Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-04 / 181. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. augusztus 4. SPORT 115 Radványi nyerte az edzők csatáját A küzdelem dominálta szenei meccsen, Vida harcol a myjavai hátvéddel a labdáért (Somogyi Tibor felvétele) SZABÓ ZOLTÁN A DAC l:0-s vereséget szenvedett a Myjavától ideiglenes szenei otthonában a labdarúgó Fortuna Liga harmadik fordulójának záró mórkőzósón. Tehát Radványi Miklós nyerte a korábban Dunaszerdahelyen sikeresen együtt dolgozó edzők csatáját. A játók kópé alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Több mint kétezer szurkoló kísérte el a sárga-kékeket Szencre, akik remek hangulatot teremtettek. Minden a megszokott dunaszerda- helyi forgatókönyv szerint zajlott, elhangzott a „Nélküled”, majd közvetlenül a meccs előtt a Himnusz. Hogy Fradi-drukkerek is eljöttek a meccsre, ezt igazolja a „Kubatov game over” (Kubatov, vége a játéknak) transzparens, mellyel a ferencvárosi klubelnök ellen tüntettek. Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, amelyben kevés helyzet adódott. Bő fél órát kellett várni az első hazai kapura lövésre, Pačinda próbálkozását Solnička védte. A túloldalon nagy védelmi hiba után Duga egyedül állt a kapussal szemben, ám Tofiloszki bravúrosan hárított. Radványi a megszokottnál idegesebbnek tűnt. „Azon mérgelődtem, hogy rendre elrontottuk a harmadik passzunkat, ez a korábbi meccseinken nem volt jellemző” - mondta később lapunknak a 47 éves szakvezető. A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a DAC, és beszorította ellenfelét. Az 55. percben Ljubicic hagyta ki a meccs helyzetét, miután Pačinda passzát követően ügyesen tisztára játszotta magát, hét méterről a bal kapufa mellé lőtt. A 67. percben megszületett az összecsapás egyetlen gólja: Michalik elvesztette a labdát a félpályánál, amelyre Koňa csapott le, tizennyolc méteres, jól helyezett lövését Tofiloszki csak kiütni tudta, és Duga a lassú Michalíkot megelőzve közelről a hálóba lőtt -0:1. „Nagyon boldog vagyok, hogy gólom győzelmet ért. Már az első félidőben is akadt egy ziccerem, sajnos, azt kihagytam, ám sikerült javítanom” - nyilatkozta boldogan a meccs után a 21 esztendős Tomáš Duga. Radványi visszafogottan ünnepelte csapata találatát. „Nagyon csalódottak vagyunk, mert nyerni akartunk. Tudtuk, hogy egy hiba eldöntheti a meccset, nagyon sajnálom, hogy ezt én követtem el. Elnézést kérek érte, de sajnos, ezt már nem lehet visszacsinálni” - szögezte le szomorúan a DAC 32 éves csapatkapitánya, Ľubomír Michalik. A gól után elkeseredetten támadott a sárga-kék együttes, de egyenlítenie nem sikerült. Látszott, hogy a myjavai együttes összeszokot- tabb, mint a DAC, amely támadóbb felfogásban fútballozik, mint To- mislav Marie irányítása alatt. Nem érdemeltek vereséget a sárga-kékek, akik nagy árat fizettek az elpuskázott lehetőségekért. A mérkőzés után a dunaszerdahelyi futballisták gratuláltak és megölelték korábbi trénerüket, Radványi Miklóst. „A mérkőzés nagy részében a Myjava térfelén folyt a játék. Igyekeztünk feltolni a védelmünket, és nyomást gyakorolni az ellenfél játékosaira. Ezen a mérkőzésen döntő szerepe volt a hatékonyságnak - értékelte a mérkőzést Németh Krisztián, a DAC vezetőedzője. - Sajnos Ljubicic a második félidőben kihagyta a százszázalékos helyzetet, ezt követően a vendégek tapasztalt csapatként már tartani tudták az eredményt. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy Szencen is valódi hazai környezetet teremtettek számunkra. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljavuljon a játékunk.” Kollégája, Radványi Miklós így látta a mérkőzést: „Tipikus egygó- los meccs volt, melyen mi szereztük meg a vezetést, utána pedig sikerült megtartanunk az eredményt. Azt nem mondhatom, hogy szép futballt játszott volna a két csapat, jobbára a két tizenhatos között zajlott a küzdelem. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy gól nélküli állásnál Ljubicic kihagyta a helyzetét, ezt követően pedig sikerült a hálóba találnunk, és már nem engedtük helyzetbe kerülni az ellenfelünket, amelynek sok sikert kívánok a továbbiakban.” Újságírói kérdésre Radványi elmondta, hogy régóta barátok Németh Krisztiánnal, és reméli, hogy ez a meccset követően sem változik meg. A DAC trénere leszögezte, nem róluk szólt a mérkőzés, és azt összecsapás előtt majd után is ba- rátian elbeszélgettek. „Az erdőhátiak gyakorlatilag egyszer jutottak el a kapunkig, és rögtön gólt lőttek. Szinte odaajándékoztuk nekik a találatot. Hiába volt több lehetőségünk és játszottunk mezőnyfölényben, ha nem tudtunk a kapuba találni” — szögezte le Erik Pačinda, a dunaszerdahe- lyiek szélsője. A Myjava feljött a második helyre (a zsolnai együttes csak jobb gól- különbségével előzi meg), annak ellenére, hogy mindhárom bajnokiját idegenben játszotta (Zl. Moravce 2:1, Podbrezová 0:0, DAC 1:0). „Örülünk a sikeres rajtnak, de nem járunk a fellegekben, továbbra is keményen kell dolgoznunk - mondta lapunknak Radványi, akit kellemesen meglepett, hogy mennyi DAC-szurkoló gratulált neki a győzelemhez. - Nem is tudtam, hogy ennyi drukkere van a Myjavának a Csallóközben.” A DAC zsinórban hét bajnokin nyeretlen (Zl. Moravce 0.1, Myjava 0:3, Skalica 1:2, Ružomberok 0:3, Žilina 2:2, Trnava 1:2, Myjava 0:1), utoljára április 23-án győzött (Podbrezová 1:0) a Fortuna Ligában. A sárga-kékek szombaton a Slovan otthonában lépnek pályára, a szurkolók „Mindenki jöjjön Pozsonyba” felirattal agitáltak a meccsre. Király visszavonult a válogatottól EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 3. forduló, visszavágók: Karabah-Plzeň 1:1, g.: Nluarem (28.), ill. Krmenčík (85.) - az első mérkőzésen: 0:0, továbbjutott: Plzeň: APOEL Nicosia-Trondheim 3:0, g.: Gianniotas (90+1.), Vander (90.+6), De Vicenti (90.+9) - 1:2, tj.: APOEL; Dinamó Tbiliszi-Dinamó Zagreb 0:1, g.: Rog (8.)-0:2, tj.: Zagreb; Crvena zvezda-Ludogorec Razgrad 2:4, g.: Donald (17.), Ibánez (62., 11-esből), ill. Wanderson (40., 92., 97.), Cafú (23.) - 2:2, tj.: Razgrad; Dundalk- Boriszov 3:0, g.: Mc- Millan (44., 59.), Bensőn (90.)-0:1, íj.: Dundalk. FORTUNA LIGA, 3. forduló: DAC 1904-Spartak Myjava 0:1 (0:0). Góllövő: Duga (67 ). Játékvezető: Chmura. Sárga lap: Osztojics (Myjava), Szene, 2180 néző. DAC: Tofiloszki- Štepanovský, Michalik, Kwin, Németh Zs.-VIda (70. Polievka), Lupták, Ljubicic, Pačinda-Cernák (72. Sarr), Sabala (87. Kondrlík). MYJAVA: Solnička-Beňo, Pavlík, Osztojics, Machovec-Kóňa-Kukoľ (90.+1 Cernáíek), Maróek, Duga (87. Sabler), Kolár-Sládek (62. Brigant). A bajnokság állása: 1. Žilina 3 2 1 0 9:4 7 2. Myjava 3 2 1 0 3:1 7 3. Slovan Bratislava 3 2 0 1 4:4 6 4. Podbrezová 3 1 2 0 3:1 5 5. Trnava 3 1 2 0 4:3 5 6. Ružomberok 3 1 1 1 4:4 4 7. Michalovce 3 1 1 1 2:3 4 SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EUROPA LIGA-SELEJTEZŐ, 3. forduló, visszavágók - 18.00: HJK HelsinkMFK Göteborg (az első meccsen: 2:1), Nőmmé Kalju (észt)-Osmanlispor (0:1); FC Midtjylland- Videoton (1:0); 18.30: Spartak Trnava-Austria Wien, Szpartak Moszkva-AEK Larnaca (1:1); FK Krasz- nodar-Birkirkara (3:0); 19.00: Vorszkla Poltava-Lokomo- tiva Zagreb (0:0), Apollon Limassol-Grasshoppers Zürich (1:2), AIK Stockholm-Panathinaikosz Athén (0:1), Beitar 8. Zlaté Moravce-Vráble 3 1 0 2 6:5 3 9. Trenčín 3 1 0 2 4:5 3 10. Sénica 3 1 0 2 2:4 3 11. DAC 3 0 1 2 3:5 1 12. Prešov 3 0 1 2 0:5 1 ■ Jégkorong FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Nové Zámky-Pavlodar 4:2 (1:2,1:0,2:0), hazai gólütők: Semorád, Török, Fábry, Hudec. ■ Tenisz FL0RIANAP0LISI NŐI TORNA, 2. forduló: Ana Bogdán (ro- mán)-Jelena Jankovics (szerb, 1.) 6:2,7:5. Páros, negyeddöntő: Babos Tímea, Jani Réka-Luca (ma- gyarok)-Veronica Cepede Royg, Tereza Martincová (paraguayi, cseh) 6:0,6:1. ■ Sportfogadás KENŐ - kedd: 2,5,7,8,9,11,15,19,21,23,24,29,30, 35,42,48,52,61,66,74. KENŐ Plusz-szám: 11. KENŐ JOKER - kedd: 197497. Nyeremények -1. és 2. dl): nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (11), 5. díj: 2,50 euró (93), 6. díj: 0,50 euró (891). EUROMILLIÚK, a 31. játékhét (kedd) nyerőszámai: 8.13, 16,19,26,29,30, pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. dij: 1755,20 euró (1); 4. díj: 341,30 euró (6); 5. díj: 75,40 euró (31); 6. dij: 16,70 euró (140); 7. díj: 11,00 euró (343); 8. díj: 5,90 euró (1711); 9. dij: 3,70 euró (2086); 10. díj: 2,70 euró (5349). Jeruzalem-FK Jelgava (1:1), FC Arouca (portugál)-He- racles Almelo (1:1), Gabala-Lille (1:1), Mladá Boleslav- Skendija (0:2); 19.15: Sönderjyske-Zaglebie Lubin (2:1); 19.30: Maccabi Tel-Aviv-Pandurii (3:1); 19.45: Dinamó Minszk-Vojvodina (1:1); 20.00: AEK Athén-Saint-Étienne (0:0), Giannina (görög)-AZ Alkmaar (0:1); 20.15: NK Maribor-Aberdeen (1:1), Bröndby-Hertha Berlin (0:1), Vi- itorul Constanca-Gent (0:5), HNK Rijeka-Basaksehir (0:0); 20.30: US Sassuolo-FC Luzern (1:1), Hajdúk Split-Olek- szandrija (3:0), 20.45: Cork City (Ír)-Genk (0:1), West Ham United-NK Domzale (1:2); 21.00: Rio Ave-Slavia Praha (0:0); 21.05: Rapid Wien-Torpedo Zsodino (0:0). Király Gábor visszavonult a magyar labdarúgóválogatottól, amellyel nyolcaddöntőig jutott a franciaországi Európa- bajnokságon. A 40 éves kapus kedden honlapján jelentette be döntését, 1998-as bemutatkozása óta 107 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, amivel csúcstartó az örökrangsorban. ,,A Haladásban végigjátszott szezon után pihenés nélkül vágtam neki az Eb-re való több mint egy hónapos kemény felkészülésnek. Minden erőmet beleadtam, de közben a szervezetem jelezte, hogy itt a határ! Maximalista vagyok, és maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, azonban 40 esztendősen ez már klub- és válogatott szinten együtt nem megy” - írta Király, aki szerint a motivációja és az elkötelezettsége most is megvan, de a profi futballban eltöltött 24 év nem múlt el nyomtalanul a testében. Király leszögezte, számára a piramis csúcsa a nemzeti együttesben szerepelni, és úgy gondolta, amíg hívják, addig szeretné a válogatottat szolgálni. „Bernd Storck szövetségi kapitány az Eb után nekem adta a döntés jogát a folytatásról. Én úgy döntöttem, hogy nem lehet méltóbb a búcsú egy olyan Európa-bajnoki szereplésnél, ami igazi fútball-lázat váltott ki és rengeteg örömöt okozott a magyar embereknek, és ami után ismét visszakerült a magyar labdarúgás az európai nagyszínpadra” - olvasható Király állásfoglalásában. A szürke mackónadrágjáról is el- híresült kapus a Haladásban kezdte, majd onnan igazolt a német Herthá- hoz, amellyel a BL-ben is szerepelt. Később olyan csapatokban fordult meg, mint az angol Crystal Palace, a West Ham , az Aston Villa, a Bum- ley, a Fulham, vagy a német Leverkusen és az 1860 München. Király tavaly tért vissza Szombathelyre. A Herthával nyert két német Ligakupát, a Bundesligában pedig megválasztották a legjobb kapusnak. Ötször érdemelte ki a magyar Aranylabdát és kétszer lett az év legjobb magyar labdarúgója. Az Eb-csúcsot is tartja, ugyanis 40 évesen és 86 naposán ő a legidősebb, aki pályára lépett kontinensviadalon. (MTI) SPORT A TV-BEN 12.00 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 15.15 - SPORT M: Lósport, futam 16.00 - ARENA SPORT: Flo- rianopolisi női tenisztorna, elődöntő 17.15-SPORTM: Lóverseny 18.00 - M4 SPORT: Midtjyl- land-Videoton labdarúgó Európa Liga-selejtező, visszavágó 18.00 - SPORT 1 (cseh, magyar): Bayer Leverkusen-Fio- rentina felkészülési labdarúgómérkőzés 18.00 - NOVA SPORT, ČT SPORT: Irak-Dánia férfi olimpiai labdarúgó-mérkőzés 18.30 - STV 2: Spartak Trnava-Austria Wien labdarúgó Európa Liga-selejtező, visszavágó 2L00 - ČT SPORT: Rio Ave-Slavia Praha labdarúgó Európa Liga-selejtező, visszavágó 21.00 - NOVA SPORT, M4 SPORT: Brazília-Dél-afnkai Köztársaság férfi olimpiai labdarúgó-mérkőzés 23.00 - NOVA SPORT, ČT SPORT, M4 SPORT: Portugália-Argentína férfi olimpiai labdarúgó-mérkőzés