Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-07 / 233. szám, péntek
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com 2016. október 7. I 7 Nyitott egyetemi kapuk Önbecsapás, hogy vagy csak mi járhatunk jól, vagy csak a másik KOLLAI ISTVÁN M ásnapos ország - ezzel a címmel jelent meg jó néhány éve Peter Zajac irodalomtudós Szlovákiáról szóló esszékötete magyar nyelven. A jelző ma Magyarországra is igaz lehet: Budapest túl van a kvótanépszavazáson, de a szavazás után most nincs más, mint a plakátok halma, és egy fúra politikai másnaposság. Émelygés, hogy mások nyomoráról vitatkozzunk tovább, és az a fejfájdító lehetőség, hogy mindenki ott folytassa az érvelést - szócséplést, sértegetést, uszítást - ahol abbahagyta. Hiányérzet lehet ez azoknak is, akik nemmel szavaztak, és azoknak is, akik nemet mondtak a „nem” kampányra. Ha valamikor, akkor egy ilyen másnapos, kiüresedett helyzetben lenne jó, ha elfogyna a szó, és a tettek jönnének. Egy ilyen cselekvési irány lehetne a visegrádi országok (kormányok, gazdagok, civilek) részéről az elutasított kvótarendszer helyébe egy olyan szisztémát tenni, ami úgy nyit kapukat (és akkorát), ahogy az a befogadónak is az érdeke. A határ helyett például tovább lehet nyitni az egyetemi kapuk ajtaját, a létező ösztöndíjakat egy olyan kiterjedt rendszerré alakítani, amivel a képzésbe lehetne befogadni a fejletlenebb világok fiataljait, ide értve a Nyugat- Balkánt és Ukrajnát is, vagy a volt szovjet területeket. Az efféle ösztöndíjaknak valamilyen szinten van hagyományuk. Még a kommunista blokk részeként, Magyarország sok „harmadik világbéli” diákot fogadott - sokan ideköltöztek, ide házasodtak, ma szembejönnek az utcán vagy fogadnak az orvosi rendelőben. Az ilyen felvetésekre gyakran jönnek reflex-szerű ellenvetések, de ezekről a kérdésekről nem puszta reflexek alapján érdemes dönteni. Ha valaki például azt mondja, hogy kell ez a pénz itthon is, itteni ösztöndíjra, ebben sok igazság van: szükség van a hazai hátrányos helyzetűeket segítő ösztöndíjakra is (van is ilyen), de e kettő nem zárja ki egymást. Ha valaki azt mondja, hogy minek bárkit is idecsalogatni, szerintem téved: függetlenül a lakosságszám csökkenésétől vagy növekedésétől, sok jó koponya kis helyen is elfér. Nem baj, ha ilyen szempontból többen leszünk. Ha valaki azt mondja, minek szánjunk pénzt „mások” oktatására, szerintem téved: ez egy befektetés, megtérül akkor is, ha itt marad, akkor is, ha hazamegy (magyarul tudó, magyar kötelékekkel rendelkező orvosok és mérnökök Ázsia-szerte - nem rossz). És végül, ha valaki azt mondja, minek a visegrádi országoknak bármilyen megoldással is fellépni a migrációs kérdésben, szerintem téved: Visegrád mozgásterét nem a kvótarendszer sikeres elutasítása növelné igazán, hanem ha sikeresen tud a helyébe állítani valamit, ami nem a teljes bezárkózást jelenti, de fenntartja a szuverén döntés jogát, hogy honnan, hányán érkeznek. Lehet ez valami teljesen más, mint egy ösztöndíjrendszer - más megoldásokon is érdemes elgondolkodni. Viszont érdemes, úgy általában, elgondolkodni. Jó lenne nem beleké- nyelmesedni olyan önbecsapásokba, hogy vagy mi járunk jól, vagy a másik; továbbá van a kőkemény érdek és naiv utópiák világa. Van, hogy mindkét fél jól jár, lehet, hogy „csak” keresni kell a megoldásokat. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Jéghegyek közt LAMPL ZSUZSANNA A Titanic 1912-ben süllyedt el. Nincs évfordulója, csak egy túlélő unokájának könyvét olvastam. A Szeredből származó fiatal apa hűtlen felesége tudta nélkül száll fel két kicsi fiával a gigantikus hajóra, hogy Amerikában kezdjen új életet, de elnyeli őt a jeges óceán. A gyerekek megmenekülnek. Az írónő nagyrészt a valóságot írja le, de a könyv fikciót is tartalmaz, hiszen a piciknek nincsenek emlékeik a katasztrófáról, csak álomszerű villanások. Ezért egy kicsit utánanéztem a tragédiának. Ki a felelős az ütközésért, pláne, hogy az arra haladó hajók figyelmeztették a kapitányt? Egyértelműen az ember. A történéseket irányítók konoksága, önteltsége, tudatlansága, tétovasága, nemtörődömsége, nyereségvágya, igno- ranciája. S mindennek háttere a pökhendi hit, amit az utasok is elég hosszú ideig osztottak, hogy az ember a tökéletes ész ura, és az ő teremtménye, az a hajó, minden körülmények között győzedelmeskedik. A jéghegy másképp gondolta. Utólag a felelősök mosták kezeiket. Voltak, akik a túlélők számát állították szembe az áldozatokéval, mondván, lehetett volna még rosszabb. Kommunikációs fordulatok pro és kontra. A tény: 2200 utasból 1500 meghalt. Egy falunyi ember. Persze fordítva sem lett volna kisebb a tragédia. A magyarországi népszavazásról is ez jutott eszembe: kommunikációs fordulatok pro és kontra. Tény, hogy a népszavazás nem érvényes, mert a 8.2 millió szavazásra jogosult kevesebb mint fele vett részt rajta. Ugyanakkor tény, hogy eredményes, mert az érvényesen szavazók több mint fele, pontosabban 98 százaléka, 3.2 millió ember egyforma választ adott. Az több, mint fél Szlovákia. Durva általánosítás, hogy ezek az emberek mind idegenfélők, agymosottak, begubózók, akik még sosem lépték át az ország határát, bár biztosan ilyenek is vannak közöttük. S az sem igaz, hogy a nem szavazók mind a haladás bajnokai (más szavazásoknál gyakran szokás azt írni róluk, hogy közömbösek, érdektelenek, alibisták, nem élnek állampolgári jogaikkal), bár biztosan vannak köztük olyanok is. Persze elgondolkodtató, hogy 3,2 millió kimondott véleményt sokan azért tartanak semmisnek, mert kétmillióval kevesebb, mint a ki nem mondott, ennélfogva alaktalan vélemény. De hát ez a demokrácia. Ja, és még egy. Nem igaz, amit kommunista kollégám mondogat a diákoknak, hogy a hajón a legszegényebbek közül haltak meg a legtöbben. A legtöbb áldozat a második osztály, azaz a társadalmi középosztályhoz tartozó férfiak (kisvállalkozók, tanítók stb.) közül került ki. Ennyit a baloldali propagandáról. Egyelőre a Titanicról beszélek. De a hajók jönnek, mennek. És a jéghegyek is. Legközelebb ki süllyed el? Klímamessiás MOLNÁR IVÁN H atalmas hírveréssel jelentették be a napokban, hogy fordulópontjához ért a sokak által az emberiség megváltójának, egyfajta modem messiásnak tartott Párizsi Szerződés. A klíma- változás megakadályozása érdekében aláírt egyezményt a héten az Európai Parlament is jóváhagyta. A nagy kérdés csak az, hogy az emberiség valóban képes-e megállítani a felmelegedést, vagy a katasztrófa már elkerülhetetlen. Az egyezmény hatályba lépésének feltétele, hogy azt az ENSZ klíma- változás elleni keretegyezményének 55 olyan állama ratifikálja, amelyek együttesen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 55 százalékáért felelősek. A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével létrejött megállapodás azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartsa az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A politikusok szerint a szerződés fantasztikus áttörés, a nagy kérdés már csak az, hogy az emberiség valóban képes-e megállítani a fel- melegedést. A klímaváltozás tagadhatatlan tény, amit kutatások tucatjai támasztanak alá. Legutóbb James Hansen, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) korábbi vezető klímakutatója és 11 szakértőtársa jelentette be, hogy a globális felmelegedés miatt 115 ezer éve nem volt ilyen meleg. A Világbank elemzése szerint a szélsőséges időjárás miatt Afrikában és Ázsiában is emberek milliói kerülhetnek nehéz helyzetbe, ami az elkövetkező időszakban beindíthat egy soha nem látott népvándorlást a szerencsésebb helyzetben levő országok irányába. Mindez óriási szociális és politikai feszültségekhez vezethet a nyugati országokban, a globális felmelegedés eredménye így egy globális konfliktus lenne, több millió áldozattal. Ennek elkerülésében segíthet a párizsi klímaegyezmény. A lényeg ez esetben azonban a feltételes módon van. Az egész ugyanis nagyjából arra a helyzetre hasonlít, mint ha egy lejtőn lefele dübörgő, vezető nélküli úthengert próbálnánk megállítani úgy, hogy felugrunk rá, és úgy döntünk, rálépünk a fékre. A probléma csak az, hogy még nem tudjuk, egyáltalán müködik-e a fék, hiszen nem lehet tudni, hogy a mostani felmelegedés milyen mértékben írható az emberiség számlájára. Az ennél is nagyobb probléma, hogy míg a példabeli úthenger fékjének működőképességét másodpercek alatt felmérhetjük, a párizsi klímaegyezmény esetében ez hosszú évtizedekig tarthat, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz eredménye. FIGYELŐ Életbe lép a klímaegyezmóny November 4-én lép életbe a párizsi klímaegyezmény, miután szerdán az Európai Unió hét tagállama hivatalosan is bejelentette az ENSZ- nek, hogy ratifikálta a megállapodást. A hatályba lépés feltétele volt, hogy az ENSZ klímaváltozás elleni keretegyezményének 55 olyan állama ratifikálja a megállapodást, amelyek együttesen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 55 százalékáért felelősek. Az Európai Parlament és az Európai Tanács kedden ratifikálta a megállapodást. Az Európai Unió részéről hét tagállamban - Magyarországon, Franciaországban, Szlovákiában, Ausztriában, Máltán, Portugáliában és Németországban - ratifikálták nemzeti szinten is az egyezményt. A gázkibocsátás mintegy 4 százalékáért felelős hét EU-tag szerdán jelentette be hivatalosan az ENSZ-nek a ratifikálást, így a megállapodás 30 nap múlva, november 4-én, még a november 7-én kezdődő Marrá- kesben tartandó COP22 konferencia előtt hatályba lép. Nepál és Kanada csatlakozásával másodszorra is meghaladták a hatályba lépéshez szükséges értékhatárt. Az ENSZ szóvivője szerint „ami egyszer elképzelhetetlennek tűnt, immár megállíthatatlan”. Becslések szerint a megállapodást eddig ratifikáló összes ország a gázkibocsátás 58,7 százalékáért felelős. Mások mellett Barack Obama amerikai elnök is megszólalt a környezetvédelemért vívott harc sikerével kapcsolatban, történelminek nevezete a szerdai napot. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: ha a párizsi klímamegállapodásban vállaltakat a világ végigviszi, a történelem idővel fordulópontként fog emlékezni erre a napra. A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével létrejött keretmegállapodás azt a célt erősítette meg, hogy a Föld légkörének fel- melegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a fel- melegedés csak 1,5 fokos legyen. Ez a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, az EU tagállamai, valamint az USA is támogatott. Azonban számos friss tanulmány kételkedik abban, hogy sikerül a célt elérni, vagyis a globális fel- melegedést 2 Celsius-fok alatt tartani. A kutatók szerint úgy tűnik, a célkitűzés megvalósítása olyan, még nem létező technológiáktól függ, amelyek kivonják az üvegházhatású gázokat a légkörből. Az amerikai Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) közlése szerint a légköri széndioxid koncentrációja már nem fog a szimbolikus 400 ppm-es küszöbérték alá esni a mai felnőttek életében. A jelenlegi a legmagasabb koncentráció a hárommillió évvel ezelőtti pliocén kor óta. Abban a korban a tengerszint nagyjából 19 méterrel volt magasabb a mainál, az Északi-sark közelében fák nőttek, mert nem volt jég. (MTI)
