Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-17 / 292. szám, szombat

Venczel Vera Karácsonykor kettesben cipőnek kimegy a sarka, neki nem történik baja — ennyi volt a szerep. A forgatásra elment Esztergályos Károly is. Meglátta az őzikeszemű gimnazista lányt, és írt neki egy jelenetet a készülő tévéfilmjébe. Ez volt az Egy csónak visszafordul. All egy kislány hajnaltájt egy ablakban. Arra kóborol a történet főhőse, és meglátja őt. Megkérdezi tőle, mit csinál. Várom a születésnapom pillanatát - válaszolja a kislány. A fiú ezen meglepődik, tovább megy, majd pár szál virággal a kezében újra megjelenik, de mire odaér az ablakhoz, a kislány már alszik. Ez volt ő. Egy költemény része. A film megbukott. Nyoma sincs a televízió archívumában. Talán kiselejtezték. „Nem szerették valamiért. Kapott egy címkét, hogy egzisztencialista. Tizenhét éves voltam, amikor beke­rültem a filmbe. Károly és köztem nagyot lobbant a szerelem. Össze is házasodtunk nemsokára. Aztán csendben elváltunk.” Közös munkáik között a két leg­értékesebb: a Pillangó és a Nóra. Móricz Zsigmond és Ibsen. Két külön világ. Az egyikben Kozák András, a másikban Balázsovits Lajos partnere. ,András maga volt a varázslat, any- nyira jó volt! Tökéletesen mozgott a móriczi világban. Én nem. Lestem minden pillanatát. Kíváncsian néz­tem, hogyan létezik abban a falusi közegben. A világ legtermészete­sebb módján viselkedett. Mindig pontosan annyit adott, amennyit a jelenet megkívánt tőle. A film kiju­tott Monte Carlóba, a nemzetközi tévéfesztiválra. Engem nem vittek ki. Senki nem szólt. Vittorio de Sica volt a zsűrielnök. A legjobb női ala­kítás díját talán épp tőle vehettem volna át. A szobrot megkaptam. Aranynimfa. Akkor már a Vígszín­ház tagja voltam. Balázsovits Lajos? Szurkoltunk neki, amikor felvéte­lizett. Ott álltunk, az egész osztály. Első év végén jártunk, néztük a jelentkezőket. Koltai Robi, Molnár Piroska, szegény Samuka, Várhegyi Teréz, aki már nincs köztünk Osz­tálytársak voltunk A másik osztály­ból meg ott volt Esztergályos Cili. Ezt a fiút fel kell venni, mondo­gattuk És felvették őt! Győztünk. Nagyon örültünk Később kollégák lettünk a Vígszínházban. Most meg visszajött egy szerepre a Harami­ákban. Egyébként otthon van. Ez helyzet? De Esztergályos Károly is... mit csinál? Nem jut eszébe senkinek, hogy rendezni hívja, akár egy kamaraterembe? Gyönyörű pálya a miénk, ám ugyanannyira kegyetlen is.” Megyünk tovább a férfivonalon. Kováts István, Nagy Gábor és Bá­lint András nevét említem neki. „Istvánnal a Kárpáthy Zoltánban játszottam először. Ma is remek for­mában van. Andrással egy versmű­sorban szerepeltem. Kettővel járt felettünk a főiskolán. Nagy Gábor A fekete város. Főiskolás korában ő is a Vígszínházban játszott. Rajong­tak érte a lányok Vele nagyon régen nem találkoztam. Jól van? Nem, nem volt köztünk szerelem annak idején. Mindkettőnknek párja volt. Különben pedig... Dajka Margit beszélt nekem egyszer arról, hogy nem szabad a színpadi vagy a film­beli partnerünkbe beleszerelmesed­ni, mert abban a pillanatban másról kezd el szólni a dolog. Arról nem is beszélve, hogy az ember tisztában van vele, hogy a másik foglalt. És ez nem mindegy. Gábor tényleg rengeteg lánynak tetszett. Nem is csodálom* hiszen nagyon kedves ember. Én már elég fiatalon nem voltam szabad. Tizenkilenc évesen lettem Esztergályos Károly felesége. A nőknek egyébként kicsit nehe­zebb ez a pálya. Jobban meg kell szervezni az életet. Anyának lenni, időben bevállalni a gyereket, jó­kor szülni, a legjobbkor elvonulni! Amikor pedig az ember már ennyi meg annyi éves, egy csomó minden nem utolérhető. Elmegy a hajó. Nekem is elment. Keveset voltam otthon fiatalon.” Megint egy nagy lépés vissza az időben. Shakespeare Júliáját ne­gyedéves színinövendékként ját­szotta el. Molnár Piroska volt a Dadája. Jól felkészült a szerepre. Pártos Géza, a főiskola legendás tanára volt az osztályfőnöke, azt megelőzően pedig Makay Margit­hoz járt magánórákra. „Margitka mindent tudott. Mindig a lakásában fogadott. Amikor elő­ször jártam nála, elcsodálkoztam a polgári mihőn. Csak néztem. Ilyen környezetben azt megelőzően so­sem jártam. De olyan nőt sem is­mertem, mint ő. Meghallgatott és a növendékévé fogadott. Ingyen. Nem engedte, hogy fizessek neki. Mivel egykor apukám is színész akart lenni, Margitkától várta a megerősítést, hogy ő majd meg­mondja, lát-e bennem tehetséget, vagy sem, tanácsolja-e a főiskolát, vagy felejtsük el az egészet. A szülő­ben mindig ott van az aggodalom. Margitka helyes volt nagyon. Ott ültek a barátnői, amikor először mentem fel hozzá. Kártyáztak. Bemutatott mindegyiknek. Ugye, milyen helyes? - kérdezte tőlük. Meghallgatott, és megdicsért. Azt mondta: Igen, mostantól fogva hetente egyszer jössz hozzám. Hoz­zál füzetet, megtanulod a verse­ket, amelyeket feladok, és lesznek helyzetgyakorlatok. Komolyan foglalkozott velem. Előfőiskola lett az otthona. Később, amikor már a pályán voltam, mindig beszámol­tam neki, mi történik velem, hol játszom, milyen szerepeket kapok, kivel dolgozom. Hálás vagyok neki ezért az időszakért, a biztonságért, a támogatásáért. Forgatták az Egy er­kölcsös éjszakát Makk Károllyal. Ö játssza a filmben Kelepei Jenő édes­anyját. Csodálatos a filmben. Soha nem ült le a forgatás szüneteiben. Féltette a kosztümét. Egész nap állt, nehogy összegyűrje a ruháját. Ilyen emberek közt éltem, ilyen minták, ilyen példák között! Darvas Iván is ilyen volt. Asztrov doktort játszotta a Ványa bácsiban. Minden előadás előtt ő maga rendezte, ellenőrizte a kellékeit, hogy minden a helyén legyen. A spontaneitás mögött hi­hetetlen rend, munka, fegyelem, végiggondolt profizmus. Latinovits Zoltánnal az Isteri hozta, őrnagy úr!-ban játszottam, amit Fábri Zoltán rendezett. Latinovits más habitus, más karakter volt, mint Darvas. Sokszor kiszámíthatadan. Késett a forgatásról, aztán mégis megjelent, és akkor már nagyon ott volt. A Kárpáthy Zoltánban ő ját­szotta az édesapámat, Ruttkai Éva az édesanyámat. Ez olyan belépő volt nekem a filmvilágba!” Akkor még éltek a testvérei. Az ikerpár. Nem volt köztük nagy korkülönbség. Huszonhárom hó­nap. Az öccse 1987-ben ment el, másfél éves kisfiát hagyta itt, a húga tíz évvel ezelőtt hunyt el, az ő lánya akkor már felnőtt volt. „Öttagú családból itt maradtam egyedül. A férjem a támaszom. Ő mindenben mellettem áll. Rima­szombatban született. Katonatiszt volt az édesapja, ha kellett, mentek tovább, városról városra. Kassán is éltek. Zűrzavaros idők voltak azok. A háború az ő életükbe is beleszólt. Ide-oda sodorta a családot. A ka­rácsonyt kettesben töltjük. Csend­ben, nyugalomban. Ilyenkor már a boltban is úgy érzem magam, mint egy galoppversenyen. Üzletté vált a legszebb ünnepünk. Sorban állás, lökdösődés, rohanás. Én mindig igyekeztem lelassítani ezt az egészet, a nyugalmat, a meg­hittséget kerestem, most viszont én magam is lelassultam. De azért főzök valami finomat. Palóclevest, káposztát húsgombóccal. Bejglit nem fogok sütni, az az érzésem. Nincs kedvem bíbelődni vele. Lesz kicsi fa, szaloncukor, narancs, finom illat. Teljesen egyszerű dol­gokban gondolkozom. Minden­ben az egyszerűséget keresem. Az emberit. A tisztát. A lélekkel telit. A karácsonyban is.” Szabó G. László R áduplázhat az idei karácsonyra Venc­zel Vera. Bár az idő múlása nem nagyon foglalkoztatja, ab­ban a pillanatban, ahogy kimond­ja: 1966 óta vagyok a Vígszínház tagja, ő maga is elcsodálkozik. Nem kevés ez időben, végül is fél évszázad, ami elég tekintélyesen hangzik. Meghatódást mégsem látok a szeméten, inkább mérhe­tetlen belső nyugalmat. Harmoni­kus egyéniség. Élete legnehezebb fázisát is csendben, befelé fordulva viselte. Panaszkodni soha senki nem hallotta. Egy évvel ezelőtti, komoly sérüléséről sem beszélt a lapok hasábjain. Színpadi baleset volt. Most elmondja. De a vé­gén arra kér: foglaljam össze pár mondatba, nehogy bárkit is meg­sértsünk. Különben is: jól van, fel­épült, játszik, az élet megy tovább. Tehát mi is történt valójában? Ta­valy, december 29-én a Hegedűs a háztetőn szerepelt a Vígszínház műsorán. Az első rész utolsó jele­neténél tartott az előadás. Szerepe szerint ment az esküvőre. Ugyan­ott, ugyanazon az úton, mint min­dig. Egyszer csak hátulról kapott egy iszonyatos lökést a színpadi kerítés egyik végével. Vitte a dí­szítő, hátulról véledenül meglök­te, lezuhant a földre, és már nem tudott felállni. Amikor hozták be a hüppét, majdnem ráléptek. Sen­ki nem vette észre a sötétben, ott feküdt néma csendben. Közben elindult az esküvő, a nézők sem láttak semmit a bajból. ,A színpadi ügyelő magához szo­rítva felemelt, hordágy, mentő, baleseti sebészet. Mozdulni nem tudtam egy centit sem. Beékelt combnyaktörés, mondta az orvos, bár a röntgen elsőre nem mutatott ki semmit. Pokoli fájdalmaim vol­tak. Másfél órás műtét után tíz nap kórház, aztán egy hosszú rehabilitá­ció, és nyolc hónap kihagyás után ismét a színpad. A vágy villamosa. A virágárusnő. Szepes Mária műve, A vörös oroszlán szerencsére nem sérült. Ott maradt a fejemben az egész szöveg. Ebben már évadok vannak. Most jön az egyéves kont­roll. Remélem, minden rendben lesz. Gazdagabb lett a testem. Ka­pott egy fémcsavart. Születésna­pomra egy emlékkönyvnek beillő füzetet küldött a társulat. Mindenki írt bele valamit. Stohl András, az a drága ember azt írta bele: Verocska, eljátsszuk a Rómeó és Júliát, jó? Majd Zsótér megrendezi. Törőcsik Mari többször felhívott a gyógy­ulásom alatt. Egyszer játszottunk csak együtt, a pozsonyi Igor Ciel rendezte tévéfilmben. Szonan'na egy páváért. Ez volt a címe. Azóta nem volt közös munkánk, de Mari a pályám legelejétől ott áll mellet­tem. Érzem, hogy segít. Legutóbb az ő születésnapja alkalmából be­széltünk. Felhívtam őt. Taxiban ült. Megford'tottam az évszámot, mondta kacagva. Nem 81 vagyok, hanem 18! A saját poénján akkorát nevetett! Olyan édes volt!” Kérdés: hol is van a pálya eleje? Ma már sokan úgy emlékeznek, a Kárpáthy Zoltán Szatmári Katin­kájával és az Egri csillagok Cecey Évájával kezdődött minden. Előb­bit 1966-ban, utóbbit 1968-ban játszotta. De már 1962 nyarán kamera előtt állt, egy tévéfilmben. Esztergályos Károly rendezése, az Egy csónak visszafordul. Gimna­zista volt. Beajánlották egy opera­tőrszakos főiskolás vizsgafilmjébe. Tudták róla, hogy színészi pályára készül, megfelelt a feladatra, bevá­lasztották. Magas sarkú cipőben kellett átrohannia Budapest egyik legforgalmasabb kereszteződésén. A www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. DECEMBER 17. PORTRÉ ] 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom