Új Szó, 2017. január (70. évfolyam, 1-25. szám)
2017-01-03 / 2. szám, kedd
2 I KOZELET 2017. január 3.1 www.ujszo.com Kevesebb áldozat volt az utakon A hivatalos adatok szerint december elejéig 223 személy halt meg tavaly az utakon, 2015-ben 274 (siTA-feivétei) Elsimították Plavčan ügyét Pozsony. Nem vonják felelősségre Peter Plavčan (SNS- jelölt) oktatási minisztert a Diákhitel Alap (ŠPF) vitatható vezetése miatt. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozója még decemberben megalapozatlannak minősítette és elutasította azt a beadványt, melyet a Diákhitel Alap vitatható gazdálkodása miatt nyújtottak be. 2006 és 2010 között, amikor az alap élén Plavčan állt, számos vitatható tranzakcióra került sor. Plavčan az alap tiszteletbeli tagjaként közel 40 ezer eurós jutalmat vágott zsebre, miközben a közszolgálatra vonatkozó törvény tiltja, hogy állami alkalmazott, aki egy jogi személyt felügyelő ellenőrző szerv tagja, jutalmat vagy egyéb pénzügyi juttatásokat fogadjon el az adott jogi személytől. E mellett engedte, hogy az ŠPF 5,5 millió eurós, rendkívül kedvező kamatú hitelt adjon a Slávia Capital nem banki pénzintézetnek, mely az összeget szabadon forgathatta. Ráadásul felesége, Viera Plavčanová a Slávia Capital igazgatótanácsának tagja volt. A nyomozó abban sem talált kivetnivalót, hogy az alap rendkívül magas, 875 eurós egészség- ügyi ellátását fizetett alkalmazottai és azok családtagjai után. Plavčan az ügy kirobbanásakor azzal védekezett, hogy irányítása alatt jó gazdasági eredményeket ért el az alap. Állította továbbá, hogy az egészségügyi ellátás összege a fent említett fele volt, és az alkalmazottak családtagjai kedvezményt kaptak ugyan, de az összeget maguk térítették. (SITA, le) Procházka elutasítása hivatalos Pozsony. Radoslav Procházka nem lesz az Európai Unió Törvényszékének bírája, a luxemburgi testület már elküldte a Bírói Tanácsnak (BT) a hivatalos, negatív választ. A jelöltek alkalmasságát egy, az Európai Bíróság és a Törvényszék volt bírái- ból, nemzeti felsőbíróságok bí- ráiból és más, elismert szaktudással rendelkező jogászokból álló bizottság bírálja el. A hivatalos indoklás alapján a bizottság azért utasította el Procházkát, mert „a jelölt feddhetetlenségével kapcsolatos aggodalmakat nem sikerült eloszlatni”. Bővebben nem fejtik ki, hogy miért utasították el Procházkát, viszont a testület a 2014-es köztársasági elnöki kampány finanszírozása iránt érdeklődött. Emiatt a rendőrség is vizsgálta Procházkát. A Bírói Tanács szerint az indoklás taglalja Procházka vitathatatlan szakmai rátermettségét, szakmai és nemzetközi tapasztalatait, valamint idegennyelv-tudását. A Sieť alapítója és volt elnöke már a harmadik jelölt volt a bírói posztra. Mária Patakyovát hiányos nyelvtudása miatt utasította el a luxemburgi testület, Ján Ma- zákot pedig a BT nem támogatta. Az újabb jelöltállítás hónapokig elhúzódhat. (SITA, ie) DEMECS PÉTER Pozsony. Közlekedésbiztonsági szempontjából 2016 minden jel szerint Szlovákia történetének második legbiztonságosabb éve volt. Gyalogosból, motorosból ás kerékpárosból is kevesebb halt meg az utakon, az áldozatok többsége gépkocsiban ült. Bár a rendőrség hivatalos statisztikai adatokat még nem tett közzé, a szabadon hozzáférhető információkból úgy tűnik, hogy az elmúlt esztendő az ország fennállása óta a második legbiztonságosabb év lesz. Az eddigi rekordtartó 2013, amikor közlekedési balesetben 223 személy halt meg. Előzetes statisztika Az elmúlt évben minden jel szerint az utakon nem haltak meg többen 240-nél. Az összehasonlítás kedvéért 2007-ben, tehát egy évvel azelőtt, hogy hatályba lépett a közúti közlekedésről szóló jogszabály szigorú változata, 627 áldozat volt az utakon. Bár kevesen emlékeznek rá, az új törvény például lakott területen 60-ról 50 km/órára csökkentette a legmagasabb megengedett sebességet, jelentősen szigorította a közúti kihágásokért járó bírFINTAMÁRK A nyelvhasználati jelentésből kiderül, az önkormányzatok ás a hivatalok gyakran a kisebbságinyelv-törványből adódóan kötelező dolgoknak sem tesznek eleget, a lehetőségekkel pedig szintén kevesen élnek. A felmérés eredményei szerint több mint 1700 szankcionálható törvénysértés történhetett. Elsősorban olyan esetekről van szó, mikor nem tájékoztatták a lakosságot arról, hogy szóban és írásban is kommunikálhatnak a hivatallal. Még többször fordult elő, hogy hiányoztak a kétnyelvű, veszélyre figyelmeztető táblák a hivatalokban. A nem szankcionálható törvény- sértések közül a legtöbb a közérdekű információk kétnyelvű közzétételével volt kapcsolatos a községi hivatalok hirdetőtábláin, illetve a honlapjukon. A lehetőségként szereplő nyelvi jogok terén egyes helyeken pedig óriási a lemaradás, nagyon sok önkormányzat például nem helyez ki kétnyelvű utcanévtáblákat, nem vezeti a település krónikáját és jegyzőkönyveket a kisebbség nyelvén, és nem ad ki kétnyelvű általános érvényű rendeleteket. Az önkormányzatok szerint ugyanakkor ezen a téren komoly forrás-, háttér- és munkaerő- hiánnyal küzdenek a nagyobb települések is, és kompromisszumokra kényszerülnek. Keszegh Béla, Komárom alpolgármestere szerint kis lépésekkel kell felzárkózni, a teljes és tökéletes, automatikus hivatali kétnyelságokat, és a rendőröket arra kötelezte, hogy a balesetveszélyes útszakaszokon a megszokottnál gyakrabban tartsanak közúti ellenőrzéseket. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a törvény hatályosságának első évében 69 áldozattal kevesebb volt az utakon. Azóta évről évre biztonságosabbak voltak az utak, majd a három évvel ezelőtti rekordév után ismét enyhén romlottak a statisztikák, mígnem 2016vűség ugyanis egyelőre hatalmas terheket róna az önkormányzatok hivatalaira. „Erre ugyanis nincs kapacitásuk” - magyarázza Keszegh Béla. Kérésre igyekeznek mindent kétnyelvűén teljesíteni. Például a testületi ülések jegyzőkönyveinek lefordítása nagyon drága és időigényes lenne, a napi adminisztráció vezetése automatikusan két nyelven pedig szintén kivitelezhetetlennek tűnik. Ráadásul gyakran felmerülnek fordítási gondok is, kevesen vannak, akik garanciát tudnak vállalni arra, hogy az egyes szakkifejezéseket pontosan át tudják ültetni szlovákról magyarra. „Észszerű kompromisszumokat igyekszünk kötni. Amikor valami nagyrészt a fióknak készül, nem erőltetjük a kétnyelvűséget, ám amikor szimbolikus dolgokról van szó, automatikusan kétnyelvűén adjuk ki a dokumentumokat. Ilyen például a szemétdíjról vagy az ingatlanadóról szóló értesítés, mely minden háztartásba kötelezően elmegy - ezek kétnyelvűek” - mondta lapunknak. Elmondása szerint az önkormányzatok számára például kifejezetten hasznos lenne, ha rugalmasabban segítené az állam a szlovák jogi szakterminológia magyarra fordítását, 21. századi módszerekkel. Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos véleménye szerint a helyzeten egy megfelelő szaktudással rendelkező hivatalnokréteg képzése is segíthetne. Nyitrán létezik már kétnyelvű ügyviteli képzés, ezt a kormánybiztos szerint segíteni kell. Bukovszky emellett a jelenlegi hivatalnokok továbbképzését is nagyon fontosnak nevezte. (fm) bán, úgy tűnik sikerült jobb eredményt elérni. A rendőrség hivatalosan december 4-ig tette közzé a statisztikai adatokat, ezek szerint január 1-től összesen 223 ember vesztette életét. A sajtóban megjelent információk, illetve a rendőrség által küldött sajtóhírek szerint december 5-től év végéig további 14 ember halt meg. Mivel nem hivatalos statisztikáról van szó, elképzelhető, hogy a valós adatok küSZABÓ LÁSZLÓ Pozsony. Jelentősen csökkent a hívások száma szilveszter éjszakáján - derült ki a három hazai szolgáltató statisztikáiból. SMS- ből is kevesebbet küldtünk, csak az MMS-ek száma emelkedett némileg. Ugyanakkor — ahogy karácsonykor — az év utolsó napján is lényegesen magasabb volt az adatforgalom, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatók ügyfelei inkább az intemetalapú szolgáltatásokat - hívások és üzenetek az olyan népszerű alkalmazásokon, mint a Viber, a Whatsapp, a Facebook (Messertger) - részesítették előnyben. Az Orange ügyfelei 4,7 millió üzenetet, 310 ezer MMS-t küldtek, a hívások száma pedig több mint 7,2 millió volt. A legnagyobb Lajčák nem lát mulasztást Pozsony. Elégedett Szlovákia európai uniós elnökségével Miroslav Lajčák külügyminiszter és Robert Fico kormányfő. Tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták, az elnökség egyik legnagyobb sikere az unió vezetőinek pozsonyi csúcstalálkozóján kívül az, hogy október 6-án létrejött az európai határvédelmi egység, amelynek jelenleg több mint 1500 tagja van. „Nem mi mondtuk, hogy sikeres volt az elnökség, hanem uniós vezetők, partlönbözőek lesznek, de az eltérés - ha lesz is - bizonyára nem lesz jelentős, ugyanis a rossz időjárási viszonyok ellenére sem történt az év utolsó napjaiban tragikus tömegbaleset. 2020-as határ A statisztikán - úgy tűnik - a gyalogosok, a motorosok és a kerékpározók javítottak. Bár az elmúlt két év rendkivül tragikus volt számukra, 2016-ban már kevesebben haltak meg. Konkrétan 20 motorkerékpáros, 63 gyalogos és 12 kerékpáros. A korábbi rossz eredményt a rendőrség egyebek mellett azzal magyarázza, hogy 2014-ben és 2015-ben is több olyan baleset történt, amelyre csak elvétve kerül sor. Például gázoltak el gyalogosokat autópályán és gyors- forgalmi utakon, gyakran előfordult, hogy az út szélén sétáló vagy kerekező személyt ütött el egy autó. 2016- ban a rendőröknek sikerült csökkenteniük ezeket a tragédiákat, ugyanis gyakrabban ellenőrizték a kockázatos útszakaszokat és azt is, viselnek- e a gyalogosok vagy a kerékpárosok fényvisszaverő elemeket. Á rendőrség abban bízik, hogy az utak évről évre még biztonságosabbak lesznek. A cél évek óta változatlan: elérni, hogy 2020-ig legfeljebb 172 halálos áldozat legyen az utakon. Szlovákia kötelezettséget vállalt, hogy négy év múlva kétszáz alá csökkenti az utakon elhunyt személyek számát. szolgáltató ügyfelei az év utolsó napján 50 295 GB-nyi adat- mennyiséget forgalmaztak, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Telekom ügyfelei több mint 4,5 millió kimenő hívást bonyolítottak le, az SMS-ek száma több mint 3,6 millió volt, MMS-ből pedig csaknem 330 ezret küldtek. Az 02 ügyfelei csaknem 4,4 millió hívást bonyolítottak le, az SMS-ek száma csaknem 4,1 millió volt, multimédiás üzenetből csaknem 150 ezret küldtek. Jelentős volt az adatforgalom is, 19,5 TB. A4ka ügyfelei csaknem 750 ezer hívást kezdeményeztek, míg az SMS-ek száma csaknem 950 ezer volt. A legfiatalabb hazai szolgáltató ügyfelei is inkább az adatforgalomban jeleskedtek, szilveszter napján 16 TB-nyi adatmennyiséget fogyasztottak. nereink”- közölte Fico. Azt, hogy Szlovákia uniós elnöksége alatt felmerült a túlárazott és fölösleges rendezvények gyanúja, a külügyminiszter nem tartja problémának. „Nem értem, miért fújta fel valaki ilyen hisztérikusan az egész ügyet. Arról, hogy történt-e valamilyen félrelépés vagy netán törvényszegés, nem a közösségi portálok és a média fog dönteni” - mondta tegnap Lajčák. Fico emlékeztetett, hogy az elnökséggel összefüggő rendezvényekre elkülönített 70 millió eurós költségvetést nem merítették ki, körülbelül 14 millió eurót sikerült megtakarítani. (dem, TASR) Távoli a teljes hivatali kétnyelvűség RÖVIDEN 16 millió hívás volt az év utolsó napján