Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)

2017-03-04 / 53. szám, szombat

o N C/3 k** •> Borbély Alexandra Örömkönnyek a Berlinalén 12. oldal 2017. március 4., szombat, 11. évfolyam, 9. szám Iskolapadból a paradicsomb Több kamasz fiú csatlakozott az Iszlám Állam dzsihádista szervezethez az el­múlt években, hogy gyerekkatonaként vagy öngyilkos me­rénylőként szolgálja a szélsőségeseket. ► A Moszultól délre fek­vő Qayarában szívesen pózolt játékfegyverével a kiskamasz. Szeren­cséje, hogy nem került az Iszlám Állam harco­sainak látókörébe. Iraki rendőr itatja az elfogott dzsihádistát (Fotók: sita/ap, tasr/ap) A dzsihádisták kelet- moszuli kiképzőtábo- raiban hátrahagyott dokumentumok és a rokonok beszámolói bepillantást engednek abba, mi ösztönözhette ezeket a fiatalokat addigi életük hátrahagyására. „Szeretett családtagjaim, kérlek, bocsássatok meg nekem!” - írta szüleinek címzett búcsúlevelében Alaa Abd al-Akidi. A fiú tavaly ön­gyilkos merényletet követett el az iraki biztonsági erők ellen. „Ne szomorkodjatok, és ne öltöz­zetek gyászba!” - folytatta Akidi. „Könyörögtem nektek, hadd há­zasodjak meg, de nem engedté­tek. Most, ha Allah is úgy akarja, a 72 paradicsomi szüzet veszem feleségül.” Akidi sohasem küldte el a levelet, amelyet egy Harci egység: Mártír­brigád feliratú űrlapra rótt, és egy moszuli címzésű borítékba rejtett. Az írásra a Reuters hírügynökség bukkant rá azután, hogy az iraki erők visszafoglalták Moszul keleti részét a dzsihádistáktól. Akidi egyike volt a számtalan fiatal­nak, akik az elmúlt két és fél évben megfordultak a kiképzőtáborban. A fiú 15 vagy 16 éves lehetett, amikor csatlakozott a szélsősége­sekhez, akiknek sok hozzá ha­sonló mártírra van szükségük az öngyilkos merényletekhez. Ők voltak a dzsihádisták legha­tékonyabb fegyverei a Washington vezette nemzetközi koa­líció támogatását élvező iraki kormányerőkkel szemben. Az elmúlt években több száz öngyilkos me­rényletet követ­tek el az Isz­lám Állam nevében a Közel-Ke­leten civil és katonai célpontok ellen. ► Dzsihádista az iraki különle­ges erők tagjai kezében. Fel- tételezések szerint még több ezer szélsőséges - köztük sok külföldi - tartózkodik az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszulban. A város nyugati részében bekerített dzsihádisták elsősorban orvlö­vészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányhoz hű, nagyjából 100 ezer fős támadó csapatok ellen. Az IÁ-ellenes szövet­ségnek az iraki katonák és a különleges erők mellett részét képezik kurd harcosok és síita milíciák is. A tábor, ahol Akidit kiképezték, három házból áll, amelyeket a szélsőségesek kisajátítottak. A dzsihádisták ember nagyságú lyukakat ütöttek a falakba, hogy gyorsabban mozoghassanak az épületek között. Az alsó szinteken szertehagyott poszterek, vallás- és fegyverismereti röplapok, mel­lettük vizsgalapok hevertek. Egy teremben golyóálló mellényeket és céltáblákat lehetett találni, egy másikban, amely orvosi szoba­ként működhetett, gyógyszerek és injekciós tűk voltak. A felső szin­teken tábori ágyakat lehetett látni mintegy 100 harcos számára. A falakon táblák hirdették a háziren­det: Dzsihádista testvérem, ügyelj a csendre és tisztaságra! A besorozási listák szerint a rek- ruták többsége Irakból szárma­zott, de az Egyesült Államokból, Iránból, Marokkóból és Indiából is érkeztek szimpatizánsok. Akidi a lista szerint 2014. december 1-jén, mindössze néhány hónap­pal Moszul elfoglalása után csat­lakozott a szervezethez. Egy rokon telefonon elmondta a Reutersnek, hogy a fiú apját meg­rendítette Akidi döntése, de az Isz­lám Állam bosszújától tartva meg sem próbálta feltartóztatni gyer­mekét. Akidi - távozása után - alig járt haza látogatóba, és közölte apjával, hogy mártírként akarja végezni életét. Néhány hónappal később a dzsihádisták mondták el a családnak, hogy fiuk küldetése sikeres volt. Athir Ali, egy másik gyerekkatona hasonló korú volt, mint Akidi. Igazolványképéről egy bozontos szemöldökű, hatalmas, barna sze­mű fiú mosolyog vissza félénken. Apja, Abu Amir kiváló diákként jellemezte fiát, akit különösen ér­dekeltek a természettudományok, és mindig a National Geographie tévécsatornát nézte. Egy nap a fi­atal hét osztálytársával együtt úgy döntött, csatlakozik az Iszlám Ál­lamhoz, és meglógott otthonról. Apja csak akkor látta legközelebb, amikor földi maradványait elhozta a halottasházból. A dzsihádisták személyesen tájékoztatták a csalá­dot a fiú hősies mártírhaláláról. Ali időközben megnövesztette a haját, de kora miatt a szakálla még nem serkedhetett ki. „Máig sem tudom, hogyan sikerült meggyőzniük a fiamat” - csóválta fejét az apa. „Hálát adok érte, hogy legalább sikerült eltemetnünk.” Sit Omar is a többiekhez hason­ló kamasz fiú volt, mikor csatla­kozott a szélsőségesekhez. A lista szerint ő is mártírként végezte, amit egy rokon is megerősített. A túlsúlyos, bizonytalan tini apja halála után kereste fel az Iszlám Államot. „Kihasználták lelki ingatagságát, a paradicsomi szüzekkel hitegették, és megtanították neki, hogy visel­kedik egy jó muszlim” - vélekedett a rokon. „Ha valaki kábítószerrel vagy alkohollal kínálta volna, akkor annak a rabjává vált volna” - tette hozzá. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom