Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-03 / 205. szám, szombat
www.ujszo.com I 2016. szeptember 3. SZOMBATI VENDÉG I 9 Prágában tanít, de játszik is Kassai Csongor: „Elsőre csak a saját epizódjaimra koncentrálok. Olyankor nagyon nagy bennem a drukk..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Tizenhét évvel azután, hogy eljátszotta az Amerikai Film- akadémia által Oscar-díjra jelölt Élet mindenáron kulcsszerepét, David Wienert, a koncentrációs táborbél megszökött zsidó fiút, Kassai Csongor ismét Jan Hfebejkkel dolgozott. A tanítónő című szlovák-cseh koprodukcióban ő a lelki terror alá került diáklány apja. Drámai szerep a javából. A gyerekeket és szüleiket is rafinált eszközökkel manipuláló, pártvonalon különböző érdemeket szerzett tanítónő rászáll az osztály egyik szorgalmas tanulójára, s mindent elkövet, hogy szüleit is legyőzze. A bakfis egy idő után feladja a küzdelmet, s véget akar vetni az életének. Apja ekkor száll szembe a „hatalommal”, s maga mögé állítja a szülők jelentős hányadát. Árnyalt alakításával Kassai Csongor vezéregyéniséget formál a hétköznapok kisemberéből, a film legértékesebb pillanatai közé tartozik, ahogy a szülői értekezleten előbb önmagával megküzdve veszi fel a harcot a magányában és meg- keseredettségében a legnagyobb ga- ládságokra is képes tanítónővel. Számolta az éveket? Hogy már öt, tíz, tizenöt is eltelt az Élet mindenáron óta, s bár Hrebejk évente új filmet forgat, valahogy mindegyikből kimarad? Nem, egyáltalán nem számoltam. Karlovy Vary fesztiválján, a film ünnepi bemutatóján futott át először az agyamon, hogy valóban eltelt néhány esztendő azóta, hogy együtt dolgoztunk. Egyébként szóbajött már köztünk korábban is egy filmszerep, csak aztán máshogy alakultak a dolgok. A tanítónő forgatókönyvét egy pozsonyi ügynökség küldte el azzal, hogy Jan Hrebejk újra dolgozni szeretne velem. Behívtak egy kamerapróbára, ott volt a rendező, megörültünk egymásnak. Elmondta, mit szeretne látni, és megcsináltam. Jan Hrebejk valóban szereti a magyar színészeket, de ugyanúgy kezel bennünket, mint bárki mást. Rólam is mindig szépen, elismerően nyilatkozik, de a velem szemben támasztott igényein ez sem változtat. Ugyanannyit vár el tőlem is, mint a többi színészétől. Senkivel nem tesz kivételt. Már a próbafelvételen teljes felkészültséget vár mindenkitől. Engem két szerepben is megnézett, de nem mondhattam neki, hogy a nagyobbat, a történet szempontjából a fontosabbat szeretném, a végén mégis azt kaptam tőle. Az általam megformált apa eleinte lassú víz, látja, mi történik a lányával, forrong is a maga módján, dúl-ful pillanatonként, de még sokáig nem lép fel a tanítónő ellen. Csak a belső vívódását látjuk, a csendes lázadozását, de az utolsó percben mégis visszalép, és nem teljesíti a tanítónő kérését. Reptéri könyvelőként ugyanis meglehetősen kínos helyzetbe kényszeríti a tanítónő. El kellene intéznie, hogy kézből kézbe alapon kijuttasson egy csomagot Moszkvában élő nővérének. Bevallom, azért is örültem ennek a szerepnek, mert az Elet mindenáron David Wienere után ez egészen másfajta feladatot jelentett számomra. Az a fiú űzött vadként bujkál, A tanítónőbeli Kučera pedig, talán mert tragikomikus figura, sokkal színesebb. Benne kezdettől fogva lappang valami, ami csak később tör felszínre, mert a döntő pillanatig nem mutatja ki, igyekszik magába fojtani. Mivel nem időbeli sorrendben vettük fel a jeleneteket, nehéz volt felépíteni a karaktert. Elképzeltem, mit tennék én, ha a gyerekem a halál küszöbére sodródna valaki miatt. És ha ez a valaki épp az osztályfőnöke lenne! A többi szülő sok mindenre hajlandó, szinte bármit megtesz a csemetéje érdekében, Kučera a szemükre is veti „szolgálatkészségüket”. Karlovy Vary fesztiválján a film sajtókonferenciáján szlovákul fogalmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait. Meglepett, milyen pontosan és szellemesen formálta meg a mondatait. Most például, hogy beszélgetünk, milyen nyelven gondolkodik? Hol szlovákul, hol magyarul. Amikor egyenes a gondolatmenetem, akkor magyarul, de vannak kifejezések, amelyek elsőre nem is szlovákul, hanem csehül ugranak be, és úgy is használom őket. Néha az az érzésem, szlovákul már könnyebben kifejezi magát, mint magyarul. Nyilatkozni szlovákul tudok jobban, ezt magam is érzem. így szoktam meg. Hány magyar könyvet olvas el évente? Sajnos egyet sem. Szlovákul és csehül olvasok. Nem érzi ezáltal szegényesebbnek a magyar szókincsét? Egyelőre nem, mert otthon, az anyukámmal és az öcsémmel magyarulbeszélek. S hányszor jut haza egy évben? Kétszer. De akkor is csak háromnégy napra. Pozsonyban viszont Varga Anikóval és Kecskés Marikával mindig magyarul társalgunk. Hoiján Viktorral viszont, talán megszokásból, mindig szlovákul. Nem is érez egyfajta olvasói szomjat a magyar irodalom remekművei iránt? Regényeket rég nem olvasok. Még világirodalmi alkotásokat sem. De amióta tanítok a prágai színművészeti főiskola bábtanszakán, magyar szakkönyveket bújok. Kitől kapta a felkérést a tanításra? Evek óta dolgozom Csehországban a színházi berkekben elismert Skutr rendezői duóval. Amikor a Mauglin dolgoztak, a címszerepet játszó fiú nem tudott zöld ágra vergődni a szereppel. Martin Kukučka, a Skutr egyik tagja már csak kiabálni tudott vele. En lent ültem a nézőtéren, onnan figyeltem, mi zajlik a színpadon, s mivel ilyen helyzetben nem bírom szótlanul nézni a történéseket, odamegyek az illetőhöz, és megpróbálok segíteni neki. Elmondom, hogy szerintem mi lenne jobb megoldás. A Skutr tagjai ezt észrevették, és az egyik próba után megkérdezték, foglalkoznék-e egy kicsit a fiúval. Másnap tízkor kezdődött a próba, én egy órára mentem, de alighogy megérkeztem, odalépett hozzám Lukáš Trpišov- ský, a Skutr másik tagja, és csodálkozva kérdezte, mit műveltem a sráccal, mert ég és fold különbség van a között, amit tegnap mutatott, s amit ma nyújtott. Ennek köszönhetően lettem mellettük tanársegéd a színművészeti főiskolán. Most kezdjük a harmadik évet. Visszatérve A tanítónőbeli Ku- éerához: színészi leg mennyire provokálta a szerep? Szlovák színpadon általában egymáshoz nagyon hasonló karaktereket osztanak rám. Nemcsak vígjátékokban, még a napi sorozatokban is. A prágai Maugliban előbb a farkasvezér, majd a majomkirály, a második részben pedig az egyik keselyű vagyok. Még énekelek is a darabban. Csehül. De Pozsonyban évek óta ugyanazon a skálán mozgatnak. Erre jön Jan Hrebejk, és kapok egy remekül megírt drámai szerepet. Természetesen nagyon örültem. A szakállat is ő kérte a figurához? Azt akarta, hogy tíz évvel idősebbnek tűnjön? Épp ellenkezőleg! O arra kért, hogy borotváljam le a szakállamat. Csak nem tehettem meg, mivel így játszottam a Vadlovak című szlovák sorozatban. Melyik volt a legnehezebb jelenete A tanítónőben? A nagy dialógok mindig nehezek. Ilyen több is volt a filmben. Például amikor otthon beszélgetünk a feleségemmel, vagy amikor kiállók a gyerekem mellett a többi szülő előtt. Egyszer nem vettem észre, hogy a napi tervben szerepel egy plusz jelenet. Utólag ékelték be, kisbetűkkel. Átsiklott felette a tekintetem, ezért nem tanultam meg a szöveget. Egyszer csak szóltak, hogy most ez a jelenet következik. Meghűlt bennem a vér, hogy Úristen, mi lesz most, én ebből a részből egyetlen szót sem tudok. De amíg rám adták a kosztümöt, és kamera elé kerültem, többször átvettem a szöveget, és a próbák során meg is jegyeztem. A rendező szerencsére semmit nem vett észre az izgalmamból. A vihar című Shakespeare-darab átirata után most az Orfeuszban dolgozik a Skutr fiúkkal. Drezdában folynak a próbák, Olomouc- ban, egy kiállítási csarnokban lesz a bemutató. Azért próbálunk Drezdában, mert az Orfeusz koreográfusai, az Európa- szerte híres Bubeníček fivérek oda hívták dolgozni a csapatot. Egyikük ugyanis ott él és alkot. Én a történet narrátora leszek, Orfeusz bátyja, de még egy japán altatódalt is énekelek majd az előadásban. Még egyszer visszatérve A tanítónőre: a legelső alkalommal, Karlovy Varyban, milyen érzésekkel nézte végig a filmet? Izgultam. Kíváncsi voltam, mi maradt bent, és mit hagyott ki a rendező a felvett jeleneteimből. Ezzel mindig így vagyok. Elsőre csak a saját epizódjaimra koncentrálok. Olyankor nagyon nagy bennem a drukk, az önmagámmal szembeni elvárás. Karlovy Varyban ott ült mellettem ezerkétszáz ember, én meg tudtam, nincs már lehetőségem a korrigálásra. Ebbe nehezen törődöm bele. Egészen más a színpad. Ott minden este javíthatok, csiszolhatok az alakításomon. A filmben nem. Ami oda bekerült, az ott is marad. Igazából a prágai bemutatón tudtam átadni magam a filmnek. Ott láttam másodszor. Bevallom, a vetítést követően annak örültem a legjobban, hogy ismét jó filmben, jó szerepben láthatott a cseh közönség. Hogy nem okoztam csalódást számukra. S a pozsonyi bemutató után mivel búcsúzott Jan Hrebejktől? Nálam nincs érzékeny búcsú. Nem szeretem. Nem borultunk egymás nyakába. Angolosan távoztam. Észrevétlenül. Ha szüksége lesz rám, úgyis megtalál. Szeptembertől tehát ismét katedrára áll? Igen, folytatom a tanítást Prágában. De már a színművészeti karról is kaptam felkérést. Látták az év végi vizsgánkat, az alapján hívtak meg, hogy tartsak workshopot a növendékeknek. Egyébként nem hajtom magam. Januárig csak a futó előadásokban játszom. Akkor kezdek el aztán próbálni Prágában, a Nemzetiben, Lorca Vémászában. Most legalább elég időm van magamra. Edzésekre járok. Lefogytam hét kilót, tartani szeretném a mostani súlyomat. Magyar színház, Kassa vagy Komárom nem vonzza? Kassáról kaptam meghívást, de nem a mostani évadra. Már nem vagyok főiskolás, aki mindennek örül. Alaposan megfontolom, kivel, hol és milyen munkában veszek részt. Bandor Évával nagyon szívesen játszanék. Kassán, még a főiskolás éveink előtt dolgoztunk már együtt. Aztán 1995-ben, Budapesten, a színművészeim, ahol vendégnövendékek voltunk két hónapig. Szirtes Tamás állított be nekünk egy jelenetet a Kabaréból. A Money, mo- neyt. Éva volt Sally Bowles, én a Konferanszié. Nagyon jól sikerült a szám. Mindenkinek tetszett. Mi is nagyon élveztük Évával. „Januárban kezdek el próbálni Prágában, a Nemzeti Színházban..." (Zuzana Mináfiová felvétele)
