Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-01 / 228. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2016. OKTOBER 1. INTERJÚ Í3l M űvészete Jáva szigetén teljesedett ki, de a zenei gyökerei otthonról erednek. Zsenge gyermekkoromban értek az első zenei hatások. Nagyanyám az erdélyi Aranyosgyéresről származik, s mivel szüleim nagyon elfoglalt emberek voltak, Budapesten nagyon sokat voltam vele. Nagymamám kissé rekedtes, de tiszta hangján énekelt, kimerítheteden volt a dallamvilága; ő tanított énekelni engem is. Édesanyám nem örökölte zenei érzékét, így az unokájában látta a mezőségi dalok fővárosi továbbélését. Édesapám hegedült, s gyakran vitt magával koncertekre. Az általános iskolában én is ezen a hangszeren játszottam. Ekkor még csak földrajzórán tanult Indonéziáról. Egy humán oktatásközpontú nyolcosztályos gimnáziumba jártam, így nem véleden, hogy az ELTE magyar-kulturális antropológia szakán folytattam tanulmányaimat. Az indonéz kultúra is itt került látókörömbe; Clifford Geertz jávai írásai keltették fel érdeklődésemet a vajang (árnybábjáték) mint komplex művészet iránt. Valóban, az ősi kultúrában az irodalom, a zene, a tánc, a színház, a képzőművészet egyaránt jelen van, s filozófiai alapja is rendkívül kifinomult. Nemhiába, a jávai emberek erősen kötődnek a szimbólumokhoz. Az olvasottak hogyan váltak valósággá? A magyar szakot már majdnem befejeztem, s az antropológián is túl voltam az első szigorlaton, mikor egy beszélgetés során barátnőm a küencvenes évek Indonéziájában eltöltött ösztöndíjáról mesélt. Nem hagytak nyugodni szavai, s tanácsára én is beadtam egy ösztöndíjkérelmet a budapesti indonéz nagykövetségre. 2004 tavaszán művészeti, vajangképzésre jelentkeztem, s már májusban kezemben volt a kedvező válasz. A szakot Balin és Szólóban (Szurakarta) lehetett elvégezni, én a jávai kötődés miatt az utóbbit választottam. Egy álom vezette a szigetországba. Az ébredés nem volt kiábrándító? Valóban aggasztott szakmai előképzettségem hiánya. Azért is szorongtam, mivel a „puppeteryre” hagyományosan csak fiúkat vettek fel. Szerencsére ez változott, a csoportomban volt még két lány - híres dalangoknak, mestereknek a gyermekei -, ők a családból hozták a tehetséget. így inkább a külföldi származásom keltett némi feltűnést. A képzés egyébként rejtett némi ellenmondást: tradicionális művészetet oktattak akadémiai szinten. A mai napig úgy gondolom, hogy a jávai ősi hagyományos művészetek - mint a tánc, a bábművészet vagy a gamelán zene - alapjait gyermekkorban rakják le, s a tudás átadásában a család vagy a faluközösség játszik szerepet. A már felkészült fiatalok később, az akadémiai oktatásban ismereteiket már csak elmélyítik. Milyenek voltak az első benyomásai? A jávai bábművészeten belül a „szolói stílust” ismerhettük meg. Eleinte az elméleti oldal érdekelt: a vajang története, a szimbolikák és a bábművészet ágai. Volt mit tanulni, egy jávai mondás szerint „ha egy másik faluba lépsz, teljesen át kell alakítanod a szokásaidat”. Az óráÁrnyjáték és rivaldafény Serfőző Ágnes a vajangot, az árnybábjátékot kísérő gamelán zene avatott énekes-előadója. Népszerű művész, családja és hivatása már Indonéziához köti. Életéről és munkájáról Dzsogdzsakartában (Yogyakarta), a szultáni birodalmi fővárosban beszélgetünk. furcsállja. Két gyermekünk van, egy lány és egy fiú. A konyhában az ízekben őrzöm az otthon szellemét; húsvétkor nehéz lenne sonkát feltálalni, de a karácsonyi halmenü tökéletesen elkészíthető, s mákos guba, beigli is kerül az asztalra. A vallási különbségek mennyire osztják meg a családot? A jávai vallási hovatartozásról hosz- szasan lehet beszélni. A lakosság nagy része iszlámnak vallja magát, de a fundamentalista irányzatoktól messze állnak. Sokszor az iszlám öt szabályát sem tartják be. A lakosság életét egy szinkretizmus, a különböző vallási hagyományok együttes ápolása szövi át, amelyben az animista, a hindu, a buddhista misztikus elemek keverednek. Minden vallás gazdagította az itteni embereket, melyek tanait be tudták olvasztani mindennapjaikba. A kereszténység is maradandó nyomot hagyott a szigetvilágban. E különleges hitvilágot jávaiság néven emlegetik. Alapvető kérdés mindenki számára: mi az emberi életnek és létnek a célja. A tradicionális művészetekhez kötődők is őrzik e gyökereket, s engem is ezek a kérdések kötnek Jávához. kon egy fehér vászon, s egy teljes gamelán zenekari hangszerkészlet várt ránk; mindenki tudta a dolgát, kivéve engem. A vászonhoz küldték valamelyikünket egy történetet előadni, vagy egy epizódot kellett figurákkal bemutatni. Eddig a vajang művészetről beszéltünk, a gamelán zene hogyan lépett be az életébe? A vajang és a gamelán zene elválaszt- hatadanok. Jóllehet minden új volt számomra, rájöttem, hogy a hangszerek nagy része — metalofonokról, xilofonokról beszélünk - könnyen elsajátítható egy bizonyos szinten. A húros hangszerek, gender, rebab, kezelésének tökéletes megtanulása már más lapra tartozik. A tanítási módszer viszont nagyon különbözött az öreg kontinensen tapasztaltaktól. A gamelán a közösségi zenélésen alapszik, mindig figyelni kell a másikra, individualitásnak a zenekarban nincs helye. Az oktatási intézmények sem fejlődtek ki, a tehetséges gyermeket idős, hímevet szerzett mesterhez küldték, akinek hajlékában családtagként élhetett, elvégezte a házimunkát, s elleste a szakma fortélyait. S ekkor az ének következett Az oktatásnál ismertem meg azokat a szóló darabokat, amiket a dalangok énekelnek a „színpadi” események és dialógusok között. Javarészt pentaton dallamok, így a már említett erdélyi hagyományok miatt sem álltak tőlem távol. Oktatóm, Joko Rijanto sokat tanított Kanadában, s nagy türelemmel, alázattal végezte munkáját. Meg is lepődött, hogy európai létemre milyen könnyedén sajátítom el az ötfokú dallamkincset. Kivételes tanítványának tartott, s ajánlotta, hogy érdemes lenne sindhent, jávai szólóéneklést tanulnom. Említette a mester-tanítvány kapcsolat fontosságát. Rijanto professzor fiunulusává vált? Tanárom elküldött egy idős énekesnőhöz, Szupadmihoz, aki a 80-as, 90-es években az országban igazi sztár volt. Más művészektől eltérően tudott kottát írni, olvasni, természetesen jávai lejegyzési módban. Számos fiatal kapott tőle életre szóló instrukciókat. Hosszú tanulás következett, hiszen a gamelán dallamkincs kifogyhatatlan, így az ember soha nem érezheti az okítás végét. Ráadásul a régiók zenei dialektusai is alapjaikban különböznek egymástól, amelyek újabb időráfordítással sajátíthatók el. A sindhen egyenértékű a többi hangszerrel, s improvizatív, az előadó formálja a dallamot. Emellett létezik a capella, hangszer nélküli ének, s a kórusnak is szerepe lehet a szertartásban. A humor is hangsúlyt kap az előadásokon, a parodikus részeket a közönség harsány nevetéssel honorálja; a dalang a helyzetkomikumra is épít. Említette, hogy a vajang művészet szimbolikája nagyon gazdag. A vajang minden színpadi eleme szimbolikus, s ezt a történeten belül a dalangok el is mondják. A kókuszolaj lámpa, a blencong szimbolizálja a fényt adó napot. A kefir, a vászon magát a világot jeleníti meg, a debog, a banántörzs, amelybe beleszúrják a bábok pálcáját, a föld allegóriája, a bábtartó doboz pedig az életet jelenti, amelyből kiveszik a vajangokat, s életük végén visszakerülnek oda. A főszereplő fából faragott furcsa eszközzel ritmikusan ad utasításokat a mögötte ülő zenészeknek, ez pedig a szívdobogást jelképezi. Balin a vajang kultikus, rituális jellege maradt fenn. A kis szigeten még valóban kókuszolajjal világítják a lámpát; a láng mindig lobog, így a vásznon úgy tűnik, mintha a figura lélegezne. Jáván a 19. század óta az előadásokat inkább szórakoztatásra használják. Gondolom, ideérkezésekor az angolt jól beszélte, de az indonéz nyelv távol állhatott öntől. A maláj alapokon nyugvó Bahasa Indonesiát hamar megtanultam, három hónap után már bátran használtam a konyhanyelvet. Viszont az első két hét után a vajang szakon felismertem, hogy antropológiai kutatásaimat csak a jávai nyelv elsajátítása után tudom folytatni. E nyelv viszont már keményebb dió volt. A jávai társadalomban a hierarchia fontos szerepet játszik: a kor, a szokásjog, illetve a társadalomban betöltött szerep határozza meg a rangsort. A különböző szintek nyelvhasználata is különbözik, és önálló szókészletet használnak. Tehát nem egy, hanem három nyelvből áll a jávai nyelv, s a tapasztaladan kezdő sok hibát ejthet. Szerencsére a nyelvtan lényegesen egyszerűbb. Családot is itt alapított. Kezdetektől fogva tudtam, hogy az egy év kevés lesz nekem, talán a párválasztás is segítette kint maradásomat. Első férjem képzőművész volt, de szintén zenészként dolgozott. Jelenlegi párom bábmester és dobjátékos, tehát művészete közel áll hozzám, gyakran dolgozunk együtt. A családi mindennapokban viszont két kultúra találkozott. Gyakran magyarázom páromnak, jóllehet megismertem a helyi viszonyokat, nem tudom megtagadni európai neveltetésemet. Tökéletesen ki tudom magam festeni jávai énekesnőnek, de a festék alatt a jellemem nem változik. Emancipációs gondolkodásommal párom hol egyetért, hol A gamelán a világzenében is fontos helyet kapott. Itt azért különbséget kell tenni a tradicionális zene és a világzene között. Amerikában, Angliában, Japánban is komoly csoportok alakulnak, akik olyan szolói vagy yogyai tradicionális zenét játszanak, ami már itthon is feledésbe merült. Másrészt, alapfokon a hangszertudás könnyen elsajátítható, s valóban a gamelánt sok helyen használják terápiás, meditativ célokra. A világzene a dallamkincsből merít, ez akár gazdagíthatja is a műfajt, nem úgy, mint az Indonéziában divatos szintetizá- toros imitáció, ami a giccs kategóriába tartozik. Megjegyzem, hogy napjainkban bontakozik ki egy fiatal, tradicionális hátterű irányzat, amelynek művelői a gamelánt — az eddigi hagyományos kereteiről leválva - teljesen szabadon használják. Az újítók akár Jáván kívüli technikákat és zenei világokat is ötvöznek. E reményteljes vállalkozás nyomán valóra válhat a gyakran emlegetett, „gamelán, az indonéz nemzet összekovácsolója” mondás. Ön már befutott művész. Saját maga szervezi fellépéseit? Számos bábmesterrel ápolok jó kapcsolatot, így gyakran hívnak csoportjukkal fellépésre. Együtt indulunk, együtt érkezünk meg a helyszínre, készülünk az előadásra, kifestjük magunkat, felöltözünk, felmegyünk a színpadra, s térünk vissza Szolóba. Másrészt sokszor külön keresnek meg, hogy különböző eseményeken énekeljek mint sztárvendég. Az életciklushoz kötődő ünnepségeken, gyermek- születéskor, körülmetélési szertartáson, házasságkötéskor, aranylakodalomkor, a család az ünnep fényét vajang előadással szeretné emelni. Máskor kormányhivatalok, cégek rendeznek előadásokat, néha akár propagandacélokra is: a fogamzásgátlók népszerűsítésére, a dohányzás elleni kampányra is fel lehet használni a vajangot. A bemutató estétől reggelig tart, szerepem éjfél előtt és hajnali egy órakor - a parodikus részben - következik. Ismernek, elismernek, belesimultam e kultúrába, de még mindig magyarul álmodom. Csermák Zoltán Gamelán zenekar (Fotók: a szerző, Serfőző Ágnes albuma (1)
