Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-22 / 270. szám, kedd
14 OLVASD A JÁTÉKOT FOCITIPP ■ 2016. NOVEMBER 22. www.ujszo.com Olvasd a játékot: a 4-4-2-es gyémánt A futball hajnala kaotikus volt, a hivatalos kereteket nélkülöző játék még nem öltött formát. A futball taktikája - már ha nem túlzás ennek a szónak a használata az adott körülmények között - elég egyszerű volt még azután is, hogy rögzítették a csapatonkénti tizenegy játékos számát. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a csapatok csak rohangáltak a labda után. Az 1870-es évekig kellett várni arra, hogy a kapus megkülönböztetett mezőnyjátékossá váljon. 1909-től viselt a csapattársaitól eltérő színű mezt, és csak 1912-ben jött el az idő, hogy megszabják: a kapus csak a tizenhatoson belül érhet kézzel a labdához. Az 1920-as évek végére azonban a taktika, és a taktikai formációk már nemhogy kialakultak, de a játék szerves részévé, fejlődésének mozgatórugójává váltak - és mindez azóta sem változott meg. Az Olvasd a játékot sorozatunkban sorra vesszük a futball taktikai formációt és legfontosabb posztjait, melyek közül most a 4-4-2-es gyémántfelállással foglalkozunk. A 4-4-2-es formáció az 1960-as években robbant be a futballba, első megjelenését Angliában és a Szovjetunióban kell keresnünk. Ugyanakkor az európai elterjedése során - elsősorban a mediterrán régióban - a formáció jelentős változáson esett át. Amíg ugyanis a formáció szülőföldjén luxusjátékosként tekintettek az irányítókra, addig a latin futballkultúrában éppen azokat a megoldásokat keresték, hogyan tudnák őket beilleszteni a csapatrendszerbe. Általános leírás • Megjelenés: A 4-4-2-es gyémánt (más néven rombusz) taktikai formáció alapjai Angliából származnak, de elsősorban Olaszországban és Dél-Amerikában vált népszerűvé. • Megjelenés ideje: Az 1960-as évek második fele, döntően az 1966-os világbajnokság. • Megjelenésének oka: Az akkoriban teret hódító védekezésekkel szemben a rombusz formáció nagyobb középpályás kontrollt tett lehetővé a számbeli fölénynek köszönhetően, valamint így a kreatív, támadó középpályások is nagyobb hangsúlyt kaphattak. A 4-4-2 gyémánt az eredeti 4-4-2- nek egy speciális változata, amelyet akár 4-1-2-1-2-nek is nevezhetünk. Ahogy a neve is mutatja, a fő hangsúly a gyémánt alakú középpályán van, amellyel a fő cél a mennyiségi fölény létrehozása a pálya középső tengelyében. Ez a középpályás rombusz rengeteg passzlehetőséget nyújt a pálya centrumában, amivel elősegíthető a kombinatív játék, összeségében pedig az ellenfél védelmének áttörése. Maga az alapfelállás egy nagyon keskeny formációt takar magában, hiszen a középpályás számbeli fölény a cél, ezen a középpályás szélesség gyakran hiányzik. A rendszerben a széljátékért a felfutó szélsőhátvédek felelnek, így ezen pozíciók betöltése kulcsfontosságú Kaká a trequartista posztján vált világhírűvé az AC Milánban, mélységből pedig Andrea Pirlo mozgatta a legendás csapatot (Fotók: képarchívum) Az AC Milan, a rombusz tökéletes megtestesítője A 2000-es évek Milánja kétségkívül a legsikeresebb csapatok közé sorolható, nem csupán az eredményei, hanem a játékosai miatt is. Olyan legendás labdarúgók alkották a csapatot, mint Paolo Maidini, Costacurta, Cafú, Nesta, Pirlo, Redondo, Seedorf, Gattuso, Kaká, Rui Costa, Ambrosini, Sevcsenko, Inzaghi vagy Crespo - szinte kivétel nélkül világklasszis játékosok. 2003 és 2007 között öt év alatt három Bajnokok-Ligája-döntőbe jutott be a csapat, ami hiheteden teljesítmény - igaz, a csapat Carlo Ancelotti vezetésével nyolc év alatt mindössze egy bajnokságot tudott megnyerni. A Milan sikerének titka a rengeteg kreatív játékosban rejlett, különösen a középpályán. A középpálya alapját Andrea Pirlo adta, aki játékával egy új szintre emelte a mélységi irányító pozícióját és szerepkörét. A század fordulóján az új trequartistának tartották, a következő Roberto Baggiónak, aki az U21-es válogatottban remekelt a csatárok mögött, gólokkal és gól- passzokkal egyaránt kivette a részét a játékból. Azonban az Inter nem tudott helyet szorítani számára a csapatban, ezért kölcsönadták Bresciába, hogy első kézből tudjon tanulni Baggiótól. Carlo Mazzone vezetőedző viszont gyökerestül megváltoztatta Pirlo játékát, mivel a négyfős védelem előtt játszatta, a mélységi irányító pozíciójában. A Milánnak ekkor tetszett meg Pirlo játéka, és meg is vásárolta őt a váA 4-4-2 gyémánt működési elve szerepet kap. A formáció Dél-Ame- rikára a legjellemzőbb, azon belül is a brazil csapatok alkalmazzák előszeretettel, nem véleden, hogy az elmúlt évtized legjobb szélsőhátvédei és irányítói között számos brazil tehetséget találunk. Ki az a trequartista? A gyémánt középpálya kulcsfontosságú pozíciója a támadó középpályás, azaz a trequartista - elnevezése Olaszországból ered. Az úgynevezett 10-es szerepkör legnevesebb betöltői között lehet említeni Zicót, Piatinit és Maradonát is, majd később két aranylabdás játékost: Zidane-t és Kakát is. A poszt alapvető készségei a kiszámít- hatadanság, a kreativitás, az ádagon felüli technikai tudás, melynek segítségével a két támadót változatos módon képes megjátszani, hiszen a pálya bármelyik pontján előfordulhat ebben a köteden szerepkörben. Erre a pozícióra egyértelműen a legmagasabban képzett játékosok alkalmasak, akik nagyon magas szintű taktikai intelligenciával is rendelkeznek. A védekező futball fejlődésével azonban szerepük folyamatosan csökkent, főleg a 4-2-3-1- es formáció előtérbe kerülésével, amely kialakulásának kifejezett célja épp a klasszikus 10-es irányítók semlegesítése volt. rosi riválistól, bár az első szezonban még nem sok babér termett neki a középmezőny elején döcögő Milánban, ugyanis Ancelotti ekkor még jobban preferálta az Albertini- Ambrosini-Donati-hármast a középpálya centrumában. 2002-ben Albertini eladásával, és a korábbi csapattárs Seedorf érkezésével Pirlo szerepe is megváltozott. Rui Costával és Seedorffal a Milan két feltolt irányítóval játszott, amellyel az ellenfél középpályásai mélyebb pozícióra lettek kényszerítve, ezzel Pirlo szabadon maradt arra, hogy a védelmi vonal előtt irányítson. Ebben az évben a Milan megnyerte a Bajnokok Ligáját, egy 4-3-1-2-es formációt alkalmazva. A következő szezonban még támadóbbá vált a csapat egy fiatal brazil, Kaká érkezésével. Inzaghi sérülésével a középső irányítók még nagyobb hangsúlyt kaptak, Kaká, Rui Costa, Seedorf és Pirlo gyakran volt egyszerre a pályán, elöl pedig Sevcsenko élvezte a minőségi kiszolgálást, 24 gólt szerezve a bajnokságban. A Milan ebben a szezonban 11 ponttal nyerte a bajnokságot - nem kis részben a 4-4-2-es gyémántfelállásának köszönhetően. Amíg azonban a középpálya rengeteg lehetőséget teremtett támadásban, a csapat védekezése gyakran háttérbe szorult, és ezt a gyengeséget a legjobb ellenfelek könyörtelenül kihasználták. Mindez két emlékezetes estéhez vezetett a Bajnokok Ligájában. 2004-ben, miután a Milan hazai pályán 4-1-re simán elintézte a Deportivót, az idegenbeli visszavágón azonban 4-0-s vereséget szenvedtek a Riazorban. 2005- ben pedig a legendás, Liverpool elleni BL-döntő újra demonstrálta ezeket a problémákat, hiszen hiába fordultak 3-0-s előnnyel a félidőben, az angolok megfordították a mérkőzést. A gyémánt szerepe a modern futballban Az európai klubcsapatok manapság már ritkán használják a felállást, inkább csak szimatív módon, egy-egy mérkőzés erejéig. A közelmúltban Massimiliano Allegri Milanja és Ju- ventusa, valamint Brendan Rodgers Liverpoolja alkalmazta ezt a felállást - ők a 2013/2014-es szezonban, amikor 24 év után majdnem sikerült újra bajnokságot nyerniük. A rombusz formáció lehetővé tette, hogy Dániel Sturridge és Luis Suárez egyszerre legyen a pályán, mögöttük a mozgékony Sterling, valamint mélységben Steven Gerrard irányította a liverpooliak támadásait, akik gyilkos kontrajátékukra építve 101 lőtt góllal fejezték be a bajnokságot. A 4-4-2-es gyémánt emlékezetes estéje a BL-ben 2012 februárjában az AC Milan hazai pályán fogadta az Arsenal csapatát a Bajnokok Ligája nyolcad- döntőjének első mérkőzésén. A Milan nem bízta a véledenre, már 15 perc után megszerezte a vezetést, végül Ibrahimovic vezérletével - aki góljával és két gólpasszával kulcsszerepet vállalt - az olasz csapat 4-0-ra legyőzte az Arsenalt. A londoni együttes korábban egyszer sem kapott ki négy góllal a Bajnokok- Ligájában. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a játékrendszer védelmi sebezhetősége a visszavágón jelentkezett is: az Arsenal hazai pályán 3-0-ra verte az olaszokat. Beregi István AC Milan-Arsenal 4-0 (2-0) Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, 2012. február 15., Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 64500 néző, v: Kassai ® 15. Boateng, 38., 49. Robinho, 79. (11-es) Ibrahimovic MILAN: Abbiati - Abate, Mexes, Thiago Silva, Antonini - Van Bommel, Seedorf (12. Emanuelson), Nocerino - K. P. Boateng (70. Ambrosini) - Ibrahimovic, Robinho (84. Pato). Vezetőedző: Massimiliano Allegri ARSENAL: Szczesny - Sagna, Vermaelen, Koscielny (44. Djourou), Gibbs (66. Oxlade- Chamberlain) - Song, Rosický, Ramsey, Arteta, Walcott (46. Henry) - Van Persie. Vezetőedző: Arséne Wenger Az AC Milan 4-4-2-es gyémánt BL-felállása (2011/2012) ▼ Az AC Milan hazai pályán lehengerelte az Arsenalt
