Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-27 / 22. szám, péntek
www.ujszo.com | 2017. január 27. KÓPÉ I 9 IPOLYSZAKÁLLOSI ISKOLÁS Kedves Kópé! Az ügyes kezeink segítségével mi is sok szépet tudunk alkotni, ezekből szeretnénk neked párat küldeni: Az ipolyszakállosi alapiskola speciális osztálya 4. speciális osztály Šebo Martina Szántó Gábor Nagy Dávid A hogy ígértem, kezdődik egy új sorozat itt, ezen az oldalon, egyelőre kéthetente, de ha Ti is bekapcsolódtok, akkor akár hetente is lehet. A 12 éves Tikk Hanna Léna nagyon szeret olvasni, ez látszik, érződik az írásain is, és nem csak azért, mert könyvekről ír nekünk. Hanem figyeljétek csak meg a szavait, amelyeket használ, ahogy ezeket a szavakat mondatokká formálja, ahogy ezek a mondatok a saját gondolatait kifejezik... Ez mind-mind az olvasás, az igényes szövegek olvasásának hatása és eredménye, amit az ember, miközben olvas, nem érzékel, észrevétlen épül be, válik lényévé a jó könyvek hatása. Érdemes kipróbálni, olvassatok Ti is sokat, s meglátjátok, a fogalmazásaitok is sokkal jobban sikerülnek majd, sőt beszélni, szóban felelni is egyre könnyebb lesz. Csodálatos dolog ez, és ráadásul, mint mondtam már a múltkor, még izgalmas is nagyon. KÓPÉSKODJ! Akár Lindbergh és Armstrong is lehetne, sőt lehet, hogy épp ők versenyeznek. Mindenesetre a 2 kép között 5 eltérés van, Nektek most ezt kell megtalálnotok. Címem: Kópé, Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: kope@ujszo.com ÍGY RAJZOLTOK TI! Drozd Ingrid, 6 éves, Dunatőkés Török Hanna, 5 éves, Nyárasd Kukucs Dávid, 6 éves, Etrekarcsa NEM CSAK KÓPÉ OLVAS ÁM Egy repülő egér kalandos történeteiről Ki nem álmodik arról gyerekkorában, hogy repülni tud, vagy hogy a csillagok közé utazik egy szupermodern mindennel felszerelt rakétával? És ki mondta, hogy a kisegereknek nem lehetnek ilyen álmaik? Torben Kuhlmann megmutatja, hogy igenis, az állatoknak is van eszük, ők is tudnak kulturáltak és intelligensek lenni, és nagy dolgokat végbe vinni, mint mi, emberek. Színpompás rajzok segítségével kalauzolja el olvasóit egy csodálatos, kalandokkal teli világba a Lindbergh - Egy repülő egér kalandos története és az Armstrong - Egy egér kalandos utazása a Holdra című könyveiben. Mindkettőnek nagyon hasonló az alaptörténete. Mind a kettő egy-egy kisegérről szól, amelyik valamit akar építeni és ezzel egy célt elérni. Lindbergh át akar repülni Németországból New Yorkba, mert Németországban feltalálták az egércsapdát, és ezért nem érzi ott többé biztonságban magát. Armstrong pedig azzal, hogy fölrepül a Holdra, be akaija bizonyítani társainak, hogy a Hold nem egy nagyon nagy sajt, hanem egy kőből álló gömb. A képek megérintik az ember lelkét valahol mélyen. Elgondolkodtatnak azon, hogy a kis egérke sorsa mennyire függ a mi világunktól. Hogy milyen nehéz neki alkatrészeket szerezni a repülőgépéhez (Lindbergh), vagy a rakétájához (Armstrong). A képek elmondják azt, amit a szavak nem. Igazából közvetítik a kisegér gondolatait a lapon keresztül. Ezért érdemes belelapozni a könyvekbe akkor is, ha már nem álmodozó kisgyermek az olvasó. Én, miután kiolvastam őket, még sokáig ültem az olvasófotelomban, és lapozgattam. Elgondolkodtam azon, hogy talán nem is egy kisegér a történet főszereplője, hanem a valóságban is élt ember, akiről a kötetet elnevezték. A veszélyek pedig (például a macska vagy a titkos ügynökök meg a kutyák, akik az egér után kutatnak) más feltalálók vagy üzletemberek, akik az ő találmányára vadásznak. Torben Kuhlmann könyvei a vakmerő kisegerekről nagyon tetszettek nekem. Bár a szöveg szűkszavú, a rajzok annál többet mondanak. Tikk Hanna Léna, 12 éves olvasó Torben Kuhlmann: Lindbergh - Egy repülő egér kalandos története, Partvonal Kiadó, 2014. Fordította: Várnai Péter: Torben Kuhlmann: Armstrong - Egy egér kalandos utazása a Holdra, Partvonal Kiadó, 2016. Fordította: Várnai Péter