Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-10 / 58. szám, péntek
www.ujszo.com IZVILAG ■ 2017. MÁRCIUS 10. 17 A magyar tájak aprópecsenyéi Brassói aprópecsenye borsóval Hozzávalók: 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg vöröshagyma, 1 kg sertéscomb, 1 tk őrölt majoránna, 40 dkg zöldborsó, 1 csokor petrezselyemzöld (apróra vágva), 1 db hegyes erős paprika (kockákra vágva), 2 gerezd fokhagyma, 1 ek olaj, só, bors, 1 kg burgonya, kb. 2 dl olaj a burgonya sütéséhez. Elkészítés: A húst leöblítjük, szárazra töröljük. Tetszés szerint vékony csíkokra vagy kisebb kockákra daraboljuk. A szalonnát vékony darabokra vágjuk. A hagymát felkarikázzuk, a fokhagymát vékony szeletekre aprítjuk. A szalonnát zsírjára sütjük (vigyázzunk, nehogy megégjen), rádobjuk a vöröshagymát és a fokhagymát. Kicsit sózzuk, majd fedő alatt megdinszteljük. Rárakjuk a húst, és 2-3 percig erős lángon pirítjuk. Megszórjuk a majoránnával és erőteljesen borsozzuk. Lassú tűzön puhára pároljuk, ha elfogyna a leve, akkor vízzel vagy húsalaplével pótoljuk. Miközben a hús puhul, a borsót enyhén sós vízben puhára főzzük (ha mirelitet használunk, ez szükségtelen). A krumplit Ha némi konyhai nosztalgiázás közben régi kedvenc ízek kerülnek szóba, a „retró fogások” közül nyilván sokaknak elsősorban a brassói aprópecsenye jut eszébe. Az aprópecsenye műfaja ennél persze jóval gazdagabb: minden magyar tájegységnek megvan a maga klasszikus - vagy nem is olyan klasszikus - receptje, amelyben a kis darabokra vágott, lepirított hús a közös nevező. Nézzünk meg pár variációt! megpucoljuk, felkockázzuk. Aranybarnára sütjük, enyhén megsózzuk. A húst zsírjára sütjük, és ha kell, még ízesítjük. Az utolsó pár percre hozzáadjuk a borsót is, a legvégén pedig a petrezselyemzöldet is beleforgatjuk. Tálaláskor a húst a krumplira halmozzuk, megszórjuk a kockákra vágott paprikával. Tiszai aprópecsenye Hozzávalók (2 főre): 20 dkg sertésmáj, 20 dkg karaj, tej, 2 fej vöröshagyma, 5 gerezd zúzott fokhagyma, 40-50 dkg krumpli (hámozva), grillfűszer, őrölt fekete bors, só, napraforgó- olaj vagy disznózsír. Elkészítés: A májat és a karajt vékony csíkokra vágjuk, és külön üvegtálakba téve annyi tejet öntünk rájuk, hogy ellepje őket. A tálakat lefedjük és 1 napra hűtőbe tesszük. Külön-külön serpenyőbe 2-2 ek zsiradékot teszünk, belereszelünk 1-1 hagymát, és rövid ideig dinszteljük. A húsról és a májról leöntjük a tejet, a húst alaposan beszórjuk grillfüszerrel, a májat pedig ízlés szerinti mennyiségű borssal, majd a két külön serpenyőben levő hagymára tesszük. A májhoz 3, a húshoz 2 gerezd fokhagymát keverünk. Ha a máj kész, enyhén sózzuk és összeöntjük a megpirult hússal. Miközben a pecsenye készül, a krumplit meghámozzuk, felkockázzuk és megsütjük. Ha kész, leszűrjük, sózzuk és összeforgatjuk a májas pecsenyével. Friss kenyérrel tálaljuk. Körösi aprópecsenye Hozzávalók: 80 dkg sertéslapocka, 1 zellergumó, 1 vöröshagyma, 4 dl paradicsomlé, 2 dl tejszín, 2 ek olaj, 1 mk cukor, só, bors, 2 zellerlevél; a körethez: 25 dkg cérnametélt, só. Elkészítés: A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, majd az olajon üvegesre dinszteljük. A húst apró kockákra vágjuk, hozzáadjuk a hagymához, erős tűzön addig sütjük, míg a hús kifehéredik. Sóval és borssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk az apró kockákra vágott zellergumót. Kicsit megpirítjuk, felöntjük a paradicsomiével és puhára pároljuk. Amikor a hús megpuhult és a paradicsomlé elfőtt, megszórjuk a cukorral, hozzáadjuk a tejszínt és az apróra vágott zellerlevelet, majd kiforraljuk. A cérnametéltet enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Köretként tálaljuk az aprópecsenye mellé. Hortobágyi aprópecsenye Hozzávalók: 40 dkg sovány sertéshús, zsír a sütéshez, 1 nagy fej hagyma, 1 tk pirospaprika, 10 dkg füstölt szalonna, 10 dkg füstölt kolbász, pár darab ecetes uborka, 2 dl tejföl, 1 ek liszt, só. Elkészítés: A húst kis érmécskékre vágjuk, kiklopfoljuk, majd lisztbe forgatjuk és egy kevés zsírban hirtelen átsütjük. A zsírban zsemleszínűre pirítjuk a hagymát, meghintjük piros- paprikával. A húsérméket egy nagyobb serpenyőben rétegesen lerakjuk a szalonnával, kolbásszal és az uborkával. Tetejére rászórjuk a hagymát, felöntjük egy kevés vízzel (nem kell ellepnie a húst). Fedő alatt puhára pároljuk. Ha megpuhult a hús, ráöntjük a tejfölt. Ezt követően még egyszer felfőzzük. Fontos, hogy párolás közben ne kavargassuk, csak rázogassuk az edényt. Tökéletes köret hozzá a házi tarhonya. Csopaki aprópecsenye Hozzávalók: 40 dkg sertéslapocka, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg gomba, 4 dkg zöldborsó, 4 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, petrezselyemzöld, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, reszelt sajt, zsiradék. Elkészítés: Kevés zsiradékban megpirítjuk a szalonnát, majd a vöröshagymát. Csíkokra vágjuk a húst, beletesz- szük, 20 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát, a borsót, a sót, a borsot, a petrezselyemzöldet, a paprikát, a paradicsomot, a végén pedig az apróra vágott fokhagymát. A végén tűzálló tálba szedjük, a tetejére sajtot reszelünk, és betoljuk az előmelegített sütőbe, míg a sajt szépen megpirul a tetején. Rizzsel vagy krumplival is tálalhatjuk. (Összeállította: as) Az ŰJ SZÓ ajánlja Harc a meztelencsigákkal A palántáit, a friss leveleit bontogató salátáit, az éppen érő szamócaszemeket féltő kertészkedőknek ad segítséget ez a könyv abban a küzdelemben, amit a meztelencsigák ellen lehet vívni. Miért kell megismerni a csigák szaporodási módját, a csigatojások bölcsőjét, a csigák kedvenc rejtekhelyeit, táplálkozási szokásait, életmódját? Csak akkor tudunk hatékonyan fellépni a csúszómászók jelenléte, kártétele ellen, ha ismerjük „gyenge pontjait", aminek segítségével visszaszorithatjuk őket. Számos csigaelháritó és védekező módszert találunk a könyvben, és megismerhetjük azokat a haszon- és dísznövényeket, amelyeket a csigák megkímélnek. A stratégiához ez az ismeret is hatékony lehet. A szerző több évtizedes tapasztalatait teszi közzé a csigák életének rejtélyes világáról könnyed stílusban, azok számára, akik a csigák elleni küzdelemben már elvesztették türelmüket. Kerti károsítok A kertészkedők egyik legnagyobb gondja a gyümölcsfák, a szőlő, a zöldség- és dísznövények megóvása a sokféle kártevőtől és betegségtől. Növényeinket rovarok rágják, atkák szívogatják, ürülékükkel szennyezik, a nyálukkal rendellenes sejtszaporodást váltanak ki. A gombák, a baktériumok, a vírusok elszíneződő, beszáradó foltokat okoznak a leveleken, gyümölcsökön, a fás részeken pedig rákosodó sebeket. Betegséget okoz a létfontosságú tápelemek valamelyikének hiánya és károsítanak az időjárási elemek (jégeső) is. A 88 színes oldalon a kertben leggyakrabban előforduló káros elváltozásokat mutatjuk be, kora tavasztól késő őszig. Előfordulásuk sorrendjében követik egymást a kár- és kórképek Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2017. március 25-ig tart. £l) ** ^ 100 lil J£ z X . \ 1 1 t 1 1 1 š 1 1 1 1 1 1 I 1 i. 1 | I I I- 1 1 ■ 1 1 1 | í 1 1 1 1 1 1 1 Sí 1 '' ü E *0 N E M í O áí fl > E «1 N *0 £ n u • • C «ID Ml *0 N 0) 1. IA 3 ~ o = E g- 5 'S <0 3 ® « Ä E ** OJ O 0» « 'm K- CL H ül O wmJ t A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina (ízvilág - 02/59233 427). Az ízvilágban használt képek forrása: fotolia.com Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com