Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-08 / 234. szám, szombat
fir SZTÁRVILÁG PRESSZÓ 2016. OKTOBER 8. www.ujszo.com Magánszínházat alapítanak M agánszínházat alapít Nacsa Olivér és Németh Kristóf; az új teátrum decemberben tartja első bemutatóját. Nacsa Olivér előadóművész, humorista az Ml aktuális televízióban felidézte: alapítótársa, Németh Kristóf színművész május végéig a Játékszínt vezette, ő maga pedig évek óta tevékenykedik a Budavári Palotakoncert producereként, most azonban szerettek volna valami olyat létrehozni, ami mindkettejük szívügye, miközben értéket képvisel. Németh Kristóf hozzátette, a Játékszín élén eltöltött négy év alatt megbizonyosodott arról, hogy Magyarországon van már létjogosultsága egy piaci alapon működő színháznak. A színházi kultúra már nem igényel feltédenül állami támogatást, ha egy teátrumot fiatalos szemléletű, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberek vezetnek - jegyezte meg, hozzáfűzve: a magyar közönség évente rengeteg színházjegyet vásárol, erre és a társasági adókedvezményekre alapozva gazdaságosan működtethető egy színház. Németh Kristóf szerint a magyar néző többnyire azért megy színházba, hogy kikapcsolódjon, nevessen, hogy el tudja felejteni az aznapi feszültséget. Az új teátrummal ezért szeretnék hazai szerzők friss műveit bemutatni, de alapvetően az angolszász világból hoznak majd olyan darabokat, amelyeket eddig Magyarországon nem lehetett látni, köztük zenés produkciókat. Az első bemutató helyszíne a Nagymező utcai „pesti Broadway” lesz, 2016 decemberében - árulta el Németh Kristóf. Nacsa Olivér hozzátette: idővel állandó játszóhelyet is szeretnének, de még keresik az új teátrum leendő otthonát. (MTI) Németh Kristóf (balra) és Nacsa Olivér állandó játszóhelyet szeretne. Még keresik az új teátrum leendő otthonát. (Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence, jatekszin.hu) Szacsvay László (balra) és a művészt kérdező Sándor András (Fotó: zenthe Ferenc Színház) „Az emberek szeretete ad erőt” Különleges beszélgetésnek lehetett tanúja Salgótarján közönsége múlt héten a város fiatal teátrumának, a Zenthe Ferenc Színház új rendezvénysorozatának debütálásán. A Nemzet Színésze, Szacsvay László a lehető legnagyobb ajándékot adta mind az őt kérdező Sándor Andrásnak, mind a jelen lévő publikumnak: az őszinteségét és a bizalmát. A már ötödik évadát kezdő társulat törekszik arra, hogy kuriózumnak számító élményeket adjon a közönségnek. Olyat, amit még Budapesten sem feltédenül kap meg az ember. Az új kezdeményezéssel a Nemzet Színészei előtt kíván tisztelegni a színház, egy-egy előadói estre meghívva őket a Zenthe Szalonba. A színészóriásokkal történő beszélgetések célja, hogy emberközelbe hozzák a magyar színjátszás ikonjait. Szacsvay László, a Jászai Maridíjas, érdemes és kiváló művész meglepő nyitottsággal mesélt pá- lyafűtásának mérföldköveiről és privát szférájának rejtett epizódjairól. Olyan szellemi emléktárgyakat mutatott meg a közönségnek, amelyeket az ember csak egészen kivételes helyzetekben mutat meg másoknak. A művész meglepő nyitottsággal mesélt életének nehéz periódusairól, s elárulta, a nehézségeken a humor segíti át. „Ez az én ars poeticám, a humor. Csak így lehet túlélni mindent. Még az igazán nehéz, emberpróbáló időszakokat is. Hogy honnan az erő? A közönség szeretetéből. A tapsokból” - árulta el, majd hozzátette, többször is megkeresték őt nehéz élethelyzetben lévő emberek azzal, hogy adjon nekik tanácsot a túléléshez. „Mit lehet ilyenkor mondani? Csak azt, amiben magam is hiszek, hogy nem hagyhatja el magát az ember, mert aki leáll, az elmegy. Jövőre leszek 70 éves, azért az már valami. Néha ugyan elfáradok, de olyankor egy kiadós alvás sokat segít.” A művészt kérdező Sándor András így foglalta össze az estét a beszélgetést követően: ,Annyi útravalót kaptunk tőle ezen az estén, amit még egy motivációs tréningen sem kapna a közönség. Most is bebizonyosodott, hogy a figyelem és a megértés a legbecsesebb árucikkek. Egymásból tudunk a legtöbbet tanulni. Mi mindannyian sokat tanultunk a Nemzet Színészétől, akinek őszinte köszönettel tartozom a bizalmáért.” A Nemzet Színészei sorozat október 26-án folytatódik Salgótarjánban Molnár Piroskával. A Zenthe Szalonban minden hónap utolsó szerdáján olyan színészóriásokat hoznak testközelbe az alkotók, mint Almási Éva, Tö- rőcsik Mari, Andorai Péter, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Haumann Péter, Tordy Géza. (Zenthe Ferenc Színház) Özvegye szerint Robin Williams fejében „vegyi hadviselés” folyt halála előtt R obin Williams özvegye egy amerikai tudományos folyóiratban számolt be arról, hogy a színész öngyilkossága előtt súlyos ideg- rendszeri megbetegedéssel küzdött, és valóságos „vegyi hadviselés” zajlott az agyában. Robin Williams 2014 augusztusában önkezével vetett véget életének. Özvegye, Susan Schneider Wilhams az American Academy of Neurology folyóiratban részletezte férje utolsó hónapjait, egyre súlyosabbra forduló betegségét. A színész Lewy-testes demenciában (LBD) szenvedett, amelyet a szellemi leépülés tünetei mellen a Parkinson-kórra jellemző tünetek is kísérnek. „Terrorista a férjem agyában” témájú esszéjében felfedte: olyan súlyos volt Wilhams állapota, hogy még a patológiai szakvéleményeket kiállító orvosok is azt állították, hogy ilyesmivel nem találkoztak korábban - ismertette a cikket a The Guardian brit napilap honlapja. Az LBD a második leggyakoribb formája a demenciának az Alzhei77 Robin elméje hanyatlott, és o tisztában volt ezzel mer-kór után. A két betegségnek sok közös szimptómája van, és előfordul, hogy félrediagnosztizálják, és Parkinson-kórosnak nyilvánítják az LBD-s betegeket. Williams özvegye felidézte, hogy 2013 októberében, a második házassági évfordulójukon a színész gyomorproblémákra és szorongásra panaszkodott, a tünetek pedig olyan gyorsan erősödtek fel, hogy az már riasztó méreteket öltött. Decemberre már erős paranoiás, depressziós, álmadansági és memóriaproblémái alakultak ki, valamint magasba szökött a stresszes állapotot jelző kortizolszintje. Halála után derült ki, hogy az agyában magas koncentrációban fordultak elő Lewy-testek, és ez okozta nála az akut paranoiát és a személyiségétől eltérő érzelmi kitöréseket. Schneider Wilhams mindezt úgy festette le, hogy férje „agyában vegyi hadviselés zajlott”. Williamsnek pánikrohamai és emlékezetkiesése volt, akkoriban forgatta az Éjszaka a múzeumban 3. részét, és nehézséget jelentett neki megjegyezni a szövegét. „Robin elméje hanyadott, és ő tisztában volt ezzel. El lehet képzelni azt a fájdalmat, amelyet emiatt átélt” - fogalmazott az özvegy. Bár halála előtt három hónappal Parkinson-kórt állapítottak meg nála, a halottkémi jelentés végül mégis egyértelműen diagnosztizálta, hogy LBD-ben szenvedett. Az özvegy azonban arról írt esszéjében: még ha időben kiderült volna is, hogy az LBD felelős az állapotáért, valószínűleg érdemben az sem változtatott volna utolsó napjain. Susan Schneider Williams, aki a napokban került be az Amerikai Agykutatási Alap igazgatói tanácsába hozzáfűzte: azért írta az esszét, hogy felhívja a neurológusok figyelmét a betegségre, hogy a szakemberek jobban megértsék a pácienseket és gondozóikat, és férje esetén keresztül is a téma kutatására ösztönözze az orvosokat. (MTI) Robin Williams és felesége, Susan Schneider 2012-ben (Fotó: sita/ap)