Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-16 / 63. szám, csütörtök

MAI MELLÉKLETÜNK Egyre könnyebb új állást találni Sok cég tervez további munkahelybővítést 3. oldal ífc «tó Kitüntetések az államünnepen Méry Margit, Z. Urbán Aladár, Ko­vács László, Rózsa Ernő a díjazott 13. oldal egy pedofil hadúr volt. Geert Wilders, a holland Szabadságpártelnöke a prófétáról IDŐJÁRÁS Jobbára derült ég, a hőmérséklet 12 fok körül alakul. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS megrendeles@petitpress.sk 02/323 77 777 9 "771335V05045 HASZNOS TANÁCS Adóbevallási útmutató kisvállalkozóknak 8-9. oldal 70. évfolyam I 63. szám I www.ujszo.com Variációk amnesztiaeltöriésre Nem biztos, hogy az ellenzék támogatja a kormányjavaslatát, Budaj tervezete is a pakliban ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A kormány elfogadta a močiari amnesztiák eltörlését lehetővé tevő törvényjavasla­tokat, és gyorsított eljárásban a parlament elé terjesztette. Az ellenzék még nem döntötte el, hogy témogatja-e elfogadásukat. A parlament jogköreit bővítené a kormánykoalíció úgy, hogy meg­szüntethesse az államfő által adott amnesztiát, így eltörölheti a mečiari amnesztiákat is. „A hétfon született politikai egyetértés után sikerült megegyeznünk a törvénymódosítás szövegéről is” - jelentette be tegnap a koalíciós tanács ülése után Robert Fico (Smer) miniszterelnök. Ha a parlament elfogadja az al­kotmánymódosítást, háromötödös többséggel megszüntethetné a min­denkori államfő által kihirdetett am­nesztiát, ha az „sérti a demokratikus jogállami elveket”. A kormány tegnap elfogadta azt a javaslatot is, amely megszüntetné a mečiari amnesztiákat. A javaslato­kat már a jövő héten kezdődő ülésén tárgyalhatja a parlament. „Amint a parlament által elfogadott alkot­mánymódosítást kihirdetik a tör­vénytárban, azonnal elfogadhatjuk a mečiari amnesztiákat megszüntető javaslatot is” - mondta Fico. Azt is megígérte, a kormánypárti képvise­lők egységesen támogatni fogják a javaslatokat. A kormány megszün­tetné a Michal Kováč államfő által ä fiának, ifjabb Michal Kováčnak adott kegyelmet is. A kormányjavaslat a Híd javas­latára épül. „Végre ennyi év eltel­tével sikerült olyan megoldást ta­lálnunk, amellyel megszüntethetők a mečiari amnesztiák, ahogyan azt a lakosság nagy része is kéri - je­lentette ki Bugár Béla. - Ez a meg­oldás összhangban van az alkot­mánnyal, ami nem mondható el Ján Budaj javaslatáról.” Az OĽaNO-s képviselőnek az amnesztiák eltör­lésére vonatkozó javaslatát - amely már a második olvasatban van a parlamentben - tehát várhatóan le­veszik a napirendről. Az ellenzék kétkedve fogadta a koalíciós javaslatot, bár azt előre­lépésnek tartja, hogy már nem arról folyik a vita, eltöröljék-e a mečiari amnesztiákat, hanem arról, hogyan. A kormánypárti alkotmánymódo­sítás szerintük rohamtempóban ké­szült, sok kérdést felvet, alaposan át kell tanulmányozni, így nem ígér­ték meg, hogy biztosan támogatják. Ján Budaj (OĽaNO), az amnesz­tiák eltörlését célzó előző törvény- javaslat beterjesztője szerint a kor­mány javaslata nehezen olvasható. „Miért akarnak meggyőzni minket arról, hogy az Alkotmánybíróság­nak, melyben több pártjelölt van, és egyiküket sem a polgárok válasz­tották, a közvetlenül választott, al­kotmány ózó jogkörrel felruházott parlament felett kell állnia?” - kér­dezte. Azt sem érti, miért kell ebben a komoly kérdésben, mely az alkot­mányos intézmények közti vi­szonyt is alapvetően befolyásolja, néhány nap alatt, gyorsított eljárás­ban dönteni. További részletek a 2. oldalon. (fm, Ipj) Koszorúzás a pozsonyi Petőfi-szobornál, a Medikuskertben. Ünnepi beszédet Koncsol László irodalmár mondott. (Somogyi Tibor felvétele) Budapesti fiittyös március A tavalyi október 23-i ünnep­séghez hasonlóan most is el­lenzéki tiltakozás, fütyülés jellemezte a március 15-i köz­ponti ünnepséget Budapes­ten, a Nemzeti Múzeum előtt. Orbán Viktor kormányfő eközben a múzeum lépcsőjén nemzeti egységről beszélt, és Brüsszelt bírálta élesen. Budapest. Az ellenzéki tüntetés fő szervezője tavaly októberhez ha­sonlóan ismét az Együtt minipárt volt, Juhász Péterék sípokat és ko­kárdákat osztogattak a tiltakozók­nak. A tüntetők végül bejutottak az ünneplők közé, ahol helyszíni be­számolók szerint Orbán Viktor be­szédét igyekeztek túlfütyülni - lök­dösődésre, dulakodásra is sor került a kormánypárti ünneplők és az el­lenzéki tüntetők között, a rendőrség hat ember ellen indított eljárást. Az őt kifütyülőkre röviden Orbán Viktor is kitért beszédében, azt mondta, bolond lyukból bolond szél fuj, ám összességében mondaniva­lóját a nemzeti egységre és Brüsszel kritizálására alapozta. Véleménye szerint a nyugati vi­lágban forradalmi hangulat van a nemzeti önrendelkezést korlátozó erőkkel szemben, ezek az ő értelme­zésében a brüsszeli bürokraták, a nemzetközi pénztőke és a liberális világsajtó. Szerinte akkor lesz csak béke, ha ezeket békés eszközökkel, alkotmányosan sikerül legyőzni. Orbán szerint a britek és az ameri­kaiak a brexittel és Trump megvá­lasztásával lázadtak fel a korlátozó erőkkel szemben. „Ebben az évben jön a folytatás” - tette hozzá. „Ma még lehetséges az európai birodal­mat mélyen és rendezetten, békében alakítani”, de ehhez „Brüsszelben le kell dobni az álszentség maskaráit. A szép elvek mögé bújtatott machiná­cióknak véget kell vetni” - mondta a magyar kormányfő. Hozzátette: „nem vagyunk szolgái se magyar, se idegen hatalmasságoknak. Valódi nemzeti egységet teremtettünk, az álszentek szövetsége, fenyegetése és tiltakozása ellenére”. További rész­letek a 6. oldalon. (fm, index) A kormány bólintott az ünnepi zárvatartásra Pozsony. Már május 1-jén kö­telezően zárva lesznek az üzle­tek, ha a parlament is elfogadja a munkatörvénykönyv módosítá­sát, amely az ünnepnapi zárva- tartásról rendelkezik. A kor­mánypárti képviselői javaslatot tegnap jóváhagyta a kabinet. Az eddigi 3,5 nap helyett 14 állam­ünnepen és szabadnapon egyál­talán nem nyithatnak ki a boltok. December 24-én és húsvéthétfőn maximum fél napra lehet kinyit­ni. Kivételt képeznek a benzin­kutak, a gyógyszertárak, a repü­lőtéri és a vasútállomási üzletek, nem vonatkozik a tiltás a szuve­nírboltokra sem. Részletek a 2. oldalon. (ipj) NAHÁT! Ben Affleck kijött az elvonóból Los Angeles. Ben Affleck beje­lentette, alkoholelvonó kúra volt, hogy „a lehető legjobb apa le­hessen”. A 44 éves amerikai szí­nész, rendező a Facebookon kö­zölte, ez az első lépés a talpra ál­lása felé, és köszönetét mondott feleségének, Jennifer Gamemek, akivel 2015-től külön élnek, ko­rábban bejelentették, hogy elvál­nak, három gyerekük van. „Azt akarom, hogy a gyerekeim tud­ják, nem szégyen, ha szükség esetén segítséget kérünk” - írta Affleck, aki 2001 -ben már volt elvonókúrán. Affleck kétszeres Oscar-díjas rendező, ám váratla­nul elállt attól, hogy az új Batman-filmet rendezze, a főhőst viszont ő fogj a alakitani. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom