Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-31 / 302. szám, szombat
N. Tóth Anikó tárcája a Szalonban 2016. december 31., szombat, 10. évfolyam, 52. szám Beke Zsolt szerkesztő, irodalomkritikus A brexit és Trump elnökké választása az emberek többsége számára meghatározó eseményt jelent, akár negatív, akár pozitív értelemben. A sok szempontból közös nevezőre hozható két történés, amely az idősebb generációk akaratát tükrözi, a tényéktől való elfordulással nagy hatással van a politikai beszédmódra. Ez az attitűd jellemzi mindkettő átgondoladan gazdasági elképzeléseit, a világpolitikai „egyensúlyra” tett hatását. De főleg Trump klímaváltozással kapcsolatos nézetei lehemek károsak. Hosszú távon mindkét esemény új hatalmi központok megerősödéséhez vezethet. 2016-ot emellett Európa térvesztése és etikai zavarai szintén meghatározták. S ha már etika: valószínűleg az év legaljasabb történése Aleppó embertelen letárolása. Európa megint csak néz - egy része ráadásul cinikusan migránsozik is. Hogy pozitív világesemény is jusson: Bob Dylan Nobel-díja - elmozdulást jelez a popkultúra megítélésében, és bizonyos szempontból válasz lehet a brexitet és Trump győzelmét hozó, mítoszokkal teli, konteós beszédmódra: a populáris kultúra mint eszköz az emberi és kritikai gondolkodás népszerűsítésére. Ami Szlovákiát illeti, itt a legfontosabb esemény egyértelműen az egyszerre (szoftjorbánizmussal és pragmatizmussal jellemezhető új kormány megalakulása, amelynek működésére a benne részt vevők hozott tulajdonsága mellett szerencsére a kompromisszumkényszer is hatással van. Ebből aztán lehet profitálni is, például a Kisebbségi Kulturális Alappal a szlovákiai magyar kultúrának, amely - ha felelősen bánik a lehetőséggel, illetve ha koncepciót is tud kínálni hozzá - sokat nyerhet az új konstrukcióval. Ha képesek leszünk számításba venni, hasonlóképpen fontos esemény lehet a PISA- tesztek lesújtó eredményeinek közzététele is. Csepelyi Adrienn újságíró, a Népszabadság volt munkatársa Nem próbálok objektívnek tűnni, hiszen belülről, a sűrűjében éltem meg a Népszabadság „gazdasági okokból történő” bezárását, ami talán a legjobban modellezi 2016 legfontosabb közéleti változásait Magyarországon. Putyin- és Trump-maszkok egy moszkvai aluljáróban. A világ lélegzetvisszafojtva várja, Trump hatalomra lépésével hogyan alakul az amerikaiorosz viszony s Amerika hagyományos szövetségrendszere. (TASR/AP-felvétel) Ilyen volt 2016 Brexit, amerikai elnökválasztás, terrorellenes harc, Aleppó, s itthon választások, majd váratlan szövetségek — így lehetne dióhéjban jellemezni az elmúlt évet. De miként látták az általunk megszólított személyiségek? Elemzőket, újságírókat, emberi jogi szakértőket kérdeztünk arról, mit tartanak az év eseményének. A Simicska-féle G-nap után sokan csak a fejüket kapkodták a Magyar Nemzet és a Hír TV átalakulása . nyomán. Az Origó egyértelmű irányba állítása már azt sugallta: a médiapiaci mozgolódásokhoz a kormányoldalnak is lesz néhány szava. A mind szélsőségesebben elosztott állami hirdetési pénzek már sok rosszat előrevetítettek, ám az októberi, eredménytelen népszavazás után beindult a henger. A Népszabadság megsemmisítése- azzal, hogy gazdaságilag nehezen indokolható módon hosszú időre felfüggesztették az online archívumot és bizonytalanságban tartották a lap dolgozóit - és az ide-oda vándorló tulajdonjogok világosan kirajzolták, mire megy ki a játék. Hol Mészáros Lőrinc vesz tévét mintegy véledenül (Echo TV), hol Schmidt Mária szerzi meg a Figyelőt. Kálmán Olga Hír TV-hez igazolása remek táptalaja a kétségbeesett találgatásoknak- kérdés persze, mennyire kell összeesküvés-elméleteket gyártani, amikor Habony Árpád, Andy Vájna és az ATV-tulajdonos Németh Sándor tényleg együtt ebédel. Az ellenzéki-független újságírók tömege került utcára, a beszűkülő tér miatt a piac képtelen ennyi embert felvenni. A nagy számok törvénye alapján a többséghez a közmédia és a kormánycsókosok alternatív valósága jut el. ATV2 karaktergyilkos ámokfutásai, a Metropol terjesztési helyére férkőző Lokál, a Népszava eladása körüli kalandregény, a nem auditált, állami hirdetésekből felpumpált kormánypárti lapok, a fideszes tulajdonba kerülő nyomdák és a Népszabadság-utódot finanszírozni nem merő üzletemberek mind-mind ugyanazt támasztják alá: Magyarországon komoly veszélyben forog a sajtó- szabadság. Hogy mekkorában - és hogy ennek mekkora ára lesz -, az attól tartok, csak 2018-ra derül ki igazán. Sípos Zoltán az Átlátszó Erdély portál vezetője A Szociáldemokrata Párt (PSD) földcsuszamlásszerű győzelmével zárultak a parlamenti választások Romániában. Annak ellenére, hogy a PSD-nek, valamint a kisebb szövetségesének, az ALDE-nak megvan a kormány- alakításhoz szükséges többsége, a kormányalakítás nem ígérkezik egyszerűnek: a bonyodalmak oka az, hogy a PSD elnöke, Liviu Dragnea — aki magától értetődő módon saját magát szeretné látni a kormányfői székben - büntetett előélete miatt nem töltheti be ezt a tisztséget. Az államelnök, Klaus Iohannis viszont elutasította a PSD által nevesített kormányfőjelöltet, egy olyan, szinte ismeretlen politikust, aki minden valószínűség szerint Liviu Dragnea bábjaként vezette volna a kormányt. Ebben a helyzetben az RMDSZ- nek sok mozgástere nincsen: a magyarok parlamenti voksaira legfeljebb akkor lehet szükség, ha alkotmánymódosításra kerül sor. Az RMDSZ sem erőlteti különösebben az együttműködést: az erdélyi magyarok többsége eleve elutasítja az egyre inkább nacionalista retorikával rendelkező PSD-t, Liviu Dragnea eddigi megnyilvánulásaiból egyértelmű, hogy az erdélyi magyarság engedményekre nem számíthat. v- * M - Gál Zsolt politológus Miután Ká-Európa - Szlovákiát is ideértve - belépett az EU-ba és a NATO-ba, és úgy tűnt, véglegesen kikötöttünk a nyugati civilizációban, optimistán sokat gondolkoztam azon, miként fogom majd a gyermekeimnek elmagyarázni, hogy mentek régen a dolgok. Például volt diktatúra, egypártrendszer, határellenőrzés, vámos, pénzváltás... Fontosnak tartottam, hogy majd egyszer (vagy inkább minél többször) beszéljek velük erről, hogy tudatosítsák, milyen szerencsés helyzetben vagyunk, és milyen fontos értékek azok, amelyeket természetesnek veszünk: a szabadság, a demokrácia, a piacgazdaság, a határok nélküli utazás, tanulás, munkavállalás az unión belül... A mögöttünk hagyott esztendőben azonban egyre pesszimistábban láttam a jövőt, és igazán elkezdtem félni attól, hogy a gyermekeimnek szóló magyarázat ugyanarról szólhat ugyan, de teljesen másképpen. Mert mi van, ha azt kell majd elmondani, milyenek voltak a boldog békeidők az Európai Unióban, milyen volt az, amikor határellenőrzés (és jórészt pénzváltás) nélkül lehetett utazni Európa nagy részén, milyen jó volt, hogy szabadon lehetett más országban élni, tanulni, munkát vállalni, ne adj ’isten, milyen volt szabadságban és békében élni... Valami hasonló ez, mint az első világháború előtti idők visszaidé- zése a háború utáni évtizedekben - a világé, amely tele volt gonddal, problémákkal, és részben megágyazott a két világégésnek, de amely - minden tökéledensége ellenére - mégis összehasonlítha- tadanui jobb volt annál, mint ami az utána elkövetkező évtizedekben jött. Meggyőződésem, hogy most is hasonló lenne a helyzet: ha összeomlik az Európai Unió és a NATO, ha megbuknak a liberális demokráciák és a piacgazdaságok, akkor kevesebb szabadság és kisebb jólét lesz, és a béke puszta léte kerül veszélybe. Ezért mindent meg kellene tenni, hogy megóvjuk énékeinket és intézményeinket, mert azzal szabadságunkat és jólétünket védjük. Ká-Európában máig nem alakultak ki stabil demokráciák, amelyek külső támogatás nélkül is képesek lennének garantálni a demokratikus és szabadpiaci elveket. Arról nem is beszélve, hogy ezekben hinne a lakosság jó része, hogy ezt külső támadás esetén is védelmezné, mert látná az összefüggést, hogy szabadság nélkül nincs jólét. Épp ellenkezőleg: régiónkban sok országban a lakosság csak a jólétre vágyott (mintha azt egyedül át lehetne venni Nyugatról), de nagyobb szabadságra - pláne, ha az felelősséggel is jár, és piacgazdaságra - különösen, ha az nem megy megrázkódtatások nélkül, már nem. Sokan képtelenek tudatosítani, hogy ezek a dolgok együtt járnak. Röviden és leegyszerűsítve: Szlovákiában például a lakosság kritikus többsége már csaknem a kezdetektől a helyi Trumpokra, Le Penekre, brexitekre szavaz (csak ezeket itt Meéiarnak, Ficónak, Slotának stb. hívják), és ezért nem tudunk ötről a hatra jutni. Most a helyzet annyival rosz- szabbodott, hogy Nyugaton a beágyazott demokráciákban is feljövőben a populisták, és egyre több alapintézmény inog meg (ideértve az EU-t és a NATO-t is), aminek a vége az összeomlásuk, de a későbbi stabilizálódásuk is lehet. A soha véget nem érő harc a szabadságért (politikaiért és gazdaságiért) tehát folytatódik, klisé, de igaz, hogy minden generációnak meg kell küzdenie érte (mert csak akkor érdemlik meg igazán). Tény az, hogy e küzdelemben az elmúlt évben nem a szabadság javára mozdult el a mérleg nyelve, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk, mert nincs értelme tovább küzdeni. (Folytatás a következő oldalon)
