Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-23 / 297. szám, péntek
[14 KARÁCSONY ■ 2016. DECEMBER 23. www.ujszo.com A mint vannak karácsonyi filmek, amelyeket ilyentájt kötelezően körbe-körbe sugároznak a tévéadók, úgy léteznek kifejezetten karácsonyi versek és novellák is. Sok közülük a giccs határt súrolja, mert nem könnyű a szeretet ünnepéről érzelgősség és pátosz nélkül szólni. Ehhez ízlés, mérték, tehetség kell, és szerencsére, a magyar és a világirodalomban jócskán akadtak olyan szerzők, akik ezeknek nem voltak híján. Nem közhelyeket ismételtek, hanem a lélek mélyére látva szóltak az ünnep lényegéről. A legelső költő, aki versben megénekelte a karácsony misztériumát, Szent Ambrus püspök és egyháztanító volt. Trierben született 339 körül, becsületes ember és tehetséges, jó hivatalnok volt, azonban harmincéves koráig meg sem ke- resztelkedett. Egy gyermek felkiáltására 374 decemberében mégis Milánó püspökévé választották. Ambrus ugyan erélyesen tiltakozott ellene, de minden hiába volt, meg kellett hajolnia a nép kívánsága előtt. Ezért hamarosan megkeresz- telkedett, vagyonát szétosztotta, és napjait munkával, imádsággal, tanulással és írással töltötte. „Márfénylik Jézus jászola, Új fényt lehel az éjszaka. Ezt immár meg ne rontsa éj, Nem-szűnő láng legyen a hit. ”- írta Adventi himnusz című imájában. A püspök már meggyengült egészséggel diktálta le a 44. zsoltár magyarázatát. A 24. vershez ezt fűzte: „Nehéz dolog ily sokáig hordozni ezt a testet, amelyre már ráveti árnyékát a halál! Serkenj föl, Uram! Még mindig vissza akarsz utasítani engem?” Ezek voltak utolsó sorai. Tanúskodnak arról, hogy Milánó püspökének élete nem volt más, mint várakozás az Úrra és Mesterre. A költészetben sokan követték példáját, és valamennyien a jobbra fordulás, a remény és a mindent legyőző szeretet jegyében ínak a karácsonyról. Kivétel Hans Christian Andersen A kis gyufaárus lány című meséje, amely azokra figyelmeztet, akiknek nem jut az ünnep fényéből és melegéből. A kis gyuíáárus lány igyekszik túladni a portékáján, máskülönben utoléri mostohaapja haragja. Egymás után lobb'antja fel a gyufákat, és mindegyik lángban megelevenedik egy látomás. Az utolsó gyufa után a kislány holtan esik össze, és a nagymamája felviszi a lelkét az égbe. „Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. ” Ugyanilyen kihagyhatatlan klasz- szikus Charles Dickens Karácsonyi ének című meséje. A zsugori Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég Ebenezer Scrooge története egyszerre félelmetes kísértethistória és elragadó tanmese a karácsony és azon keresztül a jóság, a szeretet mindent legyőző erejéről. A karácsonyt minden ízében gyűlölő Scrooge-ot három szellem keresi fel szenteste. Az elmúlt, a jelen, és a jövő karácsony kísértetei. Látogatásaik hatására a fösvény mizantróp rádöbben, milyen gonosz és könyörtelen módon élte addig az életét, és karácsony reggelén már egy új Ebenezer Scrooge ébred fel, aki elhalmozza szeretetével a környezetét. „Scrooge még különb volt, mint amilyennek látszott. Alit a szavának, de ennél sokkal, sokkal többet is tett; s ami Pici Timet illeti, aki nem halt meg, hát annak második apja lett. Olyan jó barát, olyan jó gazda, olyan jó ember vált belőle, hogy különbet nem látott még ez a régi jó város, de egyetlen jó öreg város, falu, tanya sem az egész öreg világban. Akadtak, akik nevettek változása láttán, de nem bánta; hadd nevessenek, ügyet sem vetett rájuk; mert volt benne annyi bölcsesség, hogy tudja: soha semmi jó nem történhetik ezen a földiekén úgy, hogy némely ember torkasza- kadtából ne nevetne rajta, és mert tudta, hogy az ilyenek mindenképpen vakok maradnak, kellemesebbnek találta, ha vigyorogva hunyorgatják a szemüket, mintha kevésbé vonzó alakban jelentkezik a betegségük. A tulajdon szíve nevetett: s ez éppen elég volt neki. Több találkozása nem volt szellemekkel: de mindvégig tartózkodott az effajta „szellemeskedéstől”; és mindig azt mondták róla, hogy ha van élő ember, aki igazán tudja, hogyan kell a karácsonyt megülni, hát ö az. Kívánom, hogy igaz lélekkel mondhassák ezt rólunk is, valamennyiünkről. Most pedig, ahogyan Pici Tim mondotta: Isten áldjon meg mindnyájunkat!" A karácsony lényegét: meglátni és továbbadni, az Istengyermek megszületésével felgyulladó lángot tökéletesen látták évszázadokkal később a magyar költők is: nem véleden, hogy a szeretette éhező József Attila, a búskomor Juhász Gyula, az egzaltált, mégis nyugalomra vágyó Ady írta a magyar irodalom legszebb karácsonyi verseit. A karácsonyi fagyból kibontakozó melegséget szebben és tömörebben nem is lehet megfogni, mint ahogy József Attila tette Karácsony című költeményében. „Legalább húsz fok hideg van, szelek és emberek énekelnek, a lombok meghaltak, de született egy ember, meleg magvető hitünkről komolyan gondolkodnak a földek, az uccák biztos szerelemmel siető szívekä vezetnek, csak a szomorú szeretet latolgatja, hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, fa nélkül is befil az emberektől de hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég s az újszülött rügyező ágakkal lángot rak a fázó homlokok mögé. ” A gyermekversek hangján szól és meseszerű elemeket vonultat fel a pásztorjátékokat idéző Bedehemi királyok című verse: Babits Mihály a gyermekkor mesés világát idézi fel Emlékezés gyermeteg telekre című költeményében. „Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!” Juhász Gyula költészetében is fontos téma a karácsony. Több vallási témájú verse is van, de Jézus életének eseményei közül a születésével foglalkozik a legtöbbet. Karácsony felé című versében a saját érzelmeit is felfedi: „Szép Tündérország támad fii szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. ” Babits Mihály a gyermekkor mesés világát idézi fel Emlékezés gyermeteg telekre című költeményében. „Telekjutnak eszembe, telek, régi, kemény, csillagos telek, murijáró szép falusi utcák, deres bajszok s nagy piros fülek. Parasztszagú éjféli misék, mennyi süäyedt, jámbor semmiség nagykendőbe bagyulált cselédek, cukorbundás házak, tejes ég. ” ... és ugyanez a gyermeki hang, a régi, meghitt karácsonyok utáni vágyódás érződik Ady Kis, karácsonyi énekében: „Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni. Isten-dicséretre Mégis csak kiáltok, De boldogak a pásztorok S a három királyok. Vagy Juhász Gyula Rorate című versében is: „Derűs hit tűnt malasztját Könnyezve keresem. O gyönyörű gyerekség O boldog Betlehem!” Ady Endre szomorúan szép Karácsonyi regéjében minden benne van, amit ettől az ünneptől várunk és remélünk: „Harang csendül, Ének zendül Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába szád minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. ” Mert a karácsony a remény és a vágyakozás ünnepe. A hívőknek megadatott csoda, amelyre a nem hívők is vágyakoznak. Kosztolányi Dezső ifjú korában elvesztette hitét, és csak élete végén lett ismét vallásos. De nem hívő korában is közelállónak érezte magához a katolicizmust, azt mondta, hogy ez a vallás szép. Egy alkalommal így nyilatkozott pap költő barátjának, Harsányi Lajosnak: „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet...Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet... Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az »0, fényességes szép hajnal« kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt azt a halladan és páradan tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül.” Márai Sándor már visszafogottabban, az érett férfi bölcsességével emlékezik vissza a régi idők karácsonyaira. Leírja, gyermekkorában hogyan rajzoltak december elején egy papírra karácsonyfát, hogy aztán karácsonyig minden nap megjelöljék, jelképesen „letörjék” a fa egyik ágát, ezzel is jelezve, hány nap van még hátra az ünnepig. Elmeséli azt is, mi mindent szeretett volna kapni karácsonyra (gőzvas- utat, jegylyukasztót, kabátkát, igazi színházat). Utána pedig megjegyzi: „Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire... Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna beváltani; s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretette várok. Valószínűleg csilla- píthatadan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni akarja.” Befejezésül pedig egy ösztönző és a migránsválság révén is igencsak aktuális gondolat az idén elhunyt Esterházy Pétertől: „Már többször többen leírták, hogy a szabadság- egyenlőség-testvériségből hol a szabadság- működött az egyenlőség rovására, hol az egyenlőség a szabadságéra, a testvériségről pedig mindig mindenütt viharosan megfeledkeztünk Nem rossz házi feladat karácsonyra arról gondolkodni (mélázni), hogy ki is volna az én testvérem, kit tekintek testvéremnek.” Vrabec Mária