Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-28 / 23. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2017. JANUAR 28. IS TÁRCA A SZALONBAN N. Tóth Anikó FOGLALT A kettes kocsiálláson cigarettázó, szendvics- rágcsáló, mobilozó, csókolózó utasok, hátizsákok, bőröndök, utazótáskák gyülekeznek. Indulás előtt húsz perccel már zsúfolásig telt a peron. Pedig még csak csütörtök van. A később érkezők nem nyomakodnak a sor végére, inkább megállnak az elején - last minuté beszállási taktika. Kétségtelenül jobbak az esélyek, még ha a régóta sorakozók megmorogják is. Percről percre nő a feszültség. A táska egyre jobban húzza a vállát. Nem kellett volna betenni azt a vaskos könyvet, úgysem lesz alkalma belenézni. A sonkás kiflit pedig megehette volna még indulás előtt. Most majd koroghat a gyomra hazáig. Képtelen csatlakozni szendvicsmajszoló társaihoz. A mögötte álló zilált fiú miatt se: soknapos szaga van. Még a több helyről kígyózó cigarettafüst sem feledteti, hiába igyekszik különböző irányokba fordítani a fejét. A busz szerencsére időben megjön. A leszállók utat vágnak a várakozók között. Az autóbuszvezető alig tudja felnyitni a csomagtér ajtaját. Bőröndök, hátizsákok cserélnek helyet hátizsákokkal, bőröndökkel. Az egyik gurulós bőrönd oldala nekicsapódik a lábszárának. A bocsánatkérés persze elmarad. Mint ahogy a felszisz- szenés is. A várakozás feszültségét nem szakíthatják meg váradan fordulatok. A beszállásra kell koncentrálni. Minden porcika teljes készenlétben. A sofőr visszaül a székébe. Az autóbusz ajtaja, mint egy légüres tér nyílása, hirtelen magába rántja a legközelebb állókat, folyamatosan szívja a távolabb várakozókat. Torlódnak a testek, összegabalyodnak táskák és szagok. A később érkezők minden erőfeszítés nélkül feljutnak. Méltadankodásra nincs alkalom. Amúgy is minek. Torlódnak a testek, összegabalyodnak táskák és szagok. A később érkezők minden erőfeszítés nélkül feljutnak. Sikerül néhány cendt előbbre araszolnia. Táskája minduntalan lecsúszik a válláról, beszórni a törzsek, csípők, karok közé, makacsul hátramarad, folyamatosan ráncigálnia kell. Savanyú szagot liheg a nyakába a zilált fiú. Enyhe hányinger. Menekülésvágy. Csak egy irányba mozdulhat. Valaki hevesen integet a második ablakból. Biztosan nem neki. De mégis: ismerős a sötétkék fiiggöny- nyel keretezett arc: nevetőgödröcske, szabályos fogsor, finoman ívelt szemöldök. A frizura ugyan változott: a szigorúan hátraszorított haj helyett homlokba hulló laza tincsek, talán ez bizonytalanítja el. Anna. Nem, nem, Gabi. Dehogyis. Nóra. Igen, Nóra! Az eltelt évek egymásra rétegezik a neveket, arcokat, nehéz a tájékozódás. Miért múlt időben gondol rá, amikor itt mosolyog üdén a kifeszített jelenben? Mutatja, hogy van mellette szabad hely. Hogy fenntartja. Foglalt Helye van tehát, de hogy egyhamar elfoglalja-e? A vákuum szívó hatása egyre erőteljesebb. Sokfejű hatalmas testté préselődnek a várakozók. Kicsúszik a lába alól a talaj, tehetedenül kalimpál az aszfalt fölött. Az autó- buszvezető türelmedenül mordul. A sokfejű test hirtelen nagyot lódul. Már az ajtó előtt lebeg. A kint és a bent határán kétségbeesetten kap a biztonságot kínáló fogantyú után. Erősen belekapaszkodik. Hátulról határozott segítséget kap: rögtön a második lépcsőt éri. Egyensúlyvesztéstől nem kell tartania: biztos támaszték áll mögötte. Nem tud hátrafordulni, hogy azonosítsa a nagy testből kivált tömeget. A szagokból ítélve nem a zilált fiú. Kettős megkönnyebbülés. A jegy árát pontosan kiszámította, de karja nem ér el az autóbuszvezetőig. Az előtte állókat kéri meg, hogy továbbítsák. Szerencsére az ujjak közül nem gurul szét az apró. Az ajtó tompa zajjal zárul. Krákog a motor, a sokszoros túlterhelés miatt nehézkes az indulás. Szabály és előírás mit sem számít, az eljutás a tét. A megérkezés öröme távoli vágyként gomolyog az egymásba ékelődő testek fölött. Balra fordítja a fejét: Nóra fél arcát látja az üléstámlák között. Légvonalban nagyjából nyolcvan centire. Tartom a helyet, mutatja. Talán jobb lenne, ha mégis átengedné. Kicsi az esély, hogy a legközelebbi megállóban odaszuszakolódhat. Nóra bátor lány, pedig egész pontosan érzékeli: az emberek ütni, sőt ölni tudnának az ülőhelyért. Szédülni kezd, ezért inkább a menetilánynak megfelelően jobbra fordul. A poros szélvédőn át kitágul a világ: folytonos és szaggatott vonalak loholnak kiszámíthatadan stafétában, jelzőtáblák, fák, házak suhannak az út mentén, pirosán pillogtat- ják stoplámpaszemüket az előzködő járművek Időben és kellőképpen felkészül kanyarra, fékezésre. Igyekszik elhessegetni a felismerést, hogy váradan helyzetben, nagy fékezésnél kirepülhet a szélvédőn keresztül. A v.-i állomáson az autóbusz belsejében megindul egy utas. Hatalmas teste miatt nem tudja kikerülni, ezért nagy erővel taszítja maga előtt a többieket. A folyosóról kényte- len-kelleden mindenki leszáll. Neki is alkalmazkodnia kell a tömeg mozgásához. Aztán villámgyors stratégia: nem megy messzire (bár a friss levegőért megérné), hanem az ajtóhoz tapad, majd amint lehet, elsőnek ugrik fel, hogy táskája alig bírja követni. Nóra már csúszik is az ablak melletti ülésre. Eszébe sem jut gondosan eligazgatni a kabátját, máris lehuppan mellé. A nehezen fenntartott helyre. A biztonságba. A hátramaradó utat végigcsicsergik. Menet közben az összes viszontagság felszívódik. Lazulnak az izmok. Felenged a lélek. Mit olvas? Petőcz Kálmán emberjogi szakértő Jókor érkezett a kérdés, mert most éppen olvasok, mégpedig három könyvet is egyszerre. Patrik Ouredník Europeana. A huszadik század rövid története című könyvét már harmadszor olvasom. Ez a rendszerváltás utáni időszak leggyakrabban fordított cseh könyve, eddig több mint harminc nyelvre fordították le, magyarra is, a Kalligram Kiadó gondozásában. Én csehül olvasom, mégiscsak az eredeti az igazi. Az Europeana fanyar, gyakran ironikus és szatirikus nyelvezettel megírt visszaemlékezés a huszadik század történéseire, amely két síkon halad. A borzalmakat, de a technológiai vívmányokat is a kisember szempontjain keresztül szemlélteti, másrészt kivesézi és kifigurázza a különböző ideológiákat és az ezeket képviselő személyeket, politikusokat, diktátorokat. Giovanni Sartori a 20. század második felének egyik nagy politikai gondolkodója, a liberális demokrácia elméleti kutatója. Most a Pluralizmus, multi- kulturalizmus és bevándorlók című esszéjét olvasom. Ez is már tizenöt éve jelent meg először, de mondanom sem kell, hogy a témája ma is aktuális, sőt, most talán még aktuálisabb, mint a könyv megjelenésekor. Az esszé legfontosabb része a pluralizmus fontosságának, mint a modern demokrácia alapelvének hangsúlyozása. A pluralizmus nem egyenlő az értéksemlegességgel vagy az abszolút kulturális relativizmussal, de megköveteli a toleranciát, az önszerveződés és a véleménynyilvánítás szabadságát, és az önszerveződő csoportok közti szabad átjárhatóságot. A harmadik könyv, amit lapozgatok, József Attila verseinek szlovák fordításait tartalmazza, a Kalligram és a Balassi Intézet (Somogyi Tibor felvétele) közös gondozásában jelent meg. A szlovák fordítások nagy részét, főleg azokat, amelyeknek Ján Smrek a szerzője, szintén régebbről ismerem. Ezért mondom, hogy lapozgatom, ízlelgetem, és azon morfondírozom, milyen remek segédkönyv lehetne a szlovák iskolákban az interkulturális nevelésben, feltéve, ha lenne ilyen. De nincs, és nem is látom - távcsővel sem - azt az oktatásügyi minisztert, aki bevezetné. SAROKPONT Szűk pátriánk gunknak, hisz familiáris létszám^ rdekes, mennyire száE mon tartjuk egymást - mondta egy rádióinterjú után a Pátria magyarországi szerkesztője. Valahányszor alkalmas interjúalany után érdeklődik, előbb végig kell hallgatnia a számára ér- telmezheteden rokoni, iskolatársi kapcsolatháló ágas-bogas kitérőit, mire nagy végre kibökjük a lényeget: név, telefonszám. Hümmögtem neki valami semlegesét, miközben azért kísértésbe hozott az odamondogatás gyönyörűségének lehetősége. Ej, de odapörkölnék ennek a tipikus budapesti szupremáciának! Azt hiszi, nem vettem észre a rejtett vidékizést, a jaffás mindenit?! Már elnézést. Felhorgadt bennem egy másik főváros táplálta ellengőg. De amint elkezdtem más füllel (az övével) hallgatózni, igazat kellett adnom neki: folyton linkeket gyártunk, hiperhivatkozunk. Vajon miért van igényünk ilyen ki kinek a kije-alapú mentális térképekre? Talán mert megengedhetjük mában élünk ezen a 670 km hosszú, elszabott maradványtelken. Hegyláncok ugyan nem választanak el minket egymástól, de nem is zárnak közre. Kisrégiókból, tájegységekből álló szigetvilágunknak sose volt közös regionális tudata. Hogy is lehetne egy észak-déli irányú kulturális diverzitást kelet-nyugati tengely mentén egységbe szervezni? Szemmel tartjuk tehát egymást, ki délszlovákiai, ki felvidéki. Nemcsak a nyelvhatárt jelöljük ki helységneveinkkel, hanem magunkra is afféle izgő-mozgó határkövekként tekintünk: magyarul írjuk-e a nevünket, magyar iskolába jár-e a gyerek, magyarul mondunk-e igent vagy nemet a házasságra? Mondhatni, a megmaradásért pletykálkodunk „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”, mondogatjuk sűrűn, elfeledkezve arról, hogy időnként a pilótákat se ártana meginterjúvolni, hogy a magyarságteljesítménynek szánt szintvonalak minek is látszanak? Domborul-e az, amit domborítunk? Valóban hömpö- lyög-e vagy csak csörgedez? Mindez már kofolázás közben hangzott el köztünk, újabb és újabb nevekkel gyarapítva a listát, hogy ki mindenkit kellene szóra bírni Pátriánk mikrofonja előtt - a nyelvész- professzortól kezdve a piaci kofán át a vegyes családban felnövő ovi- sig. A több száz szónak egyéves műsorfolyam- - tervezet lett a vége: anyanyelvekről, önképekről, identitásokról. Szemléletbeli határokat feszegető magyar-magyar diskurzusaink az egykori Kossuth rádió egykori főszerkesztőjével, Kerényi György- gyel februártól egy közös frekvencián hallhatók. (Pátria, A jaffás és a kofolás, szombat, 13.30) Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
