Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-13 / 238. szám, csütörtök

ász 2016. október • www.ujszo.com UJ SZÓ HOBBI I Hon- és vízfoglalók Beleunva a pontyok hajkurászá- sába, hirtelen elhatározom, hogy pergetni megyek. Mekkora talál- t mány az internetes térkép! Elkez- t ) dek kalandozni a virtuális térben, ke­resgélve a régi kedvenc, rég hanyagolt vizek között. Egyik kedvenc tavam Pozsony közelében egy - valamikori Kis-Duna ágból kialakult - hosszan el­nyúló, keskeny tó, amelyhez gyönyörű emlékek fűznek. Oda kéne menni, nem vi­tás. Pár éve harsány csukarablásoktól volt hangos a tó néhány csökös, akadós része. Ráközelítek a térké­pen, és majd leesek a székről. Házak sora a vízparton! Két éve jártam itt utoljára, akkor még nyoma sem volt itt ezek­nek. Most pedig, ha a térkép nem csal, egy helyütt tucatnyi, ettől nem messze hat épület terpeszkedik a tóparton. Mindig lehangol a látvány, hogyan nyomulnak az újgazdagok az egyre gyérülő érintetlen természet kellős kö­zepébe, és egymás után kell húznom a strigulát egy listán: ide se megyek többé. A legszomorúbb a dologban, hogy ezek a vizek, ha nem is védett természeti környezetben, netán ter­mészetvédelmi övezetben fodrozód­nak, mégis egyfajta oázisai (voltak) a pihenni, a város zajától eltávolodni vágyó embereknek, horgászoknak. Ha ez így megy tovább, valóban nem ma­rad más, mint valamelyik szomszéd or­szágban vásárolni horgászengedélyt, és elfelejteni az itthoni pecát. A térképen nem tudtam annyira rákö­zelíteni, hogy azt is lássam, vajon ezek a honfoglalók egészen a partig húz- ták-e a kerítést, egyáltalán, van-e ott kerítés. A honi állapotokat ismerve, az is elképzelhető. Majd ha kiheverem a sokkot, kimegyek megnézni. De az is lehet, hogy nem. A legújabb, elkerü­lendő halastó a Dunahidas kataszte­rében fekvő Zöldvíz. Ezúton is küldöm a horgászok hódolatát a hidasi önkor­mányzatnak vagy az ottani telektulaj­donosoknak, akik lehetővé tették ezt a barbárságot.- KÖVI ­Csuka, és/vagy süllő? KÖZHELY, DE MEGINT ITT VAN AZ ŐSZ. NAGYON HIRTELEN JÖTT, SZINTE FELKÉSZÜLETLENÜL ÉRTE A HORGÁSZOKAT. MINAP MÉG EGY SZÁL TRIKÓBAN LEHETETT ÜCSÖRÖGNI A VÍZNÉL, MA MÁR A BÉLELT KABÁT IS ELKÉL EZ PERSZE A VÉRBELI PECÁSOKAT ALIGHA RIASZTJA VISSZA HOBBIJUKTÓL SŐT. A RABLÓHALAK SZERELMESEI ÉPPEN EZT AZ IDŐSZAKOT VÁRJÁK, AMIKOR A VÍZ FÖLÖTT TERPESZKEDŐ REGGELI, SEJTELMES KÖDÖK IZGALMAS TITKOKAT REJTENEK, ÉS NAGY CSUKÁKKAL KECSEGTETNEK. VAGY SÜLLŐKKEL DE MELYIKKEL GYAKRABBAN? alán különös, és lehet, hogy vitatható a meg­állapítás, de az utóbbi évek személyes tapasztalatai azt mutatják, hogy vizeinkben egyre inkább visszaszorulnak a csukák, és enyhén túlsúly­ba kerülnek a süllők. Több halastó és élővíz horgá­szata közben is azzal a nyugtalanító jelenséggel találkozhatunk, hogy szin­te nem hallani/látni csat­togó, harsány csukarab­lást, a nádszélből, bokrok alól előrobbanó ragadozó szívdobogtató jelenségé­vel, ami azelőtt természe­tesnek tűnt. Ugyanakkor a süket vizekben gyakoribb a szétspriccelő snecik látványa, mi egyértelműen a mélyből közéjük durra­nó süllő jelenlétére utal. Akár fényes délidőben is. Sokan a klímaváltozással is magyarázzák az egyes halfajok visszaszorulását vagy elszaporodását. Ennek azonban nem sok köze lehet a klímaválto­záshoz, amely a ragadozó halaink közül inkább a harcsáknak kedvez, hiszen a szürke óriások sokkal jobban viselik a mele­gebb, tehát oxigénhiányo- sabb vizeket, mint akár a csuka, pláne a süllő. A fizetős horgásztavak állo­mánya e tekintetben nem mérvadó, hiszen oda a tulajdonos azt telepít, amit a fizető horgászok keres­nek, igényelnek. (Ezért is találkozunk - a mindent a vendég kedvéért szemlé­let miatt - egyre egzotiku­sabb halfajtákkal egy-egy „műanyag tavon"). Hogy mi állhat a dolog hátterében, rejtély. Annál is inkább, mert a süllő sokkal háklisabb, érzé­kenyebb hal a csukánál, tehát elvileg a nagy nyo­más alatt levő vizeinkben logikusan neki kellene nagyobb mértékben fogyatkoznia. Egy-egy horoggal távozó csuka szájában néhány hónap alatt - maró gyomor­savának köszönhetően - elrozsdál az ott maradt horog, sőt nem ritkán foghatunk olyan csukát, amelynek drótelőke lóg a szájából, és vígan táp­lálkozik. Ezzel szemben a süllő egy durvább szakí­tás után szinte biztosan elpusztul, pláne, ha szilványt ér a horog. Ez a látszólagos ellentmon­dás azonban éppen az ő javára szól. Míg a csuka enyhén szólva „butább" állat, a süllő sokkal óva­tosabb. Míg a csuka már csak megszokásból is ödatöröl egy-egy előtte elhúzott támolygó kanál­nak, wobblernek, a süllő gyakran csak kóstolgatja a műcsalit. Ráadásul a süllő elsősorban éjszakai ragadozó, ezért a nap­pali horgászdömpingnek kevésbé van kitéve, mint a csuka. Talán ez utóbbi tény magyarázza a csukák visszaszorulását. Mert „süllőspecialista" horgász­ból még mindig kevesebb van, mint a csak úgy, általában pergető pecá- sokból, akiknek mindegy, milyen halat akasztanak, csak kapásuk legyen. S erre nagyobb általános­ságban a csuka fizet rá. Ráadásul mohósága miatt az étlapja is változato­sabb, mint a finnyásabb, válogatósabb süllőé, így könnyebb horogra csábítani. Egy biztos: jobban meg kéne becsülnünk vizeink egyik legpompásabb ra­gadozóját, és - különösen a nagy, a szaporulat szem­pontjából igen termékeny - nem feltétlenül kell a mélyhűtőben végeznie minden csukának.- IK­iodálatos ragadozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom