Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-03 / 205. szám, szombat

www.ujszo.com I 2016. szeptember 3. SZOMBATI VENDÉG I 9 Prágában tanít, de játszik is Kassai Csongor: „Elsőre csak a saját epizódjaimra koncentrálok. Olyankor nagyon nagy bennem a drukk..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Tizenhét évvel azután, hogy eljátszotta az Amerikai Film- akadémia által Oscar-díjra jelölt Élet mindenáron kulcs­szerepét, David Wienert, a koncentrációs táborbél megszökött zsidó fiút, Kassai Csongor ismét Jan Hfebejkkel dolgozott. A tanítónő című szlovák-cseh koprodukcióban ő a lelki terror alá került diáklány apja. Drámai szerep a javából. A gye­rekeket és szüleiket is rafinált esz­közökkel manipuláló, pártvonalon különböző érdemeket szerzett taní­tónő rászáll az osztály egyik szor­galmas tanulójára, s mindent elkö­vet, hogy szüleit is legyőzze. A bak­fis egy idő után feladja a küzdelmet, s véget akar vetni az életének. Apja ekkor száll szembe a „hatalommal”, s maga mögé állítja a szülők jelentős hányadát. Árnyalt alakításával Kas­sai Csongor vezéregyéniséget for­mál a hétköznapok kisemberéből, a film legértékesebb pillanatai közé tartozik, ahogy a szülői értekezleten előbb önmagával megküzdve veszi fel a harcot a magányában és meg- keseredettségében a legnagyobb ga- ládságokra is képes tanítónővel. Számolta az éveket? Hogy már öt, tíz, tizenöt is eltelt az Élet min­denáron óta, s bár Hrebejk évente új filmet forgat, valahogy mind­egyikből kimarad? Nem, egyáltalán nem számoltam. Karlovy Vary fesztiválján, a film ün­nepi bemutatóján futott át először az agyamon, hogy valóban eltelt né­hány esztendő azóta, hogy együtt dolgoztunk. Egyébként szóbajött már köztünk korábban is egy filmszerep, csak aztán máshogy alakultak a dol­gok. A tanítónő forgatókönyvét egy pozsonyi ügynökség küldte el azzal, hogy Jan Hrebejk újra dolgozni sze­retne velem. Behívtak egy kamera­próbára, ott volt a rendező, megörül­tünk egymásnak. Elmondta, mit sze­retne látni, és megcsináltam. Jan Hrebejk valóban szereti a magyar színészeket, de ugyanúgy kezel ben­nünket, mint bárki mást. Rólam is mindig szépen, elismerően nyilatko­zik, de a velem szemben támasztott igényein ez sem változtat. Ugyan­annyit vár el tőlem is, mint a többi szí­nészétől. Senkivel nem tesz kivételt. Már a próbafelvételen teljes felké­szültséget vár mindenkitől. Engem két szerepben is megnézett, de nem mondhattam neki, hogy a nagyobbat, a történet szempontjából a fontosab­bat szeretném, a végén mégis azt kaptam tőle. Az általam megformált apa eleinte lassú víz, látja, mi törté­nik a lányával, forrong is a maga módján, dúl-ful pillanatonként, de még sokáig nem lép fel a tanítónő el­len. Csak a belső vívódását látjuk, a csendes lázadozását, de az utolsó percben mégis visszalép, és nem tel­jesíti a tanítónő kérését. Reptéri könyvelőként ugyanis meglehetősen kínos helyzetbe kényszeríti a tanítónő. El kellene intéznie, hogy kézből kézbe alapon kijuttasson egy csomagot Moszk­vában élő nővérének. Bevallom, azért is örültem ennek a szerepnek, mert az Elet mindenáron David Wienere után ez egészen más­fajta feladatot jelentett számomra. Az a fiú űzött vadként bujkál, A tanító­nőbeli Kučera pedig, talán mert tra­gikomikus figura, sokkal színesebb. Benne kezdettől fogva lappang va­lami, ami csak később tör felszínre, mert a döntő pillanatig nem mutatja ki, igyekszik magába fojtani. Mivel nem időbeli sorrendben vettük fel a jeleneteket, nehéz volt felépíteni a karaktert. Elképzeltem, mit tennék én, ha a gyerekem a halál küszöbére sodródna valaki miatt. És ha ez a va­laki épp az osztályfőnöke lenne! A többi szülő sok mindenre hajlandó, szinte bármit megtesz a csemetéje érdekében, Kučera a szemükre is ve­ti „szolgálatkészségüket”. Karlovy Vary fesztiválján a film sajtókonferenciáján szlovákul fo­galmazta meg ezzel kapcsolatos gondolatait. Meglepett, milyen pontosan és szellemesen formálta meg a mondatait. Most például, hogy beszélgetünk, milyen nyel­ven gondolkodik? Hol szlovákul, hol magyarul. Amikor egyenes a gondolatmene­tem, akkor magyarul, de vannak ki­fejezések, amelyek elsőre nem is szlovákul, hanem csehül ugranak be, és úgy is használom őket. Néha az az érzésem, szlovákul már könnyebben kifejezi magát, mint magyarul. Nyilatkozni szlovákul tudok job­ban, ezt magam is érzem. így szok­tam meg. Hány magyar könyvet olvas el évente? Sajnos egyet sem. Szlovákul és csehül olvasok. Nem érzi ezáltal szegényesebb­nek a magyar szókincsét? Egyelőre nem, mert otthon, az anyukámmal és az öcsémmel ma­gyarulbeszélek. S hányszor jut haza egy évben? Kétszer. De akkor is csak három­négy napra. Pozsonyban viszont Varga Anikóval és Kecskés Mariká­val mindig magyarul társalgunk. Hoiján Viktorral viszont, talán meg­szokásból, mindig szlovákul. Nem is érez egyfajta olvasói szomjat a magyar irodalom re­mekművei iránt? Regényeket rég nem olvasok. Még világirodalmi alkotásokat sem. De amióta tanítok a prágai színművé­szeti főiskola bábtanszakán, magyar szakkönyveket bújok. Kitől kapta a felkérést a taní­tásra? Evek óta dolgozom Csehország­ban a színházi berkekben elismert Skutr rendezői duóval. Amikor a Mauglin dolgoztak, a címszerepet játszó fiú nem tudott zöld ágra ver­gődni a szereppel. Martin Kukučka, a Skutr egyik tagja már csak kia­bálni tudott vele. En lent ültem a né­zőtéren, onnan figyeltem, mi zajlik a színpadon, s mivel ilyen helyzet­ben nem bírom szótlanul nézni a történéseket, odamegyek az illető­höz, és megpróbálok segíteni neki. Elmondom, hogy szerintem mi len­ne jobb megoldás. A Skutr tagjai ezt észrevették, és az egyik próba után megkérdezték, foglalkoznék-e egy kicsit a fiúval. Másnap tízkor kez­dődött a próba, én egy órára men­tem, de alighogy megérkeztem, odalépett hozzám Lukáš Trpišov- ský, a Skutr másik tagja, és csodál­kozva kérdezte, mit műveltem a sráccal, mert ég és fold különbség van a között, amit tegnap mutatott, s amit ma nyújtott. Ennek köszönhe­tően lettem mellettük tanársegéd a színművészeti főiskolán. Most kezdjük a harmadik évet. Visszatérve A tanítónőbeli Ku- éerához: színészi leg mennyire pro­vokálta a szerep? Szlovák színpadon általában egy­máshoz nagyon hasonló karaktere­ket osztanak rám. Nemcsak vígjáté­kokban, még a napi sorozatokban is. A prágai Maugliban előbb a farkas­vezér, majd a majomkirály, a máso­dik részben pedig az egyik keselyű vagyok. Még énekelek is a darab­ban. Csehül. De Pozsonyban évek óta ugyanazon a skálán mozgatnak. Erre jön Jan Hrebejk, és kapok egy re­mekül megírt drámai szerepet. Ter­mészetesen nagyon örültem. A szakállat is ő kérte a figurá­hoz? Azt akarta, hogy tíz évvel idősebbnek tűnjön? Épp ellenkezőleg! O arra kért, hogy borotváljam le a szakállamat. Csak nem tehettem meg, mivel így játszottam a Vadlovak című szlovák sorozatban. Melyik volt a legnehezebb jele­nete A tanítónőben? A nagy dialógok mindig nehezek. Ilyen több is volt a filmben. Például amikor otthon beszélgetünk a fele­ségemmel, vagy amikor kiállók a gyerekem mellett a többi szülő előtt. Egyszer nem vettem észre, hogy a napi tervben szerepel egy plusz je­lenet. Utólag ékelték be, kisbetűkkel. Átsiklott felette a tekintetem, ezért nem tanultam meg a szöveget. Egy­szer csak szóltak, hogy most ez a je­lenet következik. Meghűlt bennem a vér, hogy Úristen, mi lesz most, én ebből a részből egyetlen szót sem tu­dok. De amíg rám adták a kosztü­möt, és kamera elé kerültem, több­ször átvettem a szöveget, és a próbák során meg is jegyeztem. A rendező szerencsére semmit nem vett észre az izgalmamból. A vihar című Shakespeare-darab átirata után most az Orfeuszban dolgozik a Skutr fiúkkal. Drezdá­ban folynak a próbák, Olomouc- ban, egy kiállítási csarnokban lesz a bemutató. Azért próbálunk Drezdában, mert az Orfeusz koreográfusai, az Európa- szerte híres Bubeníček fivérek oda hívták dolgozni a csapatot. Egyikük ugyanis ott él és alkot. Én a történet narrátora leszek, Orfeusz bátyja, de még egy japán altatódalt is énekelek majd az előadásban. Még egyszer visszatérve A taní­tónőre: a legelső alkalommal, Kar­lovy Varyban, milyen érzésekkel nézte végig a filmet? Izgultam. Kíváncsi voltam, mi maradt bent, és mit hagyott ki a ren­dező a felvett jeleneteimből. Ezzel mindig így vagyok. Elsőre csak a sa­ját epizódjaimra koncentrálok. Olyankor nagyon nagy bennem a drukk, az önmagámmal szembeni elvárás. Karlovy Varyban ott ült mellettem ezerkétszáz ember, én meg tudtam, nincs már lehetőségem a korrigálásra. Ebbe nehezen törő­döm bele. Egészen más a színpad. Ott minden este javíthatok, csiszolhatok az alakításomon. A filmben nem. Ami oda bekerült, az ott is marad. Igazából a prágai bemutatón tudtam átadni magam a filmnek. Ott láttam másodszor. Bevallom, a vetítést kö­vetően annak örültem a legjobban, hogy ismét jó filmben, jó szerepben láthatott a cseh közönség. Hogy nem okoztam csalódást számukra. S a pozsonyi bemutató után mi­vel búcsúzott Jan Hrebejktől? Nálam nincs érzékeny búcsú. Nem szeretem. Nem borultunk egymás nyakába. Angolosan távoztam. Ész­revétlenül. Ha szüksége lesz rám, úgyis megtalál. Szeptembertől tehát ismét ka­tedrára áll? Igen, folytatom a tanítást Prágá­ban. De már a színművészeti karról is kaptam felkérést. Látták az év végi vizsgánkat, az alapján hívtak meg, hogy tartsak workshopot a növendé­keknek. Egyébként nem hajtom ma­gam. Januárig csak a futó előadások­ban játszom. Akkor kezdek el aztán próbálni Prágában, a Nemzetiben, Lorca Vémászában. Most legalább elég időm van magamra. Edzésekre járok. Lefogytam hét kilót, tartani szeretném a mostani súlyomat. Magyar színház, Kassa vagy Komárom nem vonzza? Kassáról kaptam meghívást, de nem a mostani évadra. Már nem va­gyok főiskolás, aki mindennek örül. Alaposan megfontolom, kivel, hol és milyen munkában veszek részt. Bandor Évával nagyon szívesen ját­szanék. Kassán, még a főiskolás éveink előtt dolgoztunk már együtt. Aztán 1995-ben, Budapesten, a színművészeim, ahol vendégnöven­dékek voltunk két hónapig. Szirtes Tamás állított be nekünk egy jele­netet a Kabaréból. A Money, mo- neyt. Éva volt Sally Bowles, én a Konferanszié. Nagyon jól sikerült a szám. Mindenkinek tetszett. Mi is nagyon élveztük Évával. „Januárban kezdek el próbálni Prágában, a Nemzeti Színházban..." (Zuzana Mináfiová felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom