Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-18 / 267. szám, péntek
www.ujszo.com I 2016. november 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Amerikai cirkusz Trump szabad kezet kap abban, ami mellékes a pénzvilág számára MOLNÁR IVÁN A lázadónak hazudott Donald Trump megválasztása hatalmas hullámokat kavart a politikai paletta mindkét oldalán. Trump támogatói és ellenzői is forradalmi változásokra számítanak. A különbség annyi, hogy míg az előbbiek egy jobb világ eljövetelét váiják, az utóbbiak fasiszta diktatúrával riogatnak. Azonban mindkét tábort átverték. Aki tisztában van az amerikai elnökválasztás módszereivel, az tudja, hogy az egész csupán pénz kérdése: az nyer, aki mögött befolyásosabb pénzügyi körök állnak. Idén a többség arra számított, hogy a győztes a demokrata jelölt, Hillary Clinton lesz, a választásokat támogató pénzügyi körök azonban tisztában vannak azzal, hogy a középosztály egyre elégedetlenebb. Ki kellett engedni a gőzt, márpedig a szelep csak Trump lehetett, Hillary Clinton megválasztása ugyanis a képzeletbeli politikai kukta felrobbanásához vezetett volna. Trump megválasztásával lassan leengedik a gőzt, és végül bebizonyosodik, hogy az önjelölt népvezér képtelen irányítani az országot, így nem érdemes arra szavazni, aki szembemegy a rendszerrel. Trump bizonyára szabad kezet kap több olyan témában, amelyek mellékesek a pénzvilág számára, a következményeket azonban az egész amerikai középosztály megérzi. Az USA gazdaságát ugyanis az amerikai jegybank, a Federal Reserve System - szó szerint „a Szövetségi Tartalék Rendszere”, gyakran használt rövidítéssel a Fed - irányítja. Eltérően az európai, államilag ellenőrzött jegybankok többségétől, a Fed vegyes állami-privát rendszerben működik. Számos magántulajdonú bank van az Egyesült Államokban, amelyek meghatározott mennyiségű nem átruházható részvényt vásároltak az adott régió Federal Reserve bankjában. Az említett magánbankok tulajdonosainak a többsége pedig nem amerikai, vagy nem csupán amerikai állampolgárságú, és nagy részük a demokratákat támogatja. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy mára biztosnak tűnik egy újabb amerikai kamatemelési hullám. A legfrissebb, e héten közzétett piaci árazások alapján 90% fölé emelkedett annak az esélye, hogy egy év elteltével újra kamatot emel a Fed. Az általános összefüggés az, hogy az alacsonyabb kamatok a hitelfelvétel költségét csökkentve ösztönzik a gazdasági növekedést, könnyebbé téve a vásárlást és a fogyasztást. A magasabb kamatok ezzel szemben a hitelköltségeket emelve lassítják a gazdaságot és csökkentik a keresletet, még nagyobb szegénységbe taszítva az amúgy sem rózsás helyzetben levő középosztályt. A kamatemelés célja így egyértelműen Trump kinyírása, amivel az Egyesült Államokat irányító gazdasági és politikai elit bebizonyíthatná, hogy a középosztály bármilyen rendszerellenes kitörési próbálkozása eleve halálra van ítélve. A világ Trump első hete után FELEDY BOTOND L esz-e geopolitikai újrarendeződés? Ez a kérdés joggal izgat minket itt, az egykori szovjet-orosz befolyási övezet határán. Egyelőre Donald Trump az ismeretlen az egyenletben: hogyan értelmezi az amerikai erőt és szuverenitást, kíván- e a világ messzi régióiban befolyást gyakorolni, csendőrködni és partnereket válogatni; vagy ráhagyja ezt a regionális nagyhatalmakra. Az eddigiekből az következik, hogy hajlandó lehet feladni egyes amerikai érdekzónákat. Elsősorban azért, mert választóit egyre kevésbé érdekli, hogy mi zajlik a világ másik végén. Nincs hidegháborús veszély, ami dominóként elérhetné Amerika partjait. így aztán mindenki annak a fejéhez vághatja a poharat, akiéhez akaija - amíg az közvetlen washingtoni érdeket nem sért. Ez a hozzáállás viszont megpecsételi az olyan országok sorsát, mint Ukrajna, Szíria vagy Kína kisebb szomszédai. Ha Trump úgy érzi, hogy az USA azáltal már biztonságban lehet, hogy a közép- és dél-amerikai kontinensen megőrzi a befolyását, akkor a többi kontinens sorsa megváltozhat. Az amerikai érdekek visszavonulása és az új regionális érdekek berendezkedése közötti idő pedig kaotikus lesz. Körülbelül most erre számíthatunk. A szövetségesi rendszerek alapjaiban rendeződhetnek újra. Míg a NATO - minden kampánybeli szlogen ellenére - az egyetlen megmaradó struktúra lehet, változásokat jelenthet egy bomladozó Európai Unió, a változó regionális kereskedelmi szövetségek, a befektetési bankok stratégiái. És jöhetnek a bevett hatalmi praktikák. Ez elsősorban Pekingnek, Moszkvának, Brazíliának, Delhinek vagy Teheránnak jelent esélyt. Maguk közt fogják eldönteni, hogy a tápláléklánc alsóbb részeit hogyan osztják fel, ha Washingtonnak nem lesz többé határozott kedvence az adott övezetben. Persze maradnak azért hídfőállások. Izraelt aligha engedi el Trump, Anglia kiemelt szerepet kaphat újra az európai kapcsolattartásban, megerősítheti London pozícióit a kontinensre visszaszoruló EU-val szemben. Felmerül, hogy akár a kémszövetségben működő angolszász koalíció - az úgynevezett Öt Szem, Five Eyes - magasabb szintre lép, vagyis a világ angolszász országai kötnek egyre szorosabb megállapodásokat. Kérdés, hogy Oroszországgal mennyire lesz, lehet baráti a viszony. Ha el is engedi Trump az orosz befolyási övezet szűkebb részét - tehát a Szovjetunió egykori tagállamait, kivéve az új NATO-tagokat - akkor ez elegendő-e a Kreml számára és megbékél, megnyugszik, vagy épp ez csinál étvágyat a további lakomához? Mivel akatják majd a felek egymást sakkban tartani? Kiberháborúval vagy az atomarzenállal? Mindkettő elég veszélyesen hangzik. Trumppal tehát jön egy kiszámíthatatlanabb geopolitikai korszak, amely az úgynevezett multipoláris újrarendeződésbe visz minket, ahol nemcsak egy vagy két szuperhatalom, hanem több nagyhatalom osztja meg egymás közt a világot. A több oszlopú világ lehet majd stabil, csakhogy addig egy erősen rázós átmenet következhet, amelyben Közép-Kelet-Európa is a lakomaasztalra kerülhet. Szavazatból napilap KOLLAI ISTVÁN A 27 évvel ezelőtti rendszerváltás egyik legfontosabb célja a sajtószabadság kivívása volt. A létrejövő demokratikus rendszerekben, komoly foghíjasságok mellett, de kialakult a nyomtatott sajtó piaca. Viszont negyedszázad elteltével egyáltalán nem lehet stabil médiapiacról beszélni sem Szlovákiában, sem Magyarországon; sőt, igazából a szemünk előtt zajlik a napilap-piac végzetes összezsugorodása. Emögött ott van a közélet iránti érdeklődés összezuhanása, illetve az internet térhódítása, ez utóbbi azonban nem fogja helyettesíteni a nyomtatott lapokat. A napilap-piac összerogyása miatt a politikai térnyerés egy relatív fogalommá vált: a Népszabadság példányszáma például elképesztő ütemben zuhant már régóta, tehát a baloldali napilap mögött álló MSZP kormányzása alatt is, ehhez a jobboldalnak nyilván kevés köze lehetett. A politika nem elfoglalta a nyomtatott sajtó bástyáit, csak benyomult egy nagyjából üresen hagyott területre, ahonnan a piac - a vevő - kivonult. Ha pedig nincs elég vevő a piacon, akkor igazából néhány jószívű befektető vagy ügyes szerkesztőség biztosítja az újságíró függetlenségét és szabadságát. Általános kesergésből van elég, ezért hadd álljon ezért itt egy konkrét felvetés. Ha a sajtószabadság fontos intézmény, és ezt az intézményt a piac nem biztosítja, akkor közpénzt kell rászánni, ugyanúgy mint például az élelmiszer-biztonságra és az egészségügyre. De hogyan lehetne a nyomtatott sajtót közpénzből biztosítani? Egy inspiráló párhuzam lehet erre a magyarországi szabályozás az úgynevezett pártalapítványokról. Eszerint minden frakcióval rendelkező párt jogosult egy elég nagy összegre, hogy pártalapítványt működtethessen; ezek aztán rendezvényeket szerveznek, kutatásokat rendelnek meg, szakértői gárdát építenek és mozgatnak. A 2003-ban összpárti támogatással elfogadott jogszabály révén ma minden budapesti frakciónak van alapítványa. Az általuk finanszírozott munkák, elemzések, rendezvények, felmérések tematizálják a közbeszédet; az ő elemzőik ülnek a tévék vitaműsoraiban; ezek az alapítványok végső soron a parlamentarizmus elmélyítéséhez járulnak hozzá. Nem is éri sok kritika ezt a rendszert. Érdekes kérdés, hogy ki lehetne-e ezt terjeszteni úgy, hogy a parlamenti pártok nyomtatott sajtótermékek támogatására is automatikusan kapjanak forrást: azaz minden párt, amely elér 5 százalékot (vagy akár 1,2 százalékot), automatikusan jogosulttá válna napilapok támogatására, közpénzből. Pártsajtó lenne ez? Ez az adott párttól függne, hogy egy ilyen újság inkább csak a saját bázisához szólna, közlönyként használná ezt, vagy nyitna minél több új olvasóhoz. Pártok alá rendelné a nyomtatott médiát? Inkább a parlamentarizmus védőerejét biztosítaná. Torzítaná a politikai napilapok piacát? Nem, mert a politikai napilapoknak Magyarországon nincsen piaca. Kiszolgáltatottá tenné az újságírót? Egyáltalán nem biztos: javulást, stabilitást, átláthatóságot jelenthet egy olyan helyzethez képest, amikor az újságíró elsősorban a tulajdonos személyétől függ. Nyilván elsőre sokaknak nem hangzik jól egy párt-támogatással működő napilap; és az is nyilvánvaló, hogy ez a felvetés nem egy ideális helyzetet intézményesítene. Ideális az lenne, ha rengeteg napilap fogyna a standoknál (és nem a bulvárlapok), az olvasók részéről rászánva napi párszáz forintot és fél óra olvasgatást. A realitás viszont egy komoly hitelességi válság, az újságírók minőségétől és személyes moráljától függetlenül. Erre lehet megoldás az, ha a választók szavazatai automatikusan egy-egy sajtóorgánumot erősítenének. Ha pedig ilyen parlamenti-szabályozás mellett valakinek hiányérzete lenne a közélet „sivárságával” szemben: az még egy érv, hogy az illető szavazni menjen - szavazatával automatikusan új napilap jöhet létre... FIGYELŐ A posztigazság az év angol szava A posztigazság, vagyis a post- truth lett az év szava 2016-ban az oxfordi angol szótár szerint, a kifejezésben a politikával terhelt elmúlt 12 hónap tükröződik - számolt be róla a BBC híroldala. A posztigazságot arra mondják, amikor a politikai véleményformálásban az objektív tények kevésbé számítanak, mint az érzelmes szólamok. A győztes szó kiválasztásának előzménye a júniusi brexit és a novemberi amerikai elnökválasztás. A posztigazság politikája kifejezéshez kapcsolódó szó olyan, szintén politikai tartalmú vetély- társait előzte meg, mint a brexit- párti (brexiteer) vagy az alt-right, ami az alternatív jobboldalt jelenti. A győztest az elmúlt év meghatározó társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági és technológiai folyamatait és eseményeit tükröző szavak szűkített listájáról választották ki. Az oxfordi angol szótár szerint a posztigazságot először 1992-ben használták, gyakorisága az előző évhez képest kétezer százalékkal nőtt abban az időszakban, amikor a britek uniós kilépéséről szóló népszavazás és az amerikai elnökválasztás és kampányaik folytak. „A közösségi média hírforrássá válása és az intézményektől származó tények iránti növekvő bizalmatlanság idején a posztigazság teret nyert a nyelvben: láttuk, hogy mekkorát ugrott az előfordulási gyakorisága júniusban, a brexit-kampány alatt és júliusban, amikor Donald Trump republikánus elnökjelöltté vált. Mivel a kifejezés használata nem mutat csökkenést, nem lennék meglepve, ha a posztigazság korunk meghatározó szavává válna” - mondta Casper Grathwohl, az oxfordi angol szótár munkatársa. (MTI)
