Új Szó, 2016. november (69. évfolyam, 254-277. szám)
2016-11-05 / 257. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. NOVEMBER 5. 2j TÁRCA A SZALONBAN Kukorelly Endre nr*/ / / levezes Koüégám, jellemezze nekem a televíziót. (Dózsái Mónika) V iszonylag sokszor nézek tévét. Sok, de a nethez képes semmi. Politikai adások, futballmeccs, filmek, kulturális izék. Ezek nagyjából a legrosszabbak, nemigen jön össze nekik, előfordul, hogy azért nem kapcsolom ki, mert annyira rossz. Eredetieskedő, unalmas, lila, lassú, puffasztott, és valamilyen oknál fogva szinte kizárólag színészeket interjúvolnak. A pártpolitizáló műsorok a műsorvezetők miatt jobbak, ezeket azért nézem, mert nem bírtam betelni azzal, milyen alacsonyra küzdik le magukat, akik az ügyeimet intézik. Minden cirkuszban van valami szórakoztató, nem lehet annyira pocsék, hogy ne, mert akkor meg a pocsékság szórakoztat. Filmet fáradtságból nézek tévén, épp megy, bármikor abba lehet hagyni. Csak olyan filmeket adnak, amiket nem játszanak a mozik, és ha játszanák, nem mennék oda. Futballt csak rossz szokásból, külföldi csapatnak nem drukkolok, a magyarokkal viszont az van, hogy mégiscsak érdekes látvány a turáni átok működés közben. Nekünk nem volt tévénk. Az utolsó olyan korosztályhoz tartozom, mely zömmel televízió nélkül nőtt fel, tizennyolc voltam, amikor vettünk. Anyám utálta, most folyamatosan ül előtte. A Bajnóczy nevű osztálytársam szülei ügyvédek voltak, ültünk a nappali hatalmas foteléiben, néztük a Munkácsyt. Ami ment. Fradi-Tatabánya, príma kis reklámok, csinos monoszkóp. Először Robin Hood, aztán Teli Vilmos. A Bartáékhoz is átjártam tévézni. A folyosó kockakövén gombfociztunk, néha kicsúszott valamelyik játékos a korlátvas alatt, lecsattant az első emeletről. Nyáron átforrósodott a folyosó köve, odasütött a nap. Egyszer, már nem tudom, miért, a szünet közepén bejöttem V Külföldi csapatnak nem drukkolok, a magyarokkal viszont az van, hogy mégiscsak érdekes látvány a turáni átok működés közben. a telkünkről a városba, ebéd után átmentem hozzájuk játszani. Nyáron sosem voltam Pesten. Furcsa szagok, más zajok, másmilyen forróság, hasaltunk a folyosó kövén. Náluk benn nem volt hely. Egyetlen szoba, kesernyés illata tetszett is meg nem is, a redőny leengedve, világított a sötétben a televízió. Mintha nem lenne ablak. Nincs bevetve az ágy, feküdt a dunyha alatt a Bartának az apja, bámulta a tévét. Tévéztem a Bartáéknál. A konyhában rossz szagú fateknő, a falnak fordítva. Kaptam lekváros kenyeret, nagyon ízlett, ropogott a friss kenyér héja, csuklómra folyt a baracklekvár. Én nem tudtam, hogy ők prolik, és hogy az micsoda. Szo- ba-konyhás lakásban élnek, nincs fürdőszobájuk, vécé a gangon. Van vécé a gangon, ezt persze tudtam, és mégsem. Tudtam, hogy léteznek prolik, és nyilván észrevettem, hogy a Bartáéknál csak egyeden szoba van, meg hogy nincs fürdőszoba. Van televíziójuk. Viszonylag, mondjuk anyámhoz képest, alig nézek tévét. Hetekig semmit. Összevissza. Az anyukám tényleg nézi. Nem ezt vagy azt a műsort, hanem hogy mit adnak, és bosszankodik, hogy semmit se adnak. Szörnyű a műsor. De mindenhol, mind a huszonöt csatornán. Akkor miért nézed? és így tovább, ez megy naponta. Ezért találták ki a szappanoperákat, az akármilyen is, de tuti, hogy olyan. Mint az előző részlet. Néha rászólok az unokaöcsémre, hogy hagyja abba. Feljön tévézni, olyankor nemigen bírja abbahagyni. Nincs készülékük, a húgom valahogy ellene van, vagy nem is tudom pontosan, mert amikor nálunk van, ő is odaül, és bámulja. A gyerek azért nézi a leghülyébb sorozatokat és rajzfilmeket, amiért én olvastam. Ugyanilyen hülyeségeket. A történet miatt, mi más miatt. A tévéellenességtől némileg kiütéses vagyok, ugyanakkor viszont simán kikapcsoltatom a gyerekkel rajzfilm közepén, és azonnal visszahoznám a hétfői adásmentes napot. Egyszer láttam cirka tizenöt másodpercet a Daliásból, két férfi meg két nő egy étteremben, egyik nő feláll, indul ki a toalettre, másik nő, hogy várj, én is megyek, erre egyik férfi a másiknak: Te, ezek miért mennek ki mindig együtt? Azt hiszen, én vagyok az egyetlen a világon, aki szó szerint mindenre emlékszik a Daliásból arra, amit látott, és mindennel meg is van elégedve. Mit olvas? Száz Pál, Két vajdasági szlovák szerző művében bolyongok, mindkettőnek van személyes története is - ugyanis mindkettő, hogy úgy mondjam, öntudadan terepmunka során került a birtokomba. A sokáig költőként számon tartott Viera Benková Stred sveta a iné prózy című könyvét idén nyáron szereztem be a kiadóban (Slovenské vydavatelské centrum) Báésky Petrovecben (Báčki Petrovac). Michal Babinka költő Sviatok jazier című válogatáskötetét is ekkor túrtam ki az újvidéki Nublu antikvárium egy eldugott polcáról. Több kysáči (Kisač) Babinkáról szóló anekdota végighallgatása után — itt telepedett meg a költő, a helyi könyvtárat is róla nevezték el - kezdtem a kötet verseit ízlelgetni. A.történetek általában az intenzív iváson túl kezdődtek és a hajnalhoz kapcsolódtak, a másik szereplő és a helyszín változott. Hol egy helyi szorgos traktorista volt a kysáči határban, hol pedig Mika Antié, a zseniális szerb költő a Pétervárad alatti kocsmák egyikében. S mint mondtam: ízlelgetni kell Babinka verseit és Benková regényét is, éppen a nyelvi sokszínűség és kifinomultság okán. Leleményessége, bevallom, gyakran késztet az online „SAV-kás” szlovák nyelv szótárának használatára. Babinka lenyűgöViera | 20 nyelvi ~ re . sv?ta I olvasottsága (szerbet tanult és tanított egyébként) főként az asszociációk vezette költői képek láncolatosságában teljesedik ki. Az elevenség mindent áthat: a bácskai földet, a szexualitás megélést, a csipkelődő iróniát éppúgy, ahogy a halál elkerülhetedenségét. A hatvanas években jelentkező generáció ősereje lüktet Babinkában, miközben sajátos grammatikával artikulálódik. A hullócsillagok azonban korán halnak. A petroveci Viera Benková regényében dialektális szavakkal is gyakran találkozunk. Szilánkos szerkezete miatt (Michal Harpáň egy tanulmányában kollázsszerűnek mondja) egyaránt olvasható regényként és kisprózagyűjteményként. A szöveg a krónikát idézi, a szövegrészekhez évszámok kapcsolódnak (1745-től 2002-ig), a történetmondás mégsem lineáris. Bár generációk lánca sejlik fel, inkább a táj mítoszát olvashatjuk. SAROKPONT Való világ A rra ébredek, hogy néznek. Ötödik emeleti garzonomban nem szokványos ébresztő. A foghíjas mosoly egy barázdált, sovány archoz tartozik. Visszabiccentek amúgy neglizsésen, ugrok az ablakhoz, roló le, majd a fürdőszobába menekülök. De ott meg egy másik arc vigyorog a ház tatarozásához felállított állványról. És hiába gördül a roló, a vasfüggöny lamellái között is belátni a derengő félhomályba. Nincs menekvés, körbezártak, itt tárgyalni kell. Kinyitom az ablakot, előbb államnyelven próbálok egyezségre jutni. Az arc elkomorul, a fej biccent, de a tekintet üres. Rutinból magyarra váltok zuhanyozhatnám! A reakció dettó, nem moccan. A rend kedvéért teszek még angolul egy tiszteletkört, aztán megadom magam, Übergabe, capitolazione. Röpke egy hét alatt szépen összecsiszolódunk ebben a siketnéma peep show-ban. Ök kukkolnak, én pedig hallgatózom, milyen nyelven mondjam nekik, hogy „Isten áldja meg kendteket”. A szlávban biztos vagyok, abban is, hogy keleti. Ruszin? Közben 20 négyzetméteres otthonomat műveleti területté nyilvánítom, amit surranópályák, menekülő útvonalak szabdalnak tiltott zónákra és védett zugokra. Sose gondoltam volna, hogy ekkora térkép készül köpet- nyi életteremről. Kapcsolataink vá- radanul elhidegül- nek. Leáll a gázkazánom, se fűtés, se meleg víz. Az építésvezető személyesen lát a hiba elhárításához, közben többször is elnézést kér, hogy munkásai leszigetelték a kazánkéményt, ezért állt le a rendszer. Szegény vidékről jöttek, nem ismerik a modern Irinyiiket, a szöget ugyan be tudják verni, és verik is szorgalmasan, de egyébként szakképzedenek. Orbán migránsai, mondja szó szerint. Ukránok, magyar údevéllel és lakcímmel. A legolcsóbb legális munkaerő az EU-ban. Nem forszírozom a dolgot, végül is csak tisztálkodni szeretnék. Nincs értelme nyitott ablaknál konferenciázni egy négy nyelven beszélő szlovák építés- vezetővel a nemzetkompatibilis migránsokról, a magyar útlevéllel (!) rendelkező szakképzeden ukrán szakmunkásokról. Elvégre egy EGT-állampolgár a huzatban is nyitott minden olyan megoldásra, ami a rászorulókon segít. Legfeljebb másképpen gondol arra a 15 százalék magyar vendégmunkásra, aki állítólag segít betömni a honi foglalkoztatási lyukakat (és a kéményeket). Miközben sűrűn lapozza a Petőfi- fordításokat, hogy szót értsen az össznemzeti kuplerájba bemenekített voyeurökkel. Hizsnyai Tóth Ildikó A mellékletet szerkeszti: Czajlik Katalin. Telefon: 02/59233449. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
