Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-04 / 53. szám, szombat
www.ujszo.com I 2017. március 4. SZOMBATI VENDÉG I 9 Sinatrával jön Los Angelesből Kamarás Iván: „Személyes történet ez nagyon. Nem is tudom, mikor készültem valamire ilyen hosszasan..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Elmondhatja azt, amit nagyon kevesen: felváltva dolgozik kát kontinensen. Vagy itthon, vagy Amerikában. Külföldi produkcióban már főiskolás- kánt is játszott. Titokban. De zöldkártyával, Los Angelesben, még csak negyedik éve. Kamarás Ivánnak így lett két élete. A kettő között nincs fontossági sorrend. Ha kint kap szerepet, ott áll kamera elé, ha itthoni felkérés várja, hazarepül. Most éppen önmagát szinkronizálta magyarra a The Mark: Redemption című amerikai film második részében, amelyben ő az An- tikrisztus, a gonosz, a világ ura. S bár színpadi szerepeket jelenleg nem vállal, hiszen korlátoznák a mozgásában, Idegenek az éjszakában címmel Frank Sinatra dalait énekli. Az egész estét betöltő koncert dalai között a saját életéről mesél. Ha úgy tetszik: sztorizik, ám azt is művészi fokon. Hallottam, ahogy az előbb angolul beszélt a telefonba. Meglepett, mennyivel mélyebb lett a hangja. Ha nem magyarul beszélek? Én nem vettem észre. Mennyit segített első Los Ange- les-i útja során, hogy Pécsen kétnyelvű általánosba, majd angol tagozatos gimnáziumba járt? Sokat. Nagyon sokat. Tehát egy kinti válogatás előtt már nem izgul azon, hogy nyelvileg és kiejtésileg is helyt kell állnia. Egy válogatásnak inkább az a nehézsége, hogy három-, négy-, sőt ötoldalnyi szövegre, amely hemzseg a számomra új szavaktól, fordulatoktól és az olyan megnevezésektől, amelyekhez a mi kultúránkban nem tapad semmiféle emlék, egyetlen napom van. S ha egy ilyen kifejezés jön a mondatban, óhatatlanul megállók, picit leblokkolok és gondolkodom. A forgatókönyvet is megkapja egy-egy casting előtt? Ha nagyobb szerepre hívnak, akkor igen. Ha sorozatról van szó, ahhoz egy egész epizódot el kell olvasnom, vagy még anyagot is küldenek hozzá, hogy tudjam, mi a tónusa, mit lehet megengedni benne, milyen stílusban játszanak a szereplők. Aztán ott ülök a többi színésszel a Universal stúdióban, nézzük egymás fejét, várom, hogy szólítsanak, zavartan bemegyek, mert sokszor nyomasztó a helyzet, majd boldogan kijövök, és várom, hogy napokkal vagy hetekkel később visszahívjanak. Be kell dolgoznod magad, hogy elfogadjanak a televíziós kábelcsatornák is, ahol százszor-ezerszer annyi jelentkező van egy szerepre, mint egy játékfdm esetében. Több száz ügynökség küldi el a klienseit, és nagyon fontos, kinek mekkora a neve, az ismertsége, milyen a kredit- története. Amióta megvan a zöldkártyám, bejuthatok bármilyen válogatásra. Amíg vártam rá, itthon dolgoztam külföldi filmekben. Meg Angliában, az ottani ügynökségem által. Amerikában már akkor is kaptam szerepet, amíg nem volt zöldkártyám, de az Magyarországon keresztül jött, nem kellett válogatásra mennem. A néma szemtanú című amerikai sorozatban már főszerepet kapott. Játszottam nemrég egy feketefehér, művészi vámpírfilmben is. Egy félig amerikai, félig erdélyi rendező, Váradi István munkája. Izgalmas könyvet írt, és az volt a szerepem is. Kamaszkori ideáljáról, Alain Delonról többször is beszélt már, Frank Sinatrát sosem emlegette. Hogyan született meg a koncert ötlete? Az, hogy remekül énekel, nem most derült ki, hiszen évekkel ezelőtt megjelent egy CD-je. Szerepeltem a Művészetek Palotájának első musicalbemutatójában. Azután kérdezték meg tőlem, hogy mit szeretnék csinálni. Frank Sinatra- estet, feleltem. Ott és akkor aztán mégsem lett belőle semmi. Tavaly nyáron viszont adódott egy lehetőség, és éltem vele. A Városmajori Színpadon volt az első Sinatra-estem, azóta különböző helyeken, városokban többször megismételtük. Régóta terveztem már ezt. Huszonvalahány évesen egy utcai árusnál megvettem a Strangers in The Night című Sinatra- albumot, és a kis budai lakásomban örökké ezt hallgattam. De mindig csak a címadó dalt. A többi nem nagyon jött be, talán mert nem voltak annyira ismertek. Csajoztam, poén- kodtam, balettoztam a dallal, ment újra és újra, maximumon. Nekem nagyon tetszett, másoknak lehet, hogy nem annyira. Harminc fölött aztán a többi dal is elkopott. Csokomyak- kendő, fehér ing, fekete nadrág, zenekar, ezek ugyan popdalok, de már klasszikus szerzemények. Gitározni mikor kezdett el? Tizenhat évesen, Pécsen. Anyá- mék szúrópróbaszerűen nyitották rám az ajtót, ellenőriztek éjszakánként, hogy alszom-e már. Természetesen nem aludtam. Gitároztam. Az alattam levő ágyban aludt - már ha aludni tudott - a húgom, én meg fölötte, tanulás helyett az elektromos gitárral pilinckáztam. Az első gitártanárom irgalmatlan szakbarbár volt. Örökké a Kis kece lányomat nyomatta velünk. Aztán kirúgott engem is, az osztálytársamat is. Iszonyú stílusa volt. Egy évig vagy kettőig ott porosodott a gitár, amikor az osztálytársaimmal elhatároztuk, hogy zenélni fogunk. Akkor vettem egy másikat, egy basz- szusgitárt, ami nem annyira feküdt nekem. Lapozgattam az akkordkönyvet, Joan Baez alapnótái voltak benne. Mindent magamtól tanultam meg. Később a főiskolán is alapítottam zenekart, még rockoperát is írtunk Széles Tamás színészkollégámmal. Amikor letettem a hangszert, az énekléssel próbálkoztam. Tizennyolc évig tanultam énekelni, majd jött A dzsungel könyve, a CD-m, az Egy csók és más semmi, a Figaro házassága, a Művészetek Palotájában a musical, és volt David Bowie- emlékkoncert is. Vagyis David Bowie-tól jutott el Frank Sinatráig. Két évvel ezelőtt vettem egy gitárt Amerikában. Időm volt, még meghallgatásra sem kellett mennem, gi- tározgattam. Ezt a gitárt aztán odaadtam a fiamnak, vettem egy másikat, majd egy keverőpultot is, feljátszottam különböző számokat, és jöttek a Sinatra-dalok. Tényleg elég személyes történet ez. Nem is tudom, mikor készültem valamire ilyen hosszasan. Szórakozás is volt, de napi négy-öt órás gyakorlás is. Úgy, hogy észre sem vettem. Sinatra nem csak énekesként, színészként is maradandót alkotott. Főleg Gene Kelly oldalán és különböző filmekben, musicalekben. A Most és mindörökkéért Oscar-díjat kapott. De voltak szörnyű évei is, amikor nagyon lent volt. Sok minden történt vele. Negyven napra elvesztette a hangját. Dean Martinnal és Sammy Davis Jr.-ral is voltak közös fellépései. Rengeteget froclizták egymást, a közönség pedig iszonyatosan élvezte. Nagyon népszerűek voltak külön is, hármasban is. Ez most akkor új út, friss öröm? Énekesként a pódiumon. Zenélni rohadt nagy dolog. Másfajta öröm, mint szerepet játszani. Nincs megkötöttség. A szabadság egészen sajátos formáját élhetem meg. Azt adok elő, amit akarok, s hozzá magamat játszhatom. A színpadon megüt szerepek vannak, itt meg én írom az összekötő szövegeket. A dalokat másfél évig érleltem magamban. Én lettem a rendezőm, a főnököm. Az első koncerten még nehéznek tűnt sok minden. Ma már könnyebb, sokkal könnyebb. Azokra a dalokra tudok igazán ráhangolódni, amelyekhez saját élményanyagom is van. És most angolul énekelek. A Sinatra-dalok ismertek, de van a műsorban Nat King Colé és Dean Martin is, meg Just A Gigolo, Buona sera signorina és Volare is. Ezek nagyon pörgős, direkt színészes számok, mediterrán dallamok. Nagy poén: nemrég megcsináltattam a DNS- tesztemet, és kiderült: 20 százalékban görög és olasz vagyok, 6 százalékban ibériai, 26 százalékban keleteurópai, 1 százalékban angol és finn, a többit hagyjuk! Most már értem, honnan a virtus. Az olasz számokat nyilván ösztönösen válogattam be a műsorba. Komoly kihívás ez az est. Gitárral a kezemben másfél-két órán át szolgálom a közönséget. A kétlaki élet, az „itt is vagyok, ott is vagyok” hogyan hat az egyéniségére? Közelebb visz saját magamhoz. Most értettem meg, miért félnek önmagukkal lenni az emberek. Anélkül, hogy a munkába temetkeznének, miért nehéz néha elviselni magunkat. Olyankor ugyanis tisztábban látjuk, kik is vagyunk voltaképpen. Anyám sem búja ki egy hétig munka nélkül. Én, ha nem filmezek, végzem a napi rutin dolgaimat. Színházi feladatok Los Angelesben nincsenek. Az nem színházi hely. Ha két hónap alatt van három komoly castingod, az már jó. De a többi időt ki kell tölteni. Az itthoni koncertemre kint is készülni tudtam. Szerepet kapott egy új magyar filmben is, a Cop Mortemben. Sorozatgyilkosságok szakértője, egy Londonból érkező Interpol- ügy nők a történetben. Nyolc évig kempóztam, az is küzdősport, hasonlít a ketrecharcra. Bokszolni meg több mint tíz évig jártam. Mindkettő jól jött a filmhez. De ez is már a múlté? A porckorongsérvem vetett vissza a lelkesedésemben. Holnap visszarepül Los Angelesbe. Milyen időszaknak néz elébe? Most van kint a próbaepizódok szezonja. Ezek azok a rövid ajánlók, amelyek ízelítőt adnak a majdani filmből, sorozatból. Tehát akkor utazik, ha munka várja, haza pedig akkor jön, ha itthon van feladata. Vagy ünnepekre, vagy nyárra, vagy a családomhoz. Évente négyszer jövök-megyek. A Kaliforniai álom című Oscar- díjas filmben van egy jelenet, amelyben a hollywoodi stúdiók közelében kávéházi felszolgálóként dolgozó Emma Stone azt mutatja a Ryan Gosling által megformált zenész barátjának, hogy melyik díszletház ablakán hajolt ki annak idején Ingrid Bergman a legendás Casablanca című film egyik jelenetében. Fura érzés lehet naponta ilyen filmes kulisszák előtt sétálgatni. Én azt sem veszem észre, ki megy el mellettem. Még a sztárokat sem ismerem fel, annyira másképpen néznek ki civilben. Na jó! Schwarzeneg- gert felismertem. De Christoph Walt- zot, a Becstelen Brigantyk Oscar- díjas osztrák színészét nem. Jean- Claude Van Damme-ra a konditeremben figyeltem fel. Életének még ma is az az egyik legfontosabb színtere. A testéből él. Egy kinti kávézóban legfeljebb azt veszem észre, hogy a vendégek háromnegyede forgatókönyvön dolgozik. Tősgyökeres Los Angeles-iek nincsenek. Mindenki máshonnan érkezett a városba. Van, aki két évig, más csak két hónapig vár a szerencséjére, aztán vagy megcsinálja, vagy nem. Ha igen, marad, ha nem, feladja. Nem kevés, amit eddig odakint elért. Megnyugtatja? Van is, nincs is biztonságérzetem. Valami olyat kell tudni, amit mások nem tudnak. Olyan karaktereket kell mutatni, amelyek erősebbek, mint az élet. Szuperhőst, aki nagyobb, mint a valóság. Othello is ilyen volt. Aztán sokszor épp emiatt nem kapom meg a szerepet, mert erősebbnek vagy magasabbnak tűnök, mint a főszereplő. A stúdióvezetők pénzben gondolkoznak, ezért fontos, hogy mennyien követnek a szociális hálón. Az nagyon nagy erő. Néha megnézem, ki kapta meg a szerepet, amelyet én nem. Aztán kiderül, hogy bár német akcentussal beszélő, kelet-európai színészt kerestek a szerepre, a végén mégis egy fekete fiú kapta, aki már ismert. Vagy Clint Eastwood fia a Halálos iram 8-ban, amire engem is behívtak. Rohadt jó szerep lett volna. Nem tudom, hogy Scott Eastwood milyen színész, de jól néz ki, és főleg egy óriási sztár fia, tehát már alapból nagyobb eséllyel indul, mint én. A nyakát azért nem kell behúznia. Nem is húzom be, csak engem Kamarás Ivánnak hívnak, és nem Amerikában nőttem fel. Ezzel együtt elmondhatja, Los Angelesben is jól megy a sora. Gyermekkori szerelem a film, általa kerültem Amerikába. Mindenkinek megvan a maga vállalása, életpróbája. Az enyém ez. „Zenélni másfajta öröm, mint szerepet játszani" (Császár Bálint felvétele)
