Új Szó, 2016. december (69. évfolyam, 278-302. szám)

2016-12-08 / 284. szám, csütörtök

2016. december 8., csütörtök, 9. évfolyam, 47. szám Sosem látott rekord Horvátország turizmusában első 11 havi adatok alap­ján elmond­ható, hogy Horvátország idén rekordszámú turistának örülhet, ráadásul az ünnepek miatt decemberben további látogatókra számítanak. 2016 első tizenegy hónapjában Horvátországba 16,6 millió turista érkezett, ami 10 százalékkal - összesen másfél millió turistával - több az előző év azonos időszaká­hoz képest - jelentette be a Horvát Idegenforgalmi Közösség. A vendégéjszakák száma pedig még a turistákénál is nagyobb mértékben nőtt: november végéig összesen 90,7 millió vendégéjsza­kát regisztráltak az országban, ami 14 százalékkal - 11,5 millióval - több, mint tavaly ugyanekkor. Bár Horvátországban a nyári időszak számít csúcsszezonnak, az idei november különösen erős volt: egy hónap alatt összesen 278 ezer turista látogatott az országba, ami 21 százalékkal nagyobb szám, mint 2015 novemberében, a vendégéj­szakák száma pedig 33 százalékkal nőtt. 2016-ban a legtöbb turista Németországból, Szlovéniából, az Egyesült Királyságból, Lengyel- országból és Ausztriából érkezett Horvátországba. A várakozások szerint a 2017-es év pedig még az ideinél is erő­sebb lesz: a Horvát Idegenforgal­mi Közösség elmondása szerint az utazási irodák jövő áprilisra és júniusra vonatkozó horvátországi foglalásai már most jelentősen nőttek a korábbiakhoz képest, az új légi járatok többek között Franciaországból, Skandináviá­ból, az Egyesült Királyságból és Németországból pedig a turisták számának további növekedését eredményezhetik. A sok látogató azonban megoldan­dó feladatokat is ad az országnak: Dubrovnikban például olyan sok a turista, hogy a városvezetés úgy döntött, korlátozza a város­magban egy időben tartózkodó látogatók számát. Hasonló lépésre kell elszánnia magát a Plitvicei-tavak Nemzeti Parknak is, ellenkező esetben lekerülhet a UNESCO-világörökség listájáról, (turizmusonline) A világ legbiztonságosabb helye Az olcsó, fapados utazások nagyon sok ember számára elérhetőek lesznek, de lesz egy réteg, amelyik igényli a testre szabott, egyénileg kidolgozott kalandokat, mindegy, mibe kerülnek (Képarchívum) Hogyan utazunk 2040-ben? K épzeljük el, hogy utánunk küldetik elhagyott pénztár­cánkat, visszakapjuk a metrón, a vonaton felejtett táskánkat. Nem könnyű el­hinni, hogy ez megtörténjen, igaz? Bizony, létezik egy hely, ahol mind­ez a hétköznapi valóság. Japán sok szempontból kiérdemelte jó hírne­vét, de a közbiztonsága messze föl­dön híres, sokan egyenesen a világ legbiztonságosabb országának tart­ják A Japán-specialista utánajárt, mik teszik olyan megbízható hely- lyé, hogy akár nőként, egyedül is bátran nekivághatunk az utazásnak! A biztonság igen fontos szempont egy utazás során, akár családdal, kollégákkal tesszük, hát még, ha egyedül kelünk útra. Amennyiben nőként úgy döntünk, hogy egyedül szeretnénk felkeresni egy távoli he­lyet, Japán bizony a lehető legjobb választás. Ott ugyanis a biztonság, a becsületesség nemcsak legenda, hanem a mindennapok szerves ré­sze, viselkedésük alapja. Olyannyira hivatalos ez, hogy a The Economist tavaly a világ legbiztonságosabb városának Tokiót választotta. A metrón nem kell a zsebesektől félve értékeinket szorongatni, az utcákon nincsenek kéregetők, tolvajok, fé­lelem nélkül lehet a sötét helyeken is mászkálni. Természetesen azon sem kell folyamatosan aggódnunk, hogy hol fognak átverni minket, amikor vásárolunk A biztonságérzet már érkezéskor kialakul: kihelyezett rendőrbódék minden városnegyedben, kato­nás rendben működő állomások, csendes utasok, bárhol szabadon hagyott biciklik, akár az autóban hagyott slusszkulcsok Mindenki betartja a szabályokat, ami a semmi rossz nem történhet velem érzetét kelti. A rossz nyelvek szerint pont emiatt, az Európába látogató japán turistákon gyakorolnak a kezdő zsebtolvajok, mert annyira nincse­nek hozzászokva, hogy résen kelle­ne lenniük. További nagy segítség, ha egyedül utazunk, hogy a tömeg- közlekedés hihetedenül jól szerve­zett, minden szükséges információ ki van írva latin betűkkel is. Japánban a bűncselekmények szá­ma alacsony, az utóbbi 10-12 év­ben gyakorlatilag nem romlottak a statisztikák. Japánban semmilyen szúró-vágó (emberi élet kioltására alkalmas) eszközt nem tarthatunk magunknál. A japán rendőrség ugyanis bárhol - de különösen a forgalmas turisztikai központok­ban - és bármikor ellenőrizheti a turistákat, hogy tartanak-e maguk­nál, a rendőrség szerint veszélyes­nek minősülő eszközöket. Annál is inkább célszerű a békés utat válasz­tani mindenben, mert a rendőrségi előállítás a nálunk megszokottnál kisebb vétségekért is előfordulhat, és időtartamában jócskán meg­haladhatja a hazánkban jellemző mennyiséget (akár 23 napig is el­tarthat). Sokat hallhatunk a japán szervezett bűnözésről és a jakuzáról, de turistaként ez nem jelent problé­mát, nem fogjuk érzékelni a jelenlé­tüket. (turizmus.com) I zgalmas korszakát éljük a turisztikai technikák változásának Olyan esz­közök és történések befo­lyásolják ma a turizmust, amelyekről egy évtizede még alig hallottunk, a fapados járatok, az okostelefonok és az online fogla­lások mára forradalmasították a nyaralások intézését. Az előre nem látható eseményeket, és azok hatását az utazók viselke­désére, nehéz bekalkulálni, de a fejlődés megálk'thatatlan - írja a mrizmus.com utazási portál. Annyi bizonyos, hogy az utazás egyre inkább demokratizálódik és 25 éven belül megduplázódhat az útra kelők száma. Igaz, a fogyasz­tók akkor is két csoportra oszlanak majd. A low cost hohdays, azaz az olcsó, fapados utazások nagyon sok ember számára elérhetőek lesznek, de lesz egy réteg, amelyik igényli a testre szabott, egyénileg kidolgozott kalandokat, mindegy, mibe kerülnek - állítja Jim Fatah, a JFA Systems igazgatója. A tour operatorok, illetve a kisebb utazási irodák diverzifikálni fog­ják kínálatukat. A nagy viszont­eladók, mint a TŰI és a Thomas Cook főleg a low cost piac igénye­it fogják teljesíteni - jósolja Jim Fatah - míg a kisebb, agilis cégek kialakítják rugalmas, személyre szóló csomagjaikat, ügyelve a jó ár-érték arányra. Annál is inkább figyelniük kell az utazási irodáknak az új igények kielégítésére - ez lehet túlélésük záloga -, mert a fogyasztók egyre inkább a saját kezükbe veszik uta­zásaik intézését. A közveden on­line foglalások a szállodák életét is teljesen átalakítják, mind nagyobb hangsúly tevődik a virtuális ver­senyre. Aki nem a legmodernebb számítástechnikai rendszereket és a legdivatosabb közösségi médiát használja, lemarad. Ráadásul nem az adott, konkrét szálloda honlap­ján foglalnak az utazók gyakran szobát, ezért az erre specializált, általános online szobafoglaló olda­lakon való - megfelelően kidolgo­zott, ügyes - megjelenés lesz mind fontosabb. Ez a légitársaságokra és az utazási irodákra is igaz. A téli sportok terén például, a tour operátorok csupán 20 szá­zalékát fogják lefedni az európai síelési volumennek, a többi utat a síelni vágyók maguk intézik majd. A kisebb fiiggeden utazási irodák a testre szabott pihenéseket szer­vezik majd, kihasználva a piaci réseket. Az all inclusive nyaralások ideje még nem járt le, ezzel a piac többi szegmense is jól jár, hiszen bele tudják vonni egy-egy ilyen nyaralási csomagba a helyi összes szolgáltatót, a fuvarozó cégektől a témaparkokig, amely biztosítja majd azok fennmaradását a pia­con. Időközben maguk a számítógé­pek kezelői, azaz a jövőbeni tu­risták is egyre inkább hozzáértő szakemberei lesznek ennek a szol­gáltatási ágazatnak, hiszen a világ­háló olyan mennyiségű - összeha­sonlítható - információval látja el őket, amire soha nem volt példa, (turizmus) A The Economist tavaly a világ legbiztonságosabb városának Tokiót választotta (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom