Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-25 / 273. szám, péntek
www.ujszo.com I 2016. november 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Black Friday A hálaadás és a fekete péntek az amerikaiaké. Ne vegyük el tőlük! Black Friday. Akiknek fogalmuk sincs arról, mit is rejt a szókapcsolat, kérem, ne olvassanak tovább, őrizzék meg egyediségüket. Azon kisszámú szerencsés embercsoporthoz tartoznak ugyanis, amelyet még nem fertőzött meg az agymosott reklám- szakemberek és külföldi üzletláncok által terjesztett amerikai konzumidi- otizmus legújabb őrülete. E sorok írója már annak sem örült, hogy az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a karácsony az emberek többsége számára rég elvesztette eredeti értelmét. A karácsonyról és az azt megelőző adventi időszakról a többségnek ma csak a vásárlás, a rohanás, a túlzsúfolt plázák jutnak az eszébe. A négy adventi vasárnapot a kereskedők eddig is arra használták fel, hogy a lehető legtöbb embert csalogassák az üzletekbe. A vas-, réz-, ezüst- és aranyvasárnapi kiárusításoknak azonban legalább némi köze volt az adventi ünnepkörhöz. Idén azonban már hetek óta bombáznak bennünket a Black Fridayval. A fekete péntek ma a falusi házuk előtti pádon trécselő nyugdíjasok között is beszédtéma. Sokuknak ugyan fogalma sincs arról, mi is ez, a lényeg, hogy ezen a napon minden olcsóbb. Csak gratulálhatunk a reklámszakembereknek. Egy újabb olyan amerikai őrületet sikerült ránk erőszakolniuk, amelyhez semmi, de valóban semmi közünk. A fekete péntek csaknem ötven éve ugyanis az amerikaiak legnagyobb ünnepe, a hálaadást követő péntek az Amerikai Egyesült Államokban, amely hagyományosan az ottani karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. Az első hálaadást a hagyományok szerint 1621 -ben ünnepelték az európai vallásüldözések elől Amerikába menekült telepesek, akiket egy ottani indián törzs segített. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták. Később persze - jó amerikai szokáshoz híven - az összes indiánt lemészárolták. Az 1970-es évek óta hálaadáskor az indián áldozatok emlékére ezért a bennszülött aktivisták minden évben nemzeti gyásznapot tartanak. Lelkűk rajta, mindenki úgy ünnepli a saját ünnepeit, ahogy neki tetszik. Mi közünk azonban nekünk ehhez? Semmi. Ugyanúgy, ahogy a fekete péntekhez sem. Az egésznek a lényege ugyanis az, hogy sokan a hálaadást követő péntekre is szabadságot vesznek ki az Egyesült Államokban, amit az ottani kereskedők a karácsonyi kiárusítások beindítására használnak ki. A fekete péntek nevet még 1966-ban a philadelphiai rendőrség adta a hálaadást követő napnak, arra utalva, hogy a kiárusítások miatt hatalmas dugók alakultak ki az utakon. Tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepekre, nem ártana betartani legalább a hetedik parancsolatot: ne lopj! A hálaadás ünnepe a fekete péntekkel együtt az amerikaiaké. Ne vegyük el tőlük! Van nekünk elég olyan ünnepnapunk, amely révén szabadjára engedhetjük konzumidióta énünket. Fekete péntek (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Mathias Rex szlovákul KOLLAI ISTVÁN A napokban felavatott somorjai Mátyás király-szobor több irányba is hullámot vert a dél-szlovákiai közéletben. Helyi szlovák körök kifogásolták, hogy miért szoborállításra megy a város költségvetése; a magyarok között pedig a kizárólag latin felirat (Mathias Rex) hagyott hiányérzetet. A latin megoldás nyilván azt küszöböli ki, hogy magyarul és szlovákul is ki kelljen írni a király nevét. Lehet, hogy érdemes lenne kétnyelvű, magyar-szlovák felirattal is próbálkozni - és még történelmietlen sem lenne. Mátyás király magyar neve mellett fel lehetne-e, jó szívvel” tüntetni az uralkodó nevének szlovák variánsát? Nyilvánvaló, hogy sok magyarnak ez is csípné a szemét, hiszen szlovák nyelvemlékek jószerivel nem kerülnek elő abból a korból, amikor Mátyás élt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Prágát és Bécset is meghódító király ne érintkezett volna a szláv világgal, hiszen ő maga is jelentős alak a cseh történelem színpadán. Ugyanígy a cseh világ is hatott Mátyás udvarára, a cseh nyelvű levelezés Magyarországon nem volt idegen abban a korban. A sikeres magyar uralkodó emléke így a szláv világban is megmaradt, a 19. század szlovák nyelvi és nemzeti mozgalmaiban pedig egészen kiemelt hely jutott Mátyásnak. Ekkoriban ugyanis elsősorban pont azok a szlovákok hivatkoztak rá, akik a magyarokkal való kiegyezéshez keresték az utat. Mátyás pedig azt a korszakot testesítette meg számukra, amikor az etnikailag már vegyes Magyar Királyság erős és jelentős tényező volt Európa színpadán. Ez a szlovák megközelítés önmagában nem jelenti a magyar és a szlovák vélemények egyezését, mert az „etnikailag vegyes” országon mást ért a szlovák és mást a magyar történelemkönyv. Viszont ami a számunkra érdekes, hogy Mátyás korszakának ez az idealizált, etnikai feszültségektől mentes képe rendkívül termékenyítőén hatott a szlovák irodalomra és kultúrára száz-százötven évvel ezelőtt. A szlovákok műveikkel egyebek mellett azt akarták akkor üzenni a magyaroknak és sajátjaiknak: építhetnénk a magyarokkal egy közös államot. Legkiemelkedőbb példája ennek Andrej Sládkovič Detvan című munkája. Ebben a történetben Martin, a gyetvai legény véletlenül levadássza a király sólymát, amit aztán bevall az uralkodónak; őszinteségéért Mátyás beveszi őt a Fekete Seregbe. Kevésbé ismert, de rendkívül érdekes példa az idealizált Mátyás-képre egy bizonyos Samo Vozár verse, ami a nemesek ellen szigorúan fellépő Mátyásról szól. Ráadásul ezt a költeményt (Keď boli Turkom rohy už zlámané) tartják számon a Štúr-féle irodalmi nyelven írott első versként. A kanonizált, modem szlovák irodalmi nyelv első verse tehát Mátyásról szólt... Mi ez, ha nem történelmi kapcsolat Mátyás és a szlovákok között? És vajon táplálkozott-e ez a Mátyás-kultusz valami helyi, felföldi szláv emlékezetből? Vagy magyar, illetve cseh hatásra alakult ki? Ki tudja. Érdekes viszont, hogy számon tartja az irodalomtörténet a „meghalt Mátyás - oda az igazság” szlovák verzióját: „Zomrel kráľ Matiáš - už viac pravdy nemáš!” Milyen érdekes, hogy a szlovák mondás még rímel is... És elértünk végre Mátyás szlovák nevéhez: Matiášként szerepel e fenti idézetben, ahogy Matiášként olvassuk a nevét a száz-százötven évvel ezelőtti szlovák írásokban. Később aztán, Trianon után a csehszlovák, majd a kommunista állameszme kilúgozta a szlovák köztudatból Mátyás emlékét. És bár a legújabb szlovák történelemkönyvek újra meglehetősen pozitívan szólnak a, jó”, „rendteremtő” uralkodóról, immár kráľ Matejként szerepel. Feltehetően cseh hatásra történt a névváltoztatás. Azonban ennek a Matej névnek nincs sok köze ahhoz a szlovák irodalmi tradícióhoz, amelyben Matiáš pozitív, mitikus, de szerethető személyiség, akinek az uralkodása etnikai békét és fejlődést hozott. És akiről aztán a későbbi szlovák generációk elfeledkeztek. Egy ilyen Mátyás-szobor jó alkalom arra is, hogy a magyarok megbolygassák a szlovák köztudat állóvizét. „Kraľ Matiáš” - ez annak az uralkodónak a becsületes szlovák neve, aki szobrot kapott Somoiján, nem pedig Matej; és nem lenne rossz, ha ezzel a történelmi névvel mind több helyen találkoznának a szlovákok, mert önmagában is üzenetértéke van. Ami a rostámon fennakadt SZILVÁSSY JÓZSEF Elmozdulás A Magyar Közösség Pártja új vezetésének sikerült együttgondolkodásra ösztönözni nemzeti közösségünk véleményformáló személyeit. Nagy kérdés azonban, milyen lesz a folytatás, hiszen temérdek tennivaló tornyosul nemzeti közösségünk előtt. Szakértők valóban segíthetik a Híd és az MKP politikusait különböző szintű érdekérvényesítő tevékenységükben. Egyelőre csak találgatni lehet, vaj on a két párt kivajúdja-e a politikai együttműködést, hosszabb távon esetleg a választási szövetséget. Menyhárt József pontosan tudta, miről és kikről beszél, amikor a találkozó utáni nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy abba kellene hagyni az árokásást, „habár a régi sebek nem felej- tődnek el, és jó magyar szokás szerint mindig fel is vakarjuk ezeket”. Ha folytatódna a sárdobálás, akkor a hazai magyar választópolgárok azzal büntetik a viszálykodókat, hogy nem mennek el voksolni. Ahogy már idén márciusban is sokan megtették kiábrándultságukban. Politikai baklövés Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes a magyar szórvány napja alkalmából a budapesti közmédiumokban egyebek mellett így nyilatkozott:,^ Kárpát-medencében élő tömbmagyarság - először Trianon óta - létszámában és százalékosan is erősödött, sőt a vegyes házasságoknál a magyarok asszimilálják a többségi nemzethez tartozókat. Ez jellemző Székelyföl- dön, a Csallóközben”. Meghökkentem, hiszen arról egyetlen szakember sem tud, hogy az utóbbi régióban - horribile dictu! - bárki is asszimilálná őket. Azt viszont hiteles statisztikai adatok igazolják, hogy a nemrég színmagyar régióban növekszik a betelepült szlovákok száma. Ha néhányan közülük megtanulnak magyarul, netán a vegyes házasságokban is így beszélnek, az a jó szándék jele, nem pedig az elnemzetlenítés következménye. Semjén Zsolt megalapozatlan kijelentésével tulajdonképpen Ján Slota szintjére süllyedt, aki már évtizedek óta azt szajkózza, amit most a kormányal- elnök állít, s amit a szlovák véma- cionalisták bármikor előhúzhatnak indulatokat gerjesztő érvként. Ráadásul már magyarországi politikusra hivatkozhatnak. Úrjövet Advent első vasárnapja köszönt ránk. Egykor ilyen tájt csendesedett a világ. Ma napról napra nagyobb a ricsaj, zúdulnak ránk a reklámok, az árubőség ellenére rohamozzuk a bevásárlóközpontokat, hogy aztán elcsigázva zuhanjunk bele az ünnepnapokba. Dőreség lenne az ajándékozás, az ajándékvásárlás ellen ágálni, csak valamiképp mértéket kellene tartanunk, mert a karácsony nem az értelmetlen költekezést, a rongyrázást jelenti. Miközben legfeljebb odavetett, ideges fél mondatok jutnak családtagjainkra. Az elkövetkező négy hétben Saint- Exupéry hőséhez hasonlóan díszbe kellene öltöztetni a szívünket is. „Fészekmeleg otthont nem a talmi csillogás, hanem a szeretetteljes légkör teremt, amely a tartalmas adventi készülődést követően valóban családiassá varázsolja a karácsonyt” - üzente elmélkedésében nem csak a hívőknek Bíró László püspök.
