros csőriében. Indult a plovdivijuniorEb-nis, 17. lett.Qmk) Először rúgtak tizenhárom gólt Krasznahorkaváralja. Tizenhét forduló alatt mindössze huszonnégy találatuk volt a gömörieknek, szombaton egyetlen bajnokin tizenháromszor találtak ellenfelük kapujába. A szenvedő alany pedig a Veľký Folkmar kapusa, Pavol Vaskó volt. Történt mindez a keletszlovákiai IV. liga déli csoportja tabellaszomszédainak találkozóján. Érdekesség, hogy Lukáš Hé- gert negyedik találata után az 56. percben lecserélték, helyére Rado- slav Kuzma állt be. A góllövőlistát vezető csatár szerencsés kimenetelű baleset után komoly térdműtéten esett át, és néhány hónapos kényszerszünet után visszatérve hálálta meg Balta Gyula edző bizalmát. Csekély negyed óra alatt három góllal járult hozzá a nagyarányú sikerhez. „Történelmi győzelmet arattunk, még sosem nyertünk 13:0-ára. Kezd beérni a szorgos munka gyümölcse, és reméljük, hogy gond nélkül elkerüljük a kiesést. A napokban igazoltuk le a húszéves, roppant tehetséges Gere Dominikot, aki Rozsnyón kezdett el futballozni, legutóbb pedig gö- mörhorkai színekben szerepelt. Olyan erős és kitartó csapat ková- csolódott össze, amely a későbbiekben nem adja olcsón a bőrét” - adott képet törekvéseikről Kun István krasznahorkaváraljai klubelnök és labdarúgó. (áb) ififoci ■ VI. liga DUNASZERDAHELY (U19), 16. forduló: Holice-Stvrtok n/0.1:2 (0:0), g.: Csánó (48.), ill. Tóth (73.), Takács (84.); TopoTníky-Okoč-Sokolec 0:1 (0:1), g.: Króllk (44); T. Hradská-V. Blahovo 0:1 (0:0), g.: Szabó (70., öngól); H. Potüü-Jahodná 2:0 (2:0), g.: Pollák (39., 44); D. Stál-Rohovce 0:4 (0:2), g.: Édel (2.), Ambrus (6.), Pos- vanc (49.), Sidó (75,); Ňárad-V. Dvorníky 12:2 (6:0), g.: Vida (20., 40., 48., 64.), Szabó (1., 2., 57.), Görözdi (30., 52.), Csóka (34., öngól), Révész (71.), Hajzuk (81.), III. Fűs- sl (75.), Csápai (77.). 1. Ňárad 14 12 2 0 76:18 38 2. Veiké Blahovo 14 10 13 31:17 31 3. Štvrtok na Ostrove 14 8 2 4 47:17 26 4. Holice 14 8 2 4 44:22 26 5. Veiké Dvomíky 13 7 1 5 34:34 22 6. Jahodná 13 7 0 6 18:26 21 7. Robovce 13 5 0 8 31:48 15 8. Okoč - Sokolec B 14 5 0 9 16:33 15 9. Topoľnfky 14 5 0 9 19:39 15 10. Trhová Hradská 14 4 1 9 19:29 13 11. Horná Potôň 13 4 1 8 11:32 13 12. Dolný Stál 14 2 0 12 14:45 6 ■ Területi bajnokság GALÁNTA, 15. forduló: Jelka-Č. Voda 4:0 (2:0), g.: Bódiš (17., 21., 81., 86 ); Sládkovičovo-Gáň 6:1 (4:0), g.: Árvái (5. - 11-esből, 20., 36., 41.), Bobál (48.), Rigó (80.), ill. Póša (60.). 1. Jelka 15 11 2 2 77:23 35 2. Gáň 15 8 1 6 72:27 25 3. C. Voda 15 6 2 7 47:43 20 4. Sládkovičovo 15 2 1 12 30:133 7