Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-10 / 286. szám, szombat

www.ujszo.com | 2016. december 10. RÉGIÓSPORT 123 Újabb vb-bronzot érő gútai kerékpártánc J, MÉSZÁROS KÁROLY Harmadszor lettek vb- harmadikok: először még 2011-ben, aztán egymás után kétszer, 2015-ben ás 2016- ban. Európában először volt bronzér­mes a gútai lányok négyese: a minap Stuttgartban az idei teremkerékpár- világbajnokságon állhatott fel a do­bogó legalsó fokára Vincze Alica, Szabó Dóra, Glofák Viktória és Do- min Henriett. Egy héttel korábban a cseh-szlovák tehetségkutató verse­nyen lettek elsők, hozták ámulatba a közönséget. Edzőjük Hajdú Andrea, aki egyben a sportág szlovákiai szakágvezetője, védencei németor­szági éremszerzésének kulisszatit­kait tárta elénk. Két ázsiai bronz után követke­zett az első európai. Még miben tért el ez a dobogóra kerUlés az előző kettőtől? A németek és a svájciak mögött végeztünk. Sok olyan gyakorlatso­runk van, ami már nagyon igényes. Gyakorlatunk igazán sikerült, mert magabiztosan őriztük meg tavalyi harmadik helyünket. A mögöttünk végző osztrákoknak és magyarok­nak nem volt esélyük a megelőzé­sünkre. Ahhoz sokat kellett volna rontanunk. A lányok tavalyi vb-pontszá- muknál több mint hússzal többet gyűjtöttek. Stuttgarti bronzér­müket 180,78 pontért kapták. Ez egyben a négyes fejlődésének a tü­körképe? Igen. Nehéz elemeket kell vég- hezvinniük a kerékpáron, s nemcsak külön-külön, hanem összehangoltan is. Hogy szép legyen, szinkronban legyen, hullámmentes legyen... A lányok eléggé magasra tették a mér­cét, és hála a jó Istennek, hogy ezt ki is tudták vitelezni. Tavalyhoz képest egy változás is volt a négyesben: az akkor tizenöt éves Molnár Anikó helyére juni­ortársa, Domin Henriett került. Miért cserélt embert? Nem terveztük ezt a változást. Nagyon szomorú voltam, mikor ki­derült, az évkezdésünket is megza­varta. Úgy gondolta a kislány, hogy neki már nincs kedve kerekezni. Semmi különös gond nem volt, ő már úgy vélte, neki elég, és kész. Csak egy csapatból így nem szabad kiszállni, mert létezik felelősség is a többiekkel szemben. Kérleltük, mindenféle megoldást felkínál­tunk, de nem ment. Nagyon pen­geélen táncoltunk a hogyan to- vábbot illetően. Hála a jó égnek a két tapasztaltabb lány, Vincze Alica és Szabó Dóra, akik mindhárom bronzszerzéskor a négyesben vol­tak, és Glofák Viki is kitartott, és úgy bevették maguk közé a másik tizenöt éves kislányt, Domin Hen­riettet, hogy teljesen beolvadt kö­zéjük. Ehhez kellett a beugró lány jó tudása is. Ha ő nem tart ott, ahol volt, akkor nem lett volna miről beszél­nünk. Mikor jött a kényszercsere? Tavasszal. Elég későn volt már, magam sem tudtam, hogy mit hoz magával. Tartottam tőle én is, de az a szerencse, hogy a lányok hozzá­állása, a szülők háttérmunkája és Domin Heni felkészültsége átmen­tett bennünket a holtponton. A be­ugró lány korát meghazudtolva tel­jesített, ezt nyugodtan ki merem je­lenteni. A bronzérem volt a maximum, amit elérhetett a gútai négyes? Most igen. Nagyon pengeélen táncoltak a németek a svájciakkal szemben, nem szerettek volna má­sodikok lenni. Mindhárom érmes négyes szinte hibátlan gyakorlatot mutatott be. Elemtévesztés nem volt, csak apró pontatlanságok fordultak elő. Nagyon kemény, szoros küzde­lem volt, főleg az első két helyért. A lányok már egy héttel koráb­ban országos népszerűségre tettek szert, amikor megnyerték a cseh­szlovák tehetségkutató versenyt. Ott is már a világbajnokságra ké­szített ötperces mozdulatsorral ámították el a pontozókat és a né­zőket? Nem. Teljesen más, sokkalta igé­nyesebb munka volt a vb-gyakorlat. A tehetségkutatáson olyan elemeket próbáltunk összeválogatni, hogy fellépésük a közönségnek vonzó és látványos legyen. A két verseny közelsége és elté­rő gyakorlata nem zavarta a vb- felkészülést? Roppant kemény munka volt. Úgy kellett beosztani az időnket, hogy mindkettőre tudjunk készülni. Min­dent megfeleztünk. S mindezt iskola vagy munkavégzés mellett végez­tük. De megérte, mert megvan az újabb vb-bronz és a tehetségek között is kitűntek a lányok... Most jött ki több év munkája. A tehetségkutatónak is nagyon örülök, mert a siker mellett sportunkat népszerűsítette. Tavaly azért nem mentek tovább a lányok ezen a ver­senyen, mert nem lehetett összehan­golni a világbajnoksággal. Most szerencsére belefért minden, még Glofák Viktória szalagavatója is. A szlovák szövetségben a szak­ágat is vezeti. A négyesen kívül volt még egy bronzérme a válogatott­nak: Nicole Frýbortová egyéniben tavalyi ezüstjét bronzra váltotta. Hogyan élte át ezt a visszalépést? Aki tavaly világbajnok volt, idén is szeretne az lenni. Nicol tavaly má­sodik volt, idén bronzérmes lett. Egy éve a németek eléggé pontatlanul mentek, ő meg nagyon pontosan, ez segítette őt a dobogó második fokára. Idén a német precizitás aratott, hiába ment tisztán a Nicol is, lecsúszott a harmadik helyre. Szép a bronzérem is. Nincs oka a kesergésre. Más számban nem indult senki? Kerékpárlabdában se? Abban nem volt senki, de művészi kerékpározásban indult Tomáš Rozboril, hatodik lett egyéniben, ami a férfiak között igazán előkelő he­lyezés. SPORTTARISZNYA HÍRKOSÁR ■ Futsal BALEX TRADE LIGA, Fülek - 5. forduló: Galaxy-Energy 8:11 (1:4), g.: Bodor 4, Keszi 2, Lalik, Kelemen, ill. Lazík 4, Brusz- nyai 3, Radios 2, Bari Jenő, Durica; Keram-Mladé pušky 9:21 (5:11), g.: Sulek 5, Slovák 2, Iskra 2, ill. Blahuta 7, Hrnčiar 6, Máč 3, Radio 2, Badinka, Lupták, Slovák (öngól): Mimel-Star- vys 12:3 (6:1), g.: Deneš 5, Becáni 3, Ďuriško, Matuška. Bojtos, Bajzlk, Hl. Felső 2, Kolenkáš; The Beatles-FC Thema 8:4 (3:1), g.: Botoš 2, Baláž 2, Lipták, Gáspár, Adamec, Fajd, ill. Šupina 2, Rubint, Titton. Az állás: 1. Mladé pušky 5 4 1 0 49:28 9 2. The Beatles 5 4 0 1 55:28 8 3. Energy 5 3 1 1 36:33 7 4. FC Thorma 5 3 0 2 40:31 6 5. Galaxy 5 2 0 3 34:38 4 6. Miméi 5 2 0 3 32:40 4 7. Keram 5 1 0 4 32:38 2 8. Statvys 5 0 0 5 29:61 0 Legjobb góllövök: 1. Botoš -17 gól, 2. Brusznyai-15,3. Fel­ső -14,4. Blahuta, Deneš, Becáni - mind 12,7. Bodor, Hrnčiar - mindketten 11,9. Petik-10,10. Sulek -9,11. Rutkaj, Ada­mec, Šupina - mindhárman 8,14. Máč, Kelemen - mindketten 7,16. Tőre, Mičuda, Lupták - mindhárman 6. ■ Atlétika NYUGAT-SZLOVÁKIAI MEZEIFUTÚ-BAJNOKSAG, Trencsén - legfiatalabb diákok, lilik: 2. Regő Dániel. Idősebb diákok, Hók: 1. Dráfi Károly, 3. Fülöp István (mind­hárman AC Nové Zámky). ■ Labdarúgás KOMAROMI KISPÁLYÁS LIGA, 2. forduló: Csoda Bal-U20 6:3 (3:1), g.: Tóth 2, Lami 2, Nagy, Zvér, ill. Krajčír, Csápai, Hra- bovský; Bauring City-Aureus 10:2 (4:0), g.: Méhes 3, Speck Wilson 2, Gere 2, Szórád, Bombicz, Kajtár, Ili. Viderman, Lel­kes: Rutin Anaplast-Black Bull Lilovel 3:12 (0:3), g.: Podlucký, Szabó, Antunovič Goran, ill. Tóth 3, Szikonya 2, Hor­váth 2, Nagy, Uzola, Marikovec, Meleg, Kastsiukevich; Blue Diamonds-Barracuda 3:7 (1:2), g.: Zsidek, Pšenák, Cong, ill. Mukalenga 2, Hronec, Králik, Senkár, Báčik, Adamlk; Amfo­ra-Antigén 6:12 (3:4), g.: Pócs 3, Domonkos, Horňáček, Nagy, ill. Simon 4, Horák 3, Smolka 2, Kiss, Markusek, Ferenczi, Szabadnapos: Team TechniCAD. 3. forduló: tyitigén-Aureus 5:2 (2:1), g.: Simon 2, Ferenczi 2, Kiss, ill. Molnár, Viderman: Blue Diamonds-Team Techni­CAD 12:3 (4:0), g.: Csintalan 4, Pšenák 3, Kurucz 2, Hegedűs 2, Zsidek, ill. Szép, Csicsó, Balázs: Black Bull Litovel-Csoda Bal 7:8 (5:5), g.: Sánta 3, Kastsiukevich 3, Szikonya, ill. Ba­kura 3, Zver 3, Mészáros, Szalai; Amlora-U20 5:8 (1:4), g.: Záhorský 3, Benyó, Horňáček, ill. Mészáros 4, Csápai, Hra- bovsky, Bakslcs, Petrák: Barra cuda-Rutin Anaplast 8:4 (3:2), g.: Adamik 3, Szénási 2, Kürthy, Mukalenga, Králik, ill. Podluc­ký, Novota, Szabó, Antunovič Goran. Szabadnapos: Bauring City. (áb) ■ Kjokushin karate III. SEISHIN GÁLA - KOVÁCS KATA ZSÓFIA EMLÉKVER­SENY, Dunaszerdahely (2 ország, 200 versenyző) - a Seishin Karateklub első helyezettjei, kezdők: Nagy Rebeka, Hájas Kornél, Tóth Fábián, Almási Orsolya, Ollós Hunor (Dunaszer­dahely), Nagy Kristóf (Nemesócsa), Zerényi Kristóf, Miklós Noémi (Vásárát), Forgács Armand (Ekei), Soós Regina (Egy- házkarcsa); haladók: Rózsa Anna (Dunaszerdahely), Szabó András, Szabó Bálint (Ekel), Vígh Vivien (Ekecs). A Taiyo karateklub különdlját a legtechnikásabb versenyzői dí­jat Rózsa Anna (Dunaszerdahely) kapta, aki mindkét küzdel­mét ipponnal nyerte. ■ Cselgáncs DIAKNAGYDIJ, Trutnov - mini, 38 kg: 1. Tánczos Márton. Mini diák, 30 kg: 4. Varga Dániel. Fiatalabb diákok, fiúk, 50 kg: 1. Czina Gergő, 3. Hrotko Hugó: +65 kg: f. Gulyás Gábor Zsombor, lányok, 40 kg: 1. Szabó Margaréta (mind gútai). Ma sporttáncverseny lévai esélyesekkel Léva. Huszonötödik felvonásához érkezik ma a város polgármeste­rének kupájáért kiírt nemzetközi sporttáncverseny, aniely 10 óra­kor kezdődik a sportcsarnokban. Délután (14.00) a Szlovák Kupa­viadal következik, harmadszor a verseny keretében, este (18.00) a legjobbak gálaműsora zárja a ha­gyományos sporttánceseményt. „A délelőtti kupaviadal ranglista­pontokért folyik, a gyerekek, a ju­niorok és a felnőttek is bemutat­koznak. Tíz kategóriában 163 pár jelentkezett, standard- és latin táncokban mérik össze tudásukat. Ebéd után már csak azok indul­hatnak, akik elértek már egy bi­zonyos minősítési szintet - ma­gyarázta a mezőnyről lapunknak Kluch Lenke házigazda, a lévai Junilev sporttáncklub vezetője. — Néhány hazai elsőségre is számí­tunk. Győzelmet várunk az or­KOMArOMI KISPÁLYÁS LIGA, 4. forduló (városi sport­csarnok) - vasárnap: 14.00: Team TechniCAD-Black Bull ütővel: 15.00: Aureus-Amfora; 16.00: Rutin Anaplast­szágszerte ismert Korpás Gábor, VanesaMurajdová pártól. Oka Szlovák Kupában szerepelnek, időszerű szlovák juniorbajnokok, és jelenleg 14. helyen állnak a vi­lágranglistán. Standard táncokban indulnak. Tízévente egyszer for­dul elő, hogy összejön ennyire si­keres pár a klubban. A tehetség mellett kellő szülői támogatás és nagy kitartás kell hozzá. Délelőtt nyerhet a Tóth Hanka és Filip Corba alkotta junior pár, és ugyancsak a polgármester kupán láthatjuk legelső versenyükön a gyerek I, vagyis tízéves korig ter­jedő kategóriában a Csontó Áron Kristóf és Szabó Viktória alkotta párt. Reménykedünk, hogy na­gyon jók lesznek, őket fiam, Kluch János készíti fel. És az em­lítettek mindannyian élvezik az olasz Fabio Belucci tanácsait. Profi edző nálunk, nélküle ma­napság már nem menne. Belucci fellendítette klubunkban a sport­táncot, s ennek eredményeit a mai verseny is igazolhatja.” (jmk) Antigén; 17.00: U20-Blue Diamonds; 18.00: Csoda Bal- Bauring City. Szabadnapos: Barracuda. (áb) Szombatonként Füleken javában tart a futsalliga (Novohrad-feivétei) HÉTVÉGI FOCIMENETREND Hajdú Andrea a négyes tagjaival (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom