Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-14 / 11. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. JANUÁR 14. PORTRÉ ] 3 B écsben, a császárváros operaházában történt nem is olyan rég. Puccini zenedrámája, a Tosca volt műsoron parádés szereposztásban. A címszerepet, az ünnepelt énekesnőt a festői vászonra illő díva, Angela Gheorghiu énekelte. Cavaradossit, a forradalmi eszmékért lelkesedő festőművészt, akit szerelme árulása miatt állítanak sortűz elé, Jonas Kaufmann, napjaink leghíresebb és legsokoldalúbb tenorja. Miután fényesen zengő, hősi hanggal elénekelte egyik áriáját, olyan helyzetbe került, mint azt megelőzően soha, pedig a világ legrangosabb operaszínpadainak ünnepelt sztárja. Gheorghiu, a szépségéről is híres román szoprán még a színpad közelében sem járt, amikor a zenekar már Tosca belépőjének első taktusait játszotta. Kaufmann, arcán jól látható döbbenettel, izgatottan várta, hogy a végszóra megjelenjen furfangos észjárású partnernője. A zenekar nem állt le, Tosca sehol, mit tehetett szerencséden Kaufmann? Puccini zenéjére énekelve adta a közönség tudtára: „Nincs meg a szopránunk!” A közönség jól szórakozott, szinte tombolt a nevetéstől, a díva azonban továbbra is váratott magára. Mire megjött, addigra a tenor szokásához illően lovagiasan elnézést kért a nézőktől, és folytatódhatott az előadás. Hogy mi volt az oka e nem mindennapi színpadi malőrnek? Akik közelebbről ismerik a dívát, és nem mindig szolid magatartását, azonnal ádátták a helyzetet. Gheorghiu így, ilyen sajátos módon állt bosz- szút Kaufmannon, akit annyira szeret a Staatsoper közönsége (is), hogy miután ragyogóan elénekelte a darab egyik áriáját, nyomban megismételtette vele. Amit a jelenésre váró partnernője olyan nehezen viselt, hogy úgy érezte, partnerének ezért lakolnia kell. Kaufmann nem ilyen. Neki nincsenek sztárallűrjei, dühkitörései, hisztériával átitatott botrányai. Énekhangján kívül tartásáról, nagyvonalúságáról és emberi nagyságáról is híres. Pályáját is ő maga irányítja. Nincs szüksége „szakmai tanácsadók” kórusára. Menedzselni is elegánsan tudja magát, anélkül, hogy bármilyen döntése, kijelentése, észrevétele visszatetszést keltene. Talán mert tudatosítja, hogyan és milyen úton jutott el oda, ahol most van, pályája csúcsára. Saját honlapján írja, hogy: „Sokan azt hiszik, mindig sikeres művész voltam, pedig hosszú ideig az is kétséges volt, hogy egyáltalán énekes leszek-e, és a sikert később sem láttam elérhető közelségben. Első, saarbrückeni szerződésem idején még az is megfordult a fejemben, hogy feladom a pályát.” Kaufmann ma a világ legkeresettebb és szó szerint legdrágább tenorja. Pavarotti, Domingo és Carreras után ő az ügyeletes sztártenor. Épp a nagy trió egyik tagja, Plácido Domingo nyilatkozta róla Thomas Voigt magyarul most megjelent könyvében, A tenorban, hogy: „Mindig élvezem, ha Jonas Kaufmannt énekelni hallhatom, vagy beszélgethetek vele, mert nemcsak csodálatos énekes, hanem rendkívül intelligens művész is, aki hosszasan és elmélyülten foglalkozik szerepei értelmezésével és az énektechnika kérdéseivel - igazán szívem szerint való énekes! Nem fél a kihívástól, hogy a német, az olasz és a francia repertoárt egyaránt elénekelje, és keményen dolgozik azért, hogy az általa megformálandó figurát hihető, önálló személyiséggé változtassa. Jonas Kaufmann (Képarchívum) Jonas Kaufmann A tenorpiramis csúcsán a fiam korosztályába tartozik, és számomra az ideális énekest testesíti meg: a világon mindenütt ilyenné kellene válniuk a művészeknek. Számos fiatalt inspirálhat a muzikalitása, az énektechnikája és a kifejezőképessége, és akkor filmsztárokat megszégyenítő külsejéről nem is beszéltem. Ezért tölt el örömmel, hogy tudását és tapasztalatait továbbadja az énekesek új nemzedékének.” Nézzük hát, honnan indult e kivételes pálya, s ki is valójában e rendkívül jó megjelenésű, világhódító tenor. Münchenben született 1969-ben. „A zene születésem óta életem része - vallja. - A klasszikus zene iránti rajongásomat a családból hozom. Édesapámnak hatalmas lemezgyűjteménye volt, kizárólag klasszikus zenéből, de egyáltalán nem könnyű szerzők alkotásaiból. A leggyakrabban Brahmsot, Rahmanyinovot, Sosztakovicsot hallgatott. El lehet képzelni: egy müncheni bérház ötödik emeletén komolyzenétől rengenek a falak. Minden vasárnap délelőttünk erről szólt. Ültünk a nappaliban a barna bőrkanapén, és a nagyokat hallgattuk. Sokszor persze Mahlert, Mozartot, Haydnt vagy Schubertét is. Volt, hogy kérhettünk zenét. Apám megkérdezte, milyen muzsikára vágyunk, s öt évvel idősebb nővéremmel eldönthet- tük, kihez van nagyobb kedvünk Nagyapám is velünk lakott. Neki Wagner volt a kedvence, önmagát kísérve egész felvonásokat énekelt végig. Fejből tudta a nagy Wagner- operák férfi és női szólóit. Wagner- szeretetemet minden bizonnyal tőle örököltem.” Zongorázni nyolcéves korában kezdett, énekelni az iskola kórusában. ,A sok lemez mellett volt otthon egy szalagos magnónk is, azon megszakítás nélkül hallgathattunk végig mindent, nem úgy, mint a lemezen. A rádióból is sok koncertet felvettünk. A zenei képzésem tehát egészen korán megkezdődött - nyilatkozza a könyvben. - Az első operát, Puccini Pillangókisasszonyát elsős vagy másodikos koromban láttam a Bajor Állami Operaházban. A mai napig fel tudom idézni a hajamba szigorúan belehúzott választékot, látom a tiszta körmeimet, a fehér ingemet és a bajor stílusú öltönyömet. Hatalmas élmény volt az előadás. Minden nagy volt, szép és izgalmas, az óriási terem, az ülések vörös bársonyhuzata, a díszletek, a jelmezek, a zene és a végén a taps. Az opera számomra teljesen valóságos volt, igazi és komoly. Én is mindig a valódi embert és az őt mozgató érzelmeket keresem minden szerepemben.” 1979 őszétől már egy jó nevű gimnáziumba jár, ahol az oktatás középpontjában a klasszikus ókori nyelvek állnak. Később, lázadó tinédzserként épp ezekkel gyűlik meg a baja. Ógörögből (és matematikából) például utóvizsgát kellett tennie, hogy átléphessen a következő évfolyamba. A latint és a kémiát sem szerette, de legalább megúszta. Az utóvizsgákat aztán leteszi, egy végigbiflázott szünidő után. Később tagja lesz a gimnáziumi énekkarnak. Templomi hangversenyeken lépnek fel és karácsonyi koncerteken. Szép hangjának és muzikalitásának köszönhetően nehéz kantátákat énekelve is mindig kitűnt a többiek közül. Vidám, focizó kölyök volt, aki pillanatok alatt belopta magát bárki szívébe. Imádta szórakoztatni az embereket. Első külföldi sikerét Malaviban, Délkelet-Afrikában aratja. Egy évvel az érettségi előtt egy csereprogramnak köszönhetően jut el ilyen messzire. A vendégeskedés csúcspontja az ország élén álló elnök fogadása volt. Ott, az elnöki villa verandáján már operaáriákat énekelt az ifjú Kaufmann. A malavi rádió élőben közvetítette a bajor gimnazisták műsorát. Szülői tanácsra matematika tagozatra iratkozott be a müncheni egyetemen. Onnan lépett át egy váratlan döntéssel a zeneművészeti főiskola ének szakára. A nagy berobbanás azonban még jócskán váratott magára. Már több szerepet elénekelt Saarbrückenben, és még mindig „vokálakrobatika” órákra járt. Elégedetlen volt a hangjával. Szerződtetni akarta a színház, ám ahelyett, hogy boldogan igent mondott volna, fájó szívvel és egyetlen mondattal utasította visz- sza az ajánlatot. „Még nem jött el az ideje!” Egy amerikai baritontól vett különórákat, hogy új énektechnikával állhasson színpadra. Azzal lett igazán sikeres, Stuttgart és Hamburg csillaga. A németországi operaházak után sorra hódította meg Európa, majd Amerika legrangosabb operaházait is. Párizs, Milánó, London, Bayreuth, Salzburg, Bécs, közben Chicago, egymás után többször is, aztán a New York-i Metropolitan. Hangfelvételei a legnevesebb lemezkiadóknál jelentek meg, pályája elképesztő magasságokig ível. Schubertét, Mozartot, Wagnert ugyanazzal a csiszolt technikával énekel, mint Verdit, Puccinit és Bizet-t, vagy Richard Strausst és Beethovent. Pavarotti elment, Domingo szerepkört váltott, tenorból bariton lett, és dirigensi pálcával a kezében egyre ritkábban énekel. Maradt Carreras, akinél Kaufmann kétségkívül jóval színesebb. Nem véletlen tehát, hogy ő áll a tenorpiramis csúcsán. Ö már azt a luxust is megengedheti magának, hogy nem feltétlenül szolgálja ki a közönség óhajait. Nem szorítja magát korlátok közé. Lendületes, expresszív és erőteljes előadásmódjával kivételes jelenség a világ operaszínpadain. Nem pusztán nagyszerű hangú énekes. Az intuíció, az intelligencia és a természetesség finom elegyével formálja meg minden szerepét. Olasz szerzők révén olasznak képzeljük, a német komponisták tükrében németnek, osztrákok által osztráknak, franciák zenéjével franciának. Nincs az az operakultúra, amely idegen lenne az egyéniségétől. Mindegyikben otthon érzi magát. Megjelenése alapján pedig nézhetnénk őt filmszínésznek vagy akár fotómodellnek is. Mintha csak egy divatlap címlapjáról lépett volna le, vagy mintha egy romantikus kalandhős jelmezéből bújt volna ki egy nagy nemzetközi kosztümös produkcióhoz elszerződve. Arca, magassága, arányos alkata predesztinálja is őt egy ilyen szerepre, nem véletlenül vágyik egy kedvére való, bonyolult mozihős megformálására. És nem operafilmben vagy Hollywoodban forgatott musicalben, hanem éneklés nélkül. A keresztény és humánus értékek szerint élő, protestáns hívő, Jonas Kaufmann, aki feleségével és három gyermekükkel Zürichben él, nem csak a közönségéhez, önmagához is igaz akar maradni. Hétköznapi vágyai között ez az egyik legnagyobb óhaja. És hogy a gyermekei ne azért tiszteljék, mert valami különlegeset ért el az életben, hanem inkább azért, mert ő az apjuk. Ö sem a munkájában elért sikereire a legbüszkébb, hanem arra, amit magánemberként mondhat a magáénak. Vagyis hogy akármilyen csúcsokon is jár művészként, a lelke mélyén meg tudott maradni annak, akinek született: teljesen normális, földön járó embernek. Szabó G. László
