Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-17 / 216. szám, szombat

SPORT www.ujszo.com | 2016. szeptember 17. 121 Bénest Demo segíti a 'Gladbachban BŐDTITANILLA Rekordösszegnek számító ötmillió euróért igazolt Zsolnáról a Mönchenglad- bachhoz, a csapat BL-kereté- be is nevezték. A felkészülés során azonban izomszakadást szenvedett, egy hónapot ki kellett hagynia. Azóta a tartalékcsapatban már gólt is rúgott, és bízik benne, hete­ken belül a Bundesligában is bemutatkozhat. Bános Lászlóval, a Borussia 19 óves doborgazi származású játékosával beszélgettünk. A német negyedosztály legutób­bi fordulójában a Mönchenglad- bach második csapatában gólt szerzett a Rödinghausen otthoná­ban. Ez azt jelenti, hogy már tel­jesen felépült? Igen, már rendben vagyok, minden edzésen az A csapattal edzek. A mér­kőzésekre nem járok velük, de ami­kor itthon vannak, velük készülök. Ha elutaznak, akkor a B csapattal edzek. Eddig három meccset játszottam a tartalékcsapattal, fokozatosan egyre nagyobb a terhelés, így akarnak fel­építeni arra, hogy végig bíijak egy egész meccset. A sérülésem pont a legrosszabbkor jött, a felkészülés alatt, amikor a legkeményebb edzé­sek vannak, nekem pedig ki kellett hagynom egy hónapot. Most azon dolgozunk, hogy minden nap többet bírjak. Úgy érzem, százszázalékosan felépültem, remélem, már csak egy­két meccset játszok le a B csapatban, és aztán már legalább a keretbe be­kerülök. Ha nem is a Bajnokok Li­gájában, akkor a Bundesligában. Június végén költözött Német­országba. Milyenek a benyomásai a Mönchengladbachról? Számomra nagyon kedvez, hogy a Borussia Mönchengladbach is ugyanazt a játékstílust játssza, mint amit Zsolnán csináltunk, csak persze gyorsabban, jobban. De Zsolnán is olyan edzőnk volt Adrián Guľa sze­mélyében, aki a rövidpasszos játékot várta tőlünk, azt kérte, gyorsan játsszunk a földön, küldjünk indítá­sokat a védők mögé. Ezt gyakoroltuk edzéseken is. Itt is ez a lényeg, hogy kis területen játsszunk. Edzéseken is minden nap különféle játékokat ját­szunk, öt a négy ellen, hét a három ellen... André Schubert vezetőedző azt kéri tőlünk, hogy a meccseken, ugyanúgy mint edzéseken, gyorsan, egy-két érintővel focizzunk. Én ezt a stílust szeretem. Az is pozitív itt, hogy ha nem kapok esélyt az A csa­patban, akkor a B csapatban szere­pelhetek. Igaz, hogy a tartalékcsapat a negyedik ligában szerepel, de ott is jó meccsek vannak. Az első mérkő­zésemen például idegenben játszot­tunk az Essen ellen, és 7000 néző volt. A hangulat jobb, mint a szlovák él­vonalban. Idáig mindennel nagyon meg vagyok elégedve, a sérülésem alatt is példásan törődtek velem, job­ban már nem is lehet. A csapattársakkal hogy jön ki? Mindenki nagyon rendes, min­denben segítenek. Már elég sokat ér­tek németül, de beszélni még angolul beszélek velük. Ha edzésen esetleg nem értem, mit mond az edző, akkor a játékostársak rögtön fordítanak. Kiutazása előtt említette, hogy az önt képviselő ügynökségtől elkíséri valaki, aki segíti az első hetekben- hónapokban. Ez így is történt? Igen, még mindig itt van velem a segítőm, Igor Demo. Nyitrán lakik, de hat évet játszott a Mönchenglad- bachban, ezért a szerződésem alá­írása után megkeresték, kijönne-e velem egy-két hónapra segíteni az ügyintézésben, és az edzéseken is tolmácsolni, mert azt hitték, angolul sem tudok semmit. De a tréningeken az angollal jól boldogultam, úgy­hogy már nem kellett ott lennie ve­lem a pályán. Amikor letelt az egy hónap, megkérték, nem maradna-e tovább, és most úgy néz ki, még né­hány hetet kint lesz velem. Nagyon sokat segít, az is jó, hogy megismer­tetett helyi ismerőseivel, cseh bará­tokkal is. Az idegenbeli meccsekre is jár velünk, és edzés után is általában vele vagyok, kimegyünk együtt vacsorázni... Tényleg minden jó. Már teljesen beilleszkedett? Igen, a nyelv is egyre jobban megy. Mindig kérem a csapattársa­kat, hogy németül beszéljenek hoz­zám, és csak akkor váltsanak angol­ra, ha nem értem meg. Hetente több­ször járok nyelvórára, a tanárom cseh, vele lesz összesen 50 órám - ebből már húszon túlvagyok -, az­tán pedig már német tanárral fogok tanulni, aki nem tud szlovákul vagy csehül. Jártam régen németre, de azt már elfelejtettem, az elején semmit nem értettem. Tanulnom kell, mert az edző nem beszél angolul, így Igo­ron keresztül kommunikálok vele. A Mönchengladbach a BL első fordulójában 4:0-ra kikapott a Manchester Citytől. Hogyan fo­gadták a klubban a vereséget? A Manchester City a Manchester United után a legjobb csapat Angli­ában. Számunkra az egy jutalom, hogy a Bajnokok Ligájában szere­pelhetünk. Senki nem örül a 4:0-s vereségnek, biztosan jobb ered­ményt várt mindenki, de ez van. A Cityn kívül a Celticcel és a Barcelonával került össze a Bo­russia a BL-ben. Mik a célok? Ha már valaki bekerült a csoport­körbe, akkor tovább akar jutni, de ilyen csoportból nem lesz könnyű. Mindenki azzal megy fel a pályára, hogy minden meccset meg akar nyerni, de néha sikerül, néha nem. Hogyan látja, mikor léphet pá­lyára tétmeccsen az A csapatban? Eddig csak egy barátságos mér­kőzésen játszottam 35 percet a Han­nover ellen. A sérülésem tényleg na­gyon rosszkor jött, de minden edzé­sen maximális erőbedobással dol­gozom, és abban bízom, legkésőbb egy hónap múlva legalább a kispa- don ott lehetek. De akár már jövő hé­ten is összejöhet. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EUROPA LIGA, Morduló. A csoport: Feyenoord-Manchester United 1:0, g.: Vil- hena (79.): Zarja Luganszk-Fenerbahce 1:1. g.: Gre- csiskin (52.), ill. Kjaer (90.). B csoport: Young Boys Bern-Olimpiakosz Pireusz 0:1, g.: E. Cambiasso (42 ): APOEL Nicosia-FC Aszta na 2:1, g.: V. Oliveira (74.), De Camargo (87.), ill. Makszimo- vics (45.). C csoport: Mainz-St. Étienne 1:1, g.: Bungert (57.), ill. Berie (88.); Anderlecht-Gabala 3:1, g.: Teodorczyk (14.), R. Santos (41. öngól), Capel (77.), ill. Dabo (20.). D csoport: AZ Alkmaar-FC Dundalk 1:1, g.: Wuytens (61.), ill. Kilduff (89 ): Maccabi Tel Aviv-Zenit Szent­pétervár 3:4, g.: Medunjanin (26., 70.), Kjartansson (50.), ill. Kokorin (77.), Mauricio (84,), Giuliano (86,), Djordjevics (90.). E csoport: Viktoria Plzeň-AS Roma 1:1, g.: Bakos (11.), ill. D. Perotti (3., 11-esbó'l); Astra Giurgiu-Austria Wien 2:3, g.: Alibec (18.), Sapunaru (74.), ill. Holzhäuser (16.), Friesenbichler (33.), Grünwald (58.). F csoport: Rapid Wien-KRC Genk 3:2, g.: Schwab (51.), Joelinton (59,), Colley (60, öngól), ill. Bailey (29,90, a másodikat 11-esből); Sassuolo—Athletic Bilbao 3:0, g.: Lirola (60), Defrel (75.), Politano (82.). G csoport: Standard Liége-Celta Vigo 1:1, g.: Dossevi (3.), ill. G. Rossi (13.); Panathinaikosz-Ajax Amster­dam 1:2, g.: Berg (5.), ill. Bér. Traoré (34.), Riedwald (67.). H csoport: Konyaspor-Sahtar Donyeck 0:1, g.: F. Fer- reyra (76.); Sporting Braga-Gent 1:1, g.: A. Pinto (24.), ill. Milicevic (6.). I csoport: Red Bull Salzburg-FK Krasznodar 0:1, g.: Joaozinho (37.); Nice-Schalke 04 0:1. g.: Baba Rah- man (75.). J csoport: FK Karabah-Slovan Liberec 2:2, g.: Michel (7.), Szadlkov (90.), ill. J. Sýkora (1.), Baroš (68.); PA- OK Szaloniki-Fiorentina 0:0. K csoport: Internazionale-Hapoel Beer Seva 0:2, g.: Vítor (54.), Buzaglo (69 ); Southampton-Sparta Praha 3:0, g.: C. Austin (5,27, a másodikat 11-esből), Jay Rodríguez (90.). L csoport: Osmanlispor-Steaua Bucuresti 2:0. g.: Di- baté (64,11-esből), Jmar (74.); Villarreal-FC Zürich 2:1, g.: Pato (28.), Johnatan Dos Santos (45.), ill. Sadi- ku (2.). ■ Tenisz DAVIS-KUPA, a Világcsoportba jutásért: Ausztrália- Szluvákia 2:0 (Nick Kyrgios-Andrej Martin 6:3,6:2,6:4, Bemard Tomic-Jozef Kovalík 7:6,6:4,6:4). TOKIÓI Nűl TORNA, elődöntő: Jana Cepelová (szlo- vák)-Kurumi Nara (Japán) 3:6,6:4,6:1. ■ Paralimpia ÚSZÁS, férfi 100 m pillangó, S9:1. Dimosztenisz.Mi- halencakisz (görög) 59,27,2. Federico Morlacchi (olasz) 59,52,3. Sors Tamás (magyar) 59,85. Női 100 m pillangó, S9: 1. Hszú Csia Ling (kínai) 1:07,90,2. Sarai Gascon (spanyol) 1:08,00,3. Konkoly Zsófia (magyar) 1:09,21. VlVÁS, női párbajtőr: 3. Magyarország (Krajnyák Zsu­zsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla). ATLÉTIKA, női 1500 m: 1. Barbara Niewiedzial (lengyel) 4:24,37,2. Biacsi Ilona (magyar) 4:27,88,3. Ljudmilla Danilina (ukrán) 4:28,78. ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 4,5,13,15,21,27,29,33,38,39, 41,42,43,44,45,52,58,62,70,77. Kenő plusz-szám: 44, Péntek: 8,10,14,23,24,28,29,30,31,33,38,43, 45,48,55,57,58,64,69,71. Kenő plusz-szám: 43. KENŐ JOKER - csütörtök: 337239. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3, díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (12); 5. díj: 2,50 euró (100); 6. di): 0,50 eu­ró (852). Péntek: 052453. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. dg: 150 euró (2 nyertes); 4. díj: 30 euró (9); 5. díj: 2,50 euró (98); 6. díj: 0,50 euró (1030). Egy ezüst, három bronz Rio de Janeiro. Továbbra sincs magyar arany a riói paralimpián, a magyar küldöttség azonban egy újabb ezüstöt és három bronzot szer­zett. Úszásban 100 m pillangón Sors Tamás, illetve Konkoly Zsófia is harmadik helyen végzett. A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot. „Lehet, hogy rosszul építettem fel a taktikát. Menekülés a győzelembe, így hív­juk egymás között, amit csináltam, nagyon jól mentem, de a végén már éreztem, hogy nem bírom felemelni a karomat, már nagyon fájt” - mond­ta Sors, aki több paralimpián nem tervez indulni. A 14 éves Konkoly Zsófia a riói magyar küldöttség legfiatalabb tag­ja. „Jól osztottam be az erőmet, de nem maradt bennem semmi, ha van még öt méter, biztosan megelőz a mellettem úszó” - mondta bronzér­me után. Szintén bronzérmes lett a Kraj­nyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású női párbajtőrcsapat. A bronzmeccsen a lengyeleket győzték le a magyarok. Előbb a lengyelek elhúztak 3 5:32-re, majd Krajnyák remek vívásának kö­szönhetően már a magyaroknál volt az előny 40:38-ra. Az utolsó párban Veres vívott Fidrychhel, aki ugyan több tust adott az asszóban, 6:4-gyel kiegyenlített, de az utolsó, mindent eldöntő találatot a magyar vívó vitte be, így meglett a bronzérem. Egy újabb ezüst is került a magyar éremgyűjteménybe, Biacsi Ilona a T20-as kategóriában második lett 1500 méteres futásban. Testvére, Bernadett ötödik lett. Négy éve Ilo­na bronzérmes volt, testvére pedig negyedik. „Nagyon sajnálom, hogy így jött össze. Úgy váltunk szét a verseny előtt, hogy átadom a dobo­gós helyezést, csak legyen mögöt­tem - mondta Biacsi Ilona Rióban. - Ez az érem mindkettőnké, ha ő nem lenne, én sem lennék itt.” (MTI) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 9. forduló - szombat, 17.00: Žilina-Seni- ca (játékvezető: Pavlík); 19.00: Myjava-Treníín (Kráľovič), Trnava-Michalovce (P. Hrčka), Ružomberok-Zlaté Morav- ce-Vráble (Sedlák), DAC-Podbrezová (Szencen játsszák; Smolák); 20.00: Slovan Bratislava-Prešov (Glova), 1. Žilina 8 6 1 1 18:6 19 2. Podbrezová 8 5 3 0 9:2 18 3. Ružomberok 8 4 2 2 16:11 14 4. Myjava 8 4 2 2 8:7 14 5. Slovan Bratislava 8 4 1 3 11:11 13 6. Trnava 8 2 5 1 11:9 11 7. Senica 8 3 2 3 8:6 11 8. Trenčín 8 3 1 4 13:16 10 9. Michalovce 8 2 2 4 3:10 8 10. Zlaté Moravce 8 1 3 4 8:9 6 11. Prešov 8 1 1 6 1:14 4 12. DAC 8 0 3 5 8:13 3 NB I, 9. forduló - szombat, 18.30: Újpest-Videoton (az lllovszky-sztadionban játsszák; Iványi), Diósgyőr-Mező- kövesd (Bognár), Honvéd-MTK (Erdős), Haladás-Vasas (Sopronban játsszák; Berke), Paks-Gyirmót (Solymosi); 20.30: Ferencváros-Debrecen (Szabó Zs.). 1. Vasas 8 6 1 1 12:5 19 2. Ferencváros 8 4 2 2 15:9 14 3. Haladás 8 4 2 2 12:10 14 4. Videoton 8 4 1 3 17:7 13 5. Újpest 8 4 1 3 9:7 13 6. Honvéd 8 3 2 3 10:8 11 7. Debrecen 8 3 2 3 11:12 11 8. Mezőkövesd 8 2 3 3 9:11 9 9.MTK 8 2 3 3 4:6 9 10. Diósgyőr 8 2 1 5 9:18 7 11. Paks 8 1 3 4 6:11 6 12. Gyirmót 8 1 3 4 4:14 6 II. LIGA, nyugati csoport, 9. forduló - szombat, 15.30: No­vé Mesto-FK Pohronie (Špaček), Banská Bystrica- Samorín (Leško), Martin-Nitra (Ježík). Vasárnap, 10.30: Trnava B-Skalica (Ihring), Slovan Bratislava jun.-Žilina B (Dobál); 15.30: Sereď-Svätý Jur (Ciernik). 1, Nitra 8 6 0 2 21:11 18 2. Samorín 8 5 3 0 16:6 18 3. Skalica 8 4 4 0 15:3 16 4. Žilina B 8 4 2 2 16:11 14 5. Nové Mesto 8 3 4 1 16:8 13 6. Trnava B 8 3 3 2 15:14 12 7. Sered 8 3 2 3 16:12 11 8. Svätý Jur 8 2 1 5 6:14 7 9. Slovan B 8 1 3 4 10:15 6 10. Banská Bystrica 8 1 3 4 8:17 6 11. Martin 8 0 4 4 4:16 4 12. FK Pohronie 8 1 1 6 6:22 4 Keleti csoport, 7. forduló - szombat, 15.30: Zvolen-Loko- motíva Košice (Trenčanský), Spišská Nová Ves-Rimavská Sobota (Libiak), Haniska-L. Mikuláš (Jurenka), Bardejov- Lipany (Vlčej); 19.00: Poprad-VSS Košice (A. Somoláni). 1.VSS Košice 6 5 0 1 8 15 2. Lokoipotíva Košice 6 4 1 1 1 4 13 2. Bardejov 6 4 0 2 1 6 12 4. Poprad 6 3 2 1 1 6 11 5. Zvolen 6 2 3 1 1 7 9 6. L. Mikuláš 6 1 3 2 1 6 7. Spišská Nová Ves 6 2 0 4 8 5 6 8. Haniska 6 1 2 3 9 6 5 9. Lipany 6 1 1 4 5 5 4 10. Rimavská Sobota 6 0 2 4 3 1 2 ■ Jégkorong KHL, Pozsony, - szombat, 17.00: Slovan Bratislava-Med- vescak Zagreb. VILÁGKUPA, Toronto, A csoport - szombat, 21.30: Európa-USA; vasárnap, 2.00: Csehország-Kanada. B csoport - vasárnap, 21.00: Oroszország-Svédország; héttő, 2.00: Észak-Amerika U23-Finnország. TIPSPORT LIGA, 5. forduló-vasárnap, 17.00: Žilina- Mar­tin, Nitra-Zvolen, Košice-Trenčín, Banská Bystrica- Liptovský Mikuláš; 18.00: Poprad-Nové Zámky. ■ Kézilabda WHIL, 3. forduló - szombat, 15.00: Písek-Zlín; 17.30: Michalovce-Olomouc; 18,00: Partizánske-ŽKP Bratislava; 18,30: Trenčín-Saľa. 4. forduló (előrehozott mérkőzés) - vasárnap, 14.00: Prešov-Olomouc. FÉRFIEXTRALIGA, 3. forduló - szombat, 18.00: Hlohovec-Šaľa, Malacky-TopoTčany. A Pov. Bystrica-Nové Zámky mérkőzést a hazai játékosok gyomorfertőzése miatt szeptember 27-ére halasztották. ■ Röplabda FÉRFI EB-SELEJTEZŰ, 2. fázis, 0 csoport, 1. torna, Pop­rad - szombat, 15.30: Horvátország-lzrael; 18.00: Lettország-Szlovákia. Vasárnap -15.30: Izrael-Lettország; 18.00: Horvátország- Szlovákia. ■ Tenisz DAVIS-KUPA, playoff a Világcsoportért, Sydney - szom­bat, 5.00: Ausztrália-Szlovákia, Sam Groth, John Peers- Andrej Martin, Jozef Kovalík. Vasárnap, 3.00: Nick Kyrgios-Kovalík, Bemard Tomic-Martin. Bénes László a tartalékcsapatban már gólt is lőtt (borussia de-feivétei) ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom