Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-21 / 17. szám, szombat

ír SZTÁRVILÁG PRESSZÓ ■ 2017. JANUAR 21. www.ujszo.com Bali bég új szerepében is hódít Burák Ozcivit neve talán még nem mindenkinek cseng isme­rősen, több százezres internetes rajongótáborában azonban már szép számmal akadnak magyarok is. Burák modellként indult el a pályán, Törökország legjobb fér- fimodelljének is megválasztották 2005-ben, de csakhamar a helyi tévésorozatokban is feltűnt. A kisebb-nagyobb szerepek után a fiatal török színész számára végül az I. Szulejmán szultán korában játszódó népszerű történelmi so­rozat hozta meg a valódi sikert. A sorozatban az uralkodó hűséges katonáját, a szívtipró Malko^oglu Báli béget alakította, aki sok hölgy szívét megdobogtatta. Ügy tűnik, hogy amibe Burák be­lefog, az sikerre van ítélve, hiszen legújabb szerepében is tündököl. A Kara Sevda című romantikus sorozat sztárjaként hódít Török­országban és Magyarországon is, hiszen a filmsorozat Végtelen szerelem címmel került képernyő­re, alig egy évvel a törökországi premier után. Burák a szegény családból származó fiatal férfit, Kemalt alakítja, aki alacsony származása ellenére beleszeret egy gazdag lányba. A filmben Nihannal véledenül találkoznak egy buszon, és a véleden találko­zásból néhány további véleden- nek köszönhetően szerelem lesz. Nihan édesanyja azonban máshoz szeremé adni a lányát. Emirt, az üzletembert szemelte ki neki. A két férfi között ádáz küzdelem alakul ki a lány kegyeiért. Több százezres internetes rajon­gótábora van A sorozat egy hónapja kezdődött a Duna Televízióban és a csatorna mind a 117 részt műsorra tűzi. A hétköznaponként sugárzott Végtelen szerelem epizódjait 3-400 ezer magyar követi alig pár héttel az indulás után. (OTS) James Bond már nem gyújt rá, de sokat iszik és gyorsan hajt B ár James Bond már nem gyújt rá, még mindig túl sokszor jelenik meg a do_- hányzás a 007-es filmekben - állapította meg egy tanulmány, mely a 007-es ügynök filmjeit elemezte a füstölés szem­pontjából. Az új-zélandi Otago Egyetem tu­dósainak tanulmánya a Tobacco Control brit szaklap aktuális szá­mában jelent meg. A kutatók vizs­gálatuk során azt találták, hogy az ügynök ugyan 2002 után egyeden filmjében sem gyújt rá, ám továbbra is kénytelen mások, köztük aktuális szerelmei cigarettafüstjét belélegezni. Mivel a filmekben látott dohány­zás hatással van a tizenévesekre, és a Bond-széria a leghosszabb ideje tartó és legnagyobb bevételt hozó mozis sorozat, a kutatók szerint ag­godalomra ad okot az, amit elem­zésük során a dohányzásról találtak. Sok tanulmány foglalkozott már Bond életmódjával, ám a do­hányzás filmbeli megjelenéséről és egészségre gyakorolt hatásáról még nem volt részletes elemzés, mióta a kém 1962-ben először rágyújtott. Az új-zélandi kutatók 24 Bond- filmet elemeztek, az utolsót 2015- ben mutatták be. Azt találták, hogy az ügynök a legtöbbet a hatvanas években füstölt, az akkor készült filmek 83 százalékában dohány­zott, ezután egyre kevesebbet, míg a 2002-es Halj meg máskor után végleg felhagyott az egészségtelen szokással. Amikor még dohányos volt, ádagosan a film kezdetétől számított 20. percben gyújtott rá először. Szexpartneréi is egyre ke­vesebbet füstöltek az idők során, de nem hagyták abba, még a 2012- es 007 - Skyfallban is látható ilyen jelenet. Partnereinek cigarettázása Bondot is jelentős mennyiségű füstnek tette ki, bár passzív do­hányzásának mértékét korlátozta kapcsolatainak jellemzően rövid időtartama - írták a kutatók. A dohányzás eszközeiként álcázott kémkütyük, például az öngyújtó­Csupán egy Bond-mozi készült, ahol egyetlen jelenetben sem volt látható semmi, ami a dohányzással kapcsolatos, ez a 2006-os Casino Royale volt, amelyben Daniel Craig játszotta a főszerepet (Fotók: SITA/AP) ba rejtett rakétaindító, viszonylag rövid karriert futottak be a 007-es filmekben, a hetvenes években je­lentek meg a leggyakrabban, akkor a filmek 80 százalékában voltak látha­tók, ám 1989 után teljesen eltűntek. Cigarettamárka két filmben tűnt fel: az 1979-es Holdkeltében és az 1989-ben bemutatott A magá­nyos ügynökben, amikor az egyik gyártóval kötöttek szerződést ter­mékelhelyezésről, hogy a márkát reklámozzák a japán piacon. A legutóbbi, 2015-ben bemutatott Roger Moore az 1973-ban forgatott Élni és halni hagyni című filmben 007-es filmben Bond egyeden fon­tosabb szövetségese sem gyújtott rá,*más szereplők azonban még mindig füstöltek. A kutatók kitértek arra is, hogy a sorozatban többször tettek kísérle­tet a dohányzás veszélyeinek emlí­tésére vagy bemutatására. Az első az 1967-es Csak kétszer élsz című epizódban történt, ezután előfor­dult 1974-ben, 1979-ben és 1997- ben. Az 1999-es, A világ nem elég című filmben Miss Moneypenny undorodva dobja a szemétbe Bond ajándékát, egy szivart. Ám a dohányzás szinte állandó megjelenése továbbra is problémát jelent a nézők egészsége szempont­jából, különösen azért, mert a so­rozat igen népszerű - olvasható a tanulmányban. A szerzők hozzátették, hogy ugyan a dohányzás vesztésre áll Bond edzettségével és iskolázottságával szemben, mégis jól illik ahhoz a jel­lemvonásához, hogy más veszélye­ket figyelmen kívül hagy, egyebek mellett rengeteget iszik és gyakran hajt őrült sebességgel. (MTI) Barátja szerint drogok okozták George Michael halálát erekkori barátja szerint kemény drogok okozták az 53 éves korá­ban karácsony­kor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát. Andros Georgiou, aki George Michaellel együtt nőtt fel, koráb­ban turnéira is elkísérte az énekest, és - elmondása szerint - unoka- testvérekként emlegették egymást, a BBC televízió keddi interjúmű­sorában kijelentette: egykori ba­rátja életében ismét megjelentek a kemény drogok, és „kedvence a crack volt”. Georgiou szerint a néhai énekes „valamiből túl sokat szedett be”, és ezt egyéb drogokkal, antidepresszánsokkal és alkohollal is keverte. Hozzátette: nem hiszi, hogy George Michael öngyilkosságot követett volna el, bár úgy tud­ja, hogy a világsztár fejében ez is megfordult. .Abszolút marha­ságnak” nevezte viszont azokat a sajtóértesüléseket, amelyek sze- Rengeteg virágot, fényképet, emléktárgyat hordtak a rajongók George Michael londoni házához (Fotó: SITA/AP) rint a popsztár heroinfüggővé vált volna. „Ez az a drog, amelyhez soha nem nyúlt” - fogalmazott George Michael korábban zenei producerként tevékenykedő egy­kori barátja. Elmondása szerint az énekes álla­pota az utóbbi években már javulni kezdett, de aztán „visszarángatták a sötétségbe”. Georgiou azt nem részletezte, hogy ezért pontosan kit tart felelősnek. A halálesetet vizsgáló rendőrható­ság december végi közleménye sze­rint az első halottkémi szemle nem hozott olyan érdemi eredményt, amelyből véglegesen meg lehetett volna állapítani az énekes halá­lának okát, ezért további - nagy valószínűséggel több hétig tartó - vizsgálatok sorára lesz szükség. A hatóságok azt mindazonáltal bizonyosnak tartják, hogy idegen­kezűség gyanúja nem merülhet fel. George Michaelt karácsony első napján, az angliai Oxfordshire me­gyében lévő otthonában érte a ha­lál. Menedzsere, Michael Lippman szerint az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatósá­gok hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg. George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel ala­pított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is w Az énekes valamiből túl sokat szedett be. hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit sláger­listák első helyére került, leme­zeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom