Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-19 / 217. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2016. szeptember 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 5 Mit fog jelenteni az EU-szótárban Pozsony? Fico házigazda optimizmusa és Orbán kincstári pesszimizmusa H ogy fog emlékezni a pozsonyi csúcsra az uniós történetírás? Feltünik-e az európai történelemkönyvek széljegyzeteiben, hogy miben maradtak a vezetők a magyar országgyűlés egykori városában? Konkrétumot keveset hozhatott a találkozó, már csak jogiformai akadályok miatt is, de lélektanilag adhat egy lendületet, amelynek lesz jelentősége. A pozsonyi csúcs nem is csúcs. Hogy lehetne az, ha egy főt, a brit miniszterelnök-asszonyt meg sem hívták, nélküle pedig jogi értelemben már nem tekinthető teljes értékű tanácsülésnek a pénteki. Az első alkalom, hogy a hivatalos témákról már csak huszonheten beszéltek. Épp ezért nem az ilyenkor bevett „következtetéseket” fogadták el, amely a Bizottságot instruálja két tanácsülés között, hanem „deklarációt”, a Pozsonyi útitervet. Tartalmában nem sokkal jobb, mint amire válságos időkben az uniós vezetők általában képesek. Azt mondták ki, hogy fél éven belül igyekeznek elérni a vállalt politikai célokat, és tavaszra, mikor hatvanéves lesz az integráció, szeretnék ezek jelentős részét maguk mögött tudni. Nyelvezetben mégis sikerült újat hozni. Egy éve elképesztő pohárdo- bálás ment Brüsszel és a fővárosok közt. Konzervatívok Juncker ellen (pedig papíron egy pártcsalád), bevándorlásellenzők Berlin ellen, visegrádi négyek a nyugatosokkal szemben fogalmazták meg magukat. Ezen most sikerült túllépni. Juncker múlt szerdai beszédével nem ásott több árkot, és Merkel nyomására sikerült elkerülni a nagy konfrontációt. Ha ez kitart, végre nemcsak rövidtávú, hanem középtávú érdekek mentén tudnának kompromisszumos döntést hozni a huszonhetek. Most erre lenne égető szükség. Persze nem mindenki ment haza elégedetten. Renzi olasz miniszter- elnök okkal morgott, megint őt hagyta egyedül a közösség, miközben továbbra is naponta százak próbálkoznak az olasz vizeken. Az EU a bolgár kerítést külön megtámogatta, de az olasz-nemzetközi vizek ügye bonyolult. Vissza lehet fordítani a csónakokat? A líbiai partokon beavatkozhat-e európai katona...? Az emberjogi gyakorlat sok mindent tilt, amit a politika már átírna. Nehéz döntések lesznek, sok választó lesz elégedetlen: mindkét oldalín. Ehhez képest a magyar miniszter- elnök kincstári pesszimizmusa, a szlovák miniszterelnök uniós elnökségi kincstári optimizmusa sejthető volt. A problémákat nem oldották meg, ez nem is volt várható. De ha nem esnek megint egymás torkának nyilvánosan, legalább esély lesz rá, hogy megoldják azokat. Danko a rengetegben F eltörekvő csillag, az új Fico, mindkét politikai oldal számára elfogadható partner. Andrej Dankóra a választások utáni hónapokban ilyen jelzőket aggattak, miközben az SNS elnöke a közvélemény-kutatók adatai alapján a legnépszerűbb politikussá lépett elő. Úgy fest, elérkezett a növekedés végállomása, pontosabban Danko is politikailag besorolná vált. A szlovák politikában évek óta hiányoznak az új arcok. Egy ideig Ra- doslav Procházka próbálta ezt felhajtóerőként használni, de csak egy csúfos végre volt jó. Mivel a parlamenti új arcok többsége vállalhatat- lan volt (Kotlebáék, Kollárék), az ügyeletes „friss szellő” szerepét Andrej Danko vinné. Az SNS elnöke már korábban jelentősen átszabta pártja profilját, kommunikációja nyitott volt mind a politikai partnerek és ellenfelek, mind a sajtó irányába: mentes volt a Ficóra jellemző görcsöktől és a régi politikusok sallangjaitól. Nem csoda, hogy nyáron már a legnépszerűbb politikus lett a felmérésekben: pártja nagyrészt az ő személyén keresztül tudja megszólítani az erodálódó Smer választói mellett a jobboldali nemzeti, konzervatív szavazókat is. Ami érvényes volt tavasszal és a nyár elején, már múlt időbe tehető. Dankónák sikerült néhány hét alatt a barikádok felett lebegő személyből igazi barikádharcossá változnia. Kezdődött mindez a Baštemák- üggyel, amikor jó alkalma lett volna az asztalra csapni és Robert Kaliňák távozását követelni (akár nyilvánosan, akár háttéralku részeként). Az még érthető, hogy ebbe a harcba nem akart belemenni, nem érezvén kellően erősnek magát. A kisebb falatba mart bele (Marek Maďarič és a tévédíjak emelésének megtámadása). Az viszont már komoly stratégiai hiba volt, hogy hagyta magát kiprovokálni Matovič és társasága által, és az utóbbi években standarddá vált üléstermi bohóckodások hatására parlamenti rendőrré lépett elő. Az ellenzék száját befogni, a parlamenti szabályokat szigorítani mindig hálátlan feladat, pláne akkor, amikor nincs is rá igazán szükség, amikor ez csak a politikai pótcselekvés része. A Smer persze örülhet, hiszen így Danko végzi el helyette a piszkos munkát. Danko és az SNS szárnyalását ugyanakkor pont az ilyen szimbolikus ügyek állíthatják meg: ezekkel ugyanis a még fél éve a politikai blokkok feletti vezető imá- zsát építő Danko besorolódik a Smer mellé, ezzel csökkentve jobboldalról növekedési potenciálját. Minél több hasonló bozótharcot vállal fel az SNS elnöke, minél inkább hagyja magát bevinni a sűrűbe, annál több sérülést szed össze. Ezzel együtt pártjának növekedési potenciálját is rontja. Lehet, hogy Dankóra ráfért volna még pár sörözgetés Kusý professzorral... Pozsonyi csúcsdübörgés SZALAY ZOLTÁN N émileg apokaliptikus vízióként hatott, amikor péntek este a kihalt pozsonyi belvárosban felsikítottak a politikusok konvojait kísérő rendőrautók szirénái. A történelmi jelentőségűként meghirdetett EU-csúcs idejére a lakosság gyakorlatilag megszökött a fővárosból, amibe akár azt is belevetíthettük, a szlovákiaiaknak elegük van az EU körüli hercehurcákból. Közben viszont az apokaliptikus vízió nem volt több egy színpadias gesztusnál: a pozsonyi EU-csúcs leginkább a helyezkedésekről szólt, és kevésbé az új megoldási javaslatokról. A zárónyilatkozat is inkább azt bizonyítja, a vezetők ismét megegyeztek, hogy majd megegyeznek. Sok kritika éri az EU bürokrati- . kus szervezetét, amelynek egyik lényege, hogy számos esetben nem az ilyen csúcstalálkozókra bedübörgő nagypolitikusok, hanem hivatalnokok, eurokraták hoznak meg fontos, a tagállamokat alapvetően érintő döntéseket. Alighanem azért is van szükség az ilyen nagy csinnadrattával járó találkozókra, hogy be lehessen dübörögni, és mindenki megtehesse a maga világmegváltónak beállított gesztusait. A csúcs eredményének eltérő értékelése azt mutatja, egyáltalán nem biztos, hogy azokkal a döntésekkel van baj, amelyeket az eurokraták hoznak (ezek ugyanis inkább szakmai, és nem feltétlen politikai tárgyalások alapján születnek), hanem épp a nemzetállamok önös érdekei viszik gyakran mellékvágányra az ügyeket. Robert Fico valószínűleg akkor is sikeresnek állította volna be a csúcsot, ha nem születnek az ő elképzelései szerinti megállapodások - szervezőként neki most pozitív üzenetre volt szüksége, bizonyítandó, Pozsony húzhatja ki az EU-t a csávából, amibe Brüsszel juttatta. Orbán Viktor ugyanakkor két héttel a kvótanépszavazás előtt nem láthatta be, hogy a pozsonyi csúcs tulajdonképpen megerősítette a referendum feleslegességét. A V4 által javasolt „rugalmas szolidaritás”- hoz vajon mennyire tartozik hozzá az az elv, hogy a migrációt következetesen mossuk össze a terrorizmussal, ezzel ráerősítve az idegenellenes- ségre abban a magyar társadalomban, ahol az ilyen trendek nem egy esetben vezettek komoly tragédiákhoz? Orbán Viktor felháborodottsága a pozsonyi csúcs után semmi másba nem illeszkedik, csak abba a pöfeteg brüsszelezésbe, amitől saját hatalmának további megerősödését várja - a sikeres népszavazás ugyanis megerősíti a Fideszt, és fenntartja az ellenzék impotenciáját Magyarországon. Amire Andrej Kiska figyelmeztetett, abban áll, hogy saját hatalmukat maximalizálni vágyó vezetők hajlamosak Brüsszel-ellenes hangulatot gerjeszteni, ami nem segíti elő a közös európai kérdések rendezését. Kiska Reménykedése” alighanem következmények nélkül marad, abban viszont kulcsfontosságú volt, hogy rámutasson: a V4- es államokban sem mindenki követi birkamód az Orbán-Fico-féle kommunikációs politikát. Igenis vannak, akik komolyan gondolják azt az integrációt, aminek a - felesleges „puhító” jelzők nélküli - szolidaritás is fontos eleme. Kiska ismét a józanság hangját képviselte, egyedül a szlovákiai vezetők közül. A nagy pozsonyi lakoma lezárni volt hivatott a 2015-ös menekültválság, iljetve a brit kilépési népszavazás nyomán keletkezett kommunikációs és szervezési zűrzavart, amelyen máig sokan élősködnek Európában. Ennek eredményességét csak később ítélhetjük meg, fontos erővonalak rajzolódtak azonban ki, amelyek azt mutatják, a Brüsszellel szembeni kettős beszéd korszaka egyáltalán nem ért véget, és a brexit bizonyítja, hogy ez a hozzáállás visszafordíthatatlan eredményekhez is vezethet. FIGYELŐ Uniós támogatás és menekültelosztás A német szociáldemokrata Martin Schulz a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta, Németországot cserbenhagyta több keleti uniós tagország. Hangsúlyozta, Berlin erőfeszítése a migráció megoldására nem morális imperializmus, hanem annak felismerése, hogy az EU legnagyobb tagállamaként a legnagyobb terhet kell viselnie. Azonban más tagállamok azt mondták, „viseld csak nyugodtan a terhet, nekünk semmi közünk hozzá. Ez így nem fog menni, európai megoldás kell” - mondta Schulz. Németországra nemcsak a menekültügyben, hanem más területeken is súlyos teher nehezedik, „például azoknak az országoknak a pénzügyi támogatása, amelyek elzárkóznak” a menekültkérdés európai megoldástól -mondta. Például az uniós költségvetésből Lengyelországnak adott évi 17 milliárd euró előteremtéséhez a német adófizetők is hozzájárulnak, „ezért meg kell mondani Lengyelországnak és a többi államnak, hogy minden összefügg mindennel” - tette hozzá. Kiemelte, megérti a menekültek befogadásától elzárkózó országok érveit, vannak érvek, amelyeken el kell gondolkodni, de elfogadhatatlan, ha egy tagállam elutasítja muzulmán vallású emberek befogadását arra hivatkozva, hogy az ország katolikus, és „elég erős”, és hogy „amint a magyar miniszterelnök mondja, a menekültválság német probléma”. Arra a kérdésre, hogy miként lehet a megvédeni az EU külső határát, elmondta, hogy a katonai és rendőri eszközök szükségesek, de nem elégségesek. A 160 ezer menedékkérő szétosztásáról a tagállami szavazatok minősített többségével hozott döntésről szólva kiemelte, a döntés megfelel az uniós szabályoknak, de egyes tagállamok, köztük Lengyelország és Magyarország nem fogadja el, ami az Éurópa-politika alapvető megkérdőjelezése. „Képzeljük csak el, ha Németország tenné ezt más területeken, a strukturális és a regionális politikában”- vetette fel, hangsúlyozva, hogy ilyesmiről szó sem lehet, és „vissza kell térnünk a szabályokhoz”. (MTI)
