Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-16 / 63. szám, csütörtök

181 SPORT 2017. március 16.1 www.ujszo.com Szimpatikus Leicester, sunyi Vardy KISS TIBOR NOÉ A Leicester a tavalyi ónjót idózve, nómi szerencsével, a Juventus tükörsimán, előre megírt koreográfia szerint jutott be a legjobb nyolc közó a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Folytatódik a Nagy Leicester Szto­ri, a kiscsapat első angol klubként ju­tott be a legjobb nyolc közé a Bajno­kok Ligája 2016/17-es idényében, miután a Sevilla elleni visszavágón 2:0-ra győzött. A meccs kívülálló­ként nem volt túl emlékezetes: a Se­villa jobb csapatnak tűnt, szinte végig birtokolta a labdát, de támadásai meddők voltak, ráadásul a spanyolok az odavágó után ezen a meccsen is ki­hagytak egy tizenegyest (N’Zonzi lö­vését Schmeichel kivédte). A Leices­ter a szerencsével sem állt hadilábon, Wes Morgan a térdével szerzett gólt, a Vardy-Nasri sárga lapos műbal­héból pedig az angol jött ki jobban, Nasri a másodikat kapta meg az összefejelés imitálásáért. Persze, nézhetjük mindezt más­honnan is. A Leicester végre ismét a tavalyi arcát mutatta, a futballisták oroszlánként küzdöttek egymásért, ment a betonozás, jöttek a veszélyes kontrák. Ez ismét a szerethető, szim­patikus Leicester volt, legalábbis a játékot illetően. A labdabirtokási A nap játékosa ► Kasper Schmeichel (Leicester City) Sevillában, majd Leicester- ben is kivédett egy tizen­egyest - ezzel rekorder, a Bajnokok Ligája története során még nem volt kapus, aki azoda-visszavágós rendszerű mérkőzések során mindkétalkalommal büntetőt hárított volna. véghez a Sevilla legyőzésével, de hogy a legjobb nyolc között borzasz­tó nehéz dolga lesz, az biztos. A Se­villa elleni meccs végén több kont­rája volt az együttesnek, és ezek si­ralmas véget értek. A Real Madrid vagy a Bayern München ellen ilyen hibák nem fémek majd bele. A nap másik meccsére Torinóban került sor. Egy délutáni baráti be­szélgetés során 1:0-t jósoltam a Ju- vének a Porto ellen, Bonucci góljá­val, a hetvenötödik perc körül. Az eredmény bejött, de Bonucci nem, Dybala tizenegyese döntött, a szer­vezettség szempontjából kimaxolt Juve 3:0-s összesítéssel jutott be a (TASR/AP-felvétel) legjobb nyolc közé. Érdekes, hogy az olaszok nem szívesen játszanának a Leicesterrel, Buffon legalábbis semmiképpen: „El szeretném kerül­ni a Leicestert, szenvedélyesen és lelkesen játszanak, és veszélyes fegyver a kezdeményezőképessé­gük” - mondta a kapuslegenda, de azért abban biztosak vagyunk, hogy a Juve sokkal inkább a Barcelonát szeretné elkerülni. Bár, ha jobban belegondolunk, 2010-ben egy angol kiscsapat alaposan megtréfálta a Ju- ventust az Európa Ligában. Ha eset­leg valaki emlékszik a visszavágóra: Fulham-Juventus 4:1. Gera Zoltán két góljával... Örömmámor Leicesterben: az angol bajnok továbbjutott a Sevilla ellen arány meg a „technikás spanyol já­tékosok” dicsérete ezúttal csak humbug, elnézve a Sevilla játékát, úgy tűnt, ezen a meccsen a spanyo­loknak semmilyen ötletük nincs a kapuja elé húzódó angol csapat el­len, a mérkőzés lassan unalmas ál­lóháborúvá alakult. Hogy a Leices­ter leparkolt a busszal a tizenhatos elé? Hogy semleges pályán tízből hány meccset nyerne meg a Sevilla a Leicester ellen? Kit érdekel? A Se­villának kedden este kellett volna to­vábbjutnia, de nem volt képes rá, pe­dig a feladat nem volt lehetetlen. Máskülönben azért a Leicester- ódákon is lehet halkítani kicsit. A Claudio Ranieri menesztését követő bajnokin (Liverpool 3:1) a Leicester futballistái összesen 8 kilométerrel és 120 sprinttel futottak többet, mint az utolsó ranieris meccsen. Azt, persze, sosem tudjuk meg, hogy a játékosok meg akarták-e buktatni Ranierit, vagy éppenhogy Ranieri „fékezte őket”. (Aha, biztos, direkt.) A Vardy-Nasri affér sem tette szimpatikusabbá a csapatot az emblematikus figura („working dass hero” etc.), Jamie Vardy dicstelen provokációja miatt. Hogy Nasri egy balfék - ezt tudjuk. De Vardyt (és a Leicestert) nem az ilyen sunyi jelenetekért szerettük meg. A Leicester hatalmas dolgot vitt sokba kerül, kérdés, mit kezd ezzel Európa Az olimpia BŐDTITANILLA Száz napja vette át a Szlovák Olimpiai Bizotteág elnöki tisztsógát Anton Siekel. A sportvezetőt első tapasztalatairól kórdeztük. Hogyan értékeli az első száz napját? Nagyon gyorsan és hektikusan telt. Sok folyamatot elkezdtünk a hosszú távú célok érdekében, a sportot és a törvényhozási folyama­tokat is ismerő szakemberekből álló munkacsoportokat állítottunk fel. Tudtunk reagálni a spontán adódó eseményekre is, például a síszövet­ségen belüli viszályokra, vagy a sporttörvény módosítását kísérő vi­tára. A jövőben is azon leszünk, hogy a Szlovák Olimpiai Bizottság aktí­van részt vegyen a problémák meg­oldásában, hogy teret biztosítsunk a véleménycserére. Mit tart az első száz nap legna­gyobb eredményének? Azt, hogy sikerült elnyernem a sportági szövetségek bizalmát, en­nek köszönhetően a legjobb szak­embereiket delegálták a már említett munkacsoportokba. Ez a legfonto­sabb. Mert beszélhetünk mi itt cé­lokról, ha nincsenek meg az embe­rek, akikkel meg lehetne ezeket va­lósítani. Nagy örömmel tölt el, hogy mind a sporttanácsba, mind a jogi bizottságba rengetegen jelentkez­tek, nagy volt az érdeklődés. Első elnöki tapasztalatai alap­ján mi a szlovák sport legnagyobb hiányossága? Nagyon fontos az utánpótlás­nevelés és a szövetségek támogatá­sa, de nem kevésbé fontos az infra­struktúra építése is. Anélkül ugyanis zsákutcába jutunk. Hiába várunk eredményeket, ha a sportolóink nem tudnak hol felkészülni. Ehhez hosszú távú koncepció kellene, mert nyil­ván nem egy-két év kérdése. Mit gondol a sporttörvény kö­rül kialakult helyzetről? A tör­vénymódosítás után még mindig nagyon sok a kritikus hang, a szö­vetségek főleg a rengeteg papír­munkát kifogásolják. Tárgyalunk erről a minisztérium­Anton Siekel össztársadalmi vitát szeretne a sportról (TASR-feivétei) mai. De nem tartom tragédiának, hogy sok a kritika, mert nyilván sok dolog csak a törvény gyakorlati al­kalmazása során derül ki. Az lenne a tragédia, ha ezeket a kritikus han­gokat nem hallgatnánk meg, és nem vennénk figyelembe. Egyáltalán nem szégyen újra elgondolkodni ezeken a kérdéseken, és megpróbál­ni kiküszöbölni a hiányosságokat. Szeretnénk szélesebb társadalmi vi­tát is megnyitni a sportról, olyan kérdésekről is, amelyeket nem konkrétan a sporttörvény szabályoz, de most ennek kapcsán előtérbe ke­rülhetnek. Hogy látja, nemzetközi szinten merre tart az olimpiai mozgalom? Az Agenda 2020, úgy tűnik, egye­lőre nem éri el a célját, Budapest visszalépésével az utolsó olyan vá­ros is kiesett a 2024-es játékok rendezésére pályázók közül, amely megfelel a „fenntartható olimpia egy nem túl nagy város­ban” eszméjének. Nagyon sajnálom, hogy Budapest visszalépett, mert egyedülálló lehe­tőség lett volna, hogy ilyen közel rendezzenek olimpiát. De el kell fo­gadnunk a tényt, hogy egy olimpia­rendezés költségei óriásiak. Ezért nincs min csodálkozni, hogy csak olyan városok és országok gondol­kozhatnak ezen reálisan, ahol meg­vannak bizonyos gazdasági és inf­rastrukturális feltételek. Azt gondo­lom, ez a trend folytatódni fog, és számunkra az lesz a nagy kérdés, Európa hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel, lesznek-e európai váro­sok, amelyek sikerrel pályázhatnak az olimpiarendezésre. A polgárok is látják a gazdasági kockázatokat, ezért is utasították el több helyen népszavazáson a pályázatot. Mit gondol arról, hogy az egy­kor oly magasztos olimpiai eszmé­ről ma már mindenkinek csak az jut eszébe, milyen sokba kerül? Nagyon sajnálom, de ezt is el kell fogadnunk. Az egykor amatöriz- must hirdető olimpiákon már csak a kőkemény profiknak van esélyük. Némi túlzással azt mondhatnám, a valaha volt jelszó, hogy nem a győ­zelem, hanem a részvétel a fontos, mára úgy módosult: „Nem a rész­vétel, hanem a győzelem a fontos.” Nagyon boldog lennék, ha valami­lyen módon elismerhetnénk és dí­jazhatnánk minden olimpikont, aki hősies teljesítményt nyújtott, kihoz­ta magából a maximumot, megdön­tötte az egyéni csúcsát, mert egy 12. hely mögött is óriási munka van. Jó lenne, ha nemcsak az eredményeket, hanem az egyes emberi történeteket is díjazhatnánk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom