Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)
2016-12-09 / 285. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. december9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Egy telített nap Nyolcvanezerből kettő bunkó - az nem sok. Csak ne találkozzunk V annak napok, amikor az embert egyszerre több bunkóval is összehozza a sors. Tegnap sok volt a dolgom, s mivel másképp nem értem volna el a pozsonyi buszt, taxit hívtam. Sietve összepakoltam, kirobogtam az utcára, s látom, hogy már jön is. Odamegyek, kinyitom az ajtót. Szökőárként zúdulnak rám a dübörgő zene decibeljei. A sofőr kifelé néz, de a másik oldalra, így engem észre sem vesz. Jó napot, kiáltom. Egyszer. Kétszer. Harmadszor már ordítom, na, akkor odafordul. Mi van, azt mondja. S mivel a zenét nem halkítja le, ordítom neki, hogy én hívtam. Néz, mintha legalábbis az ágyból ugrasztottam volna ki. Maga megy az állomásra, kérdezem, merthogy a diszpécser érdeklődött, hogy hova lesz a fuvar. Mit érdekli, hova megyek, válaszolja, aztán mintha mégis eszébe jutna, hogy mit keres ott, megkérdezi, én akartam-e taxit... Meg sem várja, hogy bekössem magam, máris indulunk. A zene odabenn még jobban dübörög, ráadásul a sofőr kezdi letekemi az ablakot. Mondom neki, hogy legyen szíves egy kicsit lehalkítani a rádiót. He? Tiszta erőből ráordítok, és még azt is üvöltöm, hogy zárja be az ablakot. Kelletlenül csavar egyet a gombon, de az ablakot nem csukja be, mert hőség van az autóban. Szerinte. Hogyne lenne, mikor vattakabátban és meleg sállal a nyakán vezet. Mondom neki, csukja be az ablakot, és majd ha kitesz, vetkőzzön le. Nem tudom, mit és hogyan értett, de azt feleli, hogy majd ha fizetek, akkor levetkőzik. I^s közben nagyokat röhög, hogy ezek a k...a nők, mit nem akarnának. Kiszálláskor úgy veszi el a pénzt, hogy még csak oda sem néz, s úgy indul el, hogy majdnem elsodor. A busz már benn áll. A csomagtartónál szobrozó sofőrtől szokás szerint jegyet kérek. Ott, mondja mogorván, és mutogat valahova hátrafelé, ahol a kalauznak kellene állnia, de ott nincs senki. Hol ott, kérdezem. Hát ott, mutogat a kocsma felé, de még mindig senkit sem látok, és ő sem láthat, merthogy egyszerűen nincs ott senki. A buszon? Nem, ott! Akkor felbukkan a kalauz az első ajtóban, tehát teljesen ellenkező irányból, mint ahova a sofőr mutogat, a sofőr nem is látja, mert háttal áll neki, de még mindig amoda mutogat. Mikor indulnék a kalauz felé, a sofőr az utamba áll, szinte nekem jön, és továbbra is amoda mutogatva rám rivali, hogy ott! Az ütközéstől kiesik a kezemből a pénzérme, a lába elé, de nem veszi fel, á dehogy, még rá is lép. Kereshetem a sötétben. Végre felszállók. Nem ott, hanem itt. Néhány perccel később megszólal a hangszóró, hogy a kalauz és a sofőr, bizonyos Mirko, kellemes utazást kíván... Eme városnak 80 ezer lakosa van. Ebből kettő bunkó, az jó arány. Sőt, elenyésző. De csak akkor, ha nem találkozunk velük. Gesztustalanságok KOLLAI ISTVÁN A szlovákiai magyar politika körül az utóbbi hetekben a békülés és sértegetés hullámai bolygatták fel a közvéleményt, a konkrét események bemutatására az újság olvasóinak feltehetően nincs nagy szüksége. A történések meglehetősen képlékeny képet mutattak az együttműködéstől a harciasságig, a dunaszerdahelyi magyar-magyar párbeszédtől egészen addig, hogy Magyarország házelnöke Bugár Bélát „reszlovakizálta”. Következzen az identitásokat sértő tüskék vizsgálata. Egy magát magyarnak tartó ember leszlovákozása rendkívül kényes dolog, Bugár Béla „leszlovákozása” a politikussal szimpatizálók százezreit taszíthatja el Magyarországtól. Olyan emberekről van szó, akiknek a családjuk átélte, hogy hatóságilag próbálták őket reszlovakizálni, vagy akik maguk is könnyen átélhetik, hogy Magyarországon egyszerűen csak szlovákként emlegetik őket. Ha átjönnek az anyaországba, már sokszor a határ menti áruházban eldől a sorsuk, ahol a helyiek rápillantanak autójuk rendszámára, és megállapítják, hogy megjöttek a szlovákok. A hontalanság érzetét erősítő otrombaság ez az anyaország társadalmának részéről, amit közjogi méltóságok magasságából nem szabad erősíteni. Sőt, a szlovákiai magyarok „leszlovákozása” nyilvánosan üldözendő jelenség kellene hogy legyen pl. az újságírói etikában. (Lásd még a magyar kereskedelmi tévét, amikor inteijúvolja a „vásárolni átjáró szlovákokat”, magyarul.) Másik, megint csak alapvető kérdés, egy párt identitása. A Híd tudatosan próbált és próbál magyar és szlovák szavazatokat szerezni, aminek érdekében a szlovákok felé „polgári pártként”, Most-Hídként, a magyarok felé pedig szigorúan csak Ilidként mutatja magát. Aki ehhez nem tartja magát, azt hidas oldalról rosszakarónak hajlamosak tekinteni. Erőltetett és erőszakos dolog ilyen steril szóhasználatot és igazodást elvárni a közbeszéd részéről: a budapesti média is sokszor automatikusan, precízen „Most-Híd”-at ír, ez nem ármánykodás, hanem reflex. Ha az óriásplakáton Most-Híd szerepel, akkor az Index.hu is ezt fogja írni. Végül a harmadik: egy egyeztető fórum, a Máért. Amilyen könnyű leszólni a Máértot, hogy nem hívja meg a Hidat, olyan nehéz megmondani, hogy a Most-Híd szívesen venne-e részt rajta, és ahhoz szlovák szavazói mit szólnának? És az is kérdés, mit szeretne a többi, ott jelen levő magyar kisebbségi párt? Érdemes látni, hogy például a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége is az etnikai pártokat tekinti saját partnerének. Egy szó mint száz, egy asszimilációs közegben egy etnikailag vegyes párt jelenléte izgalmas, de kényes jelenség. A helyzetben nyilván az a szomorú, hogy miközben egy évtizede még a magyar-szlovák kapcsolatok fejlődését gátolta a két nép közötti közös szókészlet hiánya, ma ez már a magyar-magyar kapcsolatokra is igaz: alapvető formalitáson, kényes szavakon csúszik el az egyeztetés és az előrelépés lehetősége. FIGYELŐ Borotvált csecsének harcolnak Szíriában Moszkva csecsen kommandósokat vezényelt Szíriába. A cse- csenföldi Vosztok (Kelet) és Za- pad (Nyugat) különleges zászlóalj katonáiból összevont egység az orosz légierő Hmejmímben működő támaszpontját védi - jelentette az orosz sajtó. A „csecsen szpecnaz” néven is ismert zászlóalj részt vett a csecsenföldi terrorelhárító műveletekben, a 2008-as orosz-grúz háborúban, és 2006- ban orosz tűzszerészeket biztosította Libanonban. A Kommer- szant felhívta a figyelmet, hogy a Szíriába induló katonák frissen borotváltak voltak, ami végképp nem jellemző a csecsen harcosokra. Azért kellett megborotválkozniuk, hogy meg lehessen különböztetni őket az Iszlám Állam szakállas harcosaitól, akik között egyébként csecsének is vannak szép számmal. (MTI) Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF ...........■■■„—■ -A Ú jabb árulózás Kövér László magyar házelnököt ismét elkapta a nála nem ritka dühroham. Erdélyi kampánykörútja során a transindex.ro portál tudósítása szerint kijelentette, hogy a Híd megalapítása „egyszerű nemzetárulás volt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul.” A nyilatkozó nem vicinális politikus. Kijelentésével több mint százezer tisztességes szlovákiai magyar polgárt sértett meg, akik legutóbb idén márciusban erre a pártra voksoltak. Az Országgyűlés elnöke alighanem lemaradt egy brosúrával, mert a dunaszerdahelyi magyar-magyar fórum résztvevői tudomásul vették Bugár Béla alapvetését, miszerint ugyanazt a célt különböző úton lehet elérni, ami nem zárja ki a felvidéki modus vivendi kivajúdását. Halkan jegyzem meg, hogy ha Kövér László történetesen tiszteletét teszi ezen a találkozón, akkor sokáig nem maradhatott volna. Menyhárt József, az MKP elnöke ugyanis köszöntőjében távozásra szólította fel mindazokat, akik árulózni akarnának. Indokolt lópés Felháborodást váltott ki Bukarestben, hogy Szijjjártó Péter magyar külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek Románia nemzeti ünnepének rendezvényein. Traian Basescu volt román államfő Facebookon durva magyarellenes jelzők kíséretében ezt posztolta: „Orbán Viktor barátom, mi nem akarjuk Budapestet még egyszer meglátogatni a ti beleegyezésetek nélkül, ahogy azt tettük az elmúlt száz év folyamán. De ne provokálj, mert nekünk is van tűréshatárunk.” George Maior, Románia washingtoni nagykövete Szijjjártó intézkedéséről azt mondta, „nem volt elegáns gesztus. Eszünkbe juthatna, hogy a 21. században vagyunk, nem a 19.-ben, és hogy szövetségesek, partnerek vagyunk az Európai Unióban”. Véleményét sajátjainak címezhette volna. Aligha akad olyan magyar ember, aki képes megünnepelni Erdély elveszítését. Különösen úgy, hogy a románok 1918 végén az összes velük együtt élő népnek azt ígérték, hogy „saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással”. Mindebből szinte semmi sem vált valóra, ráadásul Székelyföldet újabban román többségű megarégióba kívánják beolvasztani, nyilvánvaló asszimilációs szándékkal. A magyar tárcavezetőnek nem lehetett más választása, mint tiltakozni az elnemzetlenítő törekvések ellen. Virtuális erőszak Pisti vidám hatodikos fickó, tehetséges focistának tartották. Egy ideje hallgatag lett, visszahúzódó. Nemrég anyja nyugtatóiból vett be nagy ma- rékkal. A nagyi szerencsére időben hívta a rohammentőt. A fiú gyomormosással megúszta, később konokul hallgatott a nyomozók előtt, végül a gyerekpszichiátemek vallotta be, hogy néhány osztálytársa többször veréssel fenyegette, ha nem ad nekik rendszeresen pénzt. Többször meg is verték. Lopni nem mert, szüleinek és az osztályfőnöknek sem árulta el, mivel zsarolják. Kétségbeesett tette arra figyelmeztet, amire egyre több szakember: az online térben jelentkező erőszak ma már a fizikai, testi bántalmazásnál is súlyosabb gond. Azért is, mert bizony a legtöbb szülő és pedagógus alig konyít valamit ehhez a virtuális világhoz. De ez nem mentség. A tragédiák megelőzése érdekében ellenőriznünk kellene gyerekeinket, unokáinkat, hogy mire használják a kütyüiket.
