Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-13 / 288. szám, kedd

161 SPORT 2016. december 13.1 www.ujszo.com Real Madrid-Napoli, PSG-Barcelona Tegnap Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoícaddöntőjének párosítását. A címvédő Real Madrid a Napolit kapta, a Bayern München az Arsenallal csap össze, a Barcelona pedig a Paris Saint-Germainnel. A csoportgyőzteseket a csoport- másodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a ko­rábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze. „Veszélyes ellenfelet kaptunk, amely az utóbbi években sokat fej­lődött. Vendéglátóként előnyt kell szereznünk, mert a Napoli hazai környezetben nagyon erős. Bízok a csapatban, meggyőződésem, hogy ott leszünk a legjobb nyolc között” - nyilatkozta Emilio Butragueno, a Real Madrid sportigazgatója. „Nagy kihívás, hogy a címvédő Real Madriddal kerültünk össze. Nem mi vagyunk a párharc esélye­sei, de nem ijedünk meg a favorittól. Meglepetést szeretnénk okozni. Történelmi meccsek várnak ránk” - jelentette ki Aurelio De Laurentiis, az SSC Napoli elnöke. Nem mondhatni, hogy az Arsenal szurkolói meglepődtek volna, hogy a Bayemnel kerültek össze, hiszen a két klub az előző négy szezonban háromszor találkozott egymással. A 2000/2001-es szezon óta tízszer játszott egymással a két csapat, ezeknek a felét a Bayern nyerte meg, kétszer született döntetlen, és há­romszor örülhetett az Arsenal. A Leicester City F( (ENG) Ruud Gullit, az egykori holland legenda húzta ki a csapatokat (TASR/AP-felvétel) A BL-nyolcaddöntő párosítása ► Manchester City-AS Monaco ► Real Madrid-SSC Napoli ► Benfica-Borussia Dortmund ► Bayern München-Arsenal ► FC Porto-Juventus ► Bayer Leverkusen-Atlético Madrid ► Paris Saint-Germain-FC Barcelona ► FCSevilla-LeicesterCity A nyolcaddöntők első mérkőzéseitfebruár 14-15-én és 21-22- én, a visszavágókat március 7-8-án és 14-15-én rendezik. nyolcaddöntőben háromszor (2004/2005,2012/2013,2013/2014) került össze a két gárda, és mind­annyiszor a németek jutottak tovább a legjobb nyolc közé. Az esélyes ezúttal is a Carlo An- celotti irányította Bayem München, amelynek azonban nem szabad le­becsülnie ellenfelét. „Nem is tudom, miért volt olyan érzésem, hogy a Re­al Madriddal vagy a Bayem Mün­chennel fog játszani az Arsenal - mondta Thierry Henry, az Arsenal egykori legendás játékosa a Sky Sportsnak. - Emlékszem, amikor a fináléba jutásunk évében a Real Madridot kaptuk a sorozat ugyan­ezen szakaszában. Mindenki leírt minket, azt mondták az emberek, hogy számunkra itt ér véget a ver­seny. Csoportelsőként végeztünk, mégis mindenki minket akart kapni. A körülmények ellenére legyőztük a Reált, és bejutottunk a döntőbe. Az Arsenal játékosai helyében kihívás­ként tekintenék erre a párharcra.” Az angol csapat az említett évben veretlenül lett csoportelső, akárcsak most. Akkor a döntőig menetelt... A Paris Saint-Germain sem járt jobban az Arsenalnál, a franciák a Barcelonával találkoznak a legjobb tizenhat között. Eddig kilencszer játszott egymással a két csapat, nyolcszor a Bajnokok Ligájában, egyszer a KEK fináléjában (Barcelona-PSG 1:0) találkoztak. Habár a Paris SG a katari tulajdo­nosok érkezése óta hazájában egyeduralkodóvá vált, az igazi áttö­rést, vagyis a Bajnokok Ligájában való kiugró szereplést még mindig nem sikerült elérnie az együttesnek. Ebben két ízben éppen a Barcelona akadályozta meg a franciákat, akik 2013-ban és 2015-ben is a katalán csapat elleni negyeddöntőben bú­csúztak a BL-től. A feladat tehát adott a PSG előtt, kérdés, hogy az előző szezonokhoz képest gyengélkedő, a bajnokság­ban csupán a harmadik helyen álló klub képes lesz-e átlépni saját ár­nyékán, és a Barcelona búcsúztatá­sával bejelenteni igényét a legran­gosabb európai kupasorozat serle­gére. (MTI, TASR, nso) Pogba testvérek csatája Rasmussen: Nem tartottuk be a taktikát Görbicz Anita (középen) három gólt dobott a románoknak (TASR/AP-feivétei) A Manchester United a St. Éti­enne csapatával találkozik a lab­darúgó Európa Liga egyenes ki­eséses szakaszának első körében, a legjobb 32 között. Paul Pogba, a manchesteri klub rekordigazolása a legjobb 16 közé jutásért megmérkőzhet testvéré­vel, Florentin Pogbával, a Saint- Étienne játékosával. Míg a 23 éves Paul közismert francia válogatott futballista, a 26 esztendős Floren­tin a francia U20-as válogatott után a guineai címeres mezt választot­ta. Florentin 1990-ben az afrikai országban látta meg a napvilágot, és nyolc hónapos volt, amikor el­hagyták az országot. A Pogba testvérek meghatározó tagjai voltak csapatuknak a cso­portküzdelmek során, Florentin öt, Paul mind a hat alkalommal pá­lyára lépett. Nagy várakozás előzi meg a Bé- nes Lászlót alkalmazó Mön- chengladbach és a Fiorentina, va­lamint a Villarreal és az AS Roma párharcát. Korhűt Mihály csapata, a Hapo- el Beer-Sheva a Besiktassal, míg a Nikolics Nemanját foglalkoztató Legia Warszawa az Ajax Amster­dammal, a Martin Škrtelt és Miroslav Stochot soraiban tudó Fenerbahce az FK Krasznodarral, míg Róbert Mák együttese, a Zenit Szentpétervár az Anderlechttel ta­lálkozik. Az elmúlt három kiírás győzte­se, az FC Sevilla a BL nyolcad- döntőjébe jutott, így biztosan nem védi meg címét. (MTI, TASR, ns) A magyar női kózilabda- válogatott 29:21-68 vereséget szenvedett Romániától a svédországi Európa* bajnokság középdöntőjének első fordulójában. A találkozó után Kim Rasmussen kapitány nagyon mérges volt, mert a csapat nem tartotta magát a megbe­széltekhez. „Könnyű lenne azt mondani, hogy nem volt jó napunk, de nem akarok ezzel takarózni, mint ahogy azzal sem foglalkozom, hogy mostanra egy komplett kezdőre való játékos esett ki. Akik itt vannak, azok is jó játékosok - mondta a találkozó után Kim Ramussen szövetségi kapitány. - Egyszerűen nem azt csináltuk, amit kellett volna! Az első félidőben na­gyon passzívak voltunk. Nem véde­kezhetünk hat méteren Cristina Ne- agu ellen, nem ez volt megbeszélve, abban maradtunk, hogy nyolc mé­terre kijövünk rá. Öt gólt lőtt az első félidőben olyan helyzetből, amire készültünk. Nem segítettük védeke­zésben a kapust azzal, hogy hátul maradtunk, és nem léptünk ki rá. Tudtuk, hogy Buceschi lentről fog lőni, négy megbeszélésen is elhang­zott, erre mégis hagytuk neki. Há­rom olyan lerohanásos találat szüle­tett az első félidőben középről, ami­re szintén felhívtuk a játékosok fi­gyelmét, hogy Neagu majd ott fog érkezni. Megállapodtunk abban, hogy ezt másként kell csinálni.” Rasmussen szerint az egyetlen po­zitívum a hét a hat elleni játék volt, amikor számos helyzetük volt a szél­sőknek. Emellett kiemelte Mészáros Reá játékát, aki jól szállt be, és ag­resszíven védekezett. „Főleg az első félidőre volt igaz, hogy nem tudtuk megvalósítani azo­kat az elképzeléseket, amiket meg­beszéltünk. Neagut hagytuk lőni, túl­ságosan laposak voltunk vele szem­ben. Jó ez a román válogatott, de nem ennyire, mint amit ez az eredmény mutat” - szögezte le Kovács Anna. „Pozitívan próbáltam felfogni, hogy egyáltalán itt lehetek az Eb-n - mondta a ferencvárosi kapus, Szikora Melinda, aki szombat este érkezett meg, és Rasmussen az első félidő fe­lénél rögtön mély vízbe dobta. - Si­kerülhetett volna jobban is az első meccsem. Amit lehetett, azt megtet­tem. Ez egy fájó vereség a számunk­ra. A másik két meccsen jobb telje­sítményre lesz szükség.” A románokat irányító Ambros Martin szerint nem reális a végered­mény. „Reméltem, hogy a magyarok itt lesznek a középdöntőben. A meccs során nem éreztem semmi különö­set, próbáltam kizárni, ki az ellenfél, de a találkozó előtt kicsit kellemet­lenül éreztem magamat. Nem volt rajtunk nyomás, ez sokat jelentett. Nagyon jól játszottunk - értékelt Ambros Martin, aki a Győr vezető­edzője, és az év első felében Elek Gáborral együtt a magyar válogatot­tat is irányította. - Nem számítottam arra, hogy Magyarország ilyen összezavarodott lesz. Tegyük hozzá, hogy nagy problémát jelentett nekik a sok sérült. Ez az eredmény nem re­ális, elvégre nagyon sokan nem áll­tak a kapitány rendelkezésére.” A magyar válogatott ma (18.30) a csoportelső norvég együttessel ta­lálkozik. (MTI, ns) EL: a nyolcaddöntőbe jutásért ► Athletic Bilbao-APOEL Nicosia ► Legia Warszawa-Ajax Amsterdam ► RSCAnderlecht-Zenit Szentpétervár ► Astra Giurgiu-Genk ► Manchester United-St. Étienne ► Villarreal—AS Roma ► LudogorecRazgrad-FCKöbenhavn ► Celta Vigo-SahtarDonyeck ► Olimpiakosz Pireusz-Osmanlispor ► Gent-Tottenham Hotspur ► Rosztov-Sparta Praha ► FKKrasznodar-Fenerbahce ► Borussia Mönchengladbach-Fiorentina ► AZAlkmaar-OlympiqueLyon ► Flapoel Beer-Sheva-Besiktas ► PAOKSzaloniki-Schalke A nyolcaddöntőbe kerülésért kiírt párharcok első mérkőzéseit február 16-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom