Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-12 / 263. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. NOVEMBER 12. u M inéi hidegebbre fordul az idő, annál szíveseb­ben járok sza­unába. Mond­juk én azok közé tartozom, akik szauna tekintetében a legforróbb nyárban sem tartanak szünetet, de igaz, ami igaz, azért jót izzadni, aztán pedig a jéghideg vízben meg­mártózni zord időben a legjobb: akkor adja ki igazán az ízeit, mint a fehérbor, ha hűvös és a vörös, ha langyos. Az ember ősi győzelmét ünnepli ilyenkor a hideg felett, ül csaknem meztelenül a forróságot okádó lávakövek mellett, és egy üvegablakon át bámulja, hogyan havazik odakint az elsötétedő, no­vemberi délutánban. Aztán kimegy gőzölgő testtel, és meghempergő- zik a hóban. Győzött a természet felen, ő a teremtés és a bolygó ura. A szaunába mindenféle emberek járnak, vannak összeszokott tár­saságok, amelyek mindig ugyan­abban az időpontban érkeznek, vannak random kalandorok, akik beesnek egy délutánra, amíg ven­dégségben járnak errefelé, vagy ép­pen csak arra autóztak, aztán soha többet nem jönnek, aztán vannak a magamfajták, akik összevissza járnak, amikor épp idejük engedi. Ez a rendszertelenség bizonyos ér­telemben szabadság is: az időpon­tok terrorját egyébként sem tűröm magam felett, nem hordok órát, és amennyire csak lehet, kerülöm, hogy megcsontosodott szokása­im és beidegződéseim legyenek. Ennek egyik része az, hogy nem ragaszkodom ahhoz, hogy mond­juk szerda és péntek délután járjak szaunázni: ha kedvem van, reggel felpattanok, és odamegyek, ha meg olyanom van, hetekig felé se nézek Ennek a szaunaszabadságnak azon­ban ára van. Nem válogathatom meg, kikkel ülök órákig összezárva. Ha nem lennék a szabadságom­ra ennyire finnyás, választhatnék olyan időpontot, amikor kedves, hallgatag emberek járnak, vagy bi­zonyára kifigyelhetnék olyan idősá- vokat is, amikor éppen senki sincs: Veronika Psotková: Sauna Péterfy Gergely A szauna-paradigma így azonban ki vagyok szolgáltatva az emberi természet - majdnem azt mondtam, hogy változatossá­gának, de nem: kétféleségének. Vagy tahókkal ülsz együtt, vagy nem, ez olyan, mint a brexit vagy az amerikai elnökválasztás. Az em­berek kétfélék tahók és nem tahók Vagy hogy is mondjam. Szóval ez így nyilván nem igaz, vegyék úgy, hogy ki se mondtam. De úgy is mondhatnám: magam sem hiszem, hogy hihetek a saját sze­memnek Szóval kétféle emberbe botolhatok a szaunában: az egyik fajta ember, ha társaságban van is, ha közben sörözget is, alapvetően tiszteli a másik ember jogát ah­hoz, hogy nyugalomban lehessen. Halkan beszélget, ha egyáltalán megszólal; ha megszólalt is, még halkan sem tárgyal intim magán­ügyet; nem söpri rád az izzadságát, nem ül közvetlenül melléd, nem öntöz a megkérdezésed nélkül mindenféle kotyvalékot a kövek­re, nem pörgeti a fejed fölött a törölközőjét, és aztán nem hagyja ott neked a kályhát védő fakeretre teregetve, hogy távollétében is sza­gold a teste bűzét. A másik fajta ember ennek pon­tosan az ellenkezője. Üvöltve be­szélget át a fejed felett a szauna másik sarkában ülő haverral arról, hogy kefélt félre az asszony mellett, milyen autót vett éppen, hánnyal ment múltkor az autópályán, és legközelebb milyen tetkót fog var­ratni; az összes cigány bűnöző, a zsidók a háttérből manipulálva irá­nyítják a világot, az ufók már rég itt vannak, csak a kormányok ha­zudnak, az arabok miatt már nem lehet nyugodtan végigsétálni egy nyugati város utcáin, minden autó­szerelő rohadt szemét csaló, és fran­cia autót nem szabad venni; vagy, hogy mi az aszcendense, mit olva­sott a horoszkópjában, hány éve nem fizet a szemét exférj gyerektar­tást, mennyit kellene még fogynia, » Vagy tahókkal ülsz együtt, vagy nem, ez olyan, mint a brexit vagy az amerikai elnökválasztás. hogy az alakja ideális legyen (nem az exférjnek, hanem neki), hogyan találta meg Istent, mért bizonyta­lan abban, hogy most akkor van-e lélekvándorlás, vagy nincsen, és hogy ő sosem szexelne egy négerrel, mert azt hallotta, büdösek. Nem mondhatnám, hogy ez a dolog különösebben szórakoztat. Pedig alapvetően szeretem a rajz­filmeket, ahol minden a jó és a fossz küzdelmére egyszerűsödik, mégsem érzem jól magam attól, hogy magam is egy rajzfilm részt­vevője vagyok, még ha kívül is esek a képen. Tanult barátaim arról panaszkodnak, hogy leheteden át­hidalni a szakadékot az értelmesek és az ostobák, az intelligensek és a bárdoladanok, a sötétek és a felvilá- gosodottak között. Lehet, hogy így van, de lehet, hogy az a baj, hogy még nem próbáltuk meg elég ala­posan elemezni, mért vezettek az eddigi próbálkozások kudarchoz. Én a magam részéről már annyi­val is elégedett lennék, ha fele-fele arányban bodanék ilyen és amo­lyan emberekbe. De ahogy most a világ kinéz, az ember csak akkor járjon szaunába, ha elfogadja, hogy baromságokat üvöltöznek a fülébe, izzadságot söpörnek az arcába és tö­rölközőt csattogtatnak a feje fölött. Mit olvas? Lucia Molnár Satinská nyelvész, publicista Nem túl gyakran jelenik meg szlovákul kortárs magyar regény, novella, vers talán még ritkáb­ban. Ünnepi esemény volt, hogy nemrég megjelent egy Erdős Vi­rág-kötet szlovákul. Alig győztem kivárni, hogy a kezembe vegyem, máris belemerültem. A Moja vina a iné válogatás Erdős Virág verseiből. Amikor magyarul olva­som a műveit, vagy őt hallgatom, csupán sejtem, milyen jó. Csak a szlovákra fordított szövegeiben tudok elmélyülni, és csak a szlo­vák fordításokban érzem szavai minden árnyalatát. Persze, a vers- fordításnál előfordulhat, hogy a forma megtartása végett teljesen megváltozik a tartalom, de mivel Erdős Virág verseit egy csapat fordította szlovákra, ez nem történt meg. A köteten több mű­fordító dolgozott. A legtöbb vers nyersfordítását Eva Andrejčáková készítette, és Vlado Janček a nyersfordításokból írt verseket. A szlovák szövegeken érzékelhető Vlado finom slant poetrista- hatása. A versek természetesek szlovákul, élvezetesek, viccesek és komolyak egyszerre. A könyv az Aspekt szlovák feminista kiadó­ban jelent meg. Már a borítója felhívja magára a figyelmet: egy Kundy Crew-hímzés motívumá­val készült. Nagyon nagy öröm számomra, hogy Erdős Virág szövegeit a szlovákok is olvashat­ják, élvezhetik. Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá. Én biztosan ajánlani fogom nekik. Erdős Virág: Moja vina a iné, Aspekt, 2016 SAROKPONT Anya csak kettő van M ár amennyi­ben jól szá­molom őket, amikor az anyanyelvvel kapcsolatos megnyilatkozásain­kat leltározom. Mert, ugye, kit nem javítottak már ki - édes­anyanyelvünk ápolására, megőr­zésére intve? Rendben, őrizzük és védjük, ámde melyiket? Ame­lyiket a szülőanyától tanultunk, vagy amelyiket a nevelőtől? Most akkor kezdjek „hát”-tal mondatot vagy ne? Buszhoz fussak vagy buszra? Téliszalámit vegyek vagy magyart? Kérdezem, nem mondom. Ismerem mind­két nyelvi formát, csak míg az egyik természetesen csúszik ki a számon, a másikat észben kell tartanom, akárcsak egy idegen nyelv szavait, szabályait, aspektu­sait. Az egyik nyelven gondolko­dom, a másikon kommunikálok. Nem nyelvészkedni szeretnék, inkább elmélkedni. Arról az ural­kodó nyelvszemléletről, amely kézi vezérléssel akar belebabrálni egy magától működő folyamat- ■ ba, hogy utána úgy pöffeszked­jen, mint a mesebeli Csipike, hogy lám, ő keltette fel a napot, s önhitt buzgalmában még azt se veszi észre, hogy éppen lenyugtat­ta azt. Mert önmagát megnyug­tatta, hogy megint tett valamit a megmaradás érdekében. No, de mi az, ami így megmarad? Egy módhatározó, egy rag? Cserébe viszont nyert egy közösségileg karban tartott nyelvi frusztrációt. Arról az uralkodó nyelvszemlé­letről, amely mintha nem venne tudomást a nyelvi megismerés létezéséről. Hiszen nyelvhaszná­lati intelmekkel kommunikáci­óra bírni az embert (Nota bene! gyereket) olyan, mintha arra biztatnánk őt, hogy mondjon le mentális képességeinek egy ré­széről. A javáról. Elvégre a tudás megszerzése elsősorban a nyelv segítségével történik. És ha ebben mesterségesen meggátolják, ak­kor miért is tanul anyanyelvén a kölyök? Nem kérdem, mondom. Sejteni vélem, hány olvasóm há­borodik fel ezen az ordenáré be­széden. Merthogy hogy is beszél­het így egy magyartanár, sőt mi több, egy magyartanárokat okító magyartanár?! És hogy vége van a világnak, ha már az efféle is így beszél. Sajnos, nincs vége annak a világnak, amelyben nyelvi meg­bélyegzéssel fojtjuk egymásba a szót (gondolatot!). Azt, amelyik egyébként is ritkán kívánkozik ki belőlünk, ha közös ügyeinket kellene megvitatni. Márpedig ha elnémulunk egyik anyánk nyel­vén, a másikkal se tudjuk majd magunkat megértetni. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom