Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-24 / 70. szám, péntek
www.ujszo.com I 2017. március 24. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A siker felé Igenis lehet magyarként, magyar iskolákat végezve érvényesülni LAMPL ZSUZSANNA tt a tavasz, és engem épp most, rügyfakadás idején kapott el egy vírus. Ezért most itthon ülök, meggyújtok egy illatgyertyát, beburkolózom a jövendő menyemtől kapott puha takaróba, és élvezem, hogy igazoltan és lelkiismeret-furdalás nélkül nem csinálok semmit (azért ne tartson ez sokáig). Csak olvasom a felgyülemlett folyóiratokat. Főleg az interjúkat, mert érdekel, mások hogyan látják az életet. Például Stanislav Komárek cseh filozófus a tőle megszokott iróniával a következőket mondja: „ha arra a helyre, ahol a hatvanas években a falusi gyermekkoromat töltöttem, bezárnék egy kecskét, akkor engem állatkínzásért csuknának le. Pedig akkoriban az egy háromtagú család megfelelő lakhelye volt. Igen, ma jó sorunk van. Folyamatosan növekszik az anyagi jólétünk. De biztos, hogy ez az, amire elsősorban vágyunk?” A leginkább Szabó G. Lászlónak a Vasámapban megjelent interjúja tetszik Béhr Mártonnal, a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatójával. Marcit nagy kedvencem, a Pósfa zenekar révén ismertem meg. A nyitrai diákjaimnak szervezett táborok állandó szereplői voltak, mindig fergeteges fellépéseket produkáltak (a zenekar egyik tagja, Iván András is a pozsonyi színművészetin tanul, csak a zeneművészeti karon, s biztos, hogy róla is sokat fogunk még hallani). Marci magyar iskolából került Pozsonyba, és azt mindenki tudja, aki próbálta, hogy nem könnyű a nyelvváltás (és nem csak magyar-szlovák viszonylatban). Pláne azokon a szakokon, ahol az ember a nyelvvel dolgozik. Neki is eszébe jutott, amikor még nehézségei voltak a szöveggel, hogy talán Magyarországon könnyebb lett volna. És mégis, mit mond? „Elvágyódást sosem éreztem. Nekem fontos, hogy itt születtem, itt élek, itt tanulhatok. (...) Nincsenek előttünk elgördíthetetlen akadályok. (...) Sok értékes embert veszítünk el azzal, hogy nem itt, hanem Magyarországon próbálnak meg érvényesülni. Aki ott beilleszkedik, már nem jön vissza. Számomra nagyon fontos, hogy erős alapokon állá magyar közösségek legyenek ezen a tájon.” Felüdülés a lelkemnek, amit mond, az oly gyakori nya- valygások, fanyalgások, és arról szóló megnyilatkozások után, hogy idehaza mit miért nem lehet, pláne magyarként, hát még magyar iskolából kibocsátva. Pedig lehet. Csak ahhoz tudni is kell. Ez abból a beszélgetésből is kiderült, amit másik kedvencemmel, a szép és okos Bárdos Judittal folytattam a nyitrai egyetemisták között. És kiderül a Magyar iskola - útban a siker felé című kisfilmből is. Sok magyar iskolát végzett sikeres fiatal volt, van, s remélhetőleg lesz is, akik élő cáfolatai ennek a „nem lehet”-nek. Élne felejtsem: a körzeti doktornőm! O is magyar gimibe járt. S most szép, kiterjedt praxisa van Pozsony belvárosában. Egy felvidéki útról a Washington Postban KOLLAI ISTVÁN N éhány napja jelent meg a Washington Post online verzióján egy hosszabb úti beszámoló Szlovákiáról. A szerző őszintén bevallja, pozitívan csalódott, és azzal záija cikkét, hogy a Szlovákiáról szóló szűkszavú és „elkedvetlenítő” útikönyvek „tatarozásra” szorulnak. Tegyük hozzá, ehhez Szlovákiának is tisztábban kellene tudnia, mit akar sugallni magáról. A cikk Erica Rosenberg tollából származik, és egy Budapestről Kassán át a Szepességbe és a bányavárosokba tett utazást mutat be. A cél tehát többek között Pozsony kikerülése volt, a Pozsonyon kívüli Szlovákia megismerése. Erről a vidékről az útirajž írója nem sokat tudhatott meg a nemzetközi útikönyvekből, lévén hogy például az ismert bedekker- sorozat, a Lonely Planet egyébként sem bőbeszédű Szlovákia-leírásának a felét Pozsony teszi ki. De a Washington Post szerzője más útikönyveket is idéz: egy 2015-ös kiadvány szerint Szlovákia „egy relatíve kevéssé ismert ország, kevés látogatóval”, egy másik könyv pedig Európa „Nyugat- Virginiájának” nevezi az országot. Ez utóbbi jelzőt a Washington Post utazója nem éppen biztató megjegyzésként értelmezte. Az útleírások szürke kontúrjainak még nem mondtak ellen az amerikai utazó első benyomásai: ahogy Kassán szembejött vele a posztkommunista jelen, az ablaktalan bejárat a szálláson, a jelöletlen hotelszobák. A nem működő hűtőszekrényre pedig a recepciós csak annyit mondott, hogy hát a legtöbbje ilyen. (Mennyire ismerős jelenetek. Közép-európai szemmel ennek valahol megvan a maga bukéja: a szállás körüli problémák közös megoldása, vagy legalábbis ezeknek a szállásadóval való megvitatása a vendég és a házigazda közötti barátkozás rítusa is. Welcome drink helyett pótcselekvő közös bütykölés a nem működő kilincs, zár, kapcsoló felett.) Az Atlanti-óceán túloldaláról érkezve ez talán nyugtalanítóbbnak tűnt; mi már tudjuk, hogy a szállásra végül úgyis bejutunk, aztán úgyis kijutunk. Visszatérve az amerikai beszámolóhoz: amikor a kassai panelvilág ellepte a látóhatárt, az utazás elérte a mélypontját: „tudatosult bennem, hogy szörnyen döntöttem a nyaralásomról”. De innentől jönnek a pozitív csalódások: a divatos kávézók, a középkori Lőcse díszei, a szepesi vár, a kassai Főtér Beatlest zenélő szökőkúttal (erről spéciéi jobb lenne megfeledkezni), a Szent Erzsébet-dóm stb. Végül pedig a hab a tortán Selmecbánya felfedezése. Erica Rosenberg a beszámolója végén odaszúr az útikönyveknek: „Talán itt az idő ezeket az útleírásokat alaposan átírni”. Amihez annyit tennénk hozzá, hogy a Szlovákiáról kialakult kép homályossága az országon is múlik. Ha megnézzük a Szlovák Turisztikai Ügynökség kiadványait, ott a képek többsége vagy természeti látványosságot mutat, vagy a középkori-újkori Felső-Magyarország örökségét; az épített örökségnek e dömpingjéhez viszont nem társulnak szerethető történetek, ami eligazítaná a turistát. A szlovák Felföld legértékesebb kincsei a középkorból, kora újkorból származnak; olyan korszakokból, amivel Szlovákia máig nem tud mit kezdeni. így a turisztikát mintha leárnyékolná az a szlovák nemzetépítés, ami nem tudj a helyén kezelni a történelmi Magyarország hosszú évszázadait. Miért is lennének képesek a külföldi útikönyvek átélhető és szerethető történeteket kanyarítani a bányavárosok és a Szepesség köré, ha maga Szlovákia is hadilábon áll ezekkel a falakkal, városokkal. Ezzel együtt rengeteg olyan szlovákiai turisztikai attrakció van, amely erőforrásként tekint a multietnikus örökségre, úgyhogy még az is lehet, hogy majd egyszer a turisztika válik egy „multietnikus nemzettudat” kovászává Szlovákiában. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Sok hűhó, de miért? Mintha megmozdult volna az eddig tétlenkedő rendőrség a korrupciógyanús ügyekben. Előállították a dévényúj falui és a szemeti (Kalinko- vo, Szenei járás) polgármestert, és meggyanúsították Ladislav Bašter- nákot. Nyilván akadt, aki az utóbbi hír hallatán felsóhajtott: végre nem csak a kis halak kerülnek horogra. Talán megvádolják és bíróság elé kerülhet a Smer holdudvarába tartozó milliomos vállalkozó. Több kollégámhoz hasonlóan azonban én sem vagyok derűlátó, ugyanis még az sem világos, hogy mivel gyanúsítják, annyira szűkszavú a közlemény. Ha csupán kevesebb adó és járulék befizetésével, akkor kitárták előtte a jogi kiskaput: elég, ha befizeti a különbözeted meg a késedelmi büntetést, és máris tiszta. Bonyolultabb lenne a helyzete, ha csalással több áfát igényelt vissza, mint amennyi jár, mert ez már törvénysértés. Baštemák ugye azt állítja, hogy 12 millió euró készpénzért luxuslakásokat vásárolt Marián Kočner vállalkozótól, holott azoknak az utólag felbecsült értéke összesen nem több 1,5 milliónál. Az egyikben máig Robert Fico lakik. Vajon miért bénáznak ennyit a nyomozók, hiszen azt a fránya 12 milliót nyilván valamilyen bankszámlán tartotta Baštemák, nem a sufniban. Azt sem lehetetlen felderíteni, honnanjutott ennyi pénzhez, és Kočne- rék hova könyvelték el, hiszen az áfa visszaigényléséhez dokumentum kell. Egy logikus magyarázat van: a Bastemák-ügyben bizony sáros lehet Robert Kaliňák belügyminiszter, de Ján Počiatek, a pénzügyi tárca volt vezetője is, és érintett a kormányfő. Ezért szinte biztos, hogy amíg a Smer hatalmon van, a rendőrség csak látszatintézkedéseket tesz és nem tudja felgöngyölíteni a legfelsőbb politikai szintet is behálózó szálakat. Jönnek a nyűgös reggelek Vasámap hajnalban ismét visszaállítjuk az órákat. Újra jönnek az álmos reggelek, nyűgös emberek, síró, kialvatlan gyerkőcök. Rághatjuk újfent a gumicsontot: hasznos-e az átállítás? Tudjuk, hogy a nyári időszámítást az első világháború idején vezették be, maj d a múlt századi olajválság idejétől alkalmazta a legtöbb európai ország. A döntéshozók azzal érveltek, hogy ezzel sok energiát takarítunk meg, ami ma már sántít, hiszen nyáron a klímaberendezések többet fogyasztanak, mint a világítás. Több neves szakemberek szerint a legtöbb embernél legalább egy hetet vesz igénybe az átállás, ezalatt lényegesen növekszik a közúti balesetek, de még az infarktusok száma is. Sokan nem tudják kialudni magukat, főleg a gyerekek, akik álmosan mennek óvodába, iskolába. Kisgyermekes szülők gyakori panasza nyáron, hogy sokáig van világos, a kicsit képtelenség letenni a szokott időben. Este 9-10 óráig világos van, a gyerek nem álmos. Szeptembertől pedig egyre sötétebbek a reggelek, ezért nehezebb az ébredés. Itt az ideje, hogy a kormányok vagy a civil szerveződések követelésére az illetékes uniós szervek tegyék ismét mérlegre a kétféle időszámítás előnyeit és hátrányait. Amajelképes serpenyőbe ne csak gazdasági számítások kerüljenek, hanem az egészségügyi szempontok és a tudományos érvek is. B6nes Laci nagy lópóse Valóra vált vasárnap, amit sok hazai, főleg csallóközi szurkoló remélt. A doborgazi Bénes László végre bemutatkozott a Bundesligában. Igaz, egyelőre szűk tíz percet kapott, de ez is mérföldkő a karrierjében, amely töretlenül ível fölfele. Gyermekként Somoiján, majd a DAC-ban játszott, ahonnan a győri Fehér Miklós fociakadémiára került. Édesapjával bölcs döntést hoztak, amikor elfogadták a zsolnaiak ajánlatát, ugyanis a fiatal játékosokkal már számottevő eredményeket elérő Adrián Guľa edzőnek köszönhetően rövidesen az MŠK Žilina alapembere lett, majd a csapat játékmesterévé avanzsált, akit még az Athletic Bilbao hívei is megtapsoltak az EL-meccseken. Nem túlzás azt állítani, hogy Szikora György óta ekkora tehetség nem tűnt fel a délszlovákiai pályákon. Felfigyeltek rá a Mönchengladbachnál, és tavaly öt évre leigazolták. Jól értesültek szerint 5 millió euró körüli összeget fizettek érte, a szlovák ligából még senki nem igazolt le ennyi pénzért. A német élvonalban óriási a konkurencia, de Laci nem keseredett el, amikor sérüléséből felépülve sokáig csak a fakóban jutott szóhoz vagy a kispadon ült. Még mindig csak 19 éves, de már vérbeli profi, aki céltudatosan építi fel önmagát. Ha elkerülik a sérülések, akkor hamarosan állandó helyet vívhat ki a csapatban. Aztán a válogatottban is, ahogy egykor a fehér Pelének becézett Szikora Gyuri. 2019-től egyetlen üzlet sem adhat ingyen reklámtáskákat a vásárlóknak (Ľubomír Kotrha karikatúrája)
