Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-24 / 222. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. SZEPTEMBER 24. Tletmód 17| Fizess, E gyre gyakrabban tapasztalni szerte a világon mindenütt, hogy megfelelő fizetség ellenében a kígyózó sorok elejére lehet jutni, vagy egyszerűen meg lehet kerülni őket. Egyesek szerint mindezt a sorban állás iránti utálat gerjesztette piaci rés hozta létre, mások szerint viszont a dolog igencsak ellentétben áll a méltányosságról és az egyenlőségről vallott elvekkel. Akik büszkék a szerpentinre Az Egyesült Államokban egészen a közelmúltig a „szerpentinsor” számított a követendő normának - és az érintett cégek büszkék is voltak azok megvalósítására. A New York-i Chemical Bank azt állítja, hogy a pénzintézet előterében elsőként ők alkalmazták ezt a terelőkorlátos módszert. A Wendys ugyancsak magáénak követeli az elsőség büszke címét: ők a gyors- éttermi kígyózó sor szabályozására alakították ki a megoldást - nyilatkozta Richard Larson, a Massachu- settsi Műszaki Egyetemen a sorban állás elméletét kutató tudós a BBC hírszolgálatának. A modell pedig működik, hiszen a legtöbb társadalom tagjai egyetértenek abban, hogy annak keÚ először sorra kerülnie valamilyen szolgáltatás igénybe vételekor, aki a leghosz- szabb ideje várakozik - tette hozzá. De ma már az Egyesült Államokban is sokan állnak be egy új típusú sorba: az úgynevezett prioritási sorban bizonyos emberek azért részesülnek előnyben, mert fizetnek érte. Elsőnek lenni a gép fedélzetén Az amerikai repülőtereken ma már mindenhol feltűnnek ezek a prioritási sorok — a check-in pultnál, a biztonsági ellenőrzésnél és a kapuknál. Számos légitársaság már annak megfelelő sorrendben engedi a gép fedélzetére szállni az utasokat, amennyit a jegyükért fizettek. Akárcsak a Ryanair Európában: a hogy előrébb juss! tömegben, és azt látni, hogy tizenéves lányok egyik csoportja gyanakodva méregeti az arany karkötőt viselő másik lánycsapatot. Érződik, hogy a dolog az amerikai társadalmon belüli polarizáségeitől, némelyik járművezetőt az is bosszantja, hogy a fizetős sávok miatt éppen azok a sávok szűnnek meg, amelyikben eddig a két vagy több utast szállító járművek közlekedhettek. Georgia állam közlekedési hatósága védelmébe vette az expressz sávokat - azt állítván, hogy ők a választás szabadságát ajánlják fel a frusztrált adantai járművezetők számára. diszkont légitársaság modellje közutálatnak örvend ugyan, viszont roppant sikeres. Külön kell fizetni azért, hogy elsőként szállhasson fel valaki a gépre, vagy hogy a kiválasztott ülésen foglalhasson helyet. Morgolódik mindenki - de az egyébként alacsony jegyáraknak köszönhetően özönlenek az utasok Ugyanakkor az amerikai hétköznapi élet számos más területén is megjelentek ezek a prioritási sorok - az autópályáktól az élményparkokig. Elménypark: a megfizethető kiváltságok rendszere Utóbbiak közül az atlantai Six Flags White Water 2011-ben vezette be a megvásárolható kiváltságok rendszerét. Egyes látogatók egyszerűen beállnak a sorba, hogy valamelyik extrém csúszdáról a hűsítő vízbe csobbanhassanak. Akik viszont megvásárolják a - rádiófrekvenciás azonosítási technológiát alkalmazó - zöldarany csuklópántokat, nyugodtan úszkálhatnak a medencében, vagy falatozhatnak a büfében: időben megérkezik a figyelmeztetés, hogy sorban állás nélkül mehetnek a csúszdához. Azok, akik még ennél is többet - nagyjából a belépőjegy árának kétszeresét - hajlandók fizetni, csillogó arany karkötőt kapnak ennek birtokában felére csökken a várakozási idejük A működtető cég szerint a kezdeményezés olyan hatalmas sikert aratott, hogy rendszerüket az összes amerikai vízi park átveszi. Elég ugyanakkor csak elvegyülni a lódás kényes politikai kérdését veti fel. Valóban jó ödet az első és másodosztályú állampolgárok rendszerének kialakítása? azt én az irigység politikájának nevezem: ez választja el egymástól a gazdagokat és a nincsteleneket. Pedig mindig büszkék voltunk arra, hogy nálunk nem létezik ilyen rétegződés. Alapító atyáink fejében soha meg nem fordult volna a vannak egyenlőbbek gondolata. Ilyesmi nincs sem az alkotmányban, sem az alkotmánymódosításokban, sem a függetlenségi nyilatkozatban” - fogalmazott indulatosan a szenátor. Robin Hood a főiskolán? A prioritási sorok rendszerének mentalitása az amerikai egyetemi rendszeren belül is megjelent. A kaliforniai állami főiskolák generációkon át könnyítették meg az alacsony jövedelmű hallgatók bejutását a felsőoktatásba. A költség- vetési megszorítások miatt azonban néhány főiskola Araszolga tás helyett hasítani az autópályán A prioritási sorban állási rendszer már a közszférában is megjelent. Sokan, akik autóval tartanak a Sut Flags White Water felé, az 1-8 5-ös autópályán közelítik meg. 2011 októberében az adantai illetékesek egy kiváltságos sávot hoztak létre ezen az autópályán, és a forgalomtól függ, hogy mennyit kell fizetni a kiemelt sáv használatáért a gépkocsivezetőknek. A rendszer kritikusai egyszerűen csak „Lexus-sávoknak” hívják ezeket, azt állítva, hogy előnyeit csak azok a gazdagok élvezhetik, akik ilyen drága autókat engedhetnek meg maguknak. Eltekintve a sávok használatának kifejezett költVannak olyan ingázók is, akik értékelik a rendszer előnyeit. „Szeretem, hogy elhúzhatok ezek mellett az őrült emberek mellett - mondja a tervező grafikusként dolgozó Clint Keener. - Idejében, frissen, stressz nélkül érkezem dolgozni. Számomra a megtakarított idő megéri azt a pénzt, amibe a gyors haladás kerül.” Georgia állam egyik szenátora, Curt Thompson „un-American”- nek nevezi a rendszer híveit. „Mindez nem a közlekedési viszonyok javítását célozza - jelentette ki -, csupán arról szól, hogy előnyös lehetőséget kínál azok számára, akik ezt megengedhetik maguknak. Ami ezáltal létrejön, arra kényszerült, hogy csökkentse a számukra indított osztályok számát - bejutni pedig csak nagyon trükkös módon lehet. Egy Santa Monica-i főiskola folyosóin tömegével találkozni olyan - ücsörgő vagy ácsorgó - diákokkal, akik abban reménykednek, hogy a túljelentkezés ellenére valahogyan mégis helyet kaphatnak az áhított osztályban. „Az osztályok létszáma teljesen fel van töltve, 100 százalékos a telítettség. És ez őrjítő számunkra, mert mindig büszkék voltunk arra, hogy tudjuk fogadni a jelentkezőket” - fakadt ki a főiskolát vezető Chui Tsang, aki kétségbeesett erőfeszítéseket tett azért, hogy bővítse a lehetőségeket, e célra tavaly tavasszal Advance Your Dreams címen hozott létre programot. Tsang terve lehetővé tenné a diákok számára, hogy a garantált bekerülésért akár négyszeres díjat fizessenek, az ebből származó bevételt pedig extra osztályok indítására leheme fordítani. „Ez egyfajta Robin Hood-rendszer. Azok, akik megengedhetik maguknak, hogy egy kicsit többet fizessenek, azokat támogathatják, akik nem engedhetik meg maguknak ugyanezt az összeget” - magyarázza. De ezzel nem minden diák ért egyet. Hamison Wills, a diák- szövetség elnöke állítja: a javaslat valójában hátrányosan érintené a szegényebb diákokat, hiszen az „olcsóbb” osztályok elkülönülnének azoktól, amelyekbe a többet fizető hallgatók kerülnének. Az Advance Your Dreams program körüli nyugtalanság zabolátlan tiltakozásokhoz vezetett az iskolafenntartói gyűlésen is, a campus rendőrségének paprika- spray-t is be kellett vetnie az indulatok megfékezéséhez. A rektor ekkor elrendelte, hogy a főiskola függessze fel a vitatott program végrehajtását. Tsang azonban nem adta fel, és bízik abban, hogy egy későbbi időpontban bevezetheti. Mint mondja, számára még mindig érthetetlen a felháborodás. „A választás szabadsága alapvető jog az Egyesült Államokban - szögezte le. — A mostani rendszerben viszont éppen az az őrjítő, hogy- hiába van pénz a szabad választás előmozdításához, nincs rá mód, mert az úgymond nem lenne fair.” Az amerikaiakban mélyen gyökerező hit a piac tisztelete, és mivel a prioritási sorok bevételt generálnak, egyáltalán nem meglepő, hogy az állami szektorban is felmerül a létjogosultságuk. Viszont az olyan hagyományos amerikai értékekkel, mint a tisztesség és az esélyegyenlőség, vajon összeegyeztethető-e, hogy valaki pénzért vásárolja meg a helyét a sor elejére? És vajon mi történik akkor, amikor azok, akik többet fizetnek, többet is akarnak majd kapni a pénzükért? (MTI) Sorakozó Velencében P rioritási sort vezettek be az elmúlt napokban a velencei Szent Márk-kated- rális előtt is: jobbról sorakoznak azok, akik nem fizettek, balról juthatnak be a templomkapun azok, akik fizettek, hogy ne kelljen sorban állniuk. Higgyék el, nem működik a rendszer. Jobbról sor és balról is sor, semmire sem mentek azok, akik fizettek, ugyanúgy kell várakozniuk, mint a többieknek. Az újítás csak nagyobb káoszt szült, mert senki sem tudja, hova kell besorakozni. így a felejtheteden élményekre vágyó turistákat felejtheteden bosszúság éri: mert közvedenül a bejáratnál derül ki, fél óráig rossz helyen sorakoztak. Ha nincs papírja, nincs helye a prioritási sorban, könyörtelenül elküldik: menjen újabb fél órára ácsorogni a másik, jobb oldali sorba. Kész röhej. Vagy elmegy a kedve az embernek, elballag a csodaszép kated- rális előtt, megszemléli alaposan kívülről, de be nem megy, hiszen már faj a lába, melege van, éhes, szomjas... Vagy erőt vesz magán, és nagyokat káromkodva beáll a jobb oldali sorba. Velencébe tartóknak ajánljuk: a Szent Márk-katedrális előtt mindjárt a jobb oldali sorba álljanak be (ha nem fizettek előre). 99 ... menjen újabb fél órára ácsorogni a másik, jobb oldali sorba. És el ne felejtsék a bal oldali szűk utcában megbúvó csomagmegőrzőben leadni a hátizsákot, nagyobb táskát, mert azzal semmiképp nem lehet bemenni a templomba, akár a jobb oldali, akár a bal oldali embertömegben várt a sorára. (ug)