Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)

2016-11-12 / 263. szám, szombat

14 POTRÉ

PRESSZÓ ■ 2016. NOVEMBER 12.

www.ujszo.com

E

urópának Alain Delon, Amerikának ő, Robert Redford az első számú romantikus ikonja. De amíg Delon a vonzó rosszfiúk kategóriájából emelkedett a magasba, addig Redford romantikus lelkületű értelmiségi hősként hódította meg a világot. A Delon által megformált, a törvénnyel sokszor szembekerülő, nem egy esetben gyilkolással vádolt bűnözők ugyanúgy hasonlítottak a francia sztárra, mint a Redford révén megformált, ragyogó szellemi képességekkel megáldott, törvény- tisztelő jófiúk magára a New York-i színészre. „Mintha az ördöggel kötött volna szerződést - nyilatkozta róla hét filmjének rendezője, Sydney Pollack. - Mindig fiatal, mindig szőke és mindig tökéletes.” Másik nagy rendezője, Alan J. Pakula ugyanezt így fogalmazta meg: „Nincs senki, áld hozzá mérhető.” Rövid és tömör értékelése ez Redford művészetének, egyben karizmatikus egyéniségének De annak a nyolcvan esztendőnek is, amelyet maga mögött tudhat, sőt bátorságának, nyitottságának, kísérletező kedvének, tartásának és emberi nagyságának is.

Evekkel ezelőtt, Karlovy Vary fesztiválján egyszerre volt lenyűgöző és megdöbbentő. Sem fizikai, sem lelki erejét nem fitogtatta, mégis úgy tűnt: egészséges életformájának köszönhetően megingathatadanul áll a lábán. Nem egy kedélyes, szépen öregedő filmsztár benyomását keltette, hanem egy konzervatív értékeket valló, energikus férfiemberét, aki a macsóság leghalványabb jele nélkül is a férfiasság mintaképe, sportos eleganciájával pedig csak aláhúzza hibátlan küllemét. A megdöbbentő pedig az volt benne, hogy nem próbált fiatalabbnak látszani a koránál. Narancssárga ing- jében és világoskék farmernadrágjában ugyanúgy festett, mint egy jó megjelenésű amerikai favágó, sőt még a járása is olyan volt, mintha naponta erdei ösvényeket taposna, egyedül az arca, a ráncai árulkodtak arról, hogy a sors őt sem kímélte. Magánéletének viharai szemmel látható, mély nyomokat hagytak rajta. Ugyancsak nagynevű pályatársa, Michael Douglas plasztikai műtétek sorával próbálja legyőzni az évek múlását. Redford ráncai megszámlálhatok, hiszen nem akar gumiarcú sztárrá vagy még inkább androiddá válni. Nem ragaszkodik kétségbeesetten a fiatalsághoz, „évgyűrűit” büszkén viseli. Ettől is olyan rokonszenves.

.Átlagos amerikai családba születtem - mesélte Karlovy Varyban. - Szerény körülmények között nőttem fel. Nem volt sok pénzünk, de nem éheztünk. Apám egy olajtársaság könyvelője volt, anyám a háztartást vezette. Korán elveszítettem őt. Tizenkilenc éves voltam, amikor meghalt. Santa Monicában akkoriban nem volt sok szórakozási lehetőségünk. Szerdán délután a városi könyvtárba mentünk, vasárnap este a moziba. Egy kicsi kis házban laktunk, ahonnan már gyerekként el akartam kerülni. Éjszakánként, amikor a szüleim már aludtak, kimásztam az ablakon, és kint ücsörögtem a csillagos ég alatt. A látvány mindig megnyugtatott. Tudtam, hogy mindentől irtó messze vagyok Középiskolásként csak a sportban tűntem ki. Nem voltam jó tanuló. Örökké fantáziáltam. Egyetlen tantárgy sem tudott igazán lekötni. De a sportban jó eredményeket értem el. Ennek köszönhetően ösztöndíjjal vettek fel a Colorado Egyetemre, művészettörténet szakRobert Redford

Makulátlan életművel

ra. Egy évnél tovább az sem érdekelt. Hogy legyen egy kis pénzem, amellyel elindulhatok valamerre, beálltam az olajfúrók közé. Az ő munkájukat aránylag jól megfizették. Egyáltalán nem vonzott a kommersz amerikai életstílus. A szabadság, az igen! Előbb az Egyesült Államokat jártam be, aztán nekivágtam Európának. Párizsban és Firenzében kezdtem el tanulni. Festészetet. Azt hittem, a képeimből majd szépen megélek. Nem ez történt. Éppen hogy csak fent tudtam tartani magam. Amikor Firenzében már csak 200 dollár lapult a zsebemben, az volt a jel, hogy visszatérjek Amerikába.” New Yorkban keresett albérletet, ahol előbb képzőművészeti tanulmányokat folytatott, majd egy hirtelen ödettől vezérelve beiratkozott a színművészeti akadémiára. Később még egy váradan fordulat jött az életébe. Házasságot kötött egy tizenhét éves mormon lánnyal, akitől aztán négy gyermeke született.

„Minden barátomat, közeli ismerősömet megleptem ezzel a döntésemmel. Én, aki folyton azt hangoztattam, hogy harmincöt éves korom előtt nem fogok megnősülni, egyszer csak ott álltam csecsemővel a karomban. Huszonkét évesen a saját elhatározásomból vetettem véget férfiúi szabadságomnak. De nem ez volt a nagy tragédia. Öt hónapos korában meghalt a fiunk. Bölcsőhalál vitte el. Lolától huszonhét évnyi házasság után váltam el, fiunknak és két lányunknak köszönhetően öt unokám van. Rövidebb-hosszabb kapcsolatok után 1996-ban megismerkedtem Sibyllel, aki német és festőművész, 2009 óta pedig a feleségem.”

De térjünk vissza a nagy pálya- módosításhoz. Még mindig a festészet foglalkoztatta, de már New Yorkban, amikor mesterei közül az egyik, akinek elárulta, hogy díszlettervezői álmokat szövöget, azt tanácsolta neki: próbálja meg akkor inkább a színészetet. A külső

adottságai megvoltak hozzá, s játékkedvért sem kellett a szomszédba mennie.

„Soha nem álltam színpadon, a színészet meg sem fordult a fejemben. Mások hitették el velem, hogy alkalmas vagyok erre a pályára. De hogy valóban az vagyok, az akkor derült ki számomra, amikor az egyik mozgásórán azt a feladatot kaptam, hogy egy versre készítsek koreográfiát. A vers egy hollóról szólt, én pedig az egész termet kihasználtam. Röpködtem jobb- ra-balra, ki az ajtón, vissza, majd felugrottam az ablakba, belefészkeltem magam a többiek ölébe. A tanár elégedetten bólogatott, majd arra kért, hogy csináljam még egyszer ugyanazt. Később elárulta, ezen akarta lemérni, hogy amit tudok, képes vagyok-e fokozni, vagy legalább olyan átéléssel előadni, mint elsőre. Mérhetedenül szabadnak éreztem magam. Mintha szárnyaim nőttek volna. Csodálatos perceket éltem meg. Ez az élmény bent is tartott az akadémián, onnan pedig egyenes út vezetett a Broadway-re.”

Először a Vasárnap New Yorkban című előadásban lépett közönség elé. Sikere volt. A Mezídáb a parkban még magasabbra repítette. A világsikert is ez a darab, pontosabban ennek filmváltozata hozta meg számára, 1967-ben. Addig három filmben szerepelt. A helyzet komoly, de nem reménytelen, Üldözők, Ez a ház bontásra vár. Egyikben sem tudott kitűnni. Nem volt rá igazi lehetősége. Nem így Neil Simon vígjátékának filmváltozatában, Jane Fonda oldalán. Férj és feleség a mézesheteik elmúltával szembe kell hogy nézzenek házasságuk szürke hétköznapjaival. Együtt maradnak, vagy szétmennek? - ez a történetben a nagy dilemma. Két évvel később már George Roy Hill rendezésében remekel. Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Négy Oscart nyer a film, Redfordot az egekbe emeli a kritika. És onnantól

fogva nincs megállás. Bármiben játszik is, az másnap már kasszasiker. Ilyenek voltunk, A nagy balhé, A nagy Gatsby, A nagy Waldo Pepper, A Keselyű három napja.

Hollywood nagy legendáival játszott. Marion Brandóval, Paul Newmannel, Dustin Hoffmannal. A nők közül Barbra Streisanddal, Fay Dunawayjel, Daryl Hannah- val. Később Glenn Close-zal, Meryl Streeppel, Kim Basingerrel. A romantikus történetek után politikai filmekbe hívták. Az elnök emberei, Törvényszéki héják, majd jön a Távol Afrikától, a Folyó szeli ketté, a Kémjátszma. Ismét egy kis romantika, politikai töltetű akciófilm. Kétszer játszik Brad Pitt-tel, és átadja neki hollywoodi stafétabotját. Közben ő maga is rendezni kezd. 1980-ban, rögtön az első, önálló munkájával, az Átlagemberekkel elnyeri a legjobb filmért és a legjobb rendezésért járó Oscar- díjat. A történet hősei hétköznapi emberek, akik nem képesek feldolgozni, hogy az idősebb fiuk balesetben meghalt. Redford az egész világot megríkatja, hiszen ő maga is tudja, milyen érzés, amikor egy házaspár átéli a lehető legrosszabbat, gyermeke elvesztését. A kilencvenes évek első felében ismét rendez. A Kvíz-show-val egy népszerű tévévetélkedő hazugságokra épülő mechanizmusát leplezi le, A suttogónak már nemcsak rendezője, hanem főszereplője is.

És most vissza a Sundance kö- lyökhöz, a ma is híres, 1969-es western szerepéhez, amelyben a Paul Newman által megformált Butch Cassidy rablótársa. 1961- ben, Utah állam északi részén két hektár földet vett. Ott épített magának egy régimódi, egyszerű stílusú nyaralót. „Télen, amikor rengeteg hó hullott, a feleségemmel együtt a nyakunkban cipeltük a gyerekeket. Sem vízvezetékünk, sem csatornánk nem volt. A havat olvasztottuk fel, hogy legyen vizünk. A legboldogabbak talán mégis akkor voltunk. Mindenre ott tanítottuk meg a gyerekeinket. Mindenre, amit az életben maradáshoz mdniuk kellett.” Később ugyanott újabb területeket vásárolt, drótkötélpályát és síparadicsomot építtetett. Amíg hollywoodi kollégái pszichoanalízisre jártak, ő pihenőhelyet létesített a hegyekben, és védte a tájat, az élővilágot. Park Cityben a fiatal filmesek számára nyitott intézetet. Sundance néven a világ egyik legrangosabb fesztiválját indította el, amely a független filmesek fóruma lett, és a legjobb bemutatkozási lehetőséget biztosítja minden ifjú alkotónak. Mára a Sundance igazi filmes birodalom, önálló tévécsatornával. „Boldog vagyok, hogy nem most kell indulnom a pályán - mondta Karlovy Varyban. - Nem irigylem a mai fiatal színészeket. Hatalmas nyomás nehezedik rájuk. Rengeteg elvárással kell megküzdeniük. Még mielőtt bármit letennének az asztalra, meg kell hogy találják a stílusukat. Valamivel ki kell tűnniük a tömegből. Számomra ez okozná a legtöbb nehézséget. Én ma is olyan vagyok, mint amikor az első lépéseimet tettem a színészi pályán. Ugyanaz a fickó, csak egy kicsit öregebb kiadásban.”

Hogy a legszerényebb, a legbecsületesebb, a legrokonszenvesebb amerikai sztárok egyike, ahhoz kétség nem férhet. Életművéért 2012-ben kapta meg az Oscart. Ám amire még ennél is büszkébb: meg tudta őrizni emberi arcát. Ezért pedig a legközelebbi hozzátartozói és a barátai díjazzák.

Szabó G. László