Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-03 / 280. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. DECEMBER 3. 21 TARCA A SZALONBAN Kukorelly Endre HM (Képarchívum) 1956 SZKP megbízottjai, Mihail Szuszlov, Anasztáz Mikojan PB- tagok, Ivan Szeröv, a KGB elnöke és Mihail Malinyin, a magyarországi szovjet haderő főparancsnoka harckocsin érkezik a Magyar Dolgozók Pártja Akadémia utcai székházába, a Központi Vezetőség ülésére. Nyomásukra fölmentik Gerőt, megválasztják Kádárt, a Katonai Bizottság vezetője Apró Antal. Szeröv szemlére indul a térre, ahol látván, hogy a tüntetők fraternizálnak az orosz katonákkal, parancsot ad a T—54-es harckocsiknak, hogy a harmincezres tömegbe lőjenek. Több száz halott és sebesült. Csütörtök délelőtt, 11 körül, 1956. október 25. Öt és fél voltam. Láttam ezt-azt. Mesélték, álmodtam, kitaláltam. Emléktöredékek, egyfajta szag, íz a nyálkahártyán, gyomor körüli bizonytalanságérzés, leírhatadan, könnyen visszaidézhető. A forradalom (nem) az enyém. Azé, akinek szüksége van rá, tud vele mit kezdeni. Mindennel így van, de az identitás ennyire élesen kevés dologgal kapcsolatban merül föl. Átéltem. És nem éltem át. Emlékszem - de mire? Ellenség, félelmetes, szorongató, a gyomromban érzem. Gyomorszorító. Befarol a Rózsa utcai ablakunk alá egy szovjet harckocsi, a harmadik emeletről nézem, ahogy a csatárláncban álló katonák a kerek nyíláson át, lapos felüknél összefogva dobálják befelé a kenyeret. Mintha rögbilabdákat hajigálnának. Eszrevesznek minket, integetnek a géppisztolyukkal, tűnjünk el onnan. De miért? Tűnjenek el ők! Ellenségek, az biztos, látom, érzem, azért csinálják így. Azért hadonásznak. Azért lövik szét a lakóházakat a körúton. Azért nézem így őket. Azért megfelelő a kérdés, hogy mit keresnek itt. Hogy kik ezek, és kik vagyunk mi, miért muszáj lemennünk a pincébe, miért lóg az a zongora egy bérház emeletéről a semmibe. Láttam egy halott nőt a kapunk előtt, a Szondy utcában. A pékség előtt álló harckocsi, a légópince korhadó tűzifa V Emlékföredékek, egyfajta szag, íz a nyálkahártyán, gyomor körüli bizonytalanságérzés, leírhatatlan, könnyen visszaidézhető. illata, lövések tompa pufogása, furcsán vijjogó, hullámokban halkulóerősödő rádióadás. Anyám hangja, ahogy felolvas egy mesekönyvből. A testvérem súlyos beteg, az néhány héttel előbb volt, tehát akkor volt. Nagykörúti tüntetés, a Béke Szálloda kapuja alól leskelődünk apámmal. Szédőtt házak sora, leszakadt házfalak, körútra kifordult lakások. Látod. Film. Lóg a zongora az emeletről, a súlyától megbillen, az alsó emeletre zuhan. 1956-ról, tetszik vagy nem, a magyarokon kívül mindenkinek az SZKP XX. kongresszusa jut eszébe először. És másodszor. Harmadszorra is. Hruscsov, maximum szuezi válság. Nekem az, hogy nem mentünk el mégsem, nem disszidáltunk. Hanem maradtunk. Erről fogalmam sem volt, mégis valahogy megvan. Kényelmes helyzet, nem nekem kell kitalálnom, mások döntenek, elintézik helyettem. Ki- bámulok az ablakon. Nem én nyitottam ki. Nem csukom be. Annyi a dolgom, hogy lecipelem magammal a pincébe az orvosi fölszerelés játékomat. Az Élmunkás hídról a körút felé tüzelő tankok miatt kiköltöztetnek minket, gyerekeket a cselédszobába, apám szerint ott nem olyan veszélyes, mindez megvan. Ez a nyugtalanító és megnyugtató szinte-semmi a történetem. Bármi elkezdi írni a történetét. Akik részt vettek, vagy meglapultak, és úgy vettek részt, azoknak van történetük. Igaz és nem, de a nem igaz, a rossz történet is jó. Nem tudás, hanem élmény. Szakember írása és részt vevő veterán visszaemlékezései, ahány, annyiféle - mindenkinek a maga története. Aki megélte, hogy a Kossuth téren orosz tankok és ávósok a tömeg közé lőttek, attól mindenféle beszédet el kell fogadni. Részt vett másokkal együtt, a maga részét vette ki, arról a helyről látta másokét, ahol meg akarták ölni, története nem a valóságról referál, hanem arról, aki elmondja. Anyám meséli olykor, milyen is volt a forradalom leverése utáni szilveszter éjjelén a pesti utca. Ahogy kifáradt arcú emberek alkalmi csoportokba verődve, szemükbe húzott kalappal, lódenkabátjukat összefogva némán vonultak a gyatrán kivilágított körúton, papírtrombitájukat fújva a jeges hidegben. Csontig ható szél, papírtrombiták, nem beszélget senki. Nem nevetnek. Nem várnak semmit. Ötvenhat szilvesztere után vagyunk. Mit olvas? Garajszki Margit író, dramaturg, műfordító Most éppen egy antikváriumi könyvet, mégpedig a Magyar kertek című, 1940-ben kiadott kötetet forgatom. A kertművészet Magyarországon alcímmel ellátott, hiteles kerdeírásokkal, metszetekkel, térképekkel, fényképekkel tarkított kötet a nagyenyedi születésű botanikus, Rapaics Raymund (1855-1954) tollából származik, aki többek között a kassai gazdasági akadémián is volt tanársegéd. Mivel kifejezetten szeretem az olyan könyveket, amelyek egy marginálisnak tűnő szemszögből haladnak végig különféle történelmi korokon, a magyar kertek botanikai és művészettörténeti fejlődését bemutató kötet valódi csemege számomra. A középkori kolostor- és várkertektől a francia, valamint a virágos tájkerteken át korzózunk végig a történelmen, mígnem eljutunk egészen a közkertekig. A téma és a cím azt sugallhatná, hogy unalmas botanikai szakkönyvről van szó. A legkevésbé sem. Sokkal inkább egy regényes, szépirodalmi igényességgel és tudományos alapossággal megírt kul- [ túrtörténeti könyvről. Számomra eddig A virágM \GÁ /k\ 2 KfUTlK táblás kert című fejezet volt a legizgalmasabb, mivel a szerző hosszasan elidőzik a pozsonyi érsekkertben, amelyről korábban nem volt tudomásom. Lippay György 1642-1666 között ült • az érseki székben, ez idő alatt építette ki külföldön is híres kertjét, majd megbízta unoka- öccsét, hogy készítsen rajzokat a kertről; másik rokonával, Lippai Jánossal pedig megíratta a Posoni kert című munkát. Ez utóbbiak, valamint Bél Mátyás 1735-ben kelt leírása alapján Rapaics izgalmas emléket állít az egykori pozsonyi érsekkertnek. SAROKPONT Cybergyerekek A cybergyerek kortünet. És mindemellett még kórtünet is. Egy olyan mentális állapot, amit sokszor tisztes, őszes halánték takar. A valóságban egy jó modorú, rendes ember, de amint felcuppan az internetre, mintha regressziós hipnózisba esne. Elég hozzá egy genderkonfe- rencia. Mennyi született szakértő csődül össze egy ilyen cikk alatt! Tisztességben megőszült, megkopaszodott, megpocakosodott urak, az adadapok mosolyalbuma szerint rendezett családi háttérrel. Mi a fene bajuk lehet a társadalmi nemmel? Hát, igen. Nehezen kikezdhető biológiai érvek sorjáznak: Az egyik női előadó öreg. Való igaz, de nyilván nyomós oka van rá, pl. az, hogy nem sikerült fiatalon meghalnia. (Ahogy a kommentelőnek sem.) A másik meg csúnya. Hát, ez meg ízlés dolga, majdnem mindnyájan csúnyák vagyunk, ha nem pozitív elfogultsággal néznek minket. Aztán meg - és mintha ez lenne a leggyakoribb kifogás -, hogy a világért se prütykörésznék meg egyiket sem. Fú, hát, miért? Meg kéne? Sok konferencián voltam már, de még sose kellett szexuális szolgáltatásokkal alátámasztanom az érveimet, bár az is igaz, hogy kuplerájban még nem adtam elő. Mi történik a cybertérben ezekkel a köztiszteletnek örvendő urakkal? És mit szól hozzá az asszony? Jut eszembe: őt vajon megprütykö- részné-e munkavégzés közben egy cybergyerek kolléga? Jaj, rosszat kérdeztem? Öt nem lehet bedobni a virtuális közösbe? Szent és sértheteden? Föl van rakva a házi oltárra, mint befőtt a polcra? Delejes világkép, centrumában egy Én-Én-Én nevű bolygóval, amely a cybergyerek varázsvesz- szeje körül forog. Erre a kiválasztottság gőgjétől meredező világtengelyre (axis mundi) tekeredik fel minden, a „meghágnám - nem hágnám meg” szelekciós elv alapján, akár a vattacukor. Tegye föl a kezét az az élőlény, amelyik kérne belőle! A névmásokkal lesz itt a baj, cybergyerek urak. Amikor a kedves mamától azt tetszettek hallani, hogy „te vagy a legszebb, a legjobb, a legokosabb, Szentem”, az valahogy elcsúszott, hogy: „nekem”! Pedig ezen a grammatikai féregjáraton még valahogy át lehetne jutni a józan ész univerzumába. Mert felnőni és megöregedni az élet rendje. Ebben a sorrendben. Egyébként a farok csóválja a kutyát. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
