Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-28 / 23. szám, szombat
www.ujszo.com | 2017. január28. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Orwell: 2017 Az Újbeszél már egész jól megy, jöhet a múlt meghamisítása JUHÁSZ KATALIN eorge Orwell annak idején figyelmeztetésnek szánta az 1984 című sötét, kegyetlen utópiát. Nem a jövőt vizionálta elénk, hanem megírta, milyen ne legyen a jövő állama. A regényt mostanában viszik, mint a cukrot az Egyesült Államokban, vezeti az Amazon bestsellerlistáját, a Penguin kiadó a héten újabb 7 5 ezer példányt rendelt a nyomdától. A hatalmas érdeklődés természetesen az új amerikai elnöknek köszönhető, az olvasók ugyanis párhuzamot vélnek felfedezni Donald Trump és aNagy Testvér praktikái között. Az ellenségkeresés, a vele való riogatás, a saját univerzum kialakításának szándéka, a sajtó folyamatos kritizálása és az ország elszigetelése érdekében tett lépések mellett egy új nyelv (OrwellnélNewspeak, azaz Ujbeszél) is kialakulóban van a Fehér Házban. Csak a három kedvencemet említem. Tramp a „szabad világ” helyett folyamatosan a „civilizált világ” szóösszetételt használja. Az USA és Mexikó határán építendő falat„nagy, fizikai akadálynak” nevezi. És megjelent a hivatalos kommunikációban az „alternatív igazság”, az „alternatív tények”, amivel a hazugságot igyekszik legitimálni. A tények elferdítésében a Fehér Ház szóvivője is őstehetség, például emelt hangon bizonygatta egy sajtó- tájékoztatón, hogy Trump beiktatási ceremóniája minden idők legtöbb érdeklődőt vonzó eseménye volt, miközben a légi felvételeken világosan látszik, mennyivel kevesebben voltak a helyszínen, mint például 2009-ben. Áz ominózus sajtótájékoztató után újabb tömegek rendelték meg Orwell regényét. Amelyben a totalitárius állam működésének pontos leírása mellett válogatott kínzások is szerepelnek. Az irodalom- kedvelők akkor még nem is tudták - hiszen csak tegnapelőtt jelentették be -hogy Trump visszaállítaná a CIA által korábban alkalmazott, kínzásba hajló vallatási módszereket, mivel azok „abszolút hatékonyak”, sőt a korábban működtetett, Obama által bezárt titkos CIA-börtönök újranyi- tásán is komolyan gondolkodik. Mindezt persze a terrorizmus elleni harc sikeressége érdekében tenné. A múlt megmásítása szintén szerepel a tervei között: a napokban adott utasítást az Amerikai Környezetvédelmi Hivatalnak, hogy törölje a klímaváltozást alátámasztó anyagokat honlapjáról. Hosszú évek munkája tűnhet el a nép szeme elől, mivel az új amerikai elnök nem hisz a klímaváltozásban. A Fehér Ház weboldaláról már a beiktatás napján levették az ezzel kapcsolatos tanulmányokat. És az Egyesült Államok felmondana több nemzetközi egyezményt. Ha ez megtörténik, semmire nem lesz kötelezhető. „Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél” - úja Orwell. Trump többször is eldicsekedett azzal, hogy életében egyetlen szépirodalmi művet sem olvasott, tehát az 1984 sem került a kezébe. De van, amit az ember ösztönösen tud, és nincs szüksége használati utasításra. Ezt akár ő maga is mondhatta volna... Megyei derbik - rajtol az egyeztetésnek hívott összecsapás MÓZES SZABOLCS H ol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar összefogás. És lesz? Idén újabb választás, újabb összefogós szappan- opera indul. Kapcsoljon át rá! A Magyar Közösség Pártja jelezte, Nyitra és Nagyszombat megyében saját megyefőnökjelöltet állítana, a Híd pedig sopánkodik, mondván, rosszul kezdődik az egész. Lassan újraindul az egyeztetéseknek nevezett bűnbakkeresés, a kommunikációs meccs. Célja: bizonyítsuk be, hogy mi nagyon szeretnénk az együttműködést, csak a másik nem akarja. 2011 -tői visszatérő jelenség, most éppen a megyei választások kapcsán jön újra. Eddig a Híd volt ebben a műfajban a profibb, elválik, ezúttal milyen lesz a közvélekedés. Nézzük, mi várható most! A Híd várhatóan széles, az MKP pedig részleges összefogást fog sürgetni. Mindkettőnek megvan a maga logikája. A Híd regionálisan gyenge, így érdeke, hogy egy MKP-s koalícióban több mandátumot szerezzen. Az MKP viszont ez esetben olyan posztokról kényszerülne lemondani, amelyeket egyedül is megszerezhetne. Ne mazsolázzunk - szól majd a Híd argumentációja. Az MKP szerint viszont csak ott kell összefogni, ahol kevés a magyar választó, magyar többségű választókörzetekben ez felesleges. Mindkét érvelés borítékolható, és mindkettőnek megvan a maga logikája. A Híd szerint az MKP nem akar kompromisszumot kötni, csak a saját érdekeit figyeli - ami logikus, hiszen a pártok már csak ilyenek: saját érdekeik alapján cselekszenek. Ebben az esetben a Hid is, amely posztokat akar nyerni, ez esetben akár a politikai verseny kárára is. Merthogy az MKP feltételezhető érvelésében is van logika: leginkább ott kell összefogni, ahol kevesen vagyunk. Ahol meg tízből nyolc választó magyar, még egy sokszereplős meccs is belefér. Az ugyanis evidens, hogy a parlamenti választásokon a közös indulás a legracionálisabb megoldás - amióta magyar kétpártrendszerben élünk, mindkét párt egyszerre nem tudott bejutni a parlamentbe, és kevesen fogadnának rá, hogy ez legközelebb összejöhet. Azonban regionális szinten nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ha valaki úgy gondolja, hogy a politikai verseny jót tesz egy kisebbségi közösségnek, hol máshol akarhatna versenyezni, mint a magyar többségű vidékeken? Teljes körű, mind az öt megyére érvényes összefogás most sem várható. A korábbiakkal ellentétben már az is eredmény lesz, ha a „veszélyeztetett” régiókban képes lesz a két párt megtalálni a közös hangot. Áz MKP új vezetése részéről pedig már az is a jövőbe mutató kompromisszumkészségjele lehet, ha egy-két magyarabb régióban - úgymond hazai pályán - felajánlja a közös listát a Hídnak. 2017 ősze lesz 2020 főpróbája - fogjuk még sokszor hallani a következő hónapokban. Ez természetesen nem igaz. A következő parlamenti választáson akkor lesz közös magyar lista, ha ezt mindkét párt érdeke úgy kívánja. Hiszen tudjuk: a pártok már csak ilyenek, saját érdekeik alapján cselekszenek. Ha a Híd a választások előtt például 5,1 százalékon fog állni, úgy is tárgyalóasztalhoz ül Menyhártékkal, ha most minden megyében kikosaraznák. Ha viszont 2019 nyarán 7,1 százalékot mérnek Bugáréknak, akkor is az út szélén hagyják az MKP-t, ha most ezüsttálcán kapnák meg minden megyében az összefogást. Ez egy ilyen „biznisz”. A bemelegítő kör mögöttünk van, a meccs hamarosan kezdődik. Februárban jön az első menet! A Yolocaust nálunk BEKE ZSOLT A meggyilkolt európai zsidóság emlékműve Berlin egyik fő látványossága lett. Peter Ei- senman munkája több évtizedes társadalmi párbeszéd után készült elfám nem jelenti annak lezárását, sőt, továbbgondolásra ösztönöz. Ahogy Eisenman fogalmaz: „Az emlékmű sztéléi között sétálva elvész majd az irány és a cél érzékelése, s talán még a bizonyosságé is. ...a holokausztról készült fotók és filmek tömkelegé zsibong a fejünkben, s az emlékmű megpróbálja megtörni ezeknek a képeknek az egyeduralmát...” Az emlékmű átadása előtt a társadalmi vita legfontosabb hozzászólásaival egy 1300 oldalas kötet látott napvilágot. (Érdemes elgondolkodni, hogy Közép-Európában ez hogyan is zajlana. Eleve képes volna-e ez a közeg évtizedekig gondolkodni egy ilyen problémán kormány- szinten - több kormányon át -, bevonva értelmiségieket, más, a projekthez kötődő intézményeket, szervezeteket, önkormányzatot? A kérdésre kaptunk már negatív választ, ilyen volt: az érdemi társadalmi vita nélkül megépült, hazug, a magyar náci múltat tagadó A német megszállás áldozatainak emlékműve Budapesten, vagy a nem hazug, viszont a párbeszédet nem túlpörgető Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc központi emlékműve.) Mivel A meggyilkolt európai zsidóság emlékműve a felkapott Berlinben van, alapvetően sokféle típusú emberrel lép kapcsolatba. Az emberek és műalkotás egymásra hatását pedig nem lehet szabályok közé szorítani. Ahogy lenni szokott, ezen a helyen is megjelentek a szelfizők, akik aztán telepakolták az internetet az ott készült fotóikkal. Ezt követően Shahak Shapira szatirikus író személyében fellépett az erkölcs. Shapira egy projektet indított Yolocaust címmel: a szélükén szereplők mögé az emlékmürészlet helyett haláltáborokban készült felvételeket illeszt, majd honlapján ezt közszemlére teszi, és hashtagekkel rá is irányítja a szereplők és környezetük figyelmét az így készült montázsokra. Ráadásul csak úgy szabadulhatnak a csapdából, ha megbánást tanúsítva kérik a fotók levételét. Tegyük fel, hogy van a szelfi- zőknek egy olyan csoportja, akikkel szemben indokolt lehet az ilyen fellépés. Azonban ennek a csoportnak a léte sem indokolhatja Shapira eljárását. Ugyanis azt a nyitottságot, amit Eisenman müve a holokausztról való gondolkodásba hoz, és amely nagyon is a mához szól, alapvetően lezárja, mikor egy bizonyos morálhoz köti a gondolkodás útját. Másrészt pedig ugyanezzel a mozdulattal a múltba - és így a feledésbe is - utalja a problémakört. Szerencsére az ő álláspontja nem jellemző alapvetően a berlini emlékműről való gondolkodásra. Sajnos, nem lehetnek jó érzéseink, mikor arra gondolunk, hogy túl tudnának-e jutni Közép-Európa társadalmai a moralizálás azon módján, amit Shapira képvisel. Semjén Zsolt megigazítja vadászpuskáját, és nekilát, hogy az akci- onista Hermann Nitsch után az erkölcsileg romlott szelfizést eltakarítsa kedvenc madara környékéről... Anton Danko pedig hokiütővel csapja le az erkölcsöknek nem megfelelő módon ágaskodó szelfi- botokat a két egykori hittérítő körül...
