Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

2017-01-17 / 13. szám, kedd

www.ujszo.com | 2017. január 17. RÉGIÓSPORT 115 Az emléktornán nyolc csapat csatázott a győzelemért (Lelkes Vince felvételei) A KD Team első diadala ÁGH ISTVÁN Nyárasd. Új név került a krónikába, ugyanis a két triplázé együttes (Valentíno, Nádvágók) után ezúttal a KD Team csapata nyerte a hetedik alkalommal megrendezett Kosár Dávid Emléktornát. A nyárasdi sportcsarnokban há­romkirályok napján az egykori osztály- és játékostársak, barátok teremfocival emlékeztek Kosár Dávidra, a 2010. szeptember 26-án autóbalesetben elhunyt fiatal fut­ballistára. Az előző kiírásokhoz ha­sonlóan a megmérettetésen ezúttal is nyolc csapat (KD Team, FC Va­lentíno, Nádvágók, Nyárasd, Ván­dor, Eperjes, Korona, Kispadosok) küzdött az elsőségért. A Korona és a Kispadosok kollektívája egyéb­ként újonc volt a rendezvényen. „Tornánk elsőrendű küldetése az emlékezés, ugyanakkor a karácso­nyi édes semmittevés után a téli fel­készülés rajtját megelőző napok­ban kapóra jött a mozgás. Mind- annyiunknevébenmondhatom: már hiányzott a foci” - fogalmazott a történésekről Ravasz Tibor, a tor­naszervezők szóvivője, a kisudvar- nokiak gólfelelőse. A csapatok előbb két négytagú csoportban csatáztak a pontokért, majd a két-két legjobb az elődön­tőben folytatta, a többiek pedig helyosztót játszottak. A KD Team veretlenül vette az akadályokat, a csoportmeccsen a címvédő Nádvá­gókkal döntetlenezett, a Valentínót pedig a döntőben fektette két vállra, megérdemelten végzett az élen. „Összefogásból ismét jelesre Sandal Rebeka (középen) nevéhez fűződik a rendezvény legszebb gólja. A képen Kosár Dávid díjátadó szüle­ivel. vizsgáztunk. Köztudott, hogy Dá­vid derékba tört focistakarrierja vé­gén a nyárasdi csapat sikereiért har­colt. Volt egyesülete ingyenesen bocsátotta rendelkezésünkre a helybeli sportcsarnokot. A hango­sítást Valaskó Ferenc díjmentesen biztosította, az emléktoma záróak­kordjaként az ő előadásában hang­zott fel az Ismerős Arcok csallóközi fociberkekben (is) rendkívül nép­szerű Nélküled című dala” - tájé­koztatott a szóvivő. A szervezők a csapatokat okle­véllel, a teremtorna három legered­ményesebb alakulatát serleggel, a legjobb góllövőjét és kapusát kü- löndíjjal jutalmazták, de a sereg­szemle legszebb góljának szerzőjét is díjazták. „Mivel tornánk történe­tében első ízben szerepelt női fut­ballista, ezért Sandal Rebeka talá­latát a nézők nagy tapssal, mi pedig különdíjj al honoráltuk” - ecsetelte a párharcok érdekességének számító sztorit, a gáláns szervezők szép gesztusát Ravasz Tibor. A hagyományoknak megfelelően a kupákat, a különdíjakat Kosár Dá­vid szülei adták át a legjobbaknak. Tornatények a Hírkosárban. Büntetőkkel az Activé lett a kupa ÁBEL GÁBOR Telt ház előtt zajlott a komáromi sportcsarnokban a hetényiek R-MAX CUP-ája. A nívós teremfocitornát megérdemelten nyerte meg a komáromi Activ. A VI. Meva Liga listavezetője a döntőben büntetőrúgásokkal kerekedett felül a tavalyi győztes szentpáteriek ellen. Komárom. Nem indult akadály- mentesen a mérkőzéssorozat, hiszen az ekeliek játékoshiányra hivatkozva szinte az utolsó percekben mondták le a részvételt. A szervezők homlokán csak akkor simultak ki a ráncok, ami­kor a búcsiak - mentve a menthetőt - beugrottak az V. liga keleti csoport­jának második helyén telelő csalló­köziek helyett. A rendezők azonban még mindig nem nyugodhattak meg maradéktalanul, a torna napján újabb hidegzuhany érte őket. Nem egész egy órával a kezdőrúgás előtt a csa­patokat hét lakatra zárt sportcsarnok fogadta. Kisvártatva azonban meglett a kulcs. Később aztán csak csupa re­mek dolog történt. „A nézők kellemesen meglepődtek a hidaskürtiek teljesítményén, akik a galántai területi bajnokság végén bukdácsolnak. A csoportmérkőzése­ken alaposan megizzasztották ve- télytársaikat, de a folytatásban óva­tosabb tempóra kapcsoltak. Az Activ végig higgadt, egyenletes focit mu­tatott be, vesztett pont nélkül jutott be a döntőbe, tizenhét gólt rúgott és mindössze kettőt kapott. Igazán senki sem irigyelheti tőlük a végső sikert” - nyomatékosította észrevételeit Svarba Ferenc főszervező, a hetényi­ek klubalelnöke. A marcelházaiakat dobbal kísérte el a kemény mag, de az ógyallaiak sem panaszkodhattak, őket is népes szur­kolósereg buzdította. A meccsek így remek hangulatban zajlottak, po­tyogtak a gólok, és mindenki elége­dett volt. „Szép napunk volt, hátul Poldauf Richárd kapus remekelt, elöl pedig gólvágónk, Horváth Lajos jeleske­dett. Minden részletre odafigyeltünk, elsősorban a taktikai fegyelemnek és jó erőnlétünknek köszönhetjük az el­sőségünket. A döntőben ugyan job­bak voltak a szentpéteriek, ám a sze­rencse mellénk állt” - nyilatkozta la­punknak Zdenko Kršteňanský, a tor­nagyőztes Activ edzője. Tornatények a Hírkosárban. A kellemetlen előzmények után jót fociztak a csapatok (Svarba Ferenc felvétele) Kényszerpihenőről visszatért játékosokkal J. MÉSZÁROS KÁROLY Tíz bajnokiból hét szerény pont, egy februárra maradt mérkőzés, az ősszel sérültek és betegeskedők visszatérése - talán ezek a legki­fejezőbb momentumai a naszvadi- ímelyi női kézilabdacsapat jelen­legi hétköznapjainak. Január harmadikától edz az I. li­gás együttes, heti három alkalom­mal. Előbb az erőnlét, a kitartás ja­vítása volt a fő követelmény, nap­jainkban már a taktika és a játék­elemek elsajátítása fontos. „To­vábbra is azt állítom, hogy a meccs többet ér, mint az edzés, ezért szá­mos felkészülési találkozót ját­szunk, és két tornán is indulunk, amelyeken az összeszokottság, a visszatérők és az ősszel lassan összerázódott csapat közös hul­lámhosszra hozása lesz a fő fel­adatunk” - sorolja a tennivalókat Miskovics György vezetőedző. Február 11-én Galgócon pótol­ják védencei az őszről elmaradt bajnokit, addigra már felkészülten kell utazniuk az ellenfélhez. „Őszi hiányzóink - Haris Lucia, Bureš Nikolett, Haris Szandra, Olajos Milada - már velünk edzenek, tár­gyalunk a vágsellyei Duslóval is a vendégjátékosokról, s a három gú- taira, Harcsa Szimonára, Vass Krisztinára és Fekete Anitára is számítunk - jelzi az erősítéseket a vezetőedző. - Ősszel idő kellett, míg a sok sérülés és betegség miatt megtizedelt csapatunkban a fiata­lok megtalálták a helyüket. Foko­zatosan lendültek csak bele, és amikor már Haris Edina is vissza­térhetett, ütőképesebbé vált az együttes. Örülök, hogy a két utolsó bajnokinkon már ízelítőt adtunk a tőlünk megszokott kézilabdából. Télen nem ment el tőlünk senki. Ha sikerül az alapozás és visszatérnek hiányzóink, tavasszal sokkal job­bak leszünk, mint ősszel voltunk.” SPORTTARISZNYA Perbetén tovább él a röplabda Perbete. Harmadszor rendezett röplabdatomát a RöpPer Társulás a helyi sportcsarnokban. Kocsis Le­vente, a társulás elnöke szerint hat csapat indult, jó hangulatú és szín­vonalúmérkőzéseket láthattak a nézők. Végül a Kocsis Levente, Gogola Katalin, Pinke Roland és Kovács Gábor alkotta A team lett az első. Az érmeket és az oklevele­ket Varga Irén nyugdíjas pedagó­gusnő adta át, elsősorban neki kö­szönhető, hogy a közel 3000 lakosú faluban negyvenéves hagyománya van a röplabdasportnak. Varga Mátyásné Rövid Irén 1975-ben lelkes fiatal pedagógusként lépte át először a helyi magyar alapiskola küszöbét, s folyamatos tenni aka­rása, kitartása és következetessége egész pedagógiai pályafutását vé­gigkísérte, nyugdíjba vonulásáig oktatta elkötelezettséggel a perbe- tei gyermekeket. A tanításon kívül mindig is szívügye volt és ma is az a sport. A múlt század kilencvenes éveiben a helyi röplabdacsapat két alkalommal is bejutott az országos fordulóba: 1993-ban bronzérmes, 1996-ban a hatodik lett. Az iskolá­ban megszervezte a Barátság Ván­dorserleg strandröplabdatomát, 2008-ban pedig a Slávia megala­kulása évfordulójára rendezett ta­lálkozót. Nagy öröm számára, hogy lelkes fiataloknak adhatja át a stafétabotot. A 3. RöpPer torna sorrendje a Hírkosárban. (miriák) A röplabdának hódoltak (Nagy Ferenc felvétele) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás VII. KOSÁR DÁVID EMLÉKTORNA. Nyárasd (8 csapat), csoportmérkőzések-A csoport: Kispadosok-Eperjes 1:3, Valentíno-KD Team 1:1, Kispadosok-Valentíno 2:3, Eper- jes-KD Team 2:3, Kispadosok-KD Team 1:5, Eperjes-Va- lentino 0:2. B csoport: Vándor-Nádvágók 1:0, Korona- Nyárasd 1:1, Vándor-Korona 0:5, Nádvágók-Nyárasd 2:0, Vándor-Nyárasd 4:1, Nádvágók-Korona 3:1. Mérkőzés a 7. helyért: Kispadosok-Nyárasd 6:5: mérkőzés az 5. he­lyért: Eperjes-Korona 3:3 - büntetőkkel: 6:5: elődöntő: KD Team-Nádvágók 3:1: Valentíno-Vándor 2:0: 3. helyért: Nádvágók-Vándor 7:5: döntő: Valentíno-KD Team 2:5. Dí­jazottak - legjobb kapus: Csánó László (KD Team): leg­jobb góllövő: Németh András (Nádvágók, 6 gól): legszebb gól: Sandal Rebeka (Kispadosok). A tornagyőztes: Csánó László, Pápai Róbert, Kaprinai Erik, Szabó Attila, Czibula György, Varga Erik l„ Varga Erik II., Tóth Bálint, Vajda Ba­lázs, Zilizi Ákos, Puha Zsolt és Király Zoltán. (ái) R-MAX CUP TEREMTORNA, Komárom: A csoport: Chotín- Moía 3:0; Mostová-Hurbanovo 1:3; Chotín-Hurbanovo 1:1; Mostová-Moóa 2:0; Chotín-Mostová 1:3; Hurbanovo- Moöa 3:0. 1. Hurbanovo 3 2 10 7:2 7 2. Mostová 3 2 0 1 6:4 6 3. Chotín 3 111 5:4 4 4. Moča 3 0 0 3 0:8 0 B csoport: Marcelová-Sv. Peter 0:3; Búí-Activ 1:8; Marce- lová-Búö 3:0; Activ-Sv. Peter 2:0; Marcelová-Activ 1:3; Búč-Sv. Peter 0:6. 1. Activ Komárno 3 3 0 0 13:2 9 2. Svätý Peter 3 2 0 1 8:2 6 3. Marcelová 3 1 0 2 4:7 3 4. Búč 3 0 0 3 1:16 0 Elődöntő: Activ-Mostová 4:0; Sv. Peter-Hurbanovo 1:0; mérkőzés a 3. helyért: Mostová-Hurbanovo 0:3; döntő: Activ-Sv. Peter 0:0, büntetőkkel 3:0. Díjazottak - legjobb kapus: Bilkó Vilmos (Sv. Peter), legjobb góllövő: Horváth Lajos (Activ), 8 góllal. A győztes csapat: Poldauf Richárd, Illés Tamás, Branislav Hronec, Miroslav Bazinský, Cseh Krisztián, Olajos Sándor, Csicsó Sándor, Rigó Gyula, Kiss Péter, Horváth Lajos. Edző: Zdenko Kršteňanský. (áb) ■ Röplabda III. RÖPPER TORNA, Perbete (hat csapat indult) - vég­eredmény: 1. A team (Kocsis Levente, Gogola Katalin, Pin­ke Roland, Kovács Gábor), 2. Trio (Sipos Mária, Laczkó Ro­man, Geleta Gyula, Kollár Tamás), 3. Fabula Mona és csa­pata (Fabula Mónika, Fabula Bettina, Gyarmati Vivien, Di- kácz Tamás, Geleta Adrián), 4. Kamikaze (Pikáli Henrietta, Varga Mária, Varga Balázs, Sándor Attila), 5. Kosztolányi Ti­bi Team (Kosztolányi Tibor, Tóth Ingrid, Varga Tibor, Su- kola Henrik), 6. Ma NEM kapunk ki (Valakovics Nikolasz, Tomóczi Krisztina, Kubán Petra, Laczkó Szilárd, Balázs Já­nos). (miriák)

Next

/
Oldalképek
Tartalom