Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-24 / 222. szám, szombat

www.ujszo.com SZALON ■ 2016. SZEPTEMBER 24. 2Í1 Száz esztendeje, augusztus 27-én törtek be a románok Erdélybe, feladva addigi semlegességü­ket az első világhá­borúban. A váratlan támadás a mai napig sokkot jelent az erdé­lyieknek. Tóth László háromszéki újságíró az évfordulóra jelen­tette meg hiánypótló művét Kézdiszék 1916 írásban és ké­pekben címmel. /* _ első világhá­LJ r M ború a cente- í % M nárium alkal- JL. WL, M ti mából került ismét a közvélemény érdeklődési körébe. A későbbi világégés elho­mályosította a korábbi kataklizma szenvedéseit, pedig húszmillió em­berrel lett szegényebb a kontinens, és az első világháború következmé­nyeit Magyarország szenvedte meg a legjobban. Mindkét nagyapám végigharcolta a világégést, gyakran meséltek a harcokról, az országokról, ame­lyeket bejártak Általában nem beszéltek gyűlölettel az ellenről, a megpróbáltatások a történelembe simultak. Lehóczky nagyapámat két témában ragadta el a hév: egy­részt, ha a franciák szerepe, más­részt, ha a román betörés került szóba. Valóban, Erdélyt járva tapasztal­hatjuk, még mindig égő seb a szé­kelyek lelkében Románia akkori pálfordulása. A betörés a magyar irodalomban is nyomot hagyott, az erdélyi származású Szabó Dezső a tőle megszokott képszerűséggel írja le a betolakodók gaztetteit. Becsületére legyen mondva, az író realisztikusan utal a magyarok el­lencsapására is. A magyar-román viszony a 19. század közepétől folyamatosan vált kibékíthetetlenné. A romá­noknak az 1848-as forradalom­ban játszott szerepe, a későbbi er­délyi betelepítések, a dákoromán elmélet becsempészése a köztu­datba, az anyaország és a Monar­chiában élő románok magyarság ellen kialakított egységfrontja csak olaj volt a tűzre. A harcias hangok közé természetesen szelí- debb fuvallatok is vegyültek. Itt kell említeni Tisza István erőfeszí­téseit a megbékélésre. A szláv ten­gerben élő két nép összefogásának gondolatát a magyar és a román nacionalisták egyaránt támadták, s a Monarchia vezetői is bizalmat­lanul fogadták. S elkövetkezett 1916. augusztus 27., a nap, amely most egy kiváló összefoglaló mű megszületését is inspirálta. Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című művét a centenáriumra tette köz­kinccsé. A szerző informatikusként lépett Ilona r mindenki is állapotok roskadoz..­u-lvi HH-m kulU'W lov.tkla k i ultién Kézdivásárhely Menekültek a brassói állomáson Kézdivásárhely főtere Székely menekültek A nagy háború szégyene az újságírói pályára. Kézdivásárhe- lyen - vagy, ahogy Orbán Balázs nevezte: „Háromszék Párizsában” -, egy színmagyar kisvárosban él a végeken, s tudását és pénzét egy online újságba fektette. A Szék-he­lyek lassan Kovászna megye egyik jelentős hírforrásává fejlődött. Ve­zetője igazi lokálpatrióta, lakása a környék kis múzeuma, számos olyan kezdeményezést támogatott önzedenül, mint az erdélyi ven­déglátás fejlesztése. Tóth László az előszóban botcsi­nálta kutatónak mondja magát, s egy akadémikus minden bizonnyal számos hibájára rávilágíthatna. A kiadvány mégis hiánypótló: a leg­többet szenvedett országrész tragé­diáját vázolja fel hitelesen, ismeret­len dokumentumok felkutatásával, gazdag képanyaggal. Ä könyv „nyitányaként” az olvasó képet kap a város háborús minden­napjairól: a beszolgáltatásokról, a gabonahiányról, a fejadagokról. A hetivásár pultjai egyre szegénye­sebbé váltak, s a termékeikről híres vargák is gyér kínálattal rukkolhat­tak csak elő. Mellesleg: a közelgő vész előjeleként a román csempész­áruk elmaradása a lakosság ellátá­sában is zavarokat okozott. A fémbeszolgáltatásóknak az évszázados rézüstök, kádak estek áldozatul, a harangok elvitele a közösségi élet han­gulatára hatott nyomasztóan. Az idő haladtával a hadköteles korosztályok tagjai tűntek el a városból, s megérkeztek az első híradások a halottakról. A sötét gondolatokat a szerző kis színes kulturális összefoglalóval eny­híti, amelyből kiderül, a színház a vészterhes időben is igényes programokkal igyekezett elosz­latni a gondokat. Mégis túl nagy volt a vihar előtti csend. A város fórumai a patikák voltak, ahol a polgárok összedughatták fejüket. A ha­táron túlra járók beszámoltak a mozgósításokról, s a románok be­lépése a háborúba egyre többször került szóba. Csak halkan, mert a hatóságok szigorúan büntették a rémhírterjesztést. A hegyeken túl pedig folyt a serény készülődés, az udvari közlemé­nyek és a fővárosi újságok egészen másról beszéltek, mint amit a ha­tárjárók láttak a két szemükkel. A szomszédban megváltozott a hangulat is, az uszítok hangja hal­latszott erősebben. Nagy-Románia víziója mindenki leikébe belopa­kodott, s mivel a románok lakta Besszarábia meghódítása túl nagy falat lehetett az országuknak, Er­dély megkaparintása egyre inkább reális álommá vált. A román poli­tikusok világosan látták, hogy egy ilyen kaland - a hadsereg felkészü­letlensége miatt - súlyos vereséggel járhat, de a ravaszabbak már jóval előbbre, a békekötésre gondoltak. Matematikából jelesre vizsgáztak: majd százezernyi halon és sebesült porhüvelyén építkezhetett az új hatalom. De ne menjünk ennyire előre. 1916. augusztus 27-én, vasárnap este adta át a román nagykövet a hadüzenetet Bécsben. Akárcsak egy háborúval később a japánok, ők sem tartották magu­kat a protokolláris szabályokhoz, már az átadás előtt orvul megtá­madtak magyar állásokat. Sokszor emlegetik a hadviselő felek gesztu­sait az első háborúban, e fronton ilyen példa kevés akadt. „Minden gyalázatossága mellett sem gondol­tuk azonban azt, hogy oly várat­lanul, oly meglepetésszerűen, igazi orgyilkos módjára támadjon ránk - írta Kun Miklós magyar királyi honvéd alezredes. - Hiszen még az olasz is legalább ürügyet keresett a beavatkozásra, legalább alkudoz­ni próbált. Románia azonban nem kívánt, nem követelt semmit, nem tárgyalt, hanem egyszerűen egy szép napon kijelentette, hogy hadat izén, s a jegyzék átadásával egyidejűleg már támadtak is. ” Az általános vélekedés Tisza Istvánt teszi felelőssé, aki tudott a romá­nok terveiről, de a támadást ké­sőbb várta. A német hadvezetésnek pontosabb információi voltak, de a figyelmeztetés pusztába kiáltott szó maradt... A román hadsereg 800 ezres em­berállományának háromnegyed része lendült támadásba 840 ágyúval, 12 000 lóval. A magyar kormány tíz vár­megye kiürítését rendelte el, a karavánoknak az ország belsejében jelöltek ki helyet. A lakosság fejvesztetten menekült, a belügyminiszter ezer vagont helyezett kilátásba az evakuálásra, de ennék csak egy része érkezett meg. Sokan több tíz kilométert gyalogoltak, míg vonatra ülhet­tek. A népvándorlás nagyságára jellemző, hogy a magyarok közül 206 ezren lépték át a Királyhágót. A menekültek között nagyon sok volt a középosztálybeli román, akik „jajszóval tiltakoztak a felsza­badítókkal való minden közösség ellen”. Aggodalmuk jogos volt, a martalócok nem álltak meg a ma­gyar és a német házaknál. Mások nem estek pánikba: „Az öreg Juli néni levágott kacsát, libát, s kezdett sütni, fózni, mondván, hogy nem kell félni, ’48-ban is így volt, etet­jük őket, és nem fognak senkit sem bántani"- olvashatjuk egy vissza­emlékezésben. Ojtoznál augusztus 27-én törtek be a románok, 30-án elesett Kéz­divásárhely, rá egy hétre Brassó. A román csapatok vezetői próbálták nyugtami a lakosságot, de a hadi­sarc, a rablások, a túszszedés meg­kérdőjelezte a szavahihetőségüket. Kézdivásárhelyen este nyolc után kijárási tilalmat rendeltek el, kö­telezték a lakosságot az ablakok w-i<r iétilet kivilágítására, s nem felejtették el felhívni a figyelmet arra, hogy „ne izgassák a katonákat, és viselkedje­nek velük szépen”. Az internálások újabb csapást jelentettek az otthon maradottakra. A székely megyék­ből a sipoti fogolytáborba hurcolt 17 000 internáltból csupán háro­mezren tértek haza. Külön figyelmet érdemel a hátra­maradt magyarok viselkedése. A Kézdivásárhely melletti Nyújtód" plébániájának História Domusa szomorú tényeket közöl. „Az ide­haza maradtak legnagyobb része (Képarchívum) méltó megrovást érdemel mert a román katonaság megérkezése előtt a házakat feltörték, kitől mit lehe­tett, raboltak. ”A plébános a később megérkező német csapatokról is leszedi a keresztvizet: ,Az osztrák­magyar hadsereg tisztjei nagyon de­rék, művelt humánusak voltak; de a német hadseregé durva és erőszakos; a saját katonáit sem fékezve kellően, hogy a lakosság vagyonát ne bántal­mazza. ” Balogh Ignác szárazpataki plébános is megjegyzi: „Jöttek a német katonák, vonulásuk felért egy sáskajárással. ” A román megszállás tiszavirág éle­tű volt, 1916. szeptember 10-én a német-osztrák-magyar seregek el­lentámadásba lendültek. Az Erich von Falkenhayn vezetésével érkező felszabadítók Hátszegnél legyőzték a román csapatokat, a hónap végén bevették Nagyszebeni is. A legtöbb szenvedést a hátráló románok okozták. Az igavonó ál­latokat lefoglalták, minden moz­díthatót szekérre tettek, túszokat szedtek. Közöttük volt Balog Ven­del ügyvéd is, akit október 10-én hurcoltak el Kézdivásárhelyről. Naplója balladaszerűen írja le saját és honfitársai megpróbáltatásait, a ráducáneni fogolytáborban bekö- ’ vetkezett haláláig. A megaláztatás mellett a napló olyan románoknak is emléket állít, akik igaz ember­ként viselkedtek a szenvedőkkel. Októberre Kézdivásárhelyen is helyreállt a rend, kezdtek vissza­szállingózni a polgárok, elindult a tanév, oláh foglyok sepregettek az utcán. A visszatérőket meglepetés várta: nem volt idő lamentációra, ugyanúgy besorozták a kifosztott otthonaikba lépő családfőket, így a lakosság kálváriája folytatódott. Kézdiszék 1916 írásban és ké­pekben - olvashatjuk Tóth Lász­ló könyvének borítóján. A kötet a háborús erdélyi világ kiválóan felépített kis tükre: a szerző lépés­ről lépésre avatja be az olvasót a megpróbáltatásokba. A tárgyilagos stílus, a forrásmunkák felkutatása egyben a lokálpatrióta szerző utó­korhoz intézett üzenete. Van mit megszívlelni belőle. Tragikus év volt 1916: Trianon előjátéka szo­morúan sejlik fel benne. Csermák Zoltán »Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz... címmel a közelmúltban jelent meg L. Juhász Ilona kötete az első világháború idején - az erdélyi román betörés után - a mai Szlovákia területére érkezett erdélyi menekültekről. A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának tudományos munkatársa hiánypótló munkát végzett, amikor az első világháborús migráció történetét a mai Szlovákia vonatkozásában vizsgálta: a történeti munkák eleve csak érintőlegesen foglalkoznak az erdélyi menekültáradattal, a felső-magyarországi vonatkozásokat pedig csak elvétve említik meg. L. Juhász Ilona releváns szakirodalom és élő adatközlők híján elsősorban a korabeli sajtóra - nagyrészt a heľyi vagy regionális lapokra - támaszkodott. Arra ke­reste a választ, hogy hova érkeztek a menekültek, miképpen kezelték a helyiek a befogadásuk­kal kapcsolatos problémákat, hogyan oldották meg a menekültek elszállásolását, étkeztetését, ruházását, a gyerekek iskoláztatását, milyen gazdasági terheket róttak ezek a hónapok a helyi lakosságra... Nem utolsósorban arról is képet kapunk, milyen módon foglalkozott a sajtó a száz évvel ezelőtti „migránsválsággal". A kötet a Fórum Intézet gondozásában jelent meg. (k) A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom