Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-02 / 204. szám, péntek

www.ujszo.com I 2016. szeptember2. SPORT 119 Elhunyt Véra Cáslavská Čáslavská hét olimpiai aranyat nyert (TASR-feivétei) Kedd este 74 éves korában elhunyt Véra Cáslavská hétszeres olimpiai bajnok, 11- szeres olimpiai érmes tornász, a legsikeresebb cseh női sportoló. „Ez egy olyan nő, akinek az akaraterejére oda kell figyel­ni” - írta a fiatal Cáslavskáról egy sportújságíró. Már tizen­évesen megmutatkozott kivé­teles tehetsége, amit annak is köszönhetett, hogy három­éves korától balettre járt. A sportot a műkorcsolyával kezdte, de végül a tornát vá­lasztotta. Ultra C „Először csak élveztem a mozgást, és hogy produkálha­tom magam. Aztán már tuda­tosítottam, hogy ezzel valaki­nek örömet szerzek. Később elkezdtem érzékelni a hazafi­as vonzatát is, hogy a nemze­temet képviselem, és ehhez jött még a felelősségtudat, hi­szen mindenki győzelmet várt tőlem” - idézte fel pályafutá­sát Olga Sommerová róla ké­szült dokumentumfilmjében. Mindig csodálta a japán tornászok macskaügyességét, általuk inspirálva talált ki egy új elemet a felemáskorláton, amely az ultra C nevet kapta. Az 1964-es tokiói olimpia szerenkénti döntőjében az elemet megelőző dermedt csendbe az egyik csapattárs­nője belesikított: „Muszáj!”, Cáslavská elvétette a korlátot, leesett. „De láttam, hogy a japánok mennyire akaiják látni az ultra C-t” - emlékezett évtizedek­kel később. Bár tudta, hogy az érem már elúszott, visszaug- rott a korlátra, és hibátlanul bemutatta az ultra C-t. A kö­zönség tombolt, Cáslavská pedig - aki Tokióban meg­nyerte az összetettet, és ugrás­ban és gerendán is a legjobb volt - harcosságáért szamu­rájkardot kapott. O volt az el­ső és valószínűleg máig az egyetlen nő, aki ilyen meg­tiszteltetésben részesült. Eldugult a kazán Nemcsak Japánban rajong­tak érte, hazájában is imádták, rengeteg szerelmes levelet kapott. „Egyszer eldugult a kazán, ahogy égettük el őket” - nevetett a Véra 68 című filmben Cáslavská egyik ba­rátnője. Cáslavská szíve végül Josef Odložil középtávfütóé lett, Mexikóban álomesküvőt tar­tottak. Odáig azonban több mint rögös volt az út. A mexikói olimpiára ké­szülő cseh csapat Šumperkben edzőtáborozott, amikor au­gusztus 21-én éjjel háromkor arra ébredtek: '„Megtámadtak aruszkik!” A prágai tavasz során a Két­ezer szó című manifesztumot aláíró Cáslavskát a hegyi men­tőszolgálat menekítette egy erdei kunyhóba, ahol több mint két hetet töltött. Mivel torna- eszközök nem voltak kéznél, faágakra függeszkedve edzett, szenet lapátolt, hogy a kezéről ne tűnjenek el a bőrkeménye- dések: „Kisasszonykézzel nem tudtam volna versenyezni az olimpián.” Sokáig azt sem hitte, hogy a csehszlovák küldöttség el­utazhat Mexikóba, de végül Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtit­kára beleegyezett a részvétel­be. „Nagyon rosszul csinálta Brezsnyev úr, hogy odaenge­dett” -jegyezte meg egyszer élesen Cáslavská. Elfordított fejjel A mexikói közönség a megnyitón vastapssal fogadta a csehszlovák küldöttséget. Cáslavská brillírozott, négy aranyérmet és két ezüstöt szerzett. Talajon azonos pont­számot szerzett az orosz La- rissza Petrikovával, együtt álltak a dobogó legfelső foká­ra. A csehszlovákokkal vég­telenül szimpatizáló mexikó­iak előbb a csehszlovák him­nuszt játszották el - Cáslavská szálegyenesen, emelt fővel hallgatta. Aztán jött a szovjet himnusz, Cáslavská pedig el­fordította a fejét, és mereven a földet nézte. A gesztust mindenki meg­értette, otthon sem maradt kö­vetkezmények nélkül. A hazaérkezés előtt azon­ban még jött az esküvő, amit Cáslavská és Odložil eredeti­leg az olimpiai faluba terve­zett. „A mexikóiak nem bírták volna elviselni, hogy ők nem fémek be” - emlékezett Cás­lavská, aki végül az amerikai kontinens legnagyobb kated- rálisában, a lf 0 m hosszú és 54 m széles Cathedral Metropo- litanában mondta ki az igent. Még az oltáron is emberek lógtak. „Bevallom, nem hal­lottam semmit. Talán ha vé­gighallgatjuk, mit is mond a pap, máshogy alakul a házas­ságunk” - nyilatkozta utóbb keserűen Cáslavská. Normalizáció Hazatérése után a kommu­nista párt legfelsőbb vezetői fogadták, ő pedig aranyérmei miniatűr másolatát odaaján­dékozta a prágai tavasz nagy alakjainak, Svobodának, Dubéeknek, Centiknek és Smrkovskýnak. Amikor nem sokkal az olimpia után levelet kapott egyesületétől, a Rudá Hvéz- dától, azt hitte, edzői állást ajánlanak neki. Ehelyett ki­rúgták. Nem dolgozhatott, ta­karításból élt. Svoboda elnök nem fogadta, azt üzente neki, gondolja át, nem akaija-e visszavonni az aláírását a Kétezer szó alól. A segítség öt évvel később Mexikóból érkezett. A mexi­kóiak beleegyeztek, hogy szovjet kérésre biztosítják Kuba szénellátását, de Cás­lavskát kérték cserébe. A me­xikói olimpia sztáija így edzőként tért vissza egykori sikerei színhelyére, olyan fo­gadtatásban részesült, mint a pápa. Családi tragédia „Minden ember életében vannak jobb és rosszabb peri­ódusok. Nálam azonban sza­kadéknyi különbség volt a csúcsok és a mélységek kö­zött” - mondta az életéről Cáslavská a róla szóló doku­mentumfilmben. 1989 után Václav Havel ta­nácsadója lett, ám néhány év­vel később egy családi tragé­dia tönkretette. Akkor már el­vált férjétől, aki többször erő­szakos volt vele és a gyereke­ivel is. Fia, Martin 18 évesen egy kocsmában nézeteltérés­be keveredett az apjával, en­nek dulakodás lett a vége, Josef Odložil elesett, beverte a fejét, kómába esett, és egy hó­nappal később meg is halt. Martint szándékos testi sérté­sért négy év börtönre ítélték. Egy év után Havel elnöktől kegyelmet kapott, de a közvé­lemény ezt úgy értelmezte, az elnök kegyelmet adott a jó ba­rátnője fiának. Cáslavská depressziós lett, 15 éven át gyakorlatilag csak vegetált. „Én, a nagy harcos, a saját fiamért képtelen voltam harcolni, a tehetetlenség meg­bénított” - nyilatkozta utóbb. Végül a cseh olimpikonok egyik találkozója jelentette a fordulópontot, fokozatosan újra elkezdett emberek közé járni, érdeklődni a külvilág iránt. Közönségtalálkozókon vett részt, magas rangú japán kitüntetést is kapott. Ekkor készült róla Olga Sommerová dokumentumfilmje is. Halálát hasnyálmirigyrák okozta, amellyel az utolsó pil­lanatig harcolt. Szamurájhoz méltóan soha nem adta fel. (bt) VÁHOVCE KOMÁRNO KRÁĽOVSKY CHLMEC ČEČEJOVCE ZLATE KLA ORŠ Ezen a héten újra fogadhat régiója slagercsapataira, egeszen az ÖTÖDIK LIGÁIG! Használja ki a speciális fogadási lehetőséget a vidéki csapatok és az európai nagyklubok közötti gólpárbajra. Tippeljen a kirendeltségeinken, az interneten, vagy akár a mobiljáról is, a Niké alkalmazása segítségével! Az akció 2016.9.4-ig tart. 25 rokov tipovania na Slovensku nike.sk MP160547

Next

/
Oldalképek
Tartalom