Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)

2017-02-21 / 43. szám, kedd

m L1GUE1 FOCITIPP ■ 2017. FEBRUAR 21. www.ujszo.com Katarból jött, foglalkozása: a sport A Paris Saint-Germain szétfutotta, legázol­ta, fecnikre tépte és szétszórta a Barcelonát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, és a 4-0-s francia siker láttán kevés ember fújhatott akkorát, mint egy elegáns kata­ri úr a lelátón. jéről: al-Kelaifi nagyon diszkrét és visszahúzódó ember hírében áll, akinek kevés közeli barátja van - őket pedig a magas katari körökben kell keresni, és nehéz belőlük bár­mit kihúzni. JJ A diplomatikus modor mögött időnként villan a vaskéz. ment Authority megvásárolta a Colony Capitaltól a Paris Saint- Germaint, a sportőrült és fiatal kora ellenére jelentős vezetői ru­tinnal rendelkező al-Kelaifi logikus választás volt a klub élére. Stratégiai fontosságú poszt volt: a PSG a katari sportambíció kirakatcsapa­ta lett, szinte korládan pénzügyi lehetőségekkel. A kihívás sem volt persze kicsi, európai topcsapatot építeni a fények városában, úgy, hogy a projektet nemcsak a francia fútballszurkolók, hanem a katari uralkodócsalád árgus szemei előtt kell végrehajtani. A közeli barát Tamim al-Táni ráadásul 2013-tól már emírként állt al-Kelaifi mögött - nem mindennapi nyomás. Az üzleti életben kiváló és meg­fontolt kommunikátornak, remek diplomatának és tárgyalópartner­nek tartják, aki előszeretettel kerüli a nyilvánosságot. Nem jellegzetes és pláne nem harsány figura, aki ritkán ad interjút vagy áll a sajtó­nyilvánosság elé - amikor megteszi akkor is diplomatikusan „beszéli a semmit”. Munkamániás veze­tőnek tartják, aki villámgyorsan válaszol az üzenetekre, és késő éjszakáig dolgozik. Amikor 2011-ben az állami tulajdonú Qatar Invest­Nagyobbat álmodni A katariak a „nagyobbat álmodni” jelszavával érkeztek, ennek megfe­lelően csak döntötték és döntötték a pénzt a PSG-be. Az, hogy a pári­zsi nagycsapat a világelitbe tartozó finanszírozással átvegye az uralmat a Ligue 1-ben, Á alapelvárás volt. De a valódi választóvíz és presztízs a Bajno­kok Ligája-szereplés ■ itt lehetett (volna) megmutatni, hogy a PSG nemcsak katari pénzen felfújt lufi, A Paris Saint-Germain a Barcelona ellen mutatta be, mi a futball csúcsa 2017-ben (Fotók: TASR/AP, SITA/AP) A PSG első embere, a 43 éves Nasszer al- Kelaifi először láthat­ta felcsillanni azt, ami a végső cél: az európai trónért eséllyel harcba szálló csa­patot - kerül, amibe kerül. O is megérdemli, hogy reflektorfénybe kerüljön a klub szenzációs sikere után. Foglalkozása: a sport. Eny- nyi van beírva Nasszer al-Kelaifi „munkakönyvébe”. A Dohában született 43 éves üzletember nem­csak nézőként, hanem játékosként is kötődik a sporthoz: réges-rég, akkor, amikor a PSG-ben még Bemard Lama, David Ginola és George Weah volt a sztár, al- Kelaifi teniszezőként kereste a kenyerét. Annyira ugyan nem jutott messzi­re, mint klubvezetőként. Épphogy beszuszakolta magát az ATP-vi- lágranglistán az első ezerbe, csak két nagy tornán vett részt (igaz, az egyiken legalább Thomas Musterrel játszhatott), leginkább a Davis-kupában gyűjtögetett szerény babérokat. Viszont egy életre elkötelezte magát a sportága mellett, ezt az is mutatja, hogy a Barcelona lemészárlását azzal ün­nepelte, hogy elment a dohai te­nisztornára - no meg találkozott kedvenc játékosával és barátjával, Rafael Nadallal. Hogy mit keres egy teniszező a Paris Saint-Germain élén? Arra is mindjárt rátérünk. Kapcsolati tőke Nasszer al-Kelaifi egy iskolába járt Katar prominenseivel, legfonto­sabb ismeretsége a regnáló emír Tamim ibn Hamad ibn Halira al-Tánihoz köti. Ifjú korukban lettek még barátok, mindketten a tenisz és a futball rajongói voltak. A két fiatalember edzőpartner és —rt L csapattárs volt a teniszpályán. „Hat évvel idősebb vagyok nála, először akkor találkoztunk a ko­ronaherceggel, amikor ő még csak nyolcéves volt. A tenisz hozott ösz- sze minket, együtt játszottunk, ez az eredője a kapcsolatunknak” — nyi­latkozta barátságukról al-Kelaifi. A lehető legveretesebb kapcsolati tőkét al-Kelaifi jól tudta hasznosí­tani az üzleti életben is: 2006-ban már általános igazgató volt az A1 Jazeera Sport (ma beIN Sports) televíziós csatornánál. Ennél sokkal többet nem is tudni korai karrier­Nasszer al-Kelaifi, a francia futball legerősebb embere európai porondon, ráadásul négy egymást követő BL-negyeddöntős kudarc után a 20l6/2Ö17-es sze­zonban a bajnokságban is bodado- zott a csapat, így al-Kelaifi először kapott komolyabb kritikát. A katari vezető jól bírta - diplomatikus jel­lemvonásai jól jönnek nehezebb időkben -, kitartott a Blanc helyére hozott vezetőedző, az általa kiválasz­tott Unai Emery mellett, a Barcelo­na elleni diadal pedig végül őt és Emeryt igazolta. A PSG-ről először lehet elképzelni, hogy akár a döntő­ig is menetelhet a Bajnokok Ligájá­ban. Ha ez összejön, az előző nyá­ron Párizst elhagyó (és a BL-trófeát eddigi karrierje során sikertelenül hajszoló) Zlatan Ibrahimovic lehet, megpukkad mérgében... „Nagyszerű siker ez nekünk, a klubnak, a játékosoknak, az egész stábnak. Csodálatos mérkőzést játszottunk, na­gyon büszke vagyok min- V denkire!” - fújt egyet a klubvezér a 4-0 után. Csapata úgy tűnik, átlépte azt a határt, amely az erős csapatokat elválasztja a valódi BL-esélyesektől. Nem kevés munka volt ebben. Csendes hatalom » Gyöngyhalászok leszármazottja Nasszer al-Kelaifi családja egy, az olajiparnál jóval tradicio­nálisabb hivatást követett: sokgenerációs gyöngyhalász­famíliáról van szó. Romanti­kusnak tűnő, ám kíméletlen és veszélyes munka ez, amely az 1950-es évekig meghatá­rozó szerepet játszott Katar gazdaságában. Amikor olajra leltek, a gyöngyhalászatnak - legalábbis meghatározó formájában - vége lett, most már leginkább csak hagyo­mányőrzésből űzik. erősebb emberének nevezte. Az Arabian Business az „Ötszáz legna­gyobb hatalmú arab üzletember” rangsorban a 29. helyre tette. A diplomatikus modor mögött pedig időnként vaskéz villan - erről a ki­rúgott Laurent Blanc tudná mesél­ni a legtöbbet. „Blanc menesztése brutálisnak tűn­hetett, de al-Kelaifinak elismert ké­pessége, hogy rendkívül gyorsan és határozottan képes döntéseket hoz­ni. Erre nagy szüksége is van, hiszen rengeteg poszton kell helytállnia” - mondta róla a Capital magazin­nak az egykori teniszező Jacques Hervet, aki elmondása szerint már egy 1998-as találkozásukkor PSG- színekben látta az üzletembert. Lehet, hogy al-Kelaifi a párizsiak szurkolója volt, jóval azelőtt, hogy a klub élére került? Az említett rengeteg poszt gyilkos terhelést sejtet. Nasszer al-Kelaifi leginkább reflektorfényben levő pozíciója a PSG elnöki tisztsége, de elnöke a Qatar Sports Invest- mentsnek, vezetője a beIN Media Groupnak és a Katari Teniszszö­vetségnek, alelnöke az Ázsiai Tenisz­szövetségnek, valamint kulcsszerepe van a 2022-es labdarúgó-világbaj­nokság szervezőbizottságában is, no meg tárca nélküli minisztere a katari kormánynak. Uralkodókkal, állami vezetőkkel, politikusokkal, topka­tegóriás üzletemberekkel, edzőkkel, játékosokkal és fútballszurkolókkal egyaránt szót kell értenie. A jelek arra utalnak, megy ez neki - olyany- nyira, hogy a PSG a klubvezetéssel sokáig harcban álló, hosszú kitiltás után a Parc des Princes-be visszatért ultrái már transzparenssel mondtak neki köszönetét. Mit írnak majd ki neki, ha tényleg beteljesíti a párizsi álmot? Marosi Gergely Legyen Nasszer al-Kelaifi bármi­lyen csendes, óriási hatalom össz­pontosul a kezében. A L’Equipe Didier Deschamps és Zinédine Zidane előtt a francia futball leg­»A legnagyobbak között Az európai klubokat bevételeik alapján rangsoroló Deloitte Football Money League „gazdaglistáján" a Paris Saint-Germain a hatodik helyre került, a 2014/2015-ös szezonban még negyedik volt a francia csapat. A PSG árbevétele a 2015/2016-os idényben 520 millió euró volt - ez nyolcszázalékos növekedést jelent egy szezon alatt. Amióta a katari hatalomátvétel megtörtént 2011/2012-ben, ez volt az első eset, hogy a párizsiak kiestek a Money League első öt helyezettje kö­zül - ugyanakkor ez az első eset, hogy az éves bevétel felülmúlta az 500 millió eurót. A Nasszer al-Kelaifi által vezetett PSG mindenesetre pénzügyileg egyértelműen ott van az európai nehézsúlyúak között - és úgy tűnik, a pályán is képes volt átlépni saját árnyékát. Angel Di Maria az egyetlen játékos, aki egy meccsen két gólt tudott lőni a Barceloná­nak a tizenha­toson kívülről a BL-ben hanem komo­lyan vehető trónkövetelő. Mondhatni, ugyanazokkal a problémákkal néztek szembe Párizsban, mint az európai futball másik arab világbeli csúcsprojektjénél, az ugyancsak dúsgazdag Manchester Citynél. Laurent Blanc menesztése egy­értelmű vezetői jelzés volt: a ha­zai szárnyalás egy dolog, a PSG edzőjének sikerességét az euró­pai kupaszereplés árazza be. Évekig úgy tűnt, hogy a PSG képtelen ádépni az árnyékát az

Next

/
Oldalképek
Tartalom