Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-27 / 298. szám, kedd

www.ujszo.com | 2016. december 27. PANORÁMA 119 Lezuhant egy orosz repülőgép Moszkva. Nemzeti gyásznapot hirdetett tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök a 92 halálos áldozatot követelő vasárnapi repiilőgáp-szeren- csótlensóg áldozatainak emlékére. A gépen utazott a hadsereg Alekszandrov együttesének 64 tagja. A felszállás után két perccel va­sárnap reggel eltűnt a radarképer­nyőről az orosz védelmi minisztéri­um Szocsiból a Szíriái Latakiába tar­tó Tu-154 típusú repülőgépe, fedél­zetén 84 utassal és 8 fős legénység­gel. A gép a Fekete-tengerbe zuhant, a roncsokat a szocsi partoktól másfél kilométerre találták meg. A szeren­csétlenség térségében nem találtak túlélőket, csak néhány holttestet emeltek ki - közölte a védelmi mi­nisztérium. A gépen a védelmi tárca által közzétett utaslista szerint kato­nák, a hadsereg Alekszandrov együt­tesének 64 tagja, közöttük Valerij Halilov, az együttes vezetője, Anton Gubankov, a védelmi tárca kulturális főosztályának vezetője, kilenc új­ságíró - a Pervij Kanal, az NTV és a Zvezda televízió munkatársai a Doktor Liza néven ismert Jelizaveta Glinka, a Fair Help (Méltányos Se­gítség) nemzetközi segélyszervezet munkatársa, valamint 8 fős legény­ség utazott. Az Oroszországban is nagy tiszteletnek örvendő civil szer­vezet vezetője egy, a latakiai egye­temi kórháznak szánt gyógyszer­szállítmányt kísért Szíriába. Az Fülöp-szigetek: tájfun csapott le Batangas (Fülöp-szigetek). Heves tájfun söpört végig a Fülöp-szigeteken, a Nock-Ten nevű trópusi vihar miatt többen meghaltak, épületek dőltek rom­ba, öt tartományban megszűnt az áramszolgáltatás, több tízezer ember vált hajléktalanná Ázsia legnagyobb katolikus országában a karácsonyi ünnepek idején. Ez volt a legerősebb tájfun azóta, hogy 2013-ban a Haiyan szuper- tájfún 7350 ember halálát okozta a Fülöp-szigeteken. A korábbi tragédia ellenére a hatóságok na­gyon nehezen tudták meggyőzni az embereket, hogy szakítsák fél­be a karácsony ünnepét és men­jenek óvóhelyre, mielőtt lecsap a szélvihar. (MTI) együttes szólóénekese viszont nem volt a gépen, mivel gyermeke szüle­tése miatt nem utazott a társulattal. A Vörös Zászló érdemrenddel kétsze­resen kitüntetett, az Orosz Hadsereg Alekszandrov Akadémiai Ének- és Táncegyüttesét még a szovjet idők­ben alapította Alekszandr Vaszilje- vics Alekszandrov (1883-1946) ve­zérőrnagy, a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium tanára, a Szovjet­unió népművésze, zeneszerző. A szerencsétlenség színhelyén tartózkodik a Fekete-tengeri flotta hat hajója, négy helikopter, egy repülő­gép és több pilóta nélküli repülőgép Politikai menedékjogot kért Máltán az a két férfi, aki pénteken a szigetországba térítette el az Af riqiyah Air­ways társaság egyik utasszállító gépét, de később megadták magukat. La Valletta. Vérontás nélkül ért véget a gépeltérítési akció, amelynek során két légi kalóz Máltára térített pénteken egy belföldi légi járaton közlekedő líbiai utasszállító repülőt- közölte Joseph Muscat máltai kor­mányfő. A gépeltérítőket őrizetbe vették, a líbiai külügyminiszter úgy tudja, a tettesek politikai menedék­jogot kértek Máltán. A gépeltérítők előzőleg az összes utast szabadon engedték, majd a személyzettel is részt vesz a kutatásban. A mun­kálatokban mintegy 3500 ember vesz részt, továbbá 135 búvárszakértő és hét mélytengeri kutatóhajó. „Teljes­séggel kizárható”, hogy terrorcse­lekmény okozta volna a szíriai Lata­kiába tartó gép tragédiáját - közölte Viktor Ozerov, a szövetségi tanács (az orosz parlament felsőháza) elnö­ke. Ozerov szerint a szerencsétlen­séget műszaki hiba vagy a legénység hibája okozhatta. A Tu-154 típusú, három hajtó­műves gépet 1983-ban helyezték forgalomba, és utoljára 2014 de­cemberében esett át a tervezett együtt elhagyták a repülőt. A TNM máltai televízió úgy értesült, hogy a két légi kalóznál kézigránátok volt, és azzal fenyegetőztek, hogy felrob­bantják azokat. Az Afiriqiyah Airways líbiai légi- társaság eredetileg Szabhából Tripo- liba tartó gépén, egy Airbus A320-as fedélzetén 118 ember, köztük 111 utas tartózkodott. Az utasok között 82 férfi, 28 nő és egy gyermek volt. A gépen tartózkodott a líbiai parlament egyik dolgozója is - jelentette az al- Arabíja arab hírtelevízió. A pilóta, Ali Miiad elmondta, hogy a légi ka­lózok először Rómában akartak le- szállni. A húszas éveiben járó két lí­biai férfi Európában akart politikai menedékjogot kérni. Az egyik légi kalóz Moammer Kadhafi néhai líbiai nagyjavításon. A gépet Roman Vol­kov, első osztályú tapasztalt pilóta vezette, aki eddig több mint három­ezer órát repült. A Tu-154-es mo­dellt a hatvanas években tervezték, és több mint ezret építettek belőle. Kizárólag orosz légitársaságok használták. A gépek többségét az el­múlt években lecserélték, de a had­sereg és egyes kormányhivatalok továbbra is használják. Szintén Tu-154 típusú volt az a lengyel kor­mánygép, amely 2010 áprilisában Lech Kachynski elnökkel és 95 má­sik emberrel lezuhant a nyugat­oroszországi Szmolenszkben. (MTI) el Máltára vezető szellemiségét követő párt ve­zetőjének mondta magát a líbiai té­vének adott nyilatkozatában. A férfi, aki Musza Saha néven azonosította magát, közölte, hogy ő vezeti az el- Fateh al-Dzsadíd (Az Új el-Fateh) nevű pártot. Kadhafi korábban Fa- tehnek nevezte el a szeptember hó­napot, 1969-ben ugyanis e hónapban jutott államcsínnyel hatalomra. A kőolajban gazdag észak-afrikai Líbia mély káoszba süllyedt Kadha­fi 2011-es bukása és meggyilkolása után. Az utolsó jelentős gépeltérítés 1985-ben történt Máltán, akkor pa­lesztinok kerítettek hatalmukba egy egyiptomi repülőgépet. Egyiptomi kommandósok megrohamozták a járművet, az akcióban több tucat ember életét vesztette. (MTI) NAPTÁR December 27 ► NÉVNAP János, Lázár A János héber-görög-latin eredetű jelentése: Isten ke­gyelme. A Lázár szintén héber-görög-latin eredetűje­lentése: Isten a segítőm. ► ESEMÉNY 185 éve Charles Darwin a Beagle hajón elindultvilág körüli útjára, amely alatt megfogalmazódott benne az evolúcióelmélet. (1831) 71 éve Washingtonban 28 kormány létrehozta a Világ­bankot és a Nemzetközi Va­lutaalapot (IMF). (1945) ► MAI ÉVFORDULÓINK 445 éve született Johannes Kepler német csillagász, a bolygómozgás törvényeinek felfedezője. (1571) 120 éve született Kabay Já­nos, a morfin előállítója. (1896) 115 éve született Marlene Dietrich német színésznő, énekesnő. (1901) 12 éve hunytéi Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas színész, a Nemzet Színésze. (2004) ► NAPI VICC- Mi az abszolút nehéz?-???- Egy decemberben született gyereknek bemagyarázni, hogy őt is a gólya hozta! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás ne­gatív hatásai érvényesülnek. Romlik a fizikai és szellemi teljesítőképességünk, fá­radtságérzet és nyugtalan­ság lehet rajtunk úrrá. Líbiai repülőt térítettek U* ' * !9 1 Csütörtök Tünde 2 Péntek Kármen. Amu 3 Szombat Kiold VH Q Falinaptár 6 Kedd Nőiben 7 Szerda Róbert 8 Csütörtök Medárd rí 9 Péntek Féfa 10 Szombat Margit U Vasárnap Barnabás 1 12 Hétfő ViDö 13 Kedd Antal. Anett 14 Szerda Vazul 15 Csütörtök Jolán 16 Péntek Jusztin 17 Szombat Laura 11 Vasárnap Arnold. december 31-én! 20 Kedd Rafael I 21 Szerda Alajos 22 Csütörtök Paulina ! 23 Péntek Zoltán 24 Szombat Iván 26 HétrT*1’ János, Pál 27 Kedd László H Irén 29 Csütörtök Péter, Pál 30 Péntek Pál Cím: Új Szó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1. E-mail: redakcia@ujszo.com Web: www.ujszo.com Tájékoztatás: 02 323 77 777 1 Szómba! Tihamér, > CsűtöSör -­r Péntek Apollónia 1 Szombat diák I Vasárnap Lukrécia ) Hétfő Amália l Kedd Nóra, Lili I Szerda Izabella ! Csütörtök Jenő I Péntek Örs S Szombat Henrik. Rolar I Vasárnap Valter 1 Hétfő Endre, Elek Frigyes Emília 22 Szombat Magdolna 23 Vasárnap Lenke 24 Hétfő Kinga 25 Kedd Jakab, Kristőf 26 Szerda Anna, Anikó V C'.v.icaök Olga 28 Péntek Szabolcs 29 Szombat Márta, Flóra 30 Vasárnap Judit 31 Hétfő Oszkár I Szerda ) C,Utt.no'­Keresse az újságárusa '>'>•• ' until UJSZO * \ új szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség; Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail; ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régó (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lap­igazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a ki­adó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások ter­jesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ö jo­gosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízá­sából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2016 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky -program Kultúra národnostných menšín 2016. A lezuhant repülőn utazó újságírók portréi. Gyászol az orosz média, a kultúra és a hadsereg. (tasr/ap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom